Mit csinálunk mi?

Mit csinálunk mi?

Valószínűleg mindannyian, akik most ezt az írást olvassák, szeretnek horgászni. Lévén egy horgászportálon vagyunk, ez nem is annyira meglepő. Ha most egyenként megkérdeznék mindenkit, hogy horgászként fontosnak tartja-e őshonos halfajaink, vizeink, környezetünk védelmét, igennel válaszolna a nagy többség. Ez is rendben. A kérdés csupán az, vajon hétköznapi tetteink is alátámasztják-e ezt? Nyilván a legtöbbek esetében igen. Persze az ember elgondolkozik néha, hogy egy kis országban több mint háromszázezer, a vizek, a természet iránt elkötelezett állampolgár követhet-e el mégis hibát?

Az alábbiak csupán kósza gondolatok. Inkább csak kérdéseket teszek fel, nem törekszem tudományos megalapozottságú válaszokra. Nem is biztos, hogy a legfontosabb kérdésekre találtam rá. És az is lehet, hogy tévedek…

A feltekert mostoha

A Föld és a Hold

A bot-orsó-zsinór „szentháromságából” talán a legkevésbé megbecsült elem a zsinór. E következtetést abból vontam le, hogy a vízpartokat járva elhagyott horgászbottal, orsóval igen ritkán találkozom, horgászmadzaggal azonban gyakran. Nem a vízbe beszaggatott sok kilométer zsinórról beszélek, hanem azokról a hosszabb-rövidebb darabokról, amiket mi hagyunk szerte szét, hol egy-egy szerelék elkészítésének melléktermékeként, hol pedig a komplett orsó felzsinórozásának maradványaként. Ezek a madzagok még akkor is ott lesznek a parton, amikor már csak unokáink emlékeznek majd haló porainkra. A vastagabbja bizonnyal. Amikor saját örökkévalóságunkban reménykedünk, nem feltétlen erre gondolunk. Ugye?

Sok madárfióka pusztulását okozzák a számukra eltéphetetlen zsinórok

A fenti tapasztalat volt a kiindulópontja annak a kérdésnek, vajon mennyi madzaggal gazdagíthatjuk évente országunk szemetét, s vajon mi is az, ami jó esetben a szemétbe, rosszabb esetben a vízpartokra, a vizekbe kerül?

Ha már úgyis mindent megmérünk…

Nem lévén a matematika jeles tudora, egy igen egyszerű módját választottam a becslésnek. Azt feltételeztem, hogy a 300.000 magyar pecás mindegyikének van három orsója, ahhoz két-két dobja. A rajta lévő zsinórokat - mondjuk - háromévente cseréli le, dobonként 150 méter madzaggal. A szórás igen nagy, ha csak magamra gondolok, simán felérek legalább fél tucat, fenti átlag szerinti horgásszal, és nyilván sokan vannak olyanok is, akik az említettnél kevesebbel beérik. De talán becslésnek jó lesz.

Azt adja a matek, hogy - tessék figyelni! - kis hazánkban közel 300.000 kilométer horgászzsinórt adunk át évente az enyészetnek. Ha ehhez a hosszhoz keresünk valami érzékletes távolságot, akkor a Földet muszáj elhagynunk, hisz azt néhányszor körbe tudjuk tekerni vele. Az átlagos Föld-Hold távolság 384.000 kilométer. Büszkén mondhatjuk tehát, hogy csak mi, magyar horgászok képesek lennénk valamivel több, mint egy év alatt akár a Holdig is eljutni. Jó, mi? Persze, ha arra gondolunk, hogy a fénynek 1,28 másodpercbe telik ugyanez a távolság, talán még meg is nyugszunk kicsit. Ne tegyük! Ez tényleg nagyon sok.

Földfelkelte a Holdon
Mi is kitűzhetnénk a zászlót. Évente…

És miből van ez hosszú zsinórdarab? A monofil madzagok esetében leginkább poliamidról (nylon), polivinilkloridról (legyező zsinórok), polietilénről van szó, a fluorkarbon madzagok alkotóelemiről most nem beszélve. A fonott kanócok „esete” egyszerűbb, legyen az Dyneema vagy Spectra, mindkettő ultra nagy molekulatömegű polietilén. Aztán a Hold felé vezető madzagunkban van még sok érdekesség, ilyen-olyan segédanyagok, festékek, felületi bevonatok, ilyesmik. Jó kis cucc.

Kérdéseket ígértem az elején, nem kéréseket, mégis engedjetek meg nekem egy kérést. A madzagokat legyetek szívesek a szemétbe dobni! Legyen az egy teljes spulni „madzagzata”, de akár csak egy arasznyi darab. Oda való! Az a gondolat viszont, hogy vajon nem lehetne-e a horgászzsinórokat visszavezetni az anyagok ipari körforgásába (lásd még: szelektív hulladékgyűjtés, PET palackok, ilyesmi), valóban csak egy kérdés. Ehhez nem értek.

Ezüstkárászt mindenhova!

Érdekes kis jelmondat, nem biztos, hogy magunktól felfestenénk a zászlóra, de ez a dolog már megtörtént. A furcsa csak az, hogy a mai napig ugyanúgy csináljuk. Ahogy hűlnek a vizek, s a parti zónából eltünedeznek a fehérhalak, egyre komolyabb gondot okoz a csalinak való halacskákat megfognunk. Aztán egy idő múltán már praktikusan nem megy. Nem örülünk neki, hisz a ragadozók még aktívak ám, de hahó, sebaj! Ősz végétől megjelennek a boltokban a csalihalak. Ezért horgászni menet betérünk az egyik üzletbe, megvesszük a magunk 10-20-30 darab csaliját - mert az a legbosszantóbb, ha megy a csuka, a halunk meg elfogyott - és azzal vágunk neki. Amikor pedig vége a pecának, a csalihalas vödör tartalmát beleborítjuk a vízbe, benne a megmaradt kishalakkal. Mi történik ezután? Mi hazamegyünk, a csalisvödör lakói pedig megkezdik életük következő fejezetét új lakóhelyükön. Egy részük nyilván elpusztul, egy részük pedig túléli, szaporodik. Ahogy az meg van írva.

Átlagos csalihalfogás egy átlagos holtágon. Fél óra spiccbottal

És az is írva vagyon, hogy a boltbéli akváriumok lakóinak kilencven százaléka ezüstkárász, esetleg razbóra. Nagyritkán találkozni bodorkával, más törődött keszegfélével és nyilván keveredik közéjük néhány ivadékkorú nemes is, de ez benne van a pakliban.

Az egyik jövevény. Sokan szeretik, pedig sokhelyütt komoly károkat okozott
Talán neki örültünk leginkább, de ha komolyan gondoljuk a dolgot, ő sem ide való…
Szép, szép, de nem egy őslakos

A fentieken túl még az is írva vagyon - ez történetesen jogszabályban - hogy hazánk természetes vizeibe nem telepíthetők a nem őshonos fajok. Mondhatnók, hogy a tógazdaságokban „nemesített” tükrösök sem kifejezetten őshonosak, de ez most történetünk szempontjából nem lényeges. Ősztől tavaszig mi mégis telepítjük az ezüstkárászt mindenhova, ahová csak eljutunk. Igaz, ezt nem telepítésnek hívjuk.

Kérdéseket ígértem, hát tessék: Ezt nem lehetne megtiltani? Nem vagyok a téma szakértője (ezé sem…), így nem tudom, hogy a csalihalak kényes kérdése más fajokkal megoldható-e. De én azt sem tartanám Isten ellen való véteknek, ha az őszi-téli időszak a pergetés meg a fagyasztott halszeletek időszaka lenne. Tudom, ez csak én vagyok.

Jövőre?

In vino veritas

Na, azt hiszem, ezt a témát mindenki unja. Unja, mert úton-útfélen találkozik vele. A dolog, hogy úgy mondjam, megkerülhetetlen. De összeszedhető.

Igen, szemét. Szemét a vízben, szemét a parton, szemét mindenhol. Én tulajdonképpen csak azt nem értem, hogy ki szemetel? Hogy horgászok az illetők, az bizonyos. Olyan masszív sörfogyasztót (csak azért gondolom, mert a sörösdobozok is elmaradhatatlan kellékei a vízpartoknak) még nem láttam, aki csak úgy, a saját örömére venne etetőanyagot vagy etetőanyagos zacskót, hogy aztán a szélre bízza a sorsát. Tehát horgászok. De bárkit kérdezek, senki nem mondja azt, hogy le van tojva, én ott dobom el a cuccot, ahol épp feleslegessé válik. Verbálisan senki nem szemetel, sőt, inkább összeszedi mások otthagyott dolgait. Valóságos rejtély…

Ennyit kéne csak látnunk reggelenként. Van azonban a parton más is
Mi hiányzik a képről? (Megfejtés: a vízbe dermedt sörös dobozok, gilisztás göngyölegek, PET palackok stb.)

És még valami. Legközelebb, mielőtt valaki laza mozdulattal a vízbe pöcköli a csikket, végezzen el egy kísérletet. Tegyen maga mellé egy pohár vizet, vagy legyen egy decinyi jó bor, ha az úgy jobban tetszik. Abba dobja a csikket. Várjon egy-két órát, aztán hörpintse fel az eredményt. Ha ízlik, hát egye fene, neki a jövőben is szabad elpöckölnie a csikket. Ha nem, ha egyetlen csikk tényleg szennyes löttyöt képes csinálni egy pohár borból/vízből, akkor tessék csak összegyűjteni! A lehetőségek tárháza széles. Az üres konzervdoboz is megteszi nulla forint befektetéssel. Két doboz cigi árából pedig olyan hordozható, zárható csikktartó vásárolható, melyet zsebben, akár egy parti pergetés során is magunkkal vihetünk. Vagy Gesztivel szólva, maradjon a több százmillió nikotincsutka országa? Ja igen, én is bagózom…

Például

Annak idején, midőn sokan jártunk a szomszédos Ausztria boltjaiba, megvenni a mindennapi betevő fagyasztószekrényt, videolejátszót, meg egyebeket, sértve éreztük magunkat, ha a „Magyar, ne lopj!” felirattal találkoztunk. Felháborodásunk teljességgel jogos volt, hisz a vásárlók többsége nem lopni, hanem vásárolni ment oda. Talán egy kis sértettség nem ártana e témában sem, ezért javaslom a „Magyar, ne szemetelj!” feliratú táblák kihelyezését a vízpartokra. Talán a felháborodás segítene?

Föntről más

Évekkel ezelőtt nem okozott lelkiismereti válságot számomra egy-egy ígéretes nádi horgászhely átformálása a magam ízlése szerint. Itt-ott megkurtítottam a szálakat, megszélesítettem egy jónak vélt bejárót, kigereblyéztem egy-két torzsát, meg ilyenek. Egész helyes kis öblöket, benyílókat csináltunk. Tudtam, hova kell tenni az úszót, ha nem akarok bajt magamnak. Egy kis „kozmetika” nem árthat, hát még ha segít a jobb eredmények elérésében. Ma már nem teszek ilyet, ténykedésem csak a belógó szálak felkötésére, visszavágására korlátozódik. Persze a fenék felderítése fontos, de nem matatok már az evezőnél veszélyesebb eszközökkel.

Itt is lehet horgászni. Sőt, még hal is akad

Miért nem kaszabolok ma már? Olyan ez, mint a madzag története, itt az elején. Amikor azt a maroknyi zsinórt - megmaradt még belőle mondjuk 120 méter - elhajítja az ember, azt gondolhatja, nem olyan nagy dolog. Aztán, mert mindenki más is ezt teszi, végül elér majdnem a Holdig. Senki nem okoz helyrehozhatatlan károkat, amikor kicsit alakít a környezetén. Amikor mindannyian hozzáfogunk, akkor van a baj. És mindannyian nekiestünk.

Mindenki csak egy métert akart magának…
Ő látja

Láttatok légi vagy műholdas felvételeket vizeinkről? Láttátok mondjuk a Balaton északi partját vagy a Ráckevei-Dunát fentről? Hogy tetszett? Elég rémes. Egyetlen előnye van: nem látszik a szemét.

Közepes

A munkahelyemen van egy kávéautomata. Korszerű, szép, gyors. Szerény javadalmazás ellenében helyes műanyag poharakba mér sokféle finom löttyöt. Az elődje nem volt ennyire korszerű, nem volt ennyire szép és gyors sem. Volt viszont rajta egy gomb, ezzel a felirattal: Pohár nélkül. Vitted a bögrédet, a masina pedig - ha úgy akartad - abba mérte a löttyöt. Ma már ilyen lehetőség nincs, kapod a poharat, ha akarod, ha nem. Az ember odamegy, iszik, a poharat meg dobja a szemétbe. Nálunk naponta legalább százat.

Kimért nyüzsgés

Szerintem kevés olyan horgász akad, akinek nincs otthon fél tucat gilisztás, csontis, mifenés doboza. Ennek ellenére, ha bemész a horgászboltba és kérsz egy deci csontit, két adag gilisztát, az három műanyag dobozt jelent. Ha kell, ha nem. Jobb esetben kettőt, mert a csontit azért néhány helyen adják kimérve is. Aztán nézed, ahogy a víz viszi magával a sok kis kék műanyag korongot, rajtuk a felirat: Közepes. Messze úszó üzenetek.

Közepes

Ez a trend. Minden levehető a polcról, kivehető a hűtőből, szépen, becsomagolva. Pikk-pakk. Tudom, tudom, a vásárlónak így praktikus. Ezért most őket kérdem. Kedves vásárlók! Szerintetek ez így praktikus?

Mégis inkább a kéket...

Vizuális szennyezés nagyban…
… és kicsiben…

A környezetet szennyezni sokféleképp lehet, legalábbis az én fogalmaim szerint. Árthatunk fénnyel, zajjal, látvánnyal és - már bocsánat - bizonyos emberek a puszta jelenlétükkel is. Amikor olyasmit olvasok, hogy a vonuló madarakat megzavarhatja az emberi települések fényszennyezése, egy kicsit mindig megszeppenek. Ilyenkor arra gondolok, hogy minden cselekedetünkkel hatással vagyunk a környezetünkre, de e hatások irányát, valóságos mértékét felfogni képtelenek vagyunk. Túl bonyolult ez nekünk. Serény pókként szövögetjük hálóinkat, kifeszítjük keresztbe az úton, de fogalmunk sincs, hogy mi akad fenn rajtuk. Aztán egy nap, ha nem lesz szerencsénk, jön majd egy kamion százhússzal. Viszi a hálót, meg a pókot is. Hoppá!

Ott vannak a hálóink, minden kilométerkőnél

Persze nem állítom, hogy a hétköznap esti horgászatot a vonuló madarak sanyarú sorsán való elmélkedés keseríti meg. Egyik éjjel ülök a nád előtt, s egyszer csak lőn nappali világosság. A retinámba örök fehér foltot égetett a brutális fény, először azt hittem, maga az Úr kukucskált le az égből. A második tipp egy, a Dunára leszállni kívánó Boeing 747-es volt, de mert a hajtóművek hangját nem hallottam, ezt az eshetőséget is elvetettem. Arra álmomban nem gondoltam, hogy valaki a stégjére telepít leszállófényeket, arra meg végképp nem, hogy az éjszaka hátralévő részét ennek világánál kívánja végighorgászni. Persze minden rosszban van valami jó, szokták volt mondani. Megvilágosodtam!

Néha lepillant az Úr - legalábbis reméljük…

E módosult tudatállapotban tisztán láttam a jövőt. Azt a jövőt, melyben odalépek a zenegépüket üvöltető horgásztársaimhoz, és imígyen szólok majd: „Csodálatos e muzsika, magam is mulatós hangulatba kerülök általa, de higgyék meg, barátaim, az éjszaka halk neszei százszorta több bájjal kecsegtetik azt, aki hajlandó meghallani őket!”. S akkor bizonytalan lábakkal elém áll mind közül a leghangosabb, rám emeli fátyolos tekintetét és könnyeivel küszködve ezt mondja: „Köszönöm, hogy szólt!”. Kikapcsolja a masinát, mutatóujját figyelmeztetőn szája elé emeli, a többiek felé fordul: „Hallga csak…”. Ti is látjátok? Nem?

És mi csobban előttünk?

Sokan vagyunk. Mindannyian keresünk valamit. Halat, pihenést, játékot, szépséget, szórakozást. Sokszor csak egymást találjuk. Nem szeretjük látni a másik sikerét, vagy legalább mi is akarunk belőle. Egy kicsit. Némelyek az egészet. Dobálsz a csónakból, körülötted harminc másikból teszik ugyanezt. Jó halat akasztasz végre. Megcsodálod, lefotózod, visszateszed vagy bilincsre vered. Nyúlnál megint a botért, de arra leszel figyelmes, hogy körülötted szorosra fonódik a csónakok gyűrűje, a műcsalik az orrod előtt csobbannak. Körülnézel, látsz lehajtott fejeket meg kihívó pillantásokat. Hahó, emberek! Muszáj ezt? Muszáj, mondják a szigorú tekintetek. Ha odébbállsz, nyúl vagy. Ha hepciáskodni kezdesz, hülye. Mit válasszak, virágom? Morpheus, tévedtem! Mégis inkább a kéket… Már késő. Szennyezzük egymás környezetét.

Mondtam az elején: csak kérdéseim vannak, válaszaim nincsenek. Hát nektek vannak-e kérdéseitek? És válaszaitok?

Czender Miklós (bogyo)
Fotók: Czender Miklós, NASA (www.nasa.gov)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: