Hétvégén feltúrtuk a fagyasztót, hogy a régen hibernált dolgokból ebédet főzzünk. A dátumokat nézve a leghamarabb egy pontyot kellett tápértékké alakítani. Gondolkodtunk, milyen formában adjuk meg halunknak a végtisztességet. „Készítek egy pontyot, jóasszony módra!”-döntött feleségem. A filccel felírt számsorra pillantottam, ami a betárolás időpontját jelölte. Felsejlett egy nagyon kellemes horgászat, ahol ő is megfoghatta élete első pontyát. Amíg ő az ebéd megkomponálásával van elfoglalva, addig én mondatokba foglalom a felidézett emléket. Nekem tetszik ez a munkamegosztás.
Akkor még nem a mozdulatlanságba dermedt fákat láttam, ha kitekintettem az ablakon, hanem a nyár végét még üde zölddel ünneplő platán integetett hívogatón. Szeptembert mutatott a naptár, és egy régi iskolatársam telefonhívása rántott vissza a valóságba.
„Csabikám! Emlékszel, mit ígértem? Hétvégén szeretettel várunk benneteket. Szombaton mesedélután, vasárnap hajnalban pedig irány a halastó!” - vázolta fel a rövid, de annál kecsegtetőbb programot.
Barátom jegyző egy aprócska faluban, ahol nagyon kevesen élnek, de nagyon vonzóvá teszi az a halastórendszer, ami sok helybelinek ad megélhetést. A halastavakon horgászni természetesen szigorúan tilos, egy-két „repi” vendégnek mégis engedélyezik a lehalászást megelőző két hétben. A V.I.P személyek közé a pap, a polgármester, az iskolaigazgató és természetesen a jegyző is felvételt nyert. Barátom rám is kiterjesztette a „védettséget”, így nyugodtan készülhettem egy kis pontyozásra. Mielőtt bárki felhördülne, hogy halastavon nem nagy mutatvány a horgászat, annak már most igazat adok. Valóban nem az, hiszen az ősszel telepített halak, ekkorra már szép 2 kilós pontysihederekké fejlődtek, akik semmi mást nem tesznek, csak zabálnak, hogy minél szebben mutassanak majd az áruházak pultjain. (Bár nem hinném, hogy őket igazából ez a cél vezérelné, legfeljebb én mint „fogyasztó” gondolom így.) Horogra csalni őket nem túl bonyolult feladat, hiszen a horgot még hírből sem ismerik, ellenben nagyon jó tesztalanyok lehetnek a fárasztás begyakorlásához, a különböző szerelékek teszteléséhez, és a finomítások végső határait is segíthetnek lemérni. Száz szónak is egy a vége, egy ilyen meghívást nem illik visszautasítani, és mivel régen látott barátommal is találkozhattam végre, vártam a hétvégét. Mivel pont arra a szombatra esett az egyesületem házi versenye, a szombat délelőttöt nemes vetélkedéssel töltöttem. A könnyű spiccbottal élvezetes volt az etetésre sereglett keszegek szákba terelése, de már akkor is bevillant a másnapi horgászattal kapcsolatos vágyálmom egy-két ködös képe.
„Istenem, ha pontyok is így fognak sorakozni holnap!” A versenyt követő eredményhirdetés, és finom ebéd után gyorsan pakoltam, és indultam is barátomhoz. Feleségem dolgozott, így ő másik irányból közelített, de barátomhoz már egyszerre érkeztünk. A forgatókönyv sokunknak ismerős, aki ritkán látott baráthoz érkezik. Annyi élményről, emlékről és a közben történt fontosabb dolgokról tudunk ilyenkor dumálni, hogy szinte kevés is a hétvége. Barátom nemrég nősült - belépve így a „gyűrűs férgek” táborába -, házat vásárolt, egyszóval úgy néz ki, hosszú időre elkötelezte magát. A falu mellett is, a falu pedig ő mellette. Horgászvérünk azonban nem hagyott nyugodni bennünket, így amíg a lányok az „etetés” romjain próbáltak úrrá lenni, mi terepszemlére indultunk. (Miért van az, hogy a férfiak menekülnek a házi munka elől? Nem értem.) Szakavatott idegenvezetőm volt. Megnéztük a picinyke falu picinyke nevezetességeit, majd a halastó felé vettük az irányt. A töltésre érve meglepődtem. Egy hatalmas, összefüggő egységekből álló tó látványában gyönyörködhettem.
Mindenütt pontyok forogtak, szinte pezsgett a felszín. A víz halastó jellegére egyedül az etetőhelyek utaltak, ahol fehér bóják jelölték a terített asztalt. A vizet sok helyütt nádas szegélyezte, középen pedig egy kiterjedt nádsziget takarta el a túlpartot. Rengeteg madár gázolt a sekélyebb részeken. Kecses nagykócsag illegette magát kényesen, szürke gém vigyázta megdermedve a vizet, hogy hirtelen lesújtva csőrébe foghassa az óvatlan prédát. Búbos vöcskök, récék, szárcsák, vízicsibék zajongtak a számukra határtalan birodalomban. Miután kigyönyörködtük magunkat, a lehetséges horgászhelyet kellett feltérképezni. A tó egyik oldala sekélyebb szélvízzel, de nádassal bőven megáldott volt, míg a tőle jobbra elterülő szakasz terméskövekkel kirakott, mélyebb part menti sávot sejtetett. Ezen a szakaszon történik egyébként a lehalászás, így ez jóval könnyebben megközelíthető volt, ráadásul az egyik lejáróval szemben elérhető távolságban egy etető bója billegett a vízen. Nem kellett sokáig győzködni magunkat, hogy ezt válasszuk a másnapra tervezett horgászat helyszínéül.
Beszélgettünk még egy jót a számunkra kellemes környezetben, majd otthon ágynak dőltünk. A vekkert természetesen beélesítettük, nehogy egy perccel is lecsússzunk a várva-várt hajnalról. Feleségeink nem osztották lelkesedésünket, így abban maradtunk, hogy ők később, „emberibb” időpontban követnek bennünket. Egy férfiembert, ez cseppet sem zavar, sőt! Amíg a lányok távol vannak, feleleveníthetjük diákéveink azon korszakát, amit csak mi értünk meg igazán.
Az álommanó ezen az estén is nehezen jött el, és alighogy megérkezett, barátom már a gőzölgő feketével élesztgetett. A felszerelést már előre bekészítettük, így egy gyors reggelit követően már az előzőleg kinézett helyen rendezkedtünk. Etetőanyagra nem igazán lett volna szükség, de a versenyről megmaradt kaját azért becsúzliztam a bója köré. Barátom egy feedert, én egy matchbotot élesítettem. Mivel ettől pontyosabb vizet el sem lehet képzelni, a szereléket a pontyokhoz igazítottam. Egy Exner Blue Match úszót szereltem, a vastagabb antennájú adapterrel, hogy a nehezebb csalikat is lebegtethesse, és hogy az ólmozással könnyen a fenékhez tudjam szegezni. Az ólmozást két részletben osztottam el. Az úszó szabad terhelhetőségének 70%-át öt nagyobb söréttel mértem ki, a maradék 30 %-ot pedig három kisebb sörétből az előkefül fölé húztam. Arra gondoltam, így több szóba jöhető variáció menet közbeni kipróbálására is lehetőségem lesz. Barátom egy klasszikusnak is mondható gubancgátlós végszerelékkel kezdte a horgászatot. Az kezdő bedobást követően izgatottan vártuk az első kapást. Mindketten a bója közelébe horgásztunk, arra számítva, hogy a halak - mivel közelgett az etetési idő - már itt járőrőznek. Barátom fogta az első halat, egy „méretes” törpeharcsát. Nem akartunk hinni a szemünknek. Az, hogy egy pontyoktól hemzsegő vízen törpillát fogjunk, kész csoda. Hogy több csoda ne várjon ránk, a csontiról áttértünk a főtt búzára. (Tudtuk, hogy a pontyokat is búzával etetik, de még nem sejtettük, hogyan.) A főtt búza is hamarosan gazdára is talált. Gyönyörű, hibátlan pontyocska volt a vendég, akit számos társa követett.
Nagyon élveztük a horgászatot. Én a horogmérettel kísérleteztem, és az előkét vékonyítottam az ésszerűtlenség határáig, hogy kihasználjam a kivételes tesztelési lehetőséget. Természetesen rengeteg leakadás, szakítás, szákolás előtt lefordult hal lett a kísérletezgetésem eredménye, de úgy gondoltam, inkább itt menjen el, mint egy vadvízi pecán. A matchbotot később letettem, és egy rezgőspiccessel folytattam az örömpecát. Időközben elérkezett az etetés ideje. Egy hatalmas etetőhajó kezdte meg szokásos körútját a tavon, hogy minden egyes bójánál több kilónyi búzát szórjon a halaknak. A motor berregése - pavlovi feltételes reflexként - pontyok számára egyértelműen az etetést jelentette. A hajó feneketlen bendőjéből kizúduló búzát úgy habzsolták, mint a kismalacok. Egy időre - vajon miért? - abbamaradtak a kapások. Az átmeneti szünet azonban csak addig tartott, míg megnyugodott a víz. A búzát csemegekukoricára cseréltük, egy-két csontival megspékelve, hogy a sok búzaszem között feltűnőbb ínyencség látszatát keltsük. A csel bevált, így újabb és újabb zsákmányt ejthettünk. Lassan már kezdtünk fáradni, így a lányok pont időben érkeztek. Boldogan adtuk át helyünket, hogy ők is megízlelhessék a pontyok harciasságát, akik halastói mivoltukat meghazudtolva derekasan küzdöttek. Feleségem is hamarosan megszákolta élete első pontyát. Az öröm, amit ez okozott, máris értelmet adott a dolognak. Megérezte végre, hogy milyen élmény egy komolyabb hallal való találkozás. A negyedik ponty után, már kijelentette, pontyozni jó. „Főleg egy ilyen vízen!” - mondtam mosolyogva. Azért elmondtam neki, hogy a valódi, élővízi peca azért korántsem ilyen, de ha összeakadunk egy jobb hallal, az érzés ugyanez, ha nem százszorosan jobb.
A pontyok gyűltek a haltartóban, a percek pedig megállíthatatlanul peregtek. Sajnos elérkezett az a pillanat, amikor az utolsó, horgászatra szánt perc is eltelt. A haltartót alig bírtuk kiemelni a vízből. A pontyok szinte mind azonos méretűek voltak. Szép, egészséges, jóllakott kis másfél-kétkilós halacskák. Egy-két, konyhai tesztre kiszemelt példányt kivéve visszaengedtük őket a vízbe, hogy amíg el nem jön a nagy lehalászás, gyarapodhassanak. Többségük az áruházak medencéibe fog kerülni, de sokan új otthonra lelhetnek, mivel sok horgászegyesület is innen szerzi be az utánpótlást. Talán egyikükkel még találkozhatok is valahol.
Megköszönve a kellemes hétvégét, már ekkor elhatároztuk, jövőre megismételjük a kalandot, amire a lányok azt mondták: „Akkor már mi is korán kelünk!”
Most, ahogy az őszi pontyocska feleségem által, jóasszony módra átlényegült konyhai remekművé, felidézte a langyos őszi hétvégét. Már ezért megérte, s hogy a jóasszonyokról se feledkezzünk meg, mellékeltem a receptet is. Hamarosan itt a tavasz, s vele az új remények, várva várt horgászkalandok. Jó lesz olyan élményeket átélni, amikhez hasonlóra most csak emlékezni tudunk. Egy finom halétel mellett, egy pohárka száraz fehérborral, talán könnyebb átvészelni a hátralévő pár hetet.
Ponty jóasszony módra
Hozzávalók
Egy szép emlék, adott esetben az emlékből megmaradt 80 dkg pontyfilé
Egy jó asszony, aki mindent megbocsát, de legalábbis megfőz
2 fej vöröshagyma
20dkg gomba
1 csokor petrezselyem + 1 csokor virág kedvesünknek, amiért főz nekünk
10 dkg vaj
2dl száraz fehérbor (a maradékot természetesen el kell fogyasztanunk, mert különben kárba vész)
2 dl hal-alaplé
1,5 dl tejszín
őrölt fehér bors
só (mivel ez egy sós ízű „etetőanyag”)
