38. „LORIST” - ÚJVIDÉK

38. „LORIST” - ÚJVIDÉK

Vajdaság fővárosában szeptember 27-től október 2-ig AZ EMBER ÉS A TERMÉSZET címen meghirdetett, tartalmilag rokonlelkű nemzetközi vásárok keretében mutatták be kínálatukat, tudásukat, termékeiket, szokásaikat és vívmányaikat a horgászattal, vadászattal, szálloda- és vendéglátóiparral, turizmussal, sporttal, hajózással, kertészettel valamint az ökológia világával foglalkozó cégek. Idén is meglátogattuk…

Évtizedek óta Újvidék legattraktívabb és legnagyobb nemzetközi tekintélynek örvendő eseménye az őszi Horgász- és Vadászkiállítás, beleértve a vele egy időben zajló összes tartalmilag rokon rendezvényeket is. Az idén szeptember 27-től október 2-ig a 38. Nemzetközi Horgász- és Vadászkiállítás, a 42. Nemzetközi Élelmiszer- és Italkiállítás, a 3. Nemzetközi Hajózási Vásár, a 11. Nemzetközi Szálloda- és Vendéglátóipari Kiállítás, a 12. Nemzetközi Kertészeti, a 38. Nemzetközi Turisztikai és a 14. Nemzetközi Ökológia Kiállítás rendezvényei csalogatták az újvidéki vásártér sajátságos kis „oázisába” a természetbarátokat. Ezúttal a hazai (Szerbia és Montenegró) cégeken kívül Ausztria, Belgium, Bosznia és Hercegovina, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Olaszország, Japán, Kanada, Macedónia, Németország, Szerb Köztársaság, Oroszország USA, Spanyolország és Nagy Britannia volt jelen a vásáron.

A vásártér előtt
Természetbe illeszkedő építmények
Ezek már a gasztronómiai fesztivál jelei

Az eseménysorozatot bekonferálni is hosszú ideig tart, hát még leírni. Azzal kezdeném, hogy az újonnan megépített Master csarnok volt otthona a horgászattal foglalkozó vásárnak. Shimano, Belzer, Spro, Gamakatsu, Mosella, Pelzer, Balzer, Grebenstein, Svedsen Sport, Daiwa, Cormoran, Abu, Fenwick, Berkley, Owner, Rapala, Mitchell, Hardy, Mepps, Pro Logic, Gruppo D.P. - Asso, Lineaeffe, Aigle külföldi cégek termékei, valamint Yu-Hung, Nastasović, Ribarske Vode, Ribosport, Blinker, Yu Best Fishing, Sport Com, Travar, Euro Fish, Orka, Golden Master, Mile Dragić, Mont Press hazai vállalatok kínálatával találkozhattunk itt. Megcsodálhattuk például a Shimano Aspire Competition XT300LRC rakósbot pihesúlyát, keménységét (kb. 538.000 Ft), valamint a Shimano Stella Fa 5000 orsó vízálló fékberendezését (kb. 171.000 Ft), de a látogatók zöme érthető okokból mégis a Mitchell univerzális Avocet orsóinál kotorászta elő a pénztárcáját. Itt 10.000-17.000 Ft-ért akár első-, akár hátsófékes változatban, hatféle méretből vásárolhatott.

Orsó látkép a horgászvásáron
… és horgászbotokból is volt bőven
Tarkállottak az úszók
A falra erősített Owner horogcsalád…
… szinte minden tagja megtalálható volt
A műcsali-választékra sem lehetett panasz

A Kamcsatkáról érkezett 45 kg-os 1,94 cm-re szétágazó szarvasagancsot a vadászok csodálták, mi inkább az Orka és Mont Press cég standján a Drinából kifogott 134 cm hosszú, óriás pisztrángféle, egy 30 kg-os preparált dunai galóca, a Zvornik-tavi 122 cm-es és 18,5 kg-os kapitális csuka, valamint a 9 kg-os borkovaci termetes süllő trófeája előtt időztünk.

Egy kis hal harapnivaló
És természetbe illő öltözék

Ha már a vadászokat érintettük, elmondjuk, volt itt tűzszerszám és lőszer az orosz vadászpuskáktól kezdve, a belga „browningon” keresztül, egészen az amerikai „winchesterig” hiszen kiállított a Smith & Wesson, Winchester, Heckler & Koch, Glock, Beretta, Browning, Zbrojovka, Toz, Norconia és a Swarovski. A Zastava Lőfegyver cég bemutatta új termékét a CZ 05-ös 9 mm-es pisztolyt (kb. 93.000 Ft) és a LK M-70 Steinless Steel vadászpuskáját. Ugyanitt a vadászat rajongói megérinthették az LK M-70 „exclusiv springfield” vadászkarabélyt is. Aki nagyon akarta, az utóbbit 15.000 euróért meg is vásárolhatta. Az osztrák Swarovski cég is új termékeket mutatott be, éspedig a gyermek és utánpótlás kategória céllövői részére a VP-05 junior légpuskát, valamint a tapasztaltabbaknak szánt PVI-2-es lőfegyver-optikát.

A tarka és tartalmas vásárokat járva kellő időben arra is rádöbbentünk, hogy a többi csarnokokban is van ám látnivaló, egy-két érdemes tudnivaló.

A kertészek kínálata színesben
És egy kis tájjellegű látnivaló
Olajfestmény kiállítás is volt
Kertészeti kompozíció

Így fedeztük fel a Four Wins 288 Vista elnevezésű 2,95 méter széles és 9,2 méter hosszú luxuscsónakját. A jármű berendezett ebédlőrésze, fürdőszobája, konyhája és két hálószobája a vízen igazi otthont biztosít az olyan vízkedvelőnek, aki a kényelmet és a gyors utazást fölöttébb kedveli. Persze, ha a bugyellárisa is megengedi, hisz a jacht ára 200.000 euró.

Az 1-es csarnokban a gasztronómiai fesztiválon ráfutottunk a világ legjobb profi szakácsainak a MASTER KLAS nyilvános főzőiskola rendezvényére. Volt itt flambírozás, hideg előételek, desszert- és tortakészítés, ínyencfalatok tálalása, bemutatása és kóstolása, asztalterítések kavalkádja. Míg a vendéglátó és szállodaipari cégek a legmodernebb szállodai berendezésekkel és az ezekhez kapcsolódó megoldásaikkal megismertették az érdekelteket, addig a csarnokok közötti téren a vadpaprikás és a halászlé főzésének gyakorlatban bemutatott művészetét mutatta be az egész Szerbia területéről ideözönlött, száznál is több, az Újvidéki Vásár 2005 Aranybográcsára pályázó, gőzölgő bogrács körül sürgő-forgó versenyző. Ezúttal a palánkai Kalos csárda szakértője kanyarintott legjobb halnedűt, és az idén ők érdemelték ki a hízelgő titulust. Az újságírók sem maradtak háttérben, igaz, egymás között, de halászléfőzésben ők is vetélkedtek, sőt vadpaprikást is főztek.

A vadászkollégák tüzes botjaik
… és a jávorszarvas trófeájuk

Az Eco világ keretein belül a gyógynövényeket feldolgozó padéi Menta cég tea, valamint a belgrádi Božen cozmetics kozmetikai cég termékei érdemelték ki az újvidéki vásár aranyérmét. A Srbijašume közvállalat a természetben alkalmazott építmények tervezésének fellendítése címen a Vajdasági Gazdasági Kamarától arany plakettet kapott.

Az Eko-unija zelenih Vojvodine civil szervezet az EMBER ÉS A TERMÉSZET vásárokat kihasználva aláírásokat gyűjtött a becsei község területén levő tiszta vizű, 24,5 km hosszú és 100 méter átlagszélességű Holt-Tisza védett övezetté nyilvánítása érdekében.

Az egykori halász- és horgászkellékek…
… és a mai Yamaha csónakmotoro

A turizmussal foglalkozók ezúttal az utazni kívánóknak a falusi turizmus lehetőségét is felkínálták. Így a Vajdasági Turista Szervezet (Turistička organizacija Vojvodine) 35 vajdasági vendégváró szállást mutatott be. Ugyanakkor Petar Latinović filmrendező beharangozta a 16 részes „Dunai csárdák” című új filmsorozatot. A sorozat részenként mutatja be a magyar-horvát-SZM hármashatártól a Tisza torkolatáig az egy-egy csárda körül jellemző életet. Mint dokumentum, útleírás, információ a táj sajátosságairól, szokásairól, a hagyományápolásról, halétel-specialitások készítéséről és horgásztörténetekről mesélve élvezetesnek és tanulságosnak ígérkezik.

Egy motorcsónak a sok közül…
… és egy kényelmes, drága otthon a vízen

Az Újvidéki Vásáron megrendezett 12. Nemzetközi Kertészeti Kiállításon a Városi Kertészet közvállalat alkalmazottjai ingyenes tanácsokat adtak bizonyos növények termesztésével kapcsolatban, valamint a külön erre a célra létrehozott tribünökön a parlagfű kiirtásáról beszélgethettek a közvállalat szakemberei, a városi önkormányzat illetékesei és az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának tanárai.

Illatozó virágok, jófajta borok, szerbiai tájjellegű hangulat, CACIB kutyakiállítás, aprójószág cserebere, az iskolások bicikliversenyének fináléja és ki tudja még mi kísérte az ötnapos zsongással telített eseményparádét.

A versenyserlegeknek is jutott hely az újvidéki vásáron…
… és természetesen a preparált kapitális horgászzsákmányoknak is

Végezetül a benyomások, amelyek nemcsak a személyes észrevételeimre, de a horgászkollégáim elmondásaira is alapozódnak: az idén többet vártunk az újvidéki horgászvásártól. A vásárlátogató horgásztársaimmal megosztottuk azon véleményünket, hogy a 38. LORIST horgászvásáron a nagykereskedelmi kapcsolatok után kutató cégtevékenykedések domináltak. Elmaradtak a vásárról a nagy gyártók és azok szakemberei, nem kaphattunk termékbemutatót és tanácsokat első kézből. A második bántó dolog, hogy a benevezett cégek főleg csak kiállítottak, és igen-igen megcsappant a vásári áron megvásárolható termékek választéka, ami miatt sok horgász megbánta, hogy 350 dinárt költött a belépőjegyre.

Persze bízunk abban, hogy mindezt a szervező és a részvevő cégek is észrevették, és abban is, hogy már jövőre nemcsak a benevezett cégek, de a horgászember is elégedetten hagyja majd el a horgászvásár színhelyét.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.