VI. Magyarországi PontyShow - Nagyobb lesz, mint valaha!

VI. Magyarországi PontyShow - Nagyobb lesz, mint valaha!

Hatalmas akciók, bemutatók, programok és sok-sok újdonság november második hétvégéjén a hatodik PontyShow-n! A helyszín idén is a Hungexpo 6700 négyzetméteres B pavilonja lesz, ahol minden eddiginél nagyobb attrakciók és minden eddiginél több cég várja a látogatókat. A közel hetven kiállító száznál is több márkával és megannyi újdonsággal vonul fel a háromnapos rendezvényen. A nagyok közül ott lesz többek közt a Trakker, a Fox, a Gardner, a JRC, a Prologic, a Nash, a CC Moore, a Korda, a Gardner, a Solar, a Wychvood, a Taska, és akkor nem beszéltünk még a rengeteg kisebb manufaktúráról, csaligyártóról, mely szintén bemutatja kínálatát, újításait.

Új kiállítóként vesz részt az Aqua Products, amely híres kifogástalan minőségű, elnyűhetetlen termékeiről, továbbá a nagynevű angol csalis cég, a Dynamite Baits is, illetve az előkék királya, a Sufix, valamint a legendás horoggyártó VMC. Szintén először üdvözölhetjük kiállítóként Magyarországon a csehországi Sportcarp csapatát, akik saját márkájuk mellett elhozzák a Spomb és a P-Line termékeket is. Nem kevésbé jó hír, hogy a Decathlont ismét a kiállítók között üdvözölhetjük: a francia sportóriás elsősorban a saját márkás Caperlan pontyos termékeit mutatja be.

A Pontycentrum 375 négyzetméteres óriás standján a Trakker teljes palettával…
…és sok-sok újdonsággal vonul fel - az ágyak, hálózsákok…
… valamint a megújult ruházat is a kiállítás rész lesz
A Fox idén is ott lesz - 200 négyzetméteres gyári standdal jönnek Magyarországra
Bemutatkoznak a legújabb Fox botok…
… és a vadonatúj ruházatot is itt láthatjuk először

Mindezek mellett felvonul megannyi kisebb-nagyobb - felszereléseket, aprócikkeket és csalikat gyártó - vállalkozás Európából, valamint hazánkból: SPRO, CarpZoom, Haldorádó, Anaconda, Ecofish, Keen Carp, Zadravec Baits, LK Baits, SBS, Stég Product, Nikl Baits, Imperial Baits, Big Carp, King Baits, Master Baits stb.

SPRO, Nevis, Gamakatsu, Carp Academy - az A-15-ös standon!
A Taska 120 négyzetméteren…
… több mint 700 termékkel készül
A Pontyvilág magazin a jövő évi előfizetés mellé 2 kg Zadravec Baits bojlit, egy pop-upot és még egy doboz meglepetés csalit ad ajándékba a PontyShow-n!
A Kordás fiúk idén is ott lesznek, egész nap bemutatót tartanak a B-17-es standon, és elhozzák legújabb termékeiket is…
… a Dark Mattert, mely egy bevonat nélküli süllyedő fonott előkezsinór
Másik újításuk a több méretben kapható bivalyerős előtétzsinór…
… de lesznek náluk az új generációs Krank horgokból is…
… és persze nem hiányozhatnak a varázslatos Goo-k sem!

A sátrak, ágyak, székek, botok és orsók, valamint egyéb felszerelések kavalkádja közepette több márka testközelből is megismerteti majd etetőhajóit, melyekkel a tavon bemutatót tartanak minden nap.

A Haldorádó B-29-es standján fogós csalik és újdonságok várják a látogatókat
A Maritime hajósbolt csónakmotorokkal, radarokkal, GPS-ekkel, és egyéb kütyükkel készül
A CC Moore torony tövében felsorakozik a teljes csaliarzenál, és a horogpaszták, valamint a pop-upok készítésének fortélyaiba is betekintést nyerhetünk
A Duplakukac horgászbolt idén a B-5-ös standon várja a látogatókat
Lukas Krasa és csapata elhozza az LK Baits fantasztikus csalijait…
… és az újdonságukat: a Crash Ball etetőrakétákat

Egyedi fejlesztésű bóják, tapogató és talajmintavevő szerkezetek is színesítik a kínálatot, valamint egy remek, házilagos használatra készített bojligyártó gépsor - mely egész nap fogja szórni a golyókat.

A Boilie Machine egész nap szórja majd a golyókat a Delta standon

Egyedileg készült pontyozó botokat is kézbe vehetnek az érdeklődők, sőt lehetőség nyílik ezek megrendelésére, vagy a saját botok téli átépíttetésére - mivel botkészítő szakemberek is részt vesznek a kiállításon.

A legendás Century is ott lesz - a Rodland szakértői bevezetnek mindenkit a botépítés rejtelmeibe

A termékek és a forgalmazók bősége mellett a programok között ugyancsak el lehet majd veszni:

A Nagyszínpadon - melynek porondmestere Hartmann Zoltán lesz - hazai és nemzetközi szaktekintélyek előadásai nézhetők, illetve hallgathatók három napon át, de a standokon is egymást érik majd a remek bemutatók.

Bujáki Géza minden nap 12 és 12:30 között dedikálja Nagypontyhorgászatom című könyvét a Pontyvilág magazin B-28-as standján
Döme Gábor szombaton (nov. 8.) 15 órától tart előadást a dunai ponty- és amurhorgászatról

Az épített tavon és körülötte különféle látnivalók nyújtanak kikapcsolódást, illetve szórakoztatnak. Például, aki kedvet és erőt érez magában, próbára teheti fárasztási képességeit is: a két felállított szimulátor egyikén erősebb cájggal a felnőttek viaskodhatnak jókora - képzeletbeli - halakkal, a másikon pedig a fiatalok kóstolhatnak bele a küzdelem izgalmába.

A nagyszínpadon…
… és a tavon is színvonalas előadások/bemutatók lesznek mindhárom napon

És ha már az ifjúságot invitáljuk, nekik szól a Pontysuli is, mely mindhárom napon fél egytől nyitja ki kapuit azok előtt, akik többet szeretnének megtudni a ponty- és nagyponty-horgászat alapvető fogásaiból, és szívesen vesznek részt kötés- és szerelékkészítést tanító gyakorlati foglalkozásokon.

Újoncként üdvözölhetjük a CarpMadness etetőhajóit…
… valamint a Sufix…
… a Dynamite Baits…
… és az elnyűhetetlen termékeiről híres Aqua Products csapatát

Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy nincs PontyShow akciók nélkül, és természetesen így lesz ez idén is, hiszen a legtöbb kiállító kedvezményekkel, valamint árengedménnyel szeretne vásárlói kedvében járni. Tehát ha eljön, csak nyerni fog. Méghozzá duplán, ugyanis a megváltott belépőjegyhez nagy értékű ajándék Prologic csalit választhat, emellett részt vehet - természetesen díjmentesen - az aznapi két tombolasorsoláson is.

A belépőjegy mellé ingyenes tombolaszelvény jár, mellyel részt vehetünk a naponta kétszeri sorsoláson…
… de a megváltott belépőjegyhez minden látogató nagy értékű (2200 Ft) ajándék Prologic csalit is választhat (naponta a készlet erejéig)

A VI. PontyShow részletes programja innen letölthető.

Nyitva tartás:

November 7. (péntek): 09-18 óráig
November 8. (szombat): 09-18 óráig
November 9. (vasárnap): 09-17 óráig

Belépőjegy: 1990 Ft
Családi belépőjegy (2 felnőtt és gyerekek): 2990 Ft
14 év alattiaknak ingyenes!

Minden eddiginél több kiállító az idei show-n! A standtérkép innen letölthető.

Az autóval érkezők részére a parkolás ingyenes lesz az Albertirsai úton és a főbejárat melletti parkolóban egyaránt. De tömegközlekedéssel is könnyedén megközelíthetjük a Hungexpo-t: érdemes az Örs Vezér teréről a BKK 100-as buszjáratát választani, mely pénteken (nov. 7.) 09 és 17 óra között negyedóránként, szombaton (nov. 8.) és vasárnap (nov. 9.) 08 és 20 óra között félóránként közlekedik.

A kiállítás térképe innen letölthető.

Ajándék, tombola, felhőtlen szórakozás, fantasztikus programok, horgászok és persze halak…

Igazi show lesz ez az idei PontyShow! Várunk minden kedves érdeklődőt!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.