Az oldal sütiket használ a megfelelő működés érdekében.
Kedvencek
2016 óta minden évben legalább egyszer visszatérek a Bácsbokodi Felső-tóra, hiszen az itt tapasztalt horgászélmények, az igazi vadregényes környezet, valamint a rendkívül jó erőben lévő, csodaszép halak rendszeresen visszahúznak ide. Számos posztban olvastam korábban, hogy annyira elszaporodott a törpeharcsa, hogy gyakorlatilag lehetetlen értékelhető halat fogni. Az előző évben is hasonló előjelekkel érkeztünk, de akkor alaposan rácáfoltunk ezekre híresztelésekre. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy erre a „törpeharcsa inváziós rémhírre” a legutóbbi horgászatom során is sikerült homlokegyenest rácáfolni…
A busa horgászata az utóbbi néhány évben egyre népszerűbb téma lett. Ennek legfőbb oka, hogy a nagy természetes vizeinkben, főként folyóinkban, sajnos egyre nagyobb létszámban fordulnak elő. A másik oka pedig, hogy egyre több ismert horgász próbál hasznos praktikákat és tanácsokat adni, hogy miként lehet e planktonevő halakat szabályosan horogra keríteni, így bárki számára megfoghatóvá váltak ezek a kitűnő sporthalak.
Mivel a Tisza az idei nyáron meglehetősen rapszodikus arcát mutatta, Péter horgászbarátommal úgy döntöttünk, hogy a Bodrogot támadjuk be egy-két ragadozó megfogásának reményében…
Vannak az életünknek olyan eseményei, amiről sokáig és sokat beszélnek, vannak, amelyekről még írnak is, sokan, sokat, így sokáig szóbeszéd tárgyát képezik. Van olyan is, amelyikről soha senki nem beszél, nem ír többé az életben. Ez nyilván vagy hétpecsétes titok, vagy olyan rossz élmények jártak vele, hogy félve vagy akár sehogy sem lesz soha történelem. Van egy horgásztalálkozó, amellyel az aktuális szezont igyekszünk hivatalosan megnyitni magunknak, a magunk örömére. A neve HNHT kulcs, és az utóbbi években mindig ugyanott és ugyanakkor, március közepén és Kunadacson, a Horgászcentrum és Pihenőparkban tartjuk. Erről beszélek most el pár sztorit, hogy szóbeszéd tárgya legyen, sőt, talán történelem is!
Nehéz feladatot kaptam: az idei Menyhalas Mikulás-party beszámolóját megírását. Annál is inkább nehéz, hiszen nehéz átadni azt a hangulatot, mikor a jókedv a tetőfokára hág, mindenki pohara folyton tele van, jobbnál jobb étkek sorakoznak az asztalon, na és persze a menyhalak csőstől jönnek, minden dobásra egy! Nos, az utóbbi lehet, füllentés volt, de ami nem fikció, hogy ezúttal főleg képekben igyekszem visszaadni a találkozó lényegét. Következzenek hát a komolyan komolytalankodó, szelet s hideget álló, mindenre elszánt horgászok!
Egy kora esti napon éppen a Haldorádó horgászportált böngésztem, ahol rátaláltam a mezőhegyesi Békás-tóra. Bár a tavon korábban sohasem jártam, mégsem volt teljesen ismeretlen számomra, hiszen horgászbarátom, a Haldorádó Team ifjú teszthorgásza, Bugyinszki Gábor egyik törzshelye, így néhány megjelent írásában már olvashattam róla…
Mindennek vége lesz egyszer, így van ez a kezdettel is, ám esetünkben a kezdet vége egyben a vég kezdete is. A horgászszezont próbálom kissé keszekuszán szóba hozni, melyet egy nagymaroknyi keménymaggal és néhány új hajtással nyitottunk meg magunknak. Rendhagyó módon egy olyan helyszínen, ahol már tartottunk hasonlót, sőt, ha a lehetőségek nem romlanak, még leszünk is ott többször is! Az időpont már állandósulni látszó, március idusán, a történelmi hőseink nyomdokain. Erről a szezonnyitó kulcsásásról olvashattok most, ha érdekel…
A Gyöngyöstarján közelében elhelyezkedő, magánkézben lévő tó a látványt illetően mintegy 22 ha nyílt, tagolt partvonalú felületével, fás, ápolt környezetével, halgazdagságát illetően pedig a horgászat adta élményvilágával ejtett rabul…
Írásomban egy példát hozok arra, hogy milyen emelkedő fejlődésen mehet át egy horgász rövid és kicsit hosszabb idő alatt, ha visszatekint némi önkritikával saját magára és a horgászathoz való viszonyára. Történetemet gyermekkoromtól napjainkig mesélem, illetve megfogalmazom, mit szeretnék elérni a közel- és a távolabbi jövőben.
A gyermekkorúaknak bizonyára még frissek az élmények, az éltesebb korúakban még élnek az emlékek, ahogy izgatottan várták a december elején, egy éjszaka, otthonok millióiba - jó szándékkal - besurranó nagyszakállú, bíborszínű ruhába öltözött jövevényt. Természetesen mindenkit a szerint ajándékoz meg, ahogy abban az évben viselkedett. Mi, horgászok, azok közül is egy maroknyi kitartó és a jó társaságot kedvelő elszánt „sereg” már nyolcadszor várjuk a vízparton a Mikulást és az ebben az időszakban aktív menyhalakat. Az idén is találkoztunk mindkettőjükkel. Erről olvashattok pár sort most…
Miért is horgászunk? Azért, hogy kifogjuk az adott vízterületről a legnagyobb halat? Talán azért, hogy a parton tartózkodók közül miénk legyen a legnagyobb összsúlyú fogás? Netalántán azért, hogy jól érezzük magunkat, vagy azért, hogy elmeneküljünk a mindennapi stressz elől egy olyan közegbe, ahol végre belemélyedhetünk a gondolatainkba? Esetleg csak szeretnénk több időt eltölteni a barátainkkal? A választ mindenki saját magából kiindulva dönti el.
Egy rendhagyó horgász szezonkezdésről szeretnék nektek beszámolni, melyben az apró sikerek is hatalmas élménynek tűnnek, és a kevésbé rossz is nagyon jónak érezhető a közelmúlt történései tükrében. A Balatonon jártunk, szokás szerint - mert a bevált dolgokon nem szabad változtatni - Fonyódon, a Szúnyog-szigeten. De már nem úgy volt, mint volt régen, és talán nem is lesz soha. Hogy miért? Elolvashatjátok itt alább az én „sors-sztorimat”!
Tavasz van, most már tuti, bárki próbálná az ellenkezőjét bizonygatni, ne higgyetek neki! Ám nemcsak a naptárt nézegetve vagy a hőmérőt vizslatva következtethetünk erre, hanem már az érzetek, érzelmek és a gondolatok is csalhatatlanok e témában! S mi az, ami a tavasszal együtt jár? Igen! A lélek és a test szabadságvágya. Ilyenkor minden egészséges ember siet a szabad levegőre, az erdőkbe, a vízpartokra, s ha már a vízparton vagyunk, mit lehetne ott csinálni? Hát persze, horgászni! Ha többen vagyunk, még jobb a hangulat, erre ékes példa az idei, sorrendben az ötödik Haldorádó Netbarát Horgásztalálkozó, a kulcskiásós, szezonnyitós. Ennek krónikása lettem most én, gyertek velem és elevenedjenek fel az események!
Lassan vége az évnek. Majd tucatnyi hónapot tudhatunk már magunk mögött ebből az ideiből. Sok munka, szórakozás, hobbi fért bele az elmúló esztendőbe, kinek-kinek lehetőségei szerint. Közelednek az ünnepek, s mi szokásunkhoz híven a szezonzáró összejövetellel, a kulcs elásóval ünnepeltük az idei utolsó találkozásunkat. Hetedik éve már, hogy a horgászok, a Mikulások és a menyhalak kapcsolatát egyengetjük. A hét ugye mesebeli szám, így figyeljétek szám, mert elmesélem…
Lezártuk az idényt. A kedvenc horgászmódszerünkét, a bojlisét… ami nem is volt az idén, mondhatnám idétlenül, hogy az idén idénytelenek voltunk. Bojlis hétvégét csaptunk október közepén a gyönyörűséges és barátságos horgászvízen, a Desedán. Gondoltuk, bojlival fogunk majd pontyokat, esetleg még amurokat. Erre fel - az egyébként is csak nyomokban létező bojlis idényünk utolsó lehetőségén - épphogy csak sikerült halat fogni, nem feltétlen csak bojlival és nem feltétlen pontyot… Ha már eléggé homlokráncoló a keszekuszaság ebben a bevezetőben, merüljünk bele még jobban, hátha jól sül majd el a végén! Mármint a kapásjelzőnk…
Megjelent a Haldorádó 2020 termékkatalógus, lapozz bele!
