A 2008. év legszebb fogásai 1. rész - nemes halakSzavazz az év fogására!

A 2008. év legszebb fogásai 1. rész - nemes halakSzavazz az év fogására!

Az előző év végéhez hasonlóan idén - 2008-ban - is szavazásra buzdítunk titeket. Szerencsére ez az év is bővelkedett csodálatos halfogásokban, így ismét górcső alá vettük a Fogási napló bejelentetésit. Nem volt egyszerű dolga a kollégáinknak, amikor a csaknem 3500 fogás közül kiválogatták azt a 11 halat, amik közül ti, az olvasók választhatjátok ki, melyik legyen a 2008-as év legszebb fogása a nemes hal kategóriában. A következő napon pedig az „egyéb” halak legszebb példányait fogjuk bemutatni, és közülük is a ti segítségetekkel választjuk ki az év „egyéb hal” fogását! Nézzétek végig a szép fogásokat mindkét nap, és az év utolsó napjain szavazzatok a szerintetek legszebbre.

Ezzel a díjjal nem titkolt célunk, hogy még jobban felhívjuk a figyelmet az országban egyedülállóan gazdag és változatos adatbázisunkra. De ezt is, mint a rendkívül aktív Fórumtevékenységet kizárólag nektek köszönhetjük. Itt, a nagy nyilvánosság előtt szeretnénk megköszönni mindenkinek a sok-sok értékes és nagyon színvonalas bejelentést és élménybeszámolót. Nem véletlen, hogy a Fórum után ez a látogatók másik nagy kedvence.

Fontos megjegyezni, hogy a Fogási naplónkban nincs alsó súlyhatár. Célunk ezzel a szolgáltatással nem az volt, hogy begyűjtsük Magyarország rekordhalait, hanem hogy szinte naprakész információval szolgálhassunk, hogy éppen mit, mivel és hol lehet horogra csalni. Sokan szívesen böngészik a bejelentéseket, amelyek között sok nagyon érdekes halfajra és fogási körülményre bukkanhatnak.

A 2008-as halfogásokkal mi csupán annyit tettünk, hogy kiválasztottuk minden halfajból 1-1 darabot, amelyek minden szempontból megfelelnek a mi, és vélhetőleg a Ti szigorú elvárásaitoknak is.

A kiválasztás szempontjai a következők voltak:

  • Kizárólag a 2008-ban kifogott halak jöhettek számításba.
  • A legritkább esetben választottuk az adott halfaj legnagyobb egyedét, ezzel is jelezve, hogy nem rekordokat, hanem átlagostól eltérő, szép fogásokat kívánunk díjazni!
  • A halról készült jó fotó(k) nagyon sokat nyomtak a latba. A rosszul tartott, rosszul fotózott halak csak végső esetben jöhettek számításba.
  • Döntő volt a horgász beszámolója a fogás körülményeiről.
  • Döntő volt a hal későbbi (kifogás utáni) sorsa. A visszaengedést bizonyító fotók további jó pontokat jelentettek!
  • Előnyben részesítettük a Magyarországon fogott halakat.

Mindezek után, nem kis munka árán, összeállt az a lista, amelyet most elétek tárunk. Ebben az írásban a legismertebb nemes halfajtákat mutatjuk be, amelyek bármelyike méltó lehet a „2008. év Fogása - nemes hal kategóriában” díjra. Kérünk titeket, hogy válasszátok ki, melyik legyen az a fogás, amely szerintetek a legkiemelkedőbb ebben a kategóriában.

Szavazni 2009. január 11. (vasárnap) 24:00 óráig lehet! Csak az láthatja a szavazás aktuális állását, aki szavazott!

A ma bemutatásra kerülő 11 hal, illetve horgász közül a győztes jutalma egy „2008. év Fogása - nemes hal kategóriában” kupa, valamint a 2009-es évben egy írás keretében bemutatjuk magát a horgászt, kedvenc módszerét és horgászhelyét is. Bár úgy véljük, hogy ebben az írásban szereplő horgászok már mindannyian nyertek, hiszen olyan szép fogási eredményük volt ebben az évben, amelyre joggal lehetnek büszkék! Ezt a díjazást minden évben szeretnék odaítélni az általatok legjobbnak ítélt fogásnak, hogy jövőre minél több és szebb fogás kerüljön bejegyzésre a Haldorádó Fogási naplójába. Talán ez a rangos díj, ezek a szép fogások, a halakhoz és kifogóikhoz méltó fotók még több embert ösztönöznek fogásaik feltöltésére.

Íme, az általunk kiválasztott nemes halak ABC sorrendben, amelyekre szavazni lehet:

Amur

Nem voltunk egyszerű helyzetben már az első kategória vizsgálatánál sem. Számtalan hatalmas amur került be a Fogási naplóba a 2008-as évben. Gattyán Gábor 12 kg-os amur fogása mellett az döntött, hogy Gábornál volt egy komplett fényképsorozat, valamint olyan beszámoló, ami minden feltételünknek maximálisan megfelelt.

Fogás ideje: 2008. 08. 22.
Halfaj: Amur
Tömeg: 12,0 kg
Hely: Szalkszentmárton
Hely típusa: öböl
Módszer: bojlis
Csali: kukorica füzér
Fogás időszaka: hajnal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: Kora reggel erőteljes húzós kapásra lettünk figyelmesek. Akasztás után a fárasztás csónakból folytatódott. Kb. 15-20 perces intenzív fárasztás után került szákba, majd matracra a hal! Ezúton is köszönet Horváth Norbertnek a segítségért. A mérlegelés, fertőtlenítés, fotózás és 10-15 perces úsztatás után visszaengedtem éltető elemébe.

A szalkszentmártoni öbölben fogta Gábor ezt a csodás amurt
Amit vissza is engedett a fotózás után

Balin

A balinok közül Széll Tamás 3 kg-os hala került kiválasztásra, amit a Duna folyóból sikerült a műcsalijának a horgára csalni.

Fogás ideje: 2008. 08. 25.
Halfaj: Balin
Tömeg: 3,0 kg
Hely: Duna
Hely típusa:folyó
Módszer: pergetés
Csali: Rapala wobbler
Fogás időszaka: alkonyat
Időjárás: derült
Fogás körülményei: SSR-7 ALB-re éhezett meg erős sodrásban. A víz 250 cm-es szinten stagnált, de elég zavaros is volt. Többször kitört, egyszer a halkiemelőt is „kiköpte”! Elúszhatott!

Széll Tamás pergetett 3 kg-os balinja
C&R

Csuka

A ragadozó halak igen népszerűek a bejelentők körében. A csuka kiválasztásánál sem voltunk egyszerű helyzetben. A döntés végül Sztahovits Péter 8,2 kg-os csukájára esett, aki a fogás után pár órával már be is jelentette a csuka megfogását. No meg C & R…

Fogás ideje: 2008. 06. 10
Halfaj: Csuka
Tömeg: 8,2 kg
Hely: Dorogi Palatinus tó
Hely típusa:
Módszer: rablóhalas úszó
Csali: csalihal élő
Fogás időszaka: hajnal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: Barátommal mentünk ki hajnalban egy kis úszós, rablóhalas pecára. Pár hete láttam édesapámmal egy hatalmas csukát feljönni a közelünkben, és onnantól minden gondolatom csak ő körülötte forgott, nagyon meg akartam fogni! Még mindig alig hiszem el, de a mai napon sikerült! :) Bő tenyérnyi bodorka volt a csali, amit ahogy leért a fenék közelébe, azonnal elmart ez a gyönyörűség! Nem túl hosszú, 7-8 perces fárasztás után, mely közben néhány komolyabb kiugrást és kirohanást is produkált, kézzel vettem ki. Igyekeztünk minél gyorsabban mérlegelni, majd fényképezés és videózás után visszaengedtük a vízbe eddigi legnagyobb csukámat! :) Kívánok mindenkinek ekkora élményt! :)

A gyönyörű csuka Sztahovits Péter fogása
C&R

Harcsa

Érdekes év volt a 2008. a harcsafogások tekintetében. Mindenképp olyan harcsát szerettünk volna betenni a „legszebb 11”-be, ami hazai vízen került horogra, és ami lehetőség szerint vissza is került a horgászvízbe (és nem a bográcsba...) Így választottuk ki Bedő Zsolt 80 kg-os harcsafogását.

Fogás ideje: 2008. 03. 16.
Halfaj: Harcsa
Tömeg: 80 kg
Hely: Fehérvárcsurgói-víztározó
Hely típusa:
Módszer: pergetés
Csali: villantó
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: Csónakból pergetett barátjával, a mélyebb részeket vallatták, amikor a kapás érkezett. Ezt 1 órás fárasztás követte. A parti mérlegelést és fényképezést követően a halat visszaengedték a tározóba. A harcsa nem kabátba akadt!

Gyönyörű márciusi fogás ez a 80 kg-os harcsa

Kecsege

Pesze Balázs Budapestről utazott el a Maros folyóig, hogy ott egy kétnapos túra során szerencsésen megfogja élete első kecsegéjét.

Fogás ideje: 2008. 07. 12.
Halfaj: Kecsege
Tömeg: 0,57 kg
Hely: Maros
Hely típusa: folyó
Módszer: fenekező
Csali: trágyagiliszta
Fogás időszaka: nappal
Fogás körülményei: Életem első kecsegefogása a Maros folyó ajándéka. Messziről, Pest megyéből utaztam ide, egy jó barátom vendégszeretetét élveztem két teljes napig. Természetesen a közös peca csábított ilyen messzire. Mondhatom, szépen bemutatkozott ez a csodálatos víz, Fogtunk a kecsegén kívül harcsákat és egy márnát is. Tudom, a kecsegém méreteivel nem büszkélkedhetek, de én mégis nagyon örülök az első fogásának.

Pesze Balázs élete első kecsege fogása

Koi ponty

A különleges színű pontyok fogásáról idén is számos bejelentés érkezett. Ezek közül Hegedüs József 10,5 kg-os halát választottuk, ami a töröcskei tavon került horogra.

Fogás ideje: 2008. 06. 27.
Halfajta: Koi ponty
Tömeg: 10,5 kg
Hely: Töröcskei-tó
Hely típusa:
Módszer: bojlis
Csali: bojli
Fogás időszaka: éjszaka
Időjárás: derült
Fogás körülményei: Erős húzással kapott egy szem merülő, kolbászos bojlira. Kb. 10 perces fárasztás után baráti segítséggel szákoltuk meg. A reggeli fényképezésig kíméletesen letároltam, majd fényképezés után visszaengedtem a tóba.

A 10,5 kg-os koi ponty Hegedüs József fogása

Márna

Márnából is igen termékenyek voltak a horgászok 2008-ban. A választás a sok csodás folyóvízi torpedó közül Hajnal Tibor drávai 4,1 kg-os halára esett.

Fogás ideje: 2008. 03. 21.
Halfaj: Márna
Tömeg: 4,1 kg
Hely: Dráva
Hely típusa: folyó
Módszer: feeder
Csali: csontkukac
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: Az első igazi kapás meghozta az első márnát, hatalmas küzdelemben 10 perc fárasztás végén adta meg magát a gyönyörűség.

Hajnal Tibor horgára akadt ez a nem mindennapi, 4,1 kg-os márna

Ponty

Több mint 250 pontyfogásról szóló bejegyzés érkezett be a 2008-as évben. Ezek közül Nagy Attila 19 kg-os tükrösét választottuk, ami Háromfán akadt horogra.

Fogás ideje: 2008. 04. 30.
Halfaj: Ponty
Tömeg: 19 kg
Hely: Háromfai víztározó
Hely típusa:
Módszer: bojlis
Csali: bojli
Fogás időszaka: alkonyat
Fogás körülményei: Egyszerre 3 boton volt kapás. Ez volt az első, amelyiknek utána mentünk csónakkal, és szerencsére ez volt a legnagyobb is. Kb. 20 perces fárasztás után sikerült megszákolni a szép tükröst, amely fényképezés után természetesen visszanyerte szabadságát.

Nagy Attila fogása ez a hatalmas tükörponty

Pisztrángsügér

Ebben az évben nem sok akadt horogra ebből az igazi sporthalból, így nem volt túl nehéz a választás, ami alapján Dj Cyrus 3,26 kg-os feketesügére került fel a listára.

Fogás ideje: 2008. 10. 19.
Halfaj: Pisztrángsügér
Tömeg: 3,26 kg
Hely: Csepeli kavicsbánya tavak
Hely típusa:
Módszer: pergetés
Csali: Rapala wobbler
Fogás időszaka: hajnal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: Még napfelkelte előtt, sötétben érkeztem meg a telkünkre, a hajnali jó fogás reményében. Mivel ősz van, míg nem világosodott, felraktam egy J-9 S felszíni Rapalát, bízva abban, hogy egy szép süllővel tudom megörvendeztetni az induló napomat. Kb. a negyedik bevontatásnál torpedóként rontott rá a már így is kissé lestrapált wobbleremre. Mivel épphogy elkezdett világosodni, sejtelmem sem volt, „kivel” állok szemben, hatalmas megindulások és vízből kiugrások közepette harcoltunk, de én nyertem. Véleményem, hogy egy termetes feketesügérnél nem kell jobb sporthal! Fantasztikus élmény volt!

Ez a 3,26 kg-os feketesügér is pályázik idén a legszebb fogás címére

Süllő

Szebbnél szebb süllők közül Lipták Zsolt kapitális méretű, 11,25 kg-os hala került be a 11 legszebb fogás közé, hogy megmérettessen a 2008 legszebb fogása címért folyó versengésen.

Fogás ideje: 2008. 02. 15.
Halfaj: Süllő
Tömeg: 11,25 kg
Hely: Körös
Hely típusa: folyó
Módszer: pergetés
Csali: gumihal
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: borult
Fogás körülményei: A délelőtti viharos hóesés után teljesen elült a szél, a felhők között ki-kisütött a nap, mielőtt lement volna, a folyó gyönyörű volt, vagy 30-40 cm-re átlátszott, csak a sodrás volt kicsit nagyobb, mint szerettem volna (de úgy látszik, a halak és az én ízlésem nem feltétlenül egyezik)... :)

Ez a 11,25 kg-os süllő juttatta be Lipták Zsoltot a legszebb fogásokat felmutató horgászok közé…

Szivárványos pisztráng

Az igazi sporthalak, a pisztrángok közül is bekerült egy szép fogás a mai „versenybe”. Pap Zoltán másfél kilós pisztrángja matchbotos horgásztat közben akadt horogra.

Fogás ideje: 2008. 03. 18.
Halfaj: Szivárványos pisztráng
Tömeg: 1,5 kg
Hely: Kővágószöllős, Hadnagy-tó
Hely típusa:
Módszer: match
Csali: giliszta
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: havazás
Fogás körülményei: Az előző heti szép időből kiindulva gondoltuk, hogy horgászunk egyet. Arra azonban nem gondoltunk, hogy egy nap alatt ennyit változik az idő, még a hó is esett. Kezdő matchesként próbálkoztam, még életemben nem fogtam pisztrángot, nem gondoltam, hogy elsőre egy ilyen szép példány akad a horgomra. 16-os damilt és 10-es horgot használtam.

Papp Zoltán 1,5 kg-os pisztrángja zárja a mai sort

Minden regisztrált felhasználó egy szavazattal rendelkezik, melyet az alábbi szavazótáblán helyezhet el.

2008. év fogása - nemes hal kategóriában

Halfaj/halfajtaSúlya (kg)Kifogója
Amur12Gattyán Gábor
Balin3Széll Tamás
Csuka8,2Sztahovits Péter
Harcsa80Bedő Zsolt
Kecsege0,57Pesze Balázs
Koi Ponty10,5Hegedüs József
Márna4,1Hajnal Tibor
Ponty19Nagy Attila
Pisztrángsügér3,26Dj Cyrus
Süllő11,25Lipták Zsolt
Szivárványos pisztráng1,5Papp Zoltán

A szavazást 2009. január 11 (vasárnap) 24:00 órakor zárjuk le.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.