FEHOVA 2011 - Meghívó

FEHOVA 2011 - Meghívó

Az idén 18. alkalommal kerül megrendezésre március 17-20. között a nemzetközi fegyver, horgászat vadászat kiállítás, vagyis a FeHoVa! Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez a rendezvény is „nagykorú” lett és felnőtt a horgászok, vadászok igényeihez, maximális elvárásaihoz. A Budapesti Vásárközpont profi szervezőgárda, a rendezvényhez méltó tágas helyszín, erre az alakalomra tartogatott bemutatók, akciós ajánlatok, programok, számos sztárvendég, no és természetesen a kiállítók a garancia arra, hogy a kiállítás ismét a horgászok és vadászok ünnepe lesz! Ebben az írásban a legnagyobb alapterületen kiállító Energofish Kft. standjára szeretnénk kiemelt módon felhívni a figyelmet.

Az Energofish Kft. ebben az évben ismét nagyot újít! A közel 400 négyzetméteres területen, teljesen új kiállítótérrel várja a kedves érdeklődőket.

Az új stand látványterve

A kiállításon a horgászok megismerkedhetnek az idei újdonságokkal, kezükbe vehetik a legújabb fejlesztéseket és összehasonlíthatják az előző évek sikertermékeivel - ez megkönnyíti a számukra megfelelő horgászeszközök kiválasztását, amiben neves versenyhorgászok nyújtanak majd segítséget. Számos akció várja a standra betérőket, melyek közük kiemelkedik a Bait Corn akció!

A kétezer forintot meghaladó értékben vásárolók egy doboz Bait Corn kukoricát kapnak ajándékba

Időpont
2011. március 17-20. (csütörtöktől vasárnapig)

Helyszín
HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont
Budapest X. ker., Albertirsai út 10. (Expo tér 1.)
A pavilon

Nyitva tartás
Csütörtök, péntek, szombat: 10.00 - 18.00
Vasárnap: 10.00 - 17.00

Belépőjegy
Napi jegy: 2.000 Ft
Kedvezményes jegy (nyugdíjas, diák): 1.200 Ft
Kedvezményes jegy (vadásztársaságok, horgász egyesületek*): 1.200 Ft/fő
Családi jegy: 4.000 Ft
Csoportos diákjegy (min. 10 fő): 1.000 Ft/fő
6 éven aluli gyermekek számára a belépés díjtalan!
*vadásztársaságoknak, horgász egyesületeknek, (sport)lövő egyesületeknek csoportos belépés esetén (min. 10 fő)

Hihetetlen választékkal várjuk önöket

A kiállítás számos különlegességet tartogat, de talán a legnagyobb szenzáció ebben az évben a 22.400 literes akvárium lesz, amiben horgászversenyek és bemutatók lesznek a kiállítás ideje alatt.

A gigantikus méretű akvárium Portugáliából érkezik hozzánk

A kiállításra érdemes a családot is kihozni, mivel a már említett látványosságok mellett számos más érdekességet is láthatunk:

  • I. HUNGEXPO KUPA (koronglövészeti verseny)
  • 3. Vadászkutya szépségverseny
  • Vadászruha bemutatók
  • Műlégy-készítő bemutató
  • Halászlé főző verseny - Kinek a főztje jobb: Baja vagy Szeged?

Érdemes tehát a FeHoVa kiállításra eljönni! Ráadásul Magyarországon ez az egyetlen kiállítás, ahol az Energofish szinte teljes termékpalettáját megnézhetjük, kezünkbe vehetjük, ami sokat segít a későbbi döntésben.

Minden kézbe vehető, megtekergethető…
Találkozzunk az Energofish standján!

(X)
Energo Team

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.