Ez volt a FEHOVA 2012, avagy egy kiállítás a pult mindkét oldaláról

Ez volt a FEHOVA 2012, avagy egy kiállítás a pult mindkét oldaláról

Szerettem volna egy objektív, elfogultságtól mentes beszámolót írni a FEHOVA-ról, de mivel kiállítói munkatársként is jelen voltam az említett rendezvényen, be kellett látnom, hogy ez nem fog menni - ezért meg sem próbálom. Ehelyett csak szimplán elmondom nektek milyen érdekességekkel, újdonságokkal találkoztam mint nézelődő, melyek voltak azok a termékek, kiállított dolgok, amiket érdemes volt egy-egy standnál tüzetesebben is megvizsgálni. Az ilyen nagy rendezvényeken gyakran előfordul, hogy a látogatók a nagy nyüzsgésben, forgatagban nem is veszik észre az érdekes dolgokat. Amolyan fa és az erdő effektus. A beszámolóm végén viszont mint kiállító mesélem el, milyen volt a hétvége a pult másik oldaláról, melyik termékekre, apróságokra voltak a legtöbben kíváncsiak és milyen kérdések hangzottak el legtöbbször.

Az írás elkészítése előtt visszanéztem az előző években megjelent FEHOVA meghívókat, beszámolókat és az azokhoz fűzött kommenteket. Tulajdonképpen kizárólag (többnyire nagyon durva hangvételben megfogalmazott) negatív hozzászólásokat és kritikákat lehet olvasni, amely végső konklúziója, hogy senkinek sem ajánlják, és soha többet nem mennek el a csalódott horgászok. Folyamatosan a FEHOVA halálát jósolják az „okosok”, értelmetlen, rossz és drága rendezvénynek titulálják. Természetesen mindenki leírhatja most is véleményét, észrevételét és építő jellegű hozzászólását a cikkhez, de mielőtt „na most jól beszólok” c. esszéjén töri a fejét, a következőket gondolja végig. Ebben az évben is több mint 200 kiállító vett részt, minimum 5 fővel standonként! Ehhez jön még hozzá a Hungexpo szervezőgárdája és kiszolgáló személyzete. Szerény számítások szerint is több mint 1500 ember dolgozott azon, hogy legyen mit mutatni! Erre ebben az évben is több mint 44.000 ember volt kíváncsi! Buszokkal jöttek Szlovákiából, Romániából és Szerbiából is. Egyetlen hasonló jellegű rendezvény sem tud ennyi embert megmozgatni és egy fedél alá gyűjteni. Tehát a FEHOVA - ha tetszik, ha nem - él és virul, valamint jövőre már a 20. születésnapját ünnepli!

Jobb híján én álltam az akvárium elé viszonyításként

Hol máshol kezdhetném, mint a leglátványosabb és legnépszerűbb dolognál, ami nem más, mint az óriás akvárium! Sok neves horgász megfordult az itt elhelyezett színpadon, ahol szerelékek működését és műcsalik mozgását mutatták be. Hogy szegény halak mit szóltak ehhez, nem tudom, látszólag jól elvoltak odabent.

Számos látványos bemutatónak adott otthont a „magasszínpad”

Nem messze ettől állt a másik közkedvelt stand, a PV TV kiállítótere. Sok jópofa, szórakoztató játékkal várták a látogatókat. Ezek közül a nézelődők és persze a játékosok is az orsótekerő versenyt élvezték a legjobban.

A PV TV gyorstekerő versenye minden nap nagy sikert aratott

Következő állomásom a mindig vidám és segítőkész SBS csapat harcálláspontja volt. Pár kiállításon már volt szerencsém „együtt dolgozni” Kovács Zolival és csapatával, állandó jókedvük legalább annyira vonzó a látogatók, érdeklődők számára, mint megkérdőjelezhetetlen hozzáértésük a pontyfogáshoz. Ez a tapasztalat évről évre új és hatékony termékekben testesül meg.

Kovács Zoltán éppen a Flumino koncentrátumok hatását demonstrálja

Közvetlenül mellettük egy másik fiatal és lendületes csapat, a PB Products-os srácok kötözték kitartóan a bojlis végszerelékeket. Szalai Árpád és csapata nagy hangsúlyt fektet a vásárlók és érdeklődők maradéktalan tájékoztatására. Időt és energiát nem kímélve álltak minden kíváncsiskodó rendelkezésére, legyen szó egy horogkötés bemutatásáról vagy akár egy komplett bojlis végszerelék elkészítéséről.

Akármikor láttam a PB standját, a srácok mindig bütyköltek valamit

Továbbsétálva a Top Mix standon is időztem pár percet. Gyulai Ferit, a cég versenyzőjét és teszthorgászát kérdeztem, milyen termékek voltak a legnépszerűbbek a hétvégén. Elmondása szerint sokan érdeklődtek a Top Mix horogpaszták iránt, melyeket főleg a rakós botos pontyhorgászat modern slágercsalijaiként emlegetnek. Kiskunhalason végignéztem Papp József előadását, melyen ezekről a csalikról beszélt. Eredményei vitathatatlanok. Feri kiemelte még a Preston és Korum feederes aprócikkeket. Nagyon sokan vásároltak ezekből a praktikus, ügyes kis termékekből, amelyekről lerí az igényesség és a megbízhatóság.

Szakértőkből nem volt hiány a Top Mix standon sem
Az új horogpaszták megreformálják a nagyhalas rakós botos horgászatot
Az angolos feederezés minden kelléke megtalálható volt itt

Nagyon széles repertoárral érkezett a kiállításra a Pure Fishing, mely főleg a ragadozóhalas horgászok által kedvelt márkákat forgalmazza. Olyan méltán híres márkaneveket értek ezen, mint az ABU, a Mitchell, vagy éppen a Berkley. Nem sokat értek a pergető horgászathoz, de jó pár olyan orsót láttam a standjukon, amelyik feeder- és matchbotokon is megállják a helyüket.

Boterdő. Vajon tényleg van igény ennyiféle pálcára?
… igen…

Nagyon látványosra sikeredett a Győri MMX cég standja is! Igen széles kínálattal érkeztek, láttam itt hasznos dolgokat bojlisok, feederesek és versenyhorgászok számára is. Utóbbi nem véletlen, hiszen Magyar Gábor (a cég tulajdonosa) 2011-től magyar bajnoki címet tudhat magáénak.

Az MMX standon mindenki megtalálhatta a kedvére valót

A következő stand, ami pár percre lekötötte a figyelmemet, az a Daiwa volt. A szokásos eleganciával mutatták be a prémium minőségű termékeiket. Különösen sokan voltak kíváncsiak a felső árkategóriás orsókra. Akik kezükbe vették ezeket, már tudják, miért fájnak ezek a dolgok annyira a pénztárcáknak.

Szolid elegancia és csúcsminőség = Daiwa!

Üde színfolt volt a sok horgászcikk közt egy olyan kiállító, amelyik nem „fogyóeszközöket” árult, hanem szolgáltatásokat. A Hortobágyi Halgazdaság nagyon sok turisztikai programbemutatóval várta az érdeklődőket, legyenek akár horgászok, hobbi madárfigyelők vagy a tradicionális halászat iránt érdeklődők és végül, de nem utolsósorban a kulináris élvezeteknek hódolókat is elkápráztatták.

A Hortobágyi Halgazdaság, amely hazánk legnagyobb termelő halastó rendszerét üzemelteti, itt is bemutatkozott az érdeklődőknek

Nagy sikert aratott a látogatók körében a mindig valami újjal, zseniálissal előrukkoló Cralusso. Králik Károly folyamatos fejlesztőmunkája és ötletei már nemzetközivé tették a cégét, melyre nyugodtan mondhatom, minden magyar büszke lehet. Elismert élversenyzők kezében, Európa-szerte láthatunk kiváló Cralusso termékeket, amelyekkel kiemelkedő eredményeket érnek el. Az úszók mellett hasznos kiegészítők is megtalálhatók a cég palettáján.

Králik Károly, a Cralusso atyja mutogatja úszóit, itt még csak nekünk…
… de félóra múlva már tele volt a stand érdeklődőkkel

Szokásos monumentális módján volt jelen a FEHOVA-n az Energofish. Komplett horgászáruházat építettek a kiállításon belül. Itt aztán mindenféle horgászmódszer szerelmesei találhattak kedvükre valót.

Energofish Horgászáruház a vásárban
Volt itt minden!
Mindenből sok!
Nagyon sok!

Rengeteg érdekes és hasznos dolgot láttam még körutam során, de ha mindről csak pár sort is írnék, három napig olvashatnátok a beszámolómat. Inkább fogadjátok szeretettel az alábbi „pillanatkép” összeállítást:

Úszóbemutató Cralusso módra
Lukácsi Béla botajánlója
Szép fogsorok
Harcsázó pelletek
Nagyon pofás csónakokat, vagy inkább már hajókat is láthattak a kilátogatók
Mint lájuk, a horgászat generációkat átívelő hobbi
Neves horgászok előadása közben is töretlen a jókedv

Sajnos több időm nem volt nézelődni, ugyanis sokan álltak már sorban nálunk is! A standunk méretéhez képest sokan voltunk, de a Haldorádó szemléletében az információ átadása mindennél előbbre való. Minden érdeklődőre volt időnk. A legtöbb kérdés a kora tavaszi, hideg vízi pontyhorgászattal volt kapcsolatos, a legnépszerűbb termékek pedig mi mások is lehettek volna, mint a 2012. évi újdonságok. Ezek közül is kiemelkedően sok fogyott a Fluo Oldódó Lebegő és Puha pontypelletekből. Engem igazán az lepett meg, hogy az igazán népszerű régebbi termékek sem merültek a feledés homályába, hanem az új csalikkal, aromákkal, etetőanyagokkal együtt szándékoznak használni a kísérletező kedvű pecások.

A teljes csapat
Minden kérdésre megpróbáltunk válaszolni

Egy ilyen horgászkiállításon „kb.” 4539 féle bot található, mégis úgy vettem észre, hogy sokan nem elégszenek meg azzal, hogy ígéretesnek tűnik az ismeretlen bot, hanem egy jól ismert horgász garanciáját is igénylik. A SPRO Döme Gábor nevével fémjelzett botjaira nagy volt a kereslet. Nem elég már szimplán jó botot kínálni a nagyérdeműnek! Teljes joggal várják el az emberek, hogy a pénzükért cserébe ne csak egy horgászeszközt, hanem az abban megtestesülő tapasztalatot és igényességet is megkaphassák.

Döme Gábort minden nap, minden percben érdeklődők és rajongók vették körül

Nézelődés, vásárlás közben sokaknak eszébe jutott még pár apróság, amire még szüksége lenne. Az ilyen apróságok teljes palettája kapható és megtekinthető volt már a FEHOVA-n. A Haldorádó aprócikkek már most nagy elismerésnek örvendenek, pedig alig egy hónapja vannak forgalomban!

Mi a jövő évben is itt leszünk!

Kollégáim és jómagam mindent megtettünk azért, hogy eleget tegyünk minden elvárásnak, ami elé a mi termékeinket választó horgászok állítottak, állítanak minket. Köszönet mindazoknak, akik ellátogattak hozzánk, és ne feledjétek: jövő héten már a naptár szerint is tavasz van!

Írta: ifj. Sipos Gábor
Fotó: Futó Márton

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.