A IX. Horgászsport Szakkiállítás és Vásáron jártunk

A IX. Horgászsport Szakkiállítás és Vásáron jártunk

Hiába nem enged a tél a szorításából, sok dolog utal arra, hogy itt a tavasz! Az egyik ilyen a horgászkiállítások sora, melyekből az elmúlt hétvégén a IX. Horgász Szakkiállítást és Vásárt rendezték meg. Azok a horgászok, akik minden évben kilátogatnak erre az eseményre, már otthonosan mozogtak a helyszínen, mindenki gyorsan megtalálta a számára kedvenc módszerek felszereléseit.

A csarnokba belépve nehéz lett volna elmenni a Haldorádó standja mellett anélkül, hogy észrevettük volna
Nem lehet elég korán kezdeni! Bár halat nem lehetett fogni, a kezdeti mozdulatok meggyőzőek

A szokásos kiállítók sorában történt némi változás. Sokak bánatára nem volt jelen a Top Mix és a Balzer, ennek ellenére az újdonságokból, érdekességből most sem volt hiány. Az egyik ilyen a Trabucco háza táján nagy feltűnést keltő tesztmedence volt, amelyben a Capture Lures csalik mozgását mutatták be.

Látványos mozgású csalikat láthatott a közönség
Trabucco orsók sokasága

Szokásához híven a Pure Fishing is hozott néhány újdonságot. Megújították például az Abu Garcia Sorön orsókat. Kicsit visszalépésnek tűnhet, hogy kevesebb csapágyat raktak az újabb típusba, de így sokkal kedvezőbb áron juthatunk hozzá az orsóhoz, ráadásul a használati értékéből semmit sem vesztett.

Külsőleg csak a színe változott a Sorön orsóknak
A Pure Fishing standján Szarvas Zoltán segített eligazodni
A harcsahorgászok is találhattak maguknak néhány különleges kiegészítőt
Koós Ferencnek leggyakrabban újabb filmjével kapcsolatban kapott kérdést. Mint megtudhattuk, az ötödik rész elsősorban víz alatti felvételekkel lesz teli

A kiállításról egyébként elmondható, hogy ismét sok embert mozgatott meg, jellemzően a délelőtti és a kora délutáni órákban nagyobb volt a tömeg. Most is rendkívül népszerű volt a kétóránkénti sorsolás, ahol sok látogató jutott hasznos és praktikus ajándékokhoz.

Gyülekező a következő sorsolásra
Az egyik boldog nyertes

A csarnokban közlekedve sokszor hihetetlen illatok csapták meg a horgászok orrát, ilyenkor szinte biztos, hogy egy bojlis stand volt a közelben. Megszámolni is nehéz a különböző aromákat, amiket végigszaglásztak a fanatikusok.

Illatfelhők sokasága
Csali variációk bojlis horgászoknak
Minden kényelmet kielégítő kiegészítők a hosszabb túrákat kedvelőknek

A Cralusso név hallatán az úszók és az apró kiegészítők jutnak eszünkbe, mostantól azonban e cég más termékkel is megcélozza a horgászközönséget. Megérkeztek ugyanis az új Cralusso monofil zsinórok. A zsinórcsalád öt típusa elsősorban a finomszerelékes horgászoknak készül a már megszokott, magas minőséggel.

Az új Cralusso zsinórcsalád néhány tagja
Rakós bot próba a Tubertini standon…
… és egy láda, amiről emelgethetjük

A csónakos horgászok is találhattak érdekességet: a csónakmotorokból mostanság már csak a négyüteműek kerülnek forgalomba, elsősorban környezetvédelmi szempontok miatt. A kis fogyasztásnak és a kevesebb káros anyag kibocsátásnak azonban ára van, nehezebb maga a motor, emellett nehézkesebb szállíthatóság is jellemzi a négyütemű motorokat. A Yamaha új motorjait azonban már három állásban is szállíthatjuk anélkül, hogy a motorolaj el tudna folyni.

Az új Yamaha négyütemű csónakmotorok
A mára népszerűvé vált Gipo villantókkal elsősorban a sekélyebb vizekben lehetünk eredményesek. Itt éppen Füstös Gábor ajánlja ezeket a nagyszerű műcsalikat
Szakértő szemek vizslatják a bot adatait

Elmondható, hogy az utóbbi években a nagyhalas feeder technika előretörése volt a legszembetűnőbb, ezt egyre több gyártó felismeri és próbálja a speciális igényeket kielégíteni. Az egyik ilyen érdekességet a Timár Mixnél láthattuk, mégpedig a kifli bojlit. Ez inkább a pelletek közé sorolható, bár sok esetben szinte csak a formája különbözteti meg a pelletet a bojlitól. Érdekessége, hogy nem kell a csali feltűzéssel sem sokat babrálni, mivel azokon eleve átfűztek egy zsinórt, amibe a horgot beleakasztva máris bevethetjük szerelékünket. Mindenesetre igen fogós csalit sikerült piacra dobnia a Timár Mixnek.

Különböző íz- és színvariációjú kiflibojlik

A Tubertini standján elsősorban a finomszerelékes horgászok találhattak érdekességeket, ám náluk is kezd előtérbe kerülni a feeder technika. Itt rendkívül erős feederbotokat vehettünk kezünkbe: 3,90 és 4,20 méteres hosszban kaphatóak a különlegesen erős, 200 gramm dobósúlyú Extremo feederbotok. A bot felépítéséből már látszik, hogy nagy távolságra való horgászathoz fejlesztették őket.

Az új Tubertini feederbotok

A Maros Mix standján láthattuk az Eredi Attila által bemutatott, igen ötletes pelletnyomó készüléket. Az új szerkezettel ezentúl a saját magunk által legyúrt pelleteket is elkészíthetjük, de kapható előre kevert pelletpor is, amihez tojást adagolva saját magunk készíthetjük el a horgászatra szánt pelleteket. Így mindig garantáltan friss csalival tudunk horgászni.

Erdei Attila boszorkánykonyhája

Ha már megemlítettük a feederezést és a pelleteket, akkor bizony nem feledkezhetünk meg Döme Gábor nevéről sem, aki a Spro - Nevis standjánál adott tanácsokat a feeder technika szerelmeseinek. Sokan kérdezték, hogy milyen felszerelést ajánl Gábor, aki sok esetben a Nevis No Limit feederbot-család tagjaira irányította a figyelmet. A bot 3,60, 3,90, 4,20 méteres változatban kapható, sőt elkészült a 4,50-es változata is. Ez utóbbi egy speciális toldóval éri el maximális hosszát, aminek kiiktatásával egy négyméteres bottal horgászhatunk. E botokhoz rögtön megkereshettük a hozzájuk illő orsókat is. A fémházas Nevis Carp Feeder 6000 orsó különlegessége, hogy olyan sekély dobbal kapható, amire nem kell több száz méter alátétzsinórt tekercselnünk - 20-as zsinórból 200 méter fér rá, ami ideálisnak számít a feederbotos horgászatban. A másik, Gábor által ajánlott orsó a Nevis Feeder Master 5000, amit elsősorban a nagy dobásokra terveztek. Ez egy első fékes, kúpos dobú orsó, ami -megfelelő bottal és zsinórral társítva - alkalmas arra, hogy túlszárnyaljuk a 100 méteres távolságot is. Sajnos sokan hiába keresték a Spro Aeronium 555 Special Feeder orsót, amely szintén az idei év nagy újdonsága, ugyanis ez a kiállítás előtt már teljesen elfogyott…

Pellet feeder - Döme Gábor ajánlásával

A Haldorádó ezen a kiállításon külön kis elárusítóstanddal képviselte magát a Spro elárusító standja mellett, hiszen az utóbbi időben rendkívüli népszerűek lettek a saját termékek, ám nem csak azért, mert „neve” van a Haldorádó termékeknek, hanem azért, mert valódi tapasztalat van mögöttük, így nem kérdéses, hogy az átlaghorgászok is eredményesek lehetnek velük. Nem árulok el titkot vele, hogy a Pelletes Fekete etetőanyag volt a legnépszerűbb, de sokan választották az édes jellegű etetőanyagok közül a Ponty Piros és a Mézes Pálinka ízesítésű etetőanyagot is. Ezek fogósságát nagyban megnövelhetjük, ha azt az etetőanyaghoz illő Feeder Master CSL hideg vízi aromával tuningoljuk. A csalik közül a mostani kiállításon a favorit egyértelműen az Oldódó pellet és a Hybrid pellet keveréke volt.

Igazi csapatmunka folyt a pultok mögött
A Haldorádó standja előtt mindig nagy volt a nyüzsgés

Ezzel még nem ért véget a tavaszi kiállítások sora, hiszen március 25-28. között megrendezésre kerül a FEHOVA, ahol számos érdekesség várható a horgászok számára.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.