II. Haldorádó Bojli Show Meghívó

II. Haldorádó Bojli Show Meghívó

Gondoltunk egy merészet az elmúlt évben, és - hosszas előkészületi munka után - megrendeztük az I. Haldorádó Bojli Show-t. Sokat tűnődtünk azon, hogy van-e létjogosultsága egy vidéki kisvárosban ilyen rendezvénynek? Felveheti-e a versenyt a fővárosi boltok által szervezett nyílt hétvégékkel? Vajon érdekli az embereket, hogy mit csinálunk? A válasz: IGEN! Talán nem sugall túlzott önbizalmat, ha azt állítjuk, hogy már első próbálkozásunkat siker koronázta. Mindez kellő lökést és inspirációt adott ahhoz, hogy idén is megszervezzük rendezvényünket. De ebben az évben már nem csak egy, hanem két egymást követő hétvégét szentelünk ennek. Így összesen 4 nap áll majd a modern pontyhorgászat iránt érdeklődő horgászok rendelkezésére. A házigazda a HALDORÁDÓ CENTRUM lesz, és a rendezvény rangját neves bojlis és finomszerelékes specialisták emelik majd. Különleges programok, EXTRA árengedmények és meglepetések várják a látogatókat! Garantáljuk, hogy érdemes lesz ezeken a napokon (is) ellátogatni Kiskunhalasra!

Ebben az évben 2 hétvégét is ennek szentelünk!

Már az első évben (2007-ben) óriási érdeklődés kísérte az I. Haldorádó Bojlis Show-t, és több ezer látogató tette tiszteletét Kiskunhalason, a Haldorádó Centrumban. Már ekkor sokan kérdezték, és azóta is egyre többen érdeklődnek, hogy „mikor lesz a következő?”. Nos, örömmel tájékoztatjuk a Tisztelt Horgászokat, hogy ebben az évben két egymást követő hétvégén, 2008. február 2-3-án és 2008. február 9-10-én csak a pontyhorgászat körül forog a világ a Haldorádó birodalomban! Így még több ideje lesz a specialistáknak az apró részletekben és műhelytitkokban is elmerülni. Íme, a részletes programajánló!

Az első hétvégén bemutatkozik a BIG CARP teljes termékpalettája
Hermesz Zsolt (a Big Carp tulajdonosa) saját maga mutatja be a 2008. évi újdonságokat!

1. 2008. február 2-3. - BIG CARP és SPRO hétvége

Programajánló

  • Bemutatkozik a teljes BIG CARP termékpaletta
  • 2008. évi BIG CARP újdonságok kiemelt bemutatója
  • Bojligyúrás BIG CARP alapanyagokból a helyszínen, mesterhorgászok segítségével
  • Meghívott vendégek: Hermesz Zsolt (BC tulajdonos), Nagy Gábor (BC bojligyúró mester), Fenyvesi Attila (BC teszthorgász)
  • Minden BIG CARP termékből 20% árengedmény
  • Bemutatkoznak a 2008. évi új Spro Strategy bojlis botok
  • Bemutatkoznak a 2008. évi új Spro Inspiration feederbotok
  • Bemutatkoznak a Spro Team és Spro Strategy XP’dition táskák
  • Elektromos kapásjelző bemutató show. 20-féle beüzemelt kapásjelző közül választhat!
  • Szakértőink: Döme Gábor (Spro feederspecialista), Haskó Tamás (Haldorádó bojlis specialista), Egedi Róbert (Haldorádó teszthorgász)
  • SPRO termékekből 10% árengedmény!
  • Spro Aggressive Carp Feederbotokból 20-25% árengedmény!
  • Egyes Spro orsó modellekből 20-25% árengedmény!
  • Spro bojlis szettek 20-30% árengedménnyel!

Bemutatkoznak az új Spro feederek és bojlis botok
Döme Gábor segít a Spro újdonságok között eligazodni

Speciális ajánlataink

  • Shimano Big Baitrunner Long Cast és Banax Helicon 5600NF távdobó nyeletőfékes orsók rendkívüli árengedménnyel!
  • Shimano Force Master Specimen 13300LDL bojlis bot rendkívüli árengedménnyel!
  • Szaktanácsadás, mestertippek!
  • Ajándékok és meglepetések várják a vásárlókat!
  • *** Az akciós termékekre további árengedmény már nem vehető igénybe. Speciális ajánlatainkat, extra árengedményeinket csak a Haldorádó Centrumban személyesen megjelenő vásárolók vehetik igénybe!

Mindkét kiállítás fő attrakciója a bojligyúrás
Mesterhorgászok segítenek a bojli elkészítésében

2. 2008. február 9-10. - SBS, FOX és KORDA hétvége

Programajánló

  • Bemutatkozik a teljes SBS termékpaletta
  • 2008. évi SBS újdonságok kiemelt bemutatója
  • Bojligyúrás SBS alapanyagokból a helyszínen, mesterhorgászok segítségével
  • Meghívott vendégek: Kovács Zoltán (SBS tulajdonos), Bessenyei György (bojligyúró mester), Filetóth Gergő (SBS termékmenedzser)
  • Minden SBS termékből 20% árengedmény
  • Bemutatkoznak a 2008. évi új FOX bojlis botok
  • Elektromos kapásjelző bemutató show. 20-féle beüzemelt kapásjelző közül választhat!
  • Szakértőink: Döme Gábor (Spro feederspecialista), Haskó Tamás (Haldorádó bojlis specialista), Egedi Róbert (Haldorádó teszthorgász)
  • FOX és KORDA termékekből 15-40 % árengedmény, termékcsoporttól függően!

Itt minden SBS termék kézbe vehető, megízlelhető és megvásárolható
A cégvezető, Kovács Zoltán készséggel áll az érdeklődők rendelkezésére

Speciális ajánlataink

  • Shimano Big Baitrunner Long Cast és Banax Helicon 5600NF távdobó nyeletőfékes orsók rendkívüli árengedménnyel!
  • Minn Kota Endura 30 Lbs elektromos csónakmotor soha nem látott áron!
  • Szaktanácsadás, mestertippek!
  • Ajándékok és meglepetések várják a vásárlókat!
  • *** Az akciós termékekre további árengedmény már nem vehető igénybe. Speciális ajánlatainkat, és extra árengedményeinket csak a Haldorádó Centrumban személyesen megjelenő vásárolók vehetik igénybe!

A sok érdekes program és kedvezményes vásárlási lehetőség már az első évben is nagyon sok embert Kiskunhalasra csábított

A rendezvény helyszíne, időpontja

Haldorádó Centrum
6400 Kiskunhalas
Széchenyi út 49.
e-mail: ugyfelszolgalat@haldorado.hu
Tel.: 20/9457-758

Nyitva tartás: mindkét hétvégén, szombaton és vasárnap 8-17 óráig

Garantáljuk, hogy idén is megéri ellátogatni a Haldorádó Centrumba!

Az elmúlt évben megrendezett I. Haldorádó Bojli Show beszámolója itt olvasható.

A 2007. évi rendezvény videofilmjét itt lehet letölteni:

Szeretettel várunk mindenkit!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.