Baleset-megelőzés a vízparton

Baleset-megelőzés a vízparton

A horgászat sokunk számára egy olyan életforma, mely szabadidőnk első számú elfoglaltságává nőtte ki magát. Célunk a szabadidő kellemes eltöltése, kikapcsolódás a vízparton, mely némiképpen feledtetheti velünk a hétköznapi problémákat. Azonban kedvenc időtöltésünk egy szemvillanás alatt rémálommá válhat, ha nem vagyunk elég körültekintőek. Számos alkalommal voltam szemtanúja a vízparton bekövetkezett baleseteknek, és sajnos néhány esetben azok tragikus kimenetelű következményeinek is. Írásomban jó néhány olyan körülményre igyekszem felhívni a horgásztársaim figyelmét, melyek potenciális veszélyforrások lehetnek a vízparton, illetve ezek megelőzéséhez próbálok segítséget nyújtani.

Amikor javában tart a horgászszezon, aki teheti, vízparton tölti a szabadidejét. Ilyenkor igyekszünk egy kicsit kikapcsolni a külvilágot és megpróbálunk minél színesebb és szebb élményekkel gazdagodni. Mielőtt azonban elindulunk a vízpartra, nem árt néhány hasznos tanácsot megfogadni. Az idegesség és a kapkodás sehová sem vezet, ilyenkor rendszerint hajlamosabbak vagyunk hibázni és feledékenyebbek is vagyunk. Tartsuk szem előtt, hogy a horgászat célja elsősorban a kikapcsolódás és a szabadidő kellemes eltöltése a természetben, ami nem egy görcsös, kötelező program!

Időjárás
Szoktam mondani, hogy horgászatra csupán kétféle időjárás létezik. Jó idő, illetve nagyon jó idő. Azonban annak semmi értelme, hogy felkészületlenül és tájékozatlanul induljunk el a vízpartra olyan időjárási körülmények közepette, mellyel az egészségünket, nem ritkán az életünket is veszélybe sodornánk. Egyetlen fotó vagy a bátorságunkkal való hivalkodás nem ér annyit, hogy kockáztassunk. Télen a síkos, jeges útviszonyok, a havazás, illetve a fagyásos sérülések elkerülése érdekében kell elsősorban körültekintőnek lennünk. Ilyenkor kiemelten fontos a réteges öltözék, mely sokkal hatékonyabb, mint egyetlen réteg vastagabb ruházat. A termoszban lévő forró, citromos tea is jó szolgálatot tehet a zord napokon, azonban a forralt bort vagy más alkoholtartalmú italt semmiképpen nem ajánlom. Ittas vagy bódult állapotban fokozódik a balesetveszély, hiszen a nehezebben kontrollálható egyensúly mellett a kihűlés kockázataival is számolni kell. Ha a kiszemelt horgászhelyünket hó vagy jég borítja, óvatosan közelítsük meg, semmiképpen sem rohanva, sietve. A hótakaró alatt lévő út láthatatlan, az esetlegesen ott lévő kövezés réseibe beszorulhat a lábunk, melynek ficam vagy akár törés is lehet az eredménye. A lépcsőkön, stégbejárókon, meredek partoldalakon, kövezéseken is legyünk óvatosak! Télen lehetőleg csúszásmentes, magas szárú, bélelt lábbelit viseljünk. Ha lékhorgászatra szánjuk el magunkat, csak akkor menjünk a jégre, ha az legalább 10, de inkább 15 cm vastag és nem olvad, nem repedezett. A kiszemelt helyet kizárólag gyalogosan és fokozott óvatossággal közelítsük meg. Tőzeg- és bányatavak, valamint a folyó, áramló vizek jegére lépni rendkívül veszélyes és tilos! Lehetőség szerint soha ne tartózkodjunk egyedül a jégen, hiszen ha bajba kerülünk, könnyebben tudunk segítséghez jutni. A felelőtlenség és a fentiek figyelmen kívül hagyása az életünkbe kerülhet, nem érdemes kockáztatni!

Mindig az évszaknak megfelelően öltözködjünk, télen különösen fontos a réteges ruházat
A hideg téli napokon a kihűlés ellen jó tesz egy forró citromos tea
A lékhorgászathoz szükséges óvintézkedéseket soha ne hagyjuk figyelmen kívül!
A hóval borított kövezések fokozott veszélyt jelentenek
A havas, jeges, meredek lépcsőkön is nagyon óvatosan közlekedjünk!

Nyáron a kánikulai hőség mellett az igen erős UV-B sugárzás veszélyeinek is ki vagyunk téve. Ilyenkor huzamosabb ideig nem tanácsos a napon tartózkodni, hiszen akár negyed óra alatt is csúnyán megéghetünk, ami különféle bőrbetegségek kialakulásához vezethet. Ha nincs lehetőségünk árnyékba húzódni, mindenképpen védekezzünk megfelelő, minél magasabb faktorszámú naptejjel, mely fényvédő réteget képez a bőr felületén, megvédve azt a leégéstől. A déli órákban lehetőség szerint kerüljük a tűző napon tartózkodást. Ha erre nincs lehetőség, jó szolgálatot tehet a megfelelően rögzített napernyő is. Fogyasszunk elegendő folyadékot, lehetőség szerint kerüljük a cukros, szénsavas és a magas alkoholtartalmú italokat.

Az erős UV-B sugárzás ellen védekezhetünk naptejjel…
… de jó szolgálatot tehet egy megfelelően rögzített napernyő is

A nyári időszakban azonban nem csak a nagy hőség és az erős napsugárzás miatt kell körültekintőnek lennünk. Rövid idő alatt, szinte a semmiből lecsaphat ránk egy zivatar, melyet felhőszakadás, viharos erejű szél, illetve jégeső is kísérhet, nem beszélve a legnagyobb veszélyt jelentő jelenségéről, a villámokról. Az ég dörgése, morajlása általában elegendő előjel, hogy összepakoljunk és biztonságba helyezzük magunkat. A mai modern horgászbotok legfontosabb alapanyaga a szénszál, mely igen jól vezeti az elektromosságot. Zivatarok közvetlen közelében senkinek nem tanácsolom, sőt, kimondottan veszélyes ezekkel horgászni! Néhány évvel ezelőtt, egy kora nyári délutánon szomorú szemtanúi voltunk egy villámcsapás miatt bekövetkezett tragédiának. Egy középkorú férfi tőlünk úgy 200 méterre horgászott a dunai kövezésen erős villámlások közepette, de mivel csapadék alig hullott, fittyet hányt az életveszélyes körülményekre. Mi szerencsére időben felkészültünk és biztonságos menedéket találtunk az autóban, ahol az ún. Faraday-kalitka elve alapján védve voltunk az esetleg oda becsapó villám hatásától. Sajnos horgásztársunk azonban nem vette komolyan a veszélyt, amiért súlyos árat fizetett. A hatalmas, elemi erejű égdörgés és villanás után horgászbotjának kétharmada felismerhetetlenségig összeolvadt, a horgásznak esélye sem volt a túlélésre, hiába hívtunk segítséget.

A zivatarok közeledtéről az aktív villámtevékenység és az ég morajlása árulkodik
Heves villámlások közepette életveszélyes lehet a horgászat, ezért minél előbb vonuljunk biztonságos helyre!

Rend és fegyelem, körültekintés
Gyakran látok olyan horgászokat, akik a holmijukat hanyag módon, hatalmas összevisszaságban hagyják a vízparton, hogy minél előbb bevethessék a készségeiket. Számtalan alkalommal láttam, hogy kapás észlelésekor a készségéhez rohanó horgász elbotlott egy hanyagul letett merítőben, táskában vagy eldobott horgászzsinórban, majd hangos szentségelés közepette adta ki mérhetetlen dühét a világra, miközben egy kis odafigyeléssel mindez elkerülhető lett volna. Azt hiszem, említenem sem kell, milyen potenciális veszélyt jelent, ha elbotlunk, és éppen egy bottartó villa vagy más éles, hegyes tárgy van előttünk. Igyekezzünk tehát magunk körül rendet tartani, rendezetten elhelyezni felszereléseinket, táskáinkat, kiegészítőinket. A precíz, jó ízlésű horgász minden körülmények között rendet tart maga körül. Napjainkban egyre többen horgásznak versenyládáról, melynek számos előnye van. Meredek, lejtős, egyeletlen parton is kényelmesen ülhetünk az állítható lábak és a lábrács segítségével, emellett minden szükséges kiegészítő körülöttünk van, nagyban megkönnyítve ezzel a horgászatot. Nagyon fontos, hogy elegendő időt szánjunk a láda stabil elhelyezésére, különben könnyen a vízbe borulhat velünk együtt, mely egy erősen felhevült testtel szintén nagyon veszélyes lehet.

A precíz, jó ízlésű horgász, minden körülmények között rendet tart maga körül, mi is törekedjünk erre!
Horgászládánk stabil és biztonságos elhelyezésére mindig szánjunk elegendő időt, csak ezután kezdjük meg a horgászatot!
A hanyagul eldobott horgászzsinórok is komoly baleseti veszélyforrást jelenthetnek, erre is fokozottan figyeljünk!

Ha kényelembe helyeztük magunkat, és minden a helyére került, már csak a horgászatra kell koncentrálnunk. A horgászat elengedhetetlen kellékei a horgok. Ezek az éles, tűhegyes tárgyak is számos baleset forrásai lehetnek, ezért használatuk kiemelt figyelmet kíván. Végszerelékünk bevetése során mindig győződjünk meg arról, hogy mi vagy ki van mögöttünk, mellettünk. Jó néhány esetben végződött már horgászat azzal, hogy a figyelmetlenség miatt a baleseti sebészeten kellett eltávolítani a horgot az erősen vérző sebből, amely nemcsak rendkívül fájdalmas és nehezen gyógyul, hanem könnyen elfertőződhet, be is gyulladhat. Különösen a többágú horgokkal rendelkező műcsalik jelentenek komoly veszélyt.

A horgászat elengedhetetlen eszközei a horgok, különösen a műcsalik többágú horgai jelentenek komoly veszélyt
A készség bevetése előtt a körültekintés mindig a horgász feladata, aki köteles meggyőződni arról, hogy az általa végrehajtott tevékenység nem jelent veszélyt másokra!

Ne feledjük, a körültekintés mindig a horgász feladata, aki köteles meggyőződni arról, hogy az általa végrehajtott tevékenység nem jelent veszélyt másokra! A horgászat során ugyancsak kiemelt figyelmet kell fordítani a körülöttünk lévő tereptárgyakra. Az esti, éjszakai horgászat során jól láthatóan ki kell világítani a horgászhelyünket, mert a korlátozott látási viszonyok közepette fokozódik a balesetveszély. Kiszáradt, korhadt fa alá nem tanácsos elhelyezkedni, mert egy hirtelen feltámadó viharban egy erősebb széllökés könnyen letörheti az elszáradt ágakat, melyek a magasból lehullva súlyos sérüléseket okozhatnak. Talán az egyik legveszélyesebb körülmény, ha egy magasfeszültségű távvezeték közelében horgászunk. Lehetőség szerint ezeket kerüljük el, mert az ilyen vezetéknek már a megközelítése is életveszélyes! A legtöbb esetben ugyan a távvezetékek legkisebb magassága is biztonságos, azonban számos tragédia történt már amiatt, hogy egy hosszabb bottal az óvatlan horgász elérte a vezetéket, és súlyos égési sérüléseket, halálos kimenetelű áramütést szenvedett. Ha ilyen vezetékek közelében horgászunk, minden esetben legyünk biztosak abban, hogy készségünkkel semmilyen esetben se tudjuk elérni vagy veszélyesen megközelíteni azokat!

A magasfeszültségű távvezetékek megközelítése is életveszélyes, lehetőség szerint minél messzebb kerüljük el ezeket!

Ízeltlábúak
Amióta világ a világ, az ízeltlábúak is részesei életünknek. Nagy részük hasznos és bár mindegyik fontos szerepet tölt be a természetben, sokuk jelenléte gyakran megkeseríti a mindennapjainkat, emellett számos faj komoly veszélyt is jelenthet az egészségünkre. A tavasztól kora őszig aktív gyötrő szúnyogok fájó, viszkető csípése nem kellemes, ám a súlyos betegségeket – így a vírusos agyhártyagyulladást és a Lyme-kórt – is terjesztő kullancsok lényegesen nagyobb veszélyt hordozhatnak. A kereskedelmi forgalomban többféle szúnyog- és kullancsriasztó termék kapható, melyekkel nagyrészt hatékonyan védekezhetünk e vérszívók ellen, de a jól szellőző, zárt ruházat is védelmet nyújthat. Ezenfelül érdemes a horgászat befejeztével elsősorban a testhajlatokat, fejbőrt átvizsgálni, ahová néhány óra alatt, szinte észrevétlenül is beékelődhetnek a kullancsok. Ha ilyet tapasztalunk, csak az erre speciálisan kialakított eszközzel próbáljuk meg eltávolítani, de a legjobb, ha szakemberhez fordulunk, így jó eséllyel elkerülhetjük az esetleges fertőzéseket is.

A kereskedelmi forgalomban többféle szúnyog- és kullancsriasztó készítmény kapható
A kullancsok számos betegséget, így többek közt a vírusos agyhártyagyulladást, illetve a Lyme-kórt is terjeszthetik!

Gyakorta csak úgy tudjuk megközelíteni az általunk kiszemelt jobb horgászhelyet, hogy az erősen benőtt növényzettel, nádassal, fákkal, bokrokkal telített úton vagy a derékig érő fűben, sűrű aljnövényzetben kell közlekednünk. Semmiképpen sem javaslom a papucsot, illetve a rövidnadrágot ilyen terepen, hiszen számos pókfaj szövi a hálóját a sűrű növényzetre, melyeknek marása akár súlyos allergiás reakciókat is kiválthat. Hazánkban emberre komoly életveszélyt jelentő pók alig akad, van viszont néhány faj, amelyről érdemes szólni, mert ha halálesetet nem is, de kellemetlen perceket vagy órákat, napokat okozhatnak. Ilyen például a szegélyes vidrapók, a mérges dajkapók, a darázspók vagy a búvárpók. A szegélyes vidrapók gyakori a vízpartokon, sokszor látni a víz felszínén szaladgálni. Marása kiterjedt duzzanatot és órákig tartó fájdalmat okozhat. A mérges dajkapók hazánkban is elterjedt, mezőkön, réteken, szántóföldeken gyakori, kedveli a kaszálatlan területeket, magas füves, vizenyős réteket, vízpartokat. Marása kellemetlen, akár magas lázzal járó, több napig tartó, égető fájdalommal is járhat, de olvasni lehetett már végtagbénulásról is. A vízben élő búvárpók mérge is veszélyes lehet az emberre, de életmódja miatt szerencsére nagyon ritkán kerülünk kapcsolatba vele. Leggyakrabban lápokban, vizesárkokban, de néha halastavakban is megtalálható. A nádasokban, vízparti tereptárgyak környékén is gyakori koronás keresztespók marása nagyjából annyira veszélyes, mint egy méhcsípés, de kellemetlen bőrpírt, helyi duzzanatot okozhat.

A vízparti növényzeten számos pókfaj előszeretettel építi meg hálóját
A darázspók a vízpartokon is gyakori, csípése kellemetlen fájdalmat, vagy akár allergiás reakciókat is kiválthat

Ugyancsak komoly veszélyt jelentenek a darázsfészkek és a méhrajok. Általában ezek közelsége a jellegzetes zúgó, zümmögő hangról könnyen felismerhető. Ha e rovarok veszélyben érzik magukat, ha háborgatjuk őket, akkor támadhatnak, így lehetőség szerint minél messzebbre kerüljük el a fészkeiket. Szúrásuk szintén allergiás reakciót, anafilaxiás sokkot okozhat. A darazsak előszeretettel keresik fel a vízpartokat is, ahol számos táplálékforrás akad számukra. Horgászat közben gyakran megéhezünk, megszomjazunk, de sokszor megfeledkezünk az élelmiszerek és az italok megfelelő tárolásáról. A szendvicseket, üdítőket mindig tartsuk letakarva, lezárva! Az ételbe vagy italba bejutó darázs vagy méh lenyelése életveszélyes, mert szúrásuk a garatban vagy torokban fulladást is okozhat! Ilyen esetben azonnali orvosi segítségre van szükség!

A darazsak gyakran keresik fel a vízpartokat, ne ingereljük, ne háborgassuk őket!
Jobb a békesség… ha nem bánjuk őket, ők sem bántanak minket

A fentiekben leírtak csupán néhányat emelnek ki azon baleset- és veszélyforrások közül, melyek ránk leselkedhetnek a vízparton. Azonban körültekintéssel és megfelelő felkészültséggel ezek zöme elkerülhető. Remélhetően írásomban sok hasznos tanáccsal tudtam segíteni horgásztársaimat abban bízva, hogy a horgászat továbbra is egy kellemes élmény maradhasson. Kellemes időtöltést és balesetmentes horgászatot kívánok mindenkinek!

Holler Imre

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.