Tudom, hogy mindenki az élményekkel teli, halas képekben gazdag, szép pontyokról, esetleg nagy fogásokról szóló cikkeket szereti olvasni. Esküszöm, én próbáltam mindent megtenni annak érdekében, hogy egy izgalmas horgászatról számolhassak be, de a körülmények mindig ellenem dolgoztak. A Balatonra leszervezett gardahorgászatunk meghiúsult, mert hétvégére eltűnt a hal az öbölből. Majd a dunai horgászatunkat pont arra a napra sikerült időzíteni, amikor megérkezett a hidegfront, 175 km/h sebességű szelet mértek, és a vízszint 1 nap alatt 1 métert emelkedett. Két órán keresztül próbáltunk halat fogni, de sajnos nem jártunk sikerrel. Szóval, aki egy intenzív halfogásról szóló beszámolót szeretne látni, az most nyugodtan abbahagyhatja az olvasást. Írásomat inkább azoknak ajánlom, akik hozzám hasonlóan nem bírnak otthon ülni, és a bejglimérgezés határán már mindegy, hogy merre, csak lehessen kimozdulni. És mivel alapvetően horgászok vagyunk, naná, hogy horgászni megyünk. Még az sem jelenthet gondot, hogy havazik, és hogy iszonyatosan hideg van kint.
Karácsony utolsó napján megérkezett a tél. Egész nap havazott, reggelre iszonyatosan hideg lett, ezért sok választási lehetőségünk nem maradt, léki horgászatot szerveztünk. Reggel, indulás előtt a kerti hőmérő mínusz 13 fokot mutatott, de útközben a tóhoz az autó hőmérője mért mínusz 16-ot is. Útközben felvettük Jani barátunkat. Az autónál alaposan felöltöztünk, és a nyári horgászatoktól eltérően, mikor gyakran háromszor-négyszer kell fordulni, mire minden holminkat behordjuk, most a fiúk hármunk komplett felszerelését fél kézzel elbírták.
Tavaly horgásztam először lékből. Őszintén megmondom, először nem találtam veszélytelennek, de már tudom, hogy a minimum 10-12 cm-es jég már biztosan elbírja az embert, és ha betartjuk a már oly sokat ismételt jégről történő horgászat szabályait, nem lehet baj. Úgy döntöttünk, a nagy tavon kezdünk el horgászni a stégektől olyan 13-15 méterre. Nem is olyan régen ezen a távon még pontyokat fogdostunk. A lék készítéséhez használhatunk lékfúrót - ez csendesebb, vele talán kevésbé riasztjuk el a halakat -, illetve baltát is. Mi ez utóbbival készültünk. Robi viszonylag gyorsan kivágta a három léket. A kivágott jégdarabot felhúzta a jég tetejére. Egyrészt azért, mert a jég alá betolva fárasztás közben beleakadhatna a damil, másrészt a kivett jégtömbbel is jelezni tudjuk az utánunk érkezőknek a lék helyét. Célszerű vízálló ruhát felvenni, mert a baltával történő lékvágás közben óhatatlanul összefröcsköljük magunkat a hideg vízzel.
Mint minden horgászat előtt, most is a vízméréssel kezdtem. A meder pontos feltérképezése nagyon fontos, mert egy ekkorka területen belül is lehet eltérés a víz mélységében, valamint találhatunk akadót, és a halak állandó jelenlétére utaló kopogó mederfeneket is. A korábbi tapasztalatokra alapozva körülbelül 1,5 méterre állítottam az ütközőt, majd a vízbe engedtem a szereléket. Ahogy a mélységmérő elérte a mederfeneket, kemény talajt éreztem, és az a sok kicsi buborék sem jelent meg a víz felszínén, ami iszapos talajt jelzett volna. Szerelékemet úgy állítottam be, hogy a csalim a fenéktől 2-3 cm-re legyen.
Szerelékünk alapvetően megegyezett, kb. 80 cm-es lékbotjainkra csúszóra szerelt úszót raktunk, osztott elhelyezésű ólmokat - gondolván a hidegben finoman eszik a hal, és így biztosabban észrevesszük a kapást -, valamint vékony előkét és kicsi horgot használtunk. A halakat azonban hárman háromféleképpen próbáltuk horogra csalni. Jani néhány szem pellettel beetetett, majd szúnyogot tűzött a horogra, Robi szintén pellettel alapozott, majd kenyérrózsával próbálkozott, én csontit tűztem, és szinte folyamatosan 1-2 szem csontit szórtam a lékbe.
Ráültem a dézsámra, a lábam alá hungarocellt tettem, hogy ne fázzak, és türelmesen vártam az első jelentkezőt. A léken keletkezett jéghártyát tésztaszűrővel távolítottuk el, de mivel hármunkra jutott egy szűrő, és a meglehetősen hideg idő miatt szinte folyamatos mozgásban voltunk a szűrővel, mindhármunknak vágtunk egy ágat, és ezzel mozgattuk a víz felszínét, hogy ne fagyjon be.
Jó egy óra elteltével érdeklődő jelentkezett, sajnos nem hal képében. Egy macsek járt körbe mindnyájunkat, nálam még a lékbe is bekukucskált, majd távozott. Nem tudtuk eldönteni, hogy szurkolni jött, vagy csak egyszerűen kíváncsi volt, mit csinál ez a három őrült a jégen. Mindenesetre félóra múlva úgy döntöttünk, a cica távozása is jel volt, hogy próbálkozzunk máshol. Fogtuk minden cuccunkat és átköltöztünk a hátsó tóra.
Egy horgászat alkalmával érdemes több léket is vágni és azokat felváltva próbálni, mert az élet nem áll meg a fagyok beköszöntével. A jég alatt a halak mozognak és táplálkoznak, csak kicsit le vannak lassulva. Új helyünkön a víz kb. 60 cm-rel volt mélyebb, és ez a tó a nagynak durván a negyede, tehát annak esélye, hogy a közlekedő hal a csalinkra talál, megnőtt. Újult erővel, még nagyobb lelkesedéssel folytattuk a horgászatot. Egyetlen hátránya volt ennek a helynek, hogy itt nem ért minket a nap, a lékben a víz még gyorsabban hártyásodott, illetve az úszónk antennája is szépen hízott a rárakódó jégtől. Az úszó kiválasztásánál és a besúlyozásánál érdemes figyelembe venni, hogy a hidegben az antennájára vékony jégréteg kerül, ami folyamatosan hízik, egy idő után akár le is nyomhatja az úszót.
Nem kellett sokat várni, máris kapásom volt. Az úszóm elindult balra, majd jobbra, végül megállt. Léki horgászatnál a kapásokat sokkal gyorsabban észleljük, mert gyakorlatilag az úszónk felett ülünk. Nem szabad bedőlni az első mozdításnak, várjuk meg, amíg határozottan elindul az úszónk, és a bevágásnál is ügyeljünk arra, hogy a zsinór ne akadjon be a lék szélébe. A bot spiccével nyúljunk az úszónk fölé bevágásnál, ezzel is biztosítva a közvetlen kontaktust, és így nem akadhatunk be a lék szélébe.
Finoman megmozdítottam az úszóm, kis idő múlva újabb jelentkezőm volt. Finoman bele-bele húzott, majd az antennám eltűnt a vízben. Azt hiszem, még egy pár másodperc eltelt mire bevágtam, mert még magam sem akartam hinni a szememnek. A hideg vízben lelassult hal nem nagyon ellenkezett, próbáltam minél gyorsabban kivenni, hogy a közelben tartózkodó társait nehogy megriassza.
Halamat látva a fiúk is kezdtek bizakodni, a következő órában mindenkinek volt több kapása is, de végül csak nekem sikerült még egy tenyérnyi halat fognom.
A Nap már kezdett lebukni, az idő meglehetősen csípős lett, a halak sem jelentkeztek, kapásunk sem volt, ezért úgy döntöttünk, hogy befejezzük a horgászatot. Halaimat visszaengedtem fagyos világukba, majd távozásunk előtt a lék jól látható megjelöléséhez a partszéli nádasban vágtunk néhány nádszálat.
Írta: Szabó-Petró Henriett
Fotók: Szabó Róbert, Szabó-Petró Henriett
