A sült márna

A sült márna

Nemcsak horgászni szeretek márnára, hanem olykor-olykor az asztalra is kerül belőlük. No, nem viszek haza minden általam kifogott márnát, pusztán csak néhányat. Kétféleképpen szoktam elkészíteni a márnát: halászléként vagy sültként fogyasztom. Sokan átlag folyóvízi halnak és átlagos ízűnek tartják a márnát. Véleményem szerint különleges ízű hal, igazi ínyencség! Ebben az írásomban bemutatom, hogy miként készítem el a sült márnát. Egy nagyon egyszerű, otthoni sütési módot fogok bemutatni, amely nem vesz sok időt igénybe, így a hal bármikor, nagyon rövid idő alatt elkészíthető!

A hal egészséges étel. Amikor halat eszem, jól érzem magam és boldog vagyok! Ha sokszor eszem halat, jó erőben érzem magam és tiszta gondolatok születnek meg a fejemben. Kevésbé vagyok feszült, könnyebben veszem a mindennapos akadályokat. Magyarország édesvízben nagyon gazdag, a halfauna is az. A legszegényebb családok asztalára is kerülnie kellene mindig halnak és nemcsak karácsonykor. Kortól függetlenül, mindenkinek csak a javára válna! A tavak, a folyók a miénk, ezért vigyázzunk rá nagyon, becsüljük meg őket! Ne szennyezzük, hiszen az életünk, a jövőnk múlik rajta!

A horgászat után hazaérkezem és megpucolom a márnát, zacskóba teszem és lefagyasztom. Ugyanis nem mindig van erőm azonnal elkészíteni. Ennek megfelelően hagyni kell az elkészítés előtt rendesen kiolvadni. Én a mikrohullámú sütőt nem szeretem, így olvad szobahőmérsékleten néhány órát.

Amikor kiolvadt, megmosom és beirdalom. Egy éles kés, ilyenkor nagy kincsnek számít!

Nincs szükségem sok mindenre, mindössze a következőkre: 1 db kb. 1,5-2 kg-os márna, étolaj, só, pirospaprika, bors, majoránna és egy fej citrom.

A hozzávalók
Alufóliában fogom megsütni

Ez egy egyszerű és nagyon gazdaságos módszer, nincs szükség több liter étolajara! Ezt a megoldást grillrácson, akár a folyóparton is alkalmazhatjuk hosszabb túrák során. Néhány kőre van szükség, egy grillrácsra és egy kis uszadékfára.

Először sózom a halat
Aztán a citrom egyik felének levét rácsurgatom úgy, hogy mindenhová jusson…
… majd megszórom egy kevés borssal
Én szeretem a pirospaprikát is, ezért megszórom ezzel is
Majorannát bőségesen teszek rá, ezután beledörzsölök a halba minden összetevőt
Ezt követően mehet rá a díszítés, a citromkarika! Egyébként nagyon jó ízt ad neki
Felhajtom egy kicsit az alufólia mindkét szélét és megcsurgatom egy kevés olajjal mindkét oldalát, hogy ne ragadjon le. A fóliát is meg kell kenni!
Ezután ráhajtom…
… majd lezárom
A tepsiben így helyezem el

Beteszem a sütőbe és 25-30 percig 160-180 fokon sütöm. Ennyi idő elég arra, hogy a márna húsa megpuhuljon. Villával vagy fogpiszkálóval ellenőrzöm azt, hogy a halhús kellően megpuhult-e.

Közben megnézem, hogy milyen a hal állaga, ilyenkor megcsurgatom még citrommal és egy kevés olajjal

Visszateszem ismét kb-20-25 percre.

Így kell kinéznie, amikor elkészült! Ha mindent jól csináltunk, akkor a fóliának le kell válnia a halról
Én két szelet kenyérrel szoktam fogyasztani és egy pohár innivaló is dukál hozzá…
Egészségetekre!

Tudom, sok embernek fenntartásai vannak a természetes vizekből kifogott halak élelmiszernek való alkalmazása miatt. Ez a nagyfokú vízszennyezés miatt abszolút érthető. Sajnos nem mindegyik márna alkalmas arra, hogy az asztalra kerüljön, ezért azt tanácsolom mindenkinek, hogy jól ellenőrizze a márnát, mielőtt hazaviszi! Ha bármilyen elváltozást látunk rajta, akkor azt ne együk meg! Még egy jó tanács… a márna ikrája mérgező, ezért emberi fogyasztásra nem alkalmas!

Jó étvágyat kívánok a sült márnához!

Írta: Dajnics Ferenc
Fotók: Dajnics Ferenc

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: