20. FeHoVa 2013 - Tavaszi zsongás!

20. FeHoVa 2013 - Tavaszi zsongás!

Kimondani is sok, hogy már húszadszorra nyitotta meg a kapuit az év egyik - ha nem a legnagyobb - volumenű szabadidős kiállítása! A vadászat, horgászat szerelmeseinek igazi örömünnepét hozta ez a 4 nap, ami nem is meglepő, hiszen a Jubileumi FeHoVa-tól Mindenki sokat várt! A szervezők, a kiállítók és mindenekelőtt a vendégek! Mi, horgászok pedig igazán „bezsongva” érkeztünk a kapukhoz, hiszen a napokban majd minden víz kiolvadt, és már semmi sem állhat az utunkba, hogy birtokba vegyük azt a helyet, ahol igazán kikapcsolódhatunk. És hogy a pihenés mellett sikerélményben is legyen részünk, tájékozottnak és széles látókörűnek kell lennünk! Ez utóbbihoz nyújtott segítséget ez a kiállítás.

Minden reggel pontban kilenckor megnyíltak a kapuk, és számolatlanul özönlöttek befelé a vendégek. Az igazán elszántak, és persze akiket a munkájuk engedett, már csütörtökön és pénteken tiszteletüket tették a pavilonban. Már a hétköznapi forgalom is meglepte a szervezőket és a kiállítókat, ám a legmerészebb álmaikban sem gondolták azt, hogy a szombati nap szinte minden talpalatnyi helyet elfoglalnak a nézelődők. Vasárnap természetesen már szellősebb volt a „pálya”, éppen ezért aznap sokan családostul jöttek, remélhetőleg elvetve gyermekeikben a horgászat szeretetének apró magját, ami bennünk, velük él majd tovább.

Külön gyerekprogramok is voltak
Sokan megkapták első horgászbotjukat is

Na de hogy ne csak üres fecsegéssel raboljam az időtöket, kövessetek, menjünk egy kört, nézzük, milyen látnivalóval készültek nekünk a szervezők és a kiállítók!

Idén talán az eddigieknél is több „látványelemmel” kedveskedtek nekünk. Európa legnagyobb mozgó akváriuma már visszajáró vendég, és talán a legtöbben itt időztek legtovább. Nagyon tanulságos élethű környezetben mozogni látni a halakat. Nem mellékesen kitűnő bemutatókat is láthattak azok, akik éppen jókor jártak errefelé.

Az akvárium dévérei már dorozsmásak voltak!
Az óriás akvárium látványos bemutatóknak adott otthont

A Top Mix stand a már megszokott képét mutatta. Mint mindig, most is nagyon sok finomszerelékes úszós és feederhorgász kíváncsiskodott itt, remélve, hogy talál valami újat, amivel igazán megkönnyítheti a horgászatát. Bőven akadtak jól képzett teszthorgászok, akik mindig tudtak valami jó tippet, trükköt mutatni az érdeklődőknek.

Berényi Zoltán (Segal), a Top Mix teszthorgásza mesél a 2013-as újdonságokról

A Daiwa standját az elegancia emelte ki a többi közül. Minden jól megtekinthető, kipróbálható volt. A legtöbben a prémium termékei miatt látogattak el ide, hiszen most valóban mindent kézbe lehetett venni, még azt is, amiről sokan csak álmodozunk!

Daiwa rakósok sorakozója
A nagy Ő!
Errefelé mindig sokan „tekeregtek”!

Az Energofish a „ne habozz, rohamozz” elvét követte, a horgászat minden területét lefedő mennyiségű holmival érkezett. A botok tengerében ember legyen a talpán, aki ki tudott igazodni. Még szerencse, hogy a sok cucc mellett a megfelelő személyzetről is gondoskodtak, akik készségesen húzták-vonták a botokat.

Horgászbolt a kiállításon belül
Energo boterdő
A srácok húzták-vonták a pecákat!

A tavalyi feeder világbajnokság még mindig állandó témája a horgászkiállításoknak. Nem is csoda, hiszen a csapat ezüst és az egyéni arany csillogása nem olyan dolgok, amik csak úgy kifakulnak. A horgász színpadon Walter Tamás szövetségi kapitány és Novák Jani tartottak minden nap élménybeszámolót!

Novák János kedvenc botjával a kezében

Na de ne ragadjunk le a rezgőspicceknél, hiszen a horgászat nagyon sokrétű, és ez a kiállítás ezt ki is hangsúlyozta. A pergető horgászok is bőszen válogathattak a műcsalik között, hiszen kínálat volt bőven. A rendezvény alatt az akváriumban több pergető specialista is bemutatta, mit tud laza csuklója, és a mindenre elszánt harcsavadász, Koós Ferenc is érdekes előadásokat tartott.

Műcsalikból nem volt hiány
Vajon Ő találna „fogára” valót…
… ezek között?
Milliónyi úszó a Maros Mix standon

A Cralusso standon is igencsak pezsgett az élet, nem is beszélve a látványos úszóbemutató berendezésükről. Számolatlan úszótípust lehetett itt megcsodálni, kézbe venni és természetesen megvásárolni. Szinte minden helyzetre, körülményre és vízre lehetett itt „dugót” és kiegészítőket találni!

A Cralusso standjánál vízbe is kerültek az úszók!
Lépten-nyomon kedves ismerősökbe botlik az ember
Valamit nagyon szaglásztak a fiúk

A ProLogic standján a nagyponty-horgászok minden olyan eszközt megcsodálhattak, amik segítségével megfoghatják életük halát. Az itt szolgálatot teljesítő specialisták vásárlóközpontú hozzáállása már a Haldorádó Pontyhorgász napokon is nagy elismerésnek örvendett, de a most erre járó érdeklődők is elégedetten távoztak!

A ProLogic-nál mindig csipogott, vagy villogott valami
Tessék-tessék, van itt minden
Ezzel nemigen akad megközelíthetetlen horgászhely

Ha már vásárlóközpontú nézetekről beszélünk, nem szabad elmenni a PB Product és SBS stand mellett sem. Igaz, nem is lehet, hiszen a jókedvük mindig töretlen és ezt Ők sosem rejtik véka alá! Nagy érték manapság, ha a szakértelem és tudás olyan emberekben testesedik meg, akik megnyerőek és szimpatikusak. Persze ezek az értékek sem érnének sokat a kiváló termékek nélkül. Az SBS 2013-as „kódjai”-t még biztos sok öreg potyka fogja emlegetni, a PB aprócikkek használhatósága pedig már legendássá nőtte ki magát!

Kupaktanács
Norbi csak kötöz és kötöz!
Jó horoghoz jó csali jár!

Aki kilátogatott ide, annak érdemes volt átsétálnia a vadász részlegbe is. Nagyon sok érdekesség és látványosság volt ott is. Nem értek ezekhez a dolgokhoz, így érdemben nem tudok hozzászólni, de ami jól nézett ki, azt lefotóztam:

Kuriózumokat is lehetett kóstolni
Horgász Hi-Tech
Egészséges finomságok tárháza
Vadászfegyverekből is volt választék bőven
Nem értek hozzá, de elég pontosnak tűnik!
A gyerekek az íjászattal is ismerkedhettek
Remélem, nem ilyenek fogják kergetni a feedereseket a VB-n Dél-Afrikában!
Szép jószágok!

Szándékosan hagytam a teljesség igényének nem megfelelő sor végére a Haldorádó standot. Amíg a többi standot csak vendégként láttam, addig itt belülről is „megéltem” ezt a rendezvényt. Természetesen a négy nap után a fáradtság minden más érzést elnyom az emberben, de így, „másnap” már új érzések kerülnek a kimerültség fölé. Nem tudom, hányan jöttek kifejezetten a Haldorádó miatt erre a kiállításra, de ennyi pozitív visszajelzést ritkán hallok a termékekről, mint most.

Nálunk sosem volt teltház, mindig volt még egy hely és még egy kékpólós, aki segített választani a termékek sokaságából!
A Pellet Feederek népszerűsége töretlen!
Sokan vagyunk, de sosem vagyunk kevesen! :)

Az elégedett vásárló pedig mindennél többet ér, tartja a mondás. A Haldorádó azonban nem elégszik meg ennyivel. Elég csak egy pillantást vetni 2013-as katalógusra, hogy mennyi újdonság került megint a polcokra. Ennek megfelelően vendégeink nagy része az innovációk miatt érkezett, és minden egyes olyan terméket megnézegettek, megszaglásztak, amiben fantáziát láttak. Jó olyan horgászokkal eszmét cserélni, akik még sosem csalódtak azokban a termékekben, amikért fizettek.

Döme Gábor kiemelt figyelmet szentelt a gyermekeknek…
… akik példaképüknek tekintik őt!

A másik örvendetes dolog, hogy a legtöbb ifjú horgászt nálunk láttam! Hihetetlen tájékozottak ezek a horgászcsemeték, pontosan tudják, mit is akarnak. Az Ő korukban a sikerélmény kiemelten fontos, pozitív élmény, ami az egész további életükre kihathat. A kudarc számukra végzetes lehet, hiszen egy vízparton átunatkozott napnál illúziórombolóbb talán nincs is. Ezt tudják, és nem lehet Őket átverni!!!

Döme Gábor előadásait minden nap kiemelt figyelem kísérte. Gábor szinte az összes újdonságot bemutatta, hasznos tippekkel segítette a Haldorádó termékeknek bizalmat szavazó horgászokat.

Akár ekkora pontyokat is lehet fogni, ha megfogadjátok a tanácsokat!
Gábor előadásai mindig teltházasak voltak

Nagyon nehéz lezárni ezt a beszámolót, hiszen annyi minden történt négy nap alatt, hogy napestig pötyöghetném, sem érnék a végére. Mindenesetre, aki eljött, remélem nem csalódott, vagy, ha igen, akkor kellemeset. A kiállítás mérlege nagyon meglepő. Míg tavaly a látogatók száma alig lépte át a 40.000 főt, addig idén még az 50.000 főt is meghaladta! Aki pedig most nem tudott eljönni, az se búslakodjon, hiszen jövőre is lesz FeHoVa!

Írta és fényképezte: ifj. Sipos Gábor

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.