Mibe rakjalak?

Mibe rakjalak?

Szerény becslések szerint is a hazánkban kifogott halak 90%-a konyhán végzi. Ha ezt végiggondoljuk, tulajdonképpen majdnem teljesen mindegy, hogy miben és milyen körülmények között tölti a „legyőzött zsákmány” az utolsó néhány óráját…, vagy talán még sem?! A horgászkultúra folyamatos fejlődésével szerencsére egyre többen figyelnek arra, hogy mibe helyezik a kifogott halakat. Ez a cikk egyfajta útmutató, amely segítséget próbál nyújtani a halak sorsát szívükön viselő horgászoknak.

Az írás elején szeretném egyértelművé tenni és leszögezni, hogy ez a cikk nem a fogd meg és engedd vissza jegyében született. Azaz nem az a célom, hogy mindenkit mindenáron meggyőzzek arról, hogy vissza kell engedni a kifogott halakat. Inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy miként kell és lehet bánni a jobb sorsra érdemes nemes ellenfeleinkkel.

Ebben jó dolgod lesz!

Zsákos haltartók

A különféle haltartók bemutatását a legkisebb helyet elfoglaló, pár száz forintért beszerezhető, egyszerű, úgynevezett zsákos haltartók ismertetésével kezdem. A célnak tökéletesen megfelel és 1-2 db átlagos (1-3 kilós méretű), konyhára szánt hal tárolását biztosítják. Méretük változó: 60 cm-től 120 cm-ig kaphatók.

Előnyei: Olcsó, kis helyet foglal, gyorsan szárad.

Hátrányai: Kicsi a hal mozgástere, rátapad a testére, folyamatosan nyugtalan benne. Nehéz a halat belehelyezni az összeszűkülő szájnyílás miatt. Ha lyukbősége 10 mm-nél nagyobb és erős, vékony anyagból (pl.: perlonból) készült, szinte minden uszonyát nagyon csúnyán szétszaggatja a halnak, miközben sok pikkelyt is leszed a vergődő áldozatról. Ha ebbe tesszük, számításba sem jöhet a hal visszaengedése!

A hagyományos zsákos haltartókban könnyedén elfér 1-2 db átlagos méretű ponty vagy amur, de a kicsi mozgástér és nagy lyukbőség károsítja a halakat

Karikás haltartók

Anyaguk többnyire megegyezik a zsákos haltartóknál alkalmazott hálóval, csupán annyi a különbség, hogy műanyag merevítő karikákkal látták el. Így máris kitágul a belső tér lényegesen nagyobb mozgásteret biztosítva a halnak. Ebben - a haltartó méretétől függően -már nagyobb, akár 2-5 kilós halakat is biztonságosan elhelyezhetünk, bár ez a hálófajta is főként a „húshorgászoknak” készül.

Előnyei: Olcsó, lényegesen nagyobb mozgásteret biztosít a halnak. Sokkal kíméletesebb, mint a zsákos változat. Rendkívül könnyű a hal belehelyezése a nyitott szájrésznek köszönhetően. Kifejezetten ajánlott, amikor vegyes zsákmányra (pontyra és néhány keszegre, kárászra is) számíthatunk. Különösen kedvelt csónakos, stéges horgászatok során.

Hátrányai: A háló anyagával szokott gond lenni. Hasonlóan a zsákos változathoz, ha a lyukbőség nagyobb 10 mm-nél, már kikezdheti a hal uszonyait és pikkelyeit. Problémát okozhat még az is, ha túlságosan sok halat helyezünk bele. Ekkor az egymást nyugtalanító, egyre kisebb mozgástérrel rendelkező halak besokkolnak és már a hálóban elpusztulnak. Tehát nem kell csurig tölteni! Ráadásul, ekkor a zsákmány súlya alatt, kiemeléskor eltörhetnek a merevítő karikák.

A normál karikás haltartókban már lényegesen nagyobb a hal mozgástere, de a nagy lyukbőségű hálóba könnyed bele akadhatnak és sérülhetnek uszonyai, pikkelyei

Versenyszákok

Mind többen használják ezeket a sűrű szövésű és egyre inkább megfizethető árú, fém karikákkal merevített minőségi hálókat. A nevével ellentétben nem csak versenyhorgászoknak ajánljuk! Sőt, ha rajtam múlna, ennél gyengébb minőségű hálót nem is engednék forgalomba hozni. Többnyire azért idegenkednek tőle, mert nagy helyet foglal, és mert túlságosan nagynak tűnik. Gyakran hangzik el a kérdés: „mikor fogom én ezt tele?”. Valószínűleg soha, de nem is ez a cél! A 2-4 méter hosszú, 45-60 cm átmérőjű merevítő karikákkal rendelkező, sűrű szövésű hálóban több órán keresztül biztonságosan tárolható a hal. Kellően nagy a mozgástere, könnyedén tud benne úszni. A sűrű mikrohálónak köszönhetően garantáltan nem akad bele a hal uszonya és bognártüskéje, nem sérti meg a hal pikkelyeit sem. A horgászversenyeken, ahol a kifogott és lemérlegelt halat kötelező visszaengedni, kizárólag ilyen hálókban tárolható a hal. Érdemes egy verseny után megnézni, hogy a több ezer kifogott keszegből mennyi marad fent a vízfelszínen. Talán néhány darab, de azok is inkább a mélyre nyelt horog, nem pedig helytelen tárolás miatt pusztulnak el. Létezik kerek és szögletes változatban is. A kerek merevítőkkel ellátott hálókat állóvízen, míg a szögleteseket folyón célszerű bevetni.

Előnyei: Kíméletes, és biztonságos haltárolást biztosít. Főként a keszegfélék és átlagos méretű pontyok, amurok ideális hálója, amelyből a mérlegelés után gond nélkül visszaengedhetők.

Hátrányai: Nagy helyet foglal, lassan szárad, könnyen szagosodik.

Többfajta anyagminőségű és formájú versenyszákból válogathatunk
Jól látható, hogy a Spro versenyszák (súlyozott fém) alsó és felső karikája nem azonos méretű. A nagyobb felső karika a gyors halbehelyezést biztosítja, amely különösen előnyös versenyen
Keszegek, kárászok, átlagos méretű pontyok és amurok legjobb haltárolója
A Spro és Nevis haltartók sajátossága a rendkívül stabil fejrögzítést biztosító menetes állító

Pontyzsákok

A bojlis horgászat által váltak ismertté e különleges „halzsákok”. Többnyire, ha a bojlis szó felmerül, sokan reflexből (rossz beidegződésből) elfordulnak, mondván, az egy másik világ, csillagászati áron...! Az elektromos kapásjelzőket is a bojlisok tették ismertté, mégis minden átlagos fenekező horgász ilyet használ. Szóval érdemes a kifejezetten nagytestű halak biztonságos tárolását biztosító eszközt közelebbről is szemügyre venni. Olyan, mint egy zsákos háló, de extra nagy, szögletes kivitelben. A másik fő különbség, hogy a lyukbősége maximum 5 mm, amely garantálja az uszonyok sértetlenségét, és olyan anyagból készült, amely nem bántja a hal bőrét borító nyálkaréteget és pikkelyeit. A pontyzsákból kivett (akár 12 órát abban eltöltő!) hal úgy néz ki, mintha most szákoltuk volna meg. Egyetlen pikkelyhiba és külsérelmi nyom sincs rajta. No de miért kell mégis ebbe a hálóba belehelyezni a halat, ha az úgyis vissza lesz engedve? Például, ha éjszaka, egyedül fogunk egy olyan halat, amelyet nappali fényben szeretnénk lefotózni és lemérlegelni, akkor muszáj valamibe belehelyezni. Hasonló a helyzet bojlis versenyeken is, ahol kizárólag pontyzsákba lehet tenni a pontyokat, amurokat, amíg le nem mérlegelik azokat.

Előnyei: Termetes, kapitális halak abszolút kíméletes és biztonságos tárolását biztosítja, amíg azokat le nem mérik és fotózzák. A sűrű, erős, sötét, halnyálkát védő anyagból készült hálóban megnyugszik a hal, nem vergődik, nem küzd tovább. Nagyon kedvező az ára, olcsóbb, mint gondolnátok! Kis helyet foglal.

Hátrányai: Ilyenről nem tudok. De egy dolgot mégis meg kell említenem. Előfordul, hogy reggelre kelve ebben is elpusztul a kapitális hal. Ezt azzal magyarázzák, hogy megfulladt benne… Ez akkor fordulhat elő, ha rövid madzaggal a partszélébe kötjük ki a halat. Ha oldalán fekszik, nem tud úszni, süti a nap, nem elég oxigéndús és mély a víz, menthetetlenül elpusztul a pontyzsákban (is) álmaink hala, ez azonban nem a hal gyengesége, hanem a mi figyelmetlenségünk és felelősségünk! Erre mindig figyeljetek oda!!!

A pontyzsákok kifejezetten a termetes, kapitális halak biztonságos tárolását szolgálják
Az erős, puha, sűrű szövésű halóban garantáltan nem sérülnek a hal uszonyai és pikkelyei
A Carp Academy óriási cipzáras pontyzsákjában „elveszik” a 7 kilós amur. Ebbe egy 20 pluszos ponty is könnyedén belefér
A praktikus használatot tovább fokozza a puha, de erős cipzár, a mérlegelő fül és rögzítő kötél, valamint a hordtáska, amely mind-mind szériatartozéka ennek a modellnek

Halmérlegelők

A halak pontos súlyát a hálóban gyakorta nehéz meghatározni, ezért abból ki kell venni. Ehhez azonban egy olyan halmérlegelőbe kell helyezni - főleg, ha vissza is szeretnénk éltető elemébe helyezni -, amelyben garantáltan nem sérül. Az általam leggyakrabban használt gumírozott bevonatú, puha, de mégis hihetetlenül erős X2 halmérlegelő nagyon kíméletes a halakkal. Kellően hosszú és mély ahhoz, hogy egy termetes hal se tudjon kiugorni, kifordulni belőle. Nyugodt szívvel ajánlom.

10-15 kilós halméretig biztonságosan és kényelmesen mérlegelhető az X2 gumírozott hálójában bármilyen hal

Száktartó táskák

Az előbb bemutatott hálónál elhangzott, hogy egyes típusok nehezen száradnak, könnyed szagosodnak, ami meleg időben autóba helyezve a hazavezető úton az elviselhetetlenség határait is súrolhatja. Tökéletesen megfelel erre egy nylonzsák is, de mégiscsak elegánsabb és praktikusabb egy száktartó táska, amelyben szárazon és nedvesen egyaránt tárolhatjuk haltartónkat, sőt merítőfejünket is. Ha eleged van a gyomorfordító hazafelé vezető autóutakból, gondolkodj el egy praktikus száktartó beszerzésén!

Ha eleged van az elviselhetetlen bűztől, amikor hazafelé tartasz, akkor használj vízhatlan száktartó táskát! A dupla kivitelű változatban elfér a haltartó, a szákfej, sőt akár több törőszita is!

Ami a felsorolásból kimaradt

Aki tüzetesen végigolvasta ezt az írást, annak bizonyára feltűnt, hogy egyfajta haltartóról nem esett szó. Ez pedig nem más, mint a drótszák. Szándékosan nem akarom ezt a fajta „hálót” népszerűsíteni, de nem hagyhatom szó nélkül sem. A legkegyetlenebb, legkíméletlenebb haltartó, amely persze rendkívül praktikusnak tűnik, hiszen teljesen szagmentes és azonnal szárad. De a belehelyezett halakkal a legkíméletlenebb!!! A kemény drótszövetnek úszó halak állandó stresszben vannak, folyamatosan úsznak benne. A nagy lyukbőség miatt minden uszonyuk megsérül, pikkelyeik jelentős része sérül és leesik. Mintha összeverték volna a halat, amikor egy ilyenből veszik ki… Akkor mégis miért van forgalomban, miért kapható ilyen haltartó? Pikkelytelen, „csúszós” halak elhelyezésére lett kitalálva. Azaz angolna és törpeharcsa tárolására ideális. Ez azonban nincs rajtuk feltüntetve… Tehát ponty, amur, kárász, keszeg, csuka, süllő, stb. tárolására NEM ajánlom!!!

Írta: Döme Gábor
Fotók: Döme Gábor, Csapi Károly

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.