IV. Haldorádó Pontyhorgász Napok - MEGHÍVÓ!

IV. Haldorádó Pontyhorgász Napok - MEGHÍVÓ!

Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre 2010. február 5-6-7-én a Haldorádó Centrumban a Pontyhorgász Napok. Ha egy mondattal kellene összefoglalni, hogy mi várható ezen a kiállításon, akkor az a következő lenne: MINDEN, AMI PONTYHORGÁSZAT! Az elmúlt évben a bojlis horgászat mellett kiemelt hangsúlyt kapott a feeder- és matchbotos pontyfogó technikák részletes bemutatása is. Ez legalább annyi, ha nem több horgászt vonzott, mint a bojlizás. Így a tavalyi év sikerén felbuzdulva, annak nyomdokain haladva szerveztük meg az idei kiállítást. Tehát, aki a modern pontyfogó technikákra, csalikra, etetőanyagokra és a 2010. évi újdonságokra kíváncsi, annak itt a helye!

A rendezvényt az előző három évben is szép számmal látogatták meg olyan horgászok, akik nemcsak kimondottan a bojlizás miatt érkeztek Kiskunhalasra, hanem a finomszerelékes horgászmódszerek megszállottjai. A céltudatosan nekik szervezett programokkal és bemutatókkal tovább szeretnénk a kiállítás palettáját bővíteni. Az előző években már megszokott programok mellett nagyon sok újdonságokkal is szolgál a IV. Haldorádó Pontyhorgász Napok.

A rendezvény időpontja: 2010. február 5-6-7. (péntek, szombat, vasárnap)

A Haldorádó Centrum a rendezvény színhelye, amely kibővített áruválasztékkal, programokkal és vásárlási kedvezményekkel várja az ide érkezőket

Ebben az évben 3 napon át számít a pontyhorgászokra a Haldorádó Centrum. Mindhárom napon érdekes programok várják a látogatókat, így akár minden nap érdemes lesz hozzánk ellátogatni! A rendezvény méltó rangját és színvonalát neves hazai mesterhorgászok biztosítják.

Évek óta a legnépszerűbb „műsorszám” Kovács Zoltán bojligyúrása

Kovács Zoltán - SBS SziKo Team - bojlis specialista

Bojlis témakörben három ismert horgásszal találkozhatnak az idelátogatók.

Leglátványosabb bemutatót eddig minden évben Kovács Zoltán - az SBS hazai forgalmazója és testhorgásza - szolgáltatta, aki a rengeteg kérdés megválaszolásán túl több kilónyi bojlit gyártott le és ajándékozott szét az érdeklődő bojlis horgászok között. Nem árulunk el nagy titkot, és minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy igazi mérföldkőnek számít az SBS cég életében a 2010-es év. Soha annyi újdonság és bojlis horgászatot segítő, azt tovább egyszerűsítő terméket nem hoztak forgalomba, mint most! Ezek első, hivatalos bemutatója Kiskunhalason lesz. Természetesen idén sem maradnak további meghökkentő meglepetések nélkül a bojlis horgászat fejlődésre kíváncsi résztvevők. No de mi lesz a meglepetés? Ne legyetek türelmetlenek… a meglepetést nem szokták elárulni, gyertek el és meglátjátok!

Az utánpótlás nevelése épp oly fontos Kovács Zoltán számára…
… mint a halakkal való kíméletes bánásmód. Nem véletlenül Ő a felnövekvő nemzedék egyik (bojlis) példaképe!

Lemmer Ádám - MAX Carp Team - bojlis specialista

Minden évben gondoskodtunk arról, hogy egy új, eddig talán kevésbé ismert, de garantáltan jól csengő nevű gyártót vagy forgalmazót is meghívjunk a kiállításunkra. A kizárólag minőségi termékeiről és kiváló hazai versenyeredményeiről híressé vált MAX Carp hazai képviselője, Lemmer Ádám és csapattársa, Csima Sándor tart minden nap előadást. Mindennél többet mond az Ádámmal készült, MAX Carpot bemutató (tegnapi) írásában olvasható nyilatkozata, amely akár a cég ars poétikája is lehetne: „Ha kellően megszállott vagy és úgy érzed, hogy lehet még javítani fogási eredményeiden, akkor biztos, hogy tudunk újat mutatni! Gyertek el személyesen Kiskunhalasra, ha egy valóban fogós, új termékcsaládot szeretnétek személyesen is megismerni!”

A kiállítás különleges színfoltja a MAX Carp. Lemmer Ádám segít a termékek megismerésében és bemutatásában

Haskó Tamás - Haldorádó Carp Team - ponty és amurspecialista

A kezdő bojlis horgászok között nagy népszerűségnek örvend a Haldorádó horgászportálon futó Bojlis Suli sorozat, így szinte „kötelező”, hogy a sorozat szerzője, Haskó Tamás is jelen legyen ezeken a napokon és tanácsaival, praktikáival segítse a bojlis horgászokat a kezdeti buktatók áthidalásában. Tamás a nap során folyamatosan a végszerelék típusokat és az ehhez szükséges eszközöket fogja bemutatni a látogatóknak.

Haskó Tamás, a Bojlis Suli írások szerzője és a végszerelékek nagymestere. Praktikái kezdő és középhaladó horgászok számára kincset érnek!

Hogy a finomszerelékes pontyhorgászoknak is kedvezzünk ezen a három napon, olyan szakértő horgászok bemutatóit tekinthetik meg a látogatók, akik már letették a névjegyüket a kedvenc horgászmódszerükben.

Polyák Csaba - Haldorádó Match Team - matchbotos specialista

Ha a matchbotos horgászat szóba kerül, nem is lehetne más, aki ezt bemutatja az érdeklődőknek, mint oldalunk megszállott matchbotos horgásza, Polyák Csaba (csabio). Tőle olyan hasznos praktikákat, ötleteket, végszerelék javaslatokat láthatunk majd, amit hasznosítva sikerrel vehetjük üldözőbe a pontyokat matchbotunkkal is. Részletesen bemutatásra kerülnek az általa használt eszközök és szerelékek.

Így görbüljön a Ti bototok is!
Számtalan ponty akadt már fenn Polyák Csaba horgán…

Takács Péter - Haldorádó Match Team - finomszerelékes specialista

Takács Péter (t_peti), a Haldorádó Horgászportál kiváló operatőre remek horgász is, aki köztudottan a finomszerelékes horgászmódszerekben jártas. A tavalyi évben a rakós botos tudományát, míg ebben az évben a feederbotos és finom pontyhorgászattal kapcsolatos tapasztalatait osztja meg az érdeklődőkkel. A különféle végszerelékek bemutatása mellett a legeredményesebb csalizási módokat is a nagyközönség elé tárja.

Takács Péter ebben az évben a hatékony feeder- és finom pontyhorgászat végszerelékeit, valamint csalizási trükköket fog részletesen bemutatni

Döme Gábor - Spro-Haldorádó Team - feeder specialista

Úgy véljük, hogy Döme Gábort sem kell már bemutatni. Neve fogalom! Több mint két évtizedes munkásságával professzionális szintre emelte a feederbotos horgászatot. Ráadásul a nevével fémjelzett Haldorádó termékek az elmúlt 3 évben nagyon magas szintre fejlődtek. A gyors, sikeres horgászat elmaradhatatlan és bizonyított kellékei a Haldorádó etetőanyagok, aromák és különleges csalik. Gábor talán a legilletékesebb arra, hogy bemutassa a filmjeiből már jól ismert 2010. évi, ÚJ etetőanyagokat (Fűszeres Hal, Mézes Pálinka), aromákat (CSL Tuning) és csalikat (Oldódó Pellet). Első kézből adja át tudását és megszerzett tapasztalatait az ide érkezőknek, hogy Ők is hasonlóan sikeresek lehessenek. Természetesen nem maradhatnak el a bemutató során az új, aktuális pontyfogó receptek sem, amelyből sokat tanulhatnak mindazok, akik már másnap (ha a vizek engedik) ki szeretnék mindezt próbálni! Emellett természetesen készséggel válaszol a látogatók feederbotokkal, szerelékekkel, orsókkal kapcsolatos kérdéseire is.

Saccold meg, hogy mekkora hal van Döme Gábor kezében! Pénteken (a kiállítás első napján) Gábor újra fel fogja tenni ezt a kérdést, aki a legpontosabban saccol, az máris egy értékes ajándékban részesül!
A sok újdonság, amit eddig csak Gábor filmjeiben láthattatok, itt már kézzelfogható lesz!

Kiállítás napi programok letöltése (xls)

2010. 02. 05. (péntek) részletes program
10:00 - 10:45Döme GáborTavaszi etetőanyag receptek bemutatása és etetőanyag keverési tippek, tanácsok.
11:00 - 12:45Kovács ZoltánBojligyúrás kezdőknek! Frankfurti kolbászos főzött bojli, valamint Polip és Tintahal / Eper oldódó bojli elkészítése a közönség bevonásával.
13:00 - 13:45Lemmer ÁdámMAX Carp termékek részletes bemutatója a 2010. évi újdonságokkal fűszerezve.
14:00 - 14:45Takács PéterTávdobó feeder végszerelék összeállítása és eredményes csalizási módok.
14:45 - 15:00Tombolasorsolás

2010. 02. 06. (szombat) részletes program
9:00 - 9:45Döme Gábor2010. évi újdonságok bemutatása haszos tippekkel fűszerezve.
10:00 - 10:45Lemmer ÁdámFagyasztott bojlik felhasználási tippjei, trükkjei.
11:00 - 12:45Kovács Zoltán2010. évi új arculat, újdonságok és változások bemutatása, majd bojligyúrás!
13:00 - 13:45Takács PéterÉrzékeny pontyozó végszerelék összeállítása és eredményes csalizási módok.
14:00 - 14:45Polyák CsabaMinden, amit a wagglerekről tudni kell. Válasszunk matchbotot! Milyen szempontokat vegyünk figyelembe a jó matchbot kiválasztásakor?
14:45 - 15:00Tombolasorsolás

2010. 02. 07. (vasárnap) részletes program
9:00 - 9:45Döme GáborGyors és hatékony horgászatra vágysz? Segítek neked!
10:00 - 10:45Lemmer ÁdámTürelem nagy halat terem?! Meddig érdemes a nagy Ő-re várni?
11:00 - 12:45Kovács ZoltánBojligyúrás haladóknak! Ace Lobworm főzött bojli, valamint Polip / Bio Big Fish oldódó bojli elkészítése a közönség bevonásával.
13:00 - 13:45Polyák CsabaLeggyakrabban ismétlődő kérdések és válaszok. Pontycsemegék nagy távolságra: szemesanyag-ragasztás bemutatása.
14:00 - 14:45Takács PéterLegfinomabb picker végszerelék összeállítása és eredményes csalizási módok.
14:45 - 15:00Tombolasorsolás

Akciók és árengedmények

Az egész nap folyamatosan zajló bemutatók mellett természetesen olyan egyedi akciókat és vásárlási kedvezményeket biztosítunk a látogatóinknak, amelyek garantálják, hogy érdemes lesz Kiskunhalasra, a Haldorádó Centrumba ellátogatni! Az árengedmények átlagos mértéke (termékcsoporttól függően) minimum 10-20%, de egyes termékeknél akár 30%-ot meghaladó mértékű is lehet! Íme, a részletes lista, hogy milyen kedvezményekre számíthatnak az ide érkezők:

SBS termékek - 20% kedvezmény

MAX Carp termékek - 10% kedvezmény

HALDORÁDÓ termékek - 20% kedvezmény

FOX termékek - 20% kedvezmény

SPRO termékek - 20% kedvezmény

Az árengedmények mellett számos kisebb-nagyobb ajándék és meglepetés is várja az ide látogatókat!

Nemcsak nézelődni és tájékozódni, hanem vásárolni is érdemes ezeken a napokon, hiszen jelentős árengedménnyel kínálunk több mint 1000 terméket!

,"s","75%","k"]Fontos tudnivalók

  • A Haldorádó Centrumban az árak azonosak a Haldorádó Horgászportál webáruházában feltüntetett árakkal.
  • Speciális ajánlatainkat és extra árengedményeinket csak a Haldorádó Centrumban személyesen megjelenő vásárolók vehetik igénybe!
  • A kedvezmények csak ezen a három napon (2010. február 5-6-7.) érvényesek!
  • Az akciós termékekre további árengedmény már nem vehető igénybe.
[-doboz]

Ajándék a külföldi látogatóknak

Már az elmúlt évben is nagyon sok Szlovákiából, Romániából és Szerbiából érkező látogatója volt a rendezvénynek. Idén is számítunk külföldi horgászbarátainkra!!! Sőt, ebben az évben kiemelt módón díjazzuk a távolról érkezőket. Az a kérésünk, hogy minden külföldi vásárlónk, a pénztárnál mutassa majd fel személyigazolványát vagy útlevelét. A vásárlás - összértékétől függően - egy igazán értékes Haldorádó ajándékcsomaggal szeretnénk megköszönni, hogy elfáradtak hozzánk!

Souvenir to foreign visitors

Last year we had quite a lot visitor from Slovakia, Romania and Serbia participated in our programme. We rely on our foreign angler friends this year as well! Moreover, this year we have some extraordinary surprise in store to persons arriving from afar. We request every foreign costumer to show his/hers identity card or passport at the cash desk. We would like to express our thanks to them with a really precious Haldorado gift package - depending on the total value of the purchasing - for coming here to visit us.

Itt fogjuk átadni a 2009. év legszebb fogásai díjakat a két általatok választott győztesnek, Endrődy Balázsnak és Bokán Rolandnak

A rendezvény helyszíne

Haldorádó Centrum
6400 Kiskunhalas
Széchenyi út 49.

Nyitva tartás:
pénteken, szombaton 8-17 óráig
vasárnap 8-15 óráig

E-mail: horgaszbolt@haldorado.hu
Telefon: +36 20 9457 758

Nézzétek meg a tavalyi évben készült III. Haldorádó Pontyhorgász Napok összefoglalóját, amely betekintést nyújt a nem hétköznapi esemény legizgalmasabb perceibe. Ígérjük, hogy ennél rosszabb idén sem lesz… sőt!

Szeretettel várunk mindenkit!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.