Csak a retro! Horgászat 70 év távlatában…

Csak a retro! Horgászat 70 év távlatában…

Gombostű, cérna, parafa dugó, fogvájó, bambusznád… ezekről az emberek többségének egészen más jut eszébe, mint a horgászat. Pedig voltak idők, amikor bizony nagyapáinknak ezekkel a kiegészítőkkel sikerült a legelső horgászélményeiket megszerezni, illetve az első halaikat megfogni kisgyermekként. Amikor én gyermek voltam, már rendelkezésre álltak ugyan a modern horgászeszközök, de anyagi lehetőségeink nem engedték meg mindezeket. Ennek ellenére én is úgy kezdtem, ahogy a nagyapám. Az élmények mindmáig élnek bennem, így hát egy kis időutazásra invitállak benneteket, tartsatok velem!

Úgy 8 éves lehettem. Pilisvörösváron, a nagyszüleim telkén töltöttem a vakációt. Derült és szép nyári hajnal volt, a távolban kakas kukorékolt, miközben nagyapám a kávéját szürcsölve kellemes nótázásba kezdett, időnként utalva arra, hogy ideje felébrednem. „Ilyen korán?”, gondoltam magamban. Álmosan, de jókedvűen nagyapámhoz bújtam, aki barátságosan megveregette a vállam. Gyorsan reggelit készített, a tojásrántotta és a füstölt szalonna pikáns ízének emléke a mai napig megmaradt bennem. Egy pillanat alatt eltüntettem az utolsó falatot is a tányérról, majd a sufniban tárolt korhű horgászbotokat és kiegészítőket buzgón segítettem bepakolni a papa jó öreg, fehér Trabantjába. Ekkor rám mosolygott. „Na, készen állsz?”… Meredten álltam, alig mertem megszólalni, de megszeppenve, végül is azt mondtam, hogy „Igen!”, bár nem értettem még pontosan, hogy mire is kell készen állnom. Mosolygott, majd a nagymamától elköszönve beszálltunk az autóba és elindultunk. Végigizgultam a hátsó ülésen a nem túl hosszú utat… mi fog történni ezután? Azt persze tudtam, hogy a papa sokat jár horgászni, és nagyon sok halat fog. Végül megérkeztünk a tóra, ahol a „halőr bácsi” széles mosollyal és nagyon barátságosan fogadott minket. A papát jól ismerte, és úgy beszélgettek egymással, mintha csak rokonok lennének, még meg is ölelték egymást a köszöntésnél. „Eljött a beavatás a kicsi legénynek?”, kérdezte vígan mosolyogva. Nagyapám büszkén felelte, hogy bizony eljött! A kipakolásnál a nagy izgalmamban sok-sok kíváncsi kérdést szegeztem a papához, és Ő mindvégig türelmesen válaszolt, persze előre a nagy dolgokat nem árulta el, igyekezett titokban tartani. Egy korhadt kis padocska volt a tó partján, azon helyet foglalva figyeltem csendben, mit csinál. A botjait precízen átnézve előkészült, mindezt szemet gyönyörködtető nyugalommal. Ezután magához hívott, majd a halak számára szánt etetőanyagot segítettem neki összekeverni. Akkoriban ez rendszerint kukoricadarából, illetve áztatott száraz kenyérből állt javarészt, néha egy kis főtt búzát és kukoricát is tartalmazott. „Ezt fogják majd megenni a halak?” „Hát, nagyon reméljük, hogy igen!”, felelt a papa mosolyogva. Már mindent elkészített, de még mindig nem kezdett el horgászni. „Most pedig te jössz, Imikém!”, mondta határozottan, de kedvesen. Egy bambusznádból készült, két részből álló botot adott a kezembe. Persze nem tudtam még, hogy mire való, hiszen először fogtam ilyet a kezemben. A spiccére volt kötve némi „zsinór” - jó sötét színű -, azon egy parafa dugó negyedbe vágva, közepén egy fogvájó. A zsinór végén (ami valójában egy jó erős cérna volt) egy gombostű volt meghajlítva, formája egy „J” betűre hasonlított, ez volt a horog.

Horgász pályafutásom első kapásait még egy ilyen egyszerű úszó jelezte
A szerény körülmények ellenére nagyon gazdag élményeim voltak

„Na, Imikém, hát ezzel fogsz pecázni, ezzel kezdtem én is, mikor akkora fiú voltam, mint te!” Hihetetlen öröm töltötte el a szívem, hogy most már én is foghatok halat - úgy, mint a papa. A vízzel összegyúrt kenyérbél semmi különöset nem rejtett számomra, emellett a gilisztás dobozba is bátran belenyúltam, mintha nem is először horgásztam volna. Elsőként nagyapám az eresztéket állította be nekem, amit később el is magyarázott, hogy milyen célt szolgál. „Látod, ez itt az úszó. Ez határozza meg, hogy milyen mélyen legyen a csalid, és ez fogja neked jelezni a kapást, ha a hal rátalált a csalidra. Ha ez elmerül a víz alá, vagy oldalra kezd el mozogni, akkor kell megemelned a botot. Határozottan, de csak finoman.” Én csak csendben figyeltem, hogyan is csinálja. Már nagyon izgultam, mikor a papa végre belendítette az úszót a vízre. Izgatottan figyeltem, mi fog történni. Nemsokára láttam, hogy az úszó megrezdül a vízben. „Papa, ez kapás volt?”, kérdeztem tőle. A következő pillanatban már azt láttam, hogy egy kis halacskát emel ki a vízből. „Látod, itt az első halacska, ez egy vörösszárnyú keszeg.” Gyönyörű aranyszínben pompázott, az úszói olyan élénkpirosak voltak, mintha csak izzottak volna. „Most rajtad a sor. Felteszem neked a gilisztát, így, de legközelebb majd te csinálod.” Félve, elsőre ügyetlen mozdulatokkal, de végül sikerült nekem is az úszót a vízbe juttatnom, igaz csak a part szélébe, mert a „horog” (ami ugye egy gombostű volt) elakadt a növényzetben. Következőre viszont már sikerrel jártam és hatalmas izgalommal vártam életem első kapását abban a reményben, hogy végre foghatok én is egy halat. A kapás nemsokára meg is érkezett. „Papa, mit csináljak most?” „Emeld meg, emeld meg, most!” Egy világ omlott össze bennem, mikor a botot megemelve visszahullott a vízbe az első halam. Életem első hala. És elment. Elpityeregtem és vigasztalhatatlannak éreztem magam. Papa nevetett, de közben nyugtatott, hogy nagyon sok időm van még, próbáljam meg újra, a következő már biztosan sikerülni fog. Bátorítása jobb kedvre derített, és ezúttal a belendítés is elsőre sikerült, vártam a kapást. „Na, most, most megfogom!”, gondoltam magamban. Határozottan elmerült az úszó, mikor a botot megemeltem. „Papa, ez nehéz, valami van rajta.” „Emeld ki, gyorsan! Megvan!” A horgon ott ficánkolt egy fényesen csillogó halacska. Felfoghatatlan volt az örömöm. Halat fogtam. Életem első hala, ami mint kiderült, egy kis ezüstkárász volt. Először félve, de aztán fokozódó bátorsággal megfogtam, kiszabadítottam a „horgot”, a halacska pedig rögtön kiugrott ügyetlen kis kezeimből és villámgyorsan elillant a víz tükre alá.

„Ez kapás?”
„Papa, nézd! Rajta van!”
Megvan életem legelső hala! Boldogságom leírhatatlan!

Nagyapám idén lenne 80 éves. Neki köszönhetek mindent. Neki köszönhetem azt, hogy horgász lettem, ő tanított meg mindenre, még a legelején. Ezért ma délután a tiszteletére pont úgy mentem el horgászni, ahogyan ő tette úgy 70 évvel ezelőtt. Egy igazi retro horgászat volt, ahol gyakorlatilag igazi horgászfelszerelés nélkül próbálkoztam, és újra átélhettem azt, amit kisgyermekként legelőször a vízparton. Lássuk, miből is állt össze így, 2016 nyarán a felszerelésem, mit vittem magammal a vízpartra: egy szelet kenyér, bambusznád, cérna, gombostű, parafa dugó és fogvájó. Szinte hihetetlen, de ennyi és semmi több.

2016-ban is ugyanúgy, mint gyermekkoromban, az első horgászatomon
Egy csodaszép nyári nap

A gombostűből egy laposfogóval pillanatok alatt horgot hajlítottam, és bár a hegye, illetve akadó képessége meg sem közelíti a napjainkban kapható modern horgokét, bizakodtam benne, hogy ma is működik. A bambusznád végére jó néhány menet erős cérnát csévéltem, hogyha esetleg valahol elszakad, legyen utánpótlás. A parafa dugóból egy éles kés segítségével egy szeletet vágtam, nagyjából az egynegyedét. Ezt egy vékony kis szöggel átfúrtam, hogy a fogvájó könnyedén beleszoruljon, anélkül, hogy eltörne. Először persze a cérnát vezettem át a parafa dugón, majd a fogvájóval rögzítettem. Ezzel el is készült az úszó, melyet a cérnán felfelé vagy lefelé mozdítva a megfelelő ereszték beállítható. Végül a cérna végére felkötöttem a gombostűből készített horgot. Ezzel össze is állt a felszerelés, kezdődhetett az igazi retro horgászat. Csaliként az akkori időknek megfelelő kenyérbelet gyúrtam össze nagyon kevés vízzel, hogy formázható és puha maradjon, de ne túlságosan.

Mai horgászatom kellékei
Bambusznád, gombostű, cérna, parafa dugó, fogvájó és egy szelet kenyér
Feledhetetlen élmény volt átélni újra a gyermekkori emlékeimet
Itt tényleg nem számított a méret! A hal ugyan aprócska, viszont az öröm annál hatalmasabb!

Etetőanyagról természetesen szó nem lehetett, hiszen e horgászatnak nem lényeges szempontja a halak mennyisége vagy mérete. Helyemet elfoglaltam, természetesen abban az öltözékben, mely annak a kornak és életmódnak megfelelő, ami nagyapám gyermekkorában is jellemző volt arra, aki vidéki és igen szegény családból származott. A kenyérbélből formázott apró golyócskát a hajlított gombostű végére szúrtam, azután vízbe helyeztem korhű szerelékemet. Majd 70 év távlatában elképzeltem, milyen érzés lehetett nagyapámnak még kisgyermekként megfogni az első halat. Hihetetlen nyugalom töltött el, valami olyan érzés, ami semmihez sem fogható. Egyedül a papa hiánya az, ami némiképpen árnyékolta gondolataim. Az úszó megrezdült, ám a gyors reagálás ellenére nem sikerült megfognom a halat. Csalizás, majd újabb dobás. Könnyű, gyors és végtelenül egyszerű. Mai szemmel, a modern horgász eszközök mellett rendkívül szokatlan, ám igazi retro élmény horgászni ezekkel az eszközökkel. A gondolataimban elmerülve tekintetem is elkalandozott, majd visszapillantva az úszóm már bukdácsolt egy ideje a vízben, hát végül megemeltem a botot. Megvan! A nap első hala, egy kis ezüstkárász. Pont úgy, mint gyermekkoromban, mikor életemben először horgásztam és életem első halát fogtam meg.

Nagyapám emlékét hűen őrzöm, Ő tanított meg mindenre, hogy horgász lehessek
Csend, nyugalom és béke honol, jó ilyenkor a gondolatokban elmerülni
Persze azért figyeltem az úszóm rezzenését is a kapásra várva
Hamarosan jött is az újabb halacska
A nap már lassan elbújik, a naphal viszont még éber volt
Csaknem akkora volt a „horog”, mint ennek az aprócska hal testének a fele
Mai retro horgászatom véget ért, a naplemente utolsó sugaraival búcsúzom

Több mint negyed évszázad után elevenedtek fel bennem a gyermekkori élmények. Nagyon boldog voltam, hiszen rögtön eszembe jutott nagyapám, és csak azt gondoltam magamban, köszönöm! Köszönöm, hogy tanítottál, köszönök neked mindent! Sajnos nagyapám már nem láthatta, hogy az évek során milyen fejlődésen mentem keresztül, mennyi tapasztalatot gyűjtöttem megannyi horgásznapot eltöltve a vízparton, melyben sikerek és kudarcok kísértek végig utamon. Kívánom minden sporttársamnak, hogy egyszer jöjjön el az a nap az életében, mikor megemlékezik a legelső horgászélményeiről, és több év vagy évtized távlatában is fel tudja eleveníteni az élményeket. Egészen biztos vagyok abban, hogy talán semmihez sem fogható érzés lesz majd…

Szerző: Holler Imre (imre0615)
Fotók: Holler Imre

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: