Bemutatom az új generációs Dart Pro és Dart Metal method kosarakat

Bemutatom az új generációs Dart Pro és Dart Metal method kosarakat

A Haldorádó termékek sikerének és népszerűségének kezdettől fogva az az egyik alapja, hogy odafigyelünk a horgászok véleményére, igényeire. Sőt, nemcsak figyelmet fordítunk ezekre, hanem igyekszünk a lehető legjobban megfelelni is az elvárásoknak, illetve ha lehetőségünk van rá, teljesítjük is a kéréseket. A most bemutatásra kerülő két új generációs method kosár széria induló koncepcióját is vásárlói visszajelzések adták, amit a legjobb tudásunknak megfelelően tovább csiszoltunk, tökéletesítettünk. A soron következő írásban büszkén mutatjuk be a Dart Pro, valamint Dart Metal termékcsaládokat, melyek kétségtelenül a saját fejlesztésű method kosaraink jelenlegi csúcsát képviselik!

Sajnos többet kellett várni rá, mint gondoltuk, de garantáljuk, hogy megérte a ráfordított idő! Végre a teljes Dart Pro és Dart Metal termékcsoport elérhető!
E szortiment kétségtelenül saját fejlesztésű method kosaraink jelenlegi csúcsát képviseli!

Haldorádó Dart Pro L-XL
A DART PRO L és XL a nagy sikerű Dart L és XL távdobó method feederkosarak továbbfejlesztett változatai. Hol tapasztalható a különbség? A felhasználói igényeket és visszajelzéseket figyelembe véve 3 fő ponton történt változás:

  1. A kosár alapanyaga egy teljesen új, szinte törhetetlen poliamid műanyag lett.
  2. A vezetőszár töve további alátámasztást és megerősítést kapott.
  3. A fém nehezék rögzítése a kosártesthez vastagabb szegecsekkel és hatékonyabb, precízebb technológiával történik.
 

A DART PRO L és XL a nagy sikerű Dart L és XL távdobó method feederkosarak továbbfejlesztett változatai

A kisebb, L méret kifejezetten ajánlott a finom, pontos, középtávú, azaz 60-80 méteres horgászatokhoz, az XL méret pedig a 80 méter feletti távok könnyed eléréséhez. Hol lehet ennek a vége? Határ a csillagos ég, de nagyban függ a használt felszereléstől és a horgász dobótechnikájától, hogy végül meddig repül. A kosarak jól átgondolt kialakítása és precíz tervezése biztosítja, hogy rendkívül erős lendítés mellett is megmaradjon ezekben az etetőanyag, ezt az alsó + felső korlát és az oldalperem garantálja. Nagyméretű csalik is belehelyezhetők, és a horog is nagyon nehezen akad bele. A vezetőszár, végén 4 lapkával, nagyon stabillá teszi a repülést. Még erőteljes oldalszélben is sebészi pontossággal lehet ezekkel dobni. Fontos megemlíteni, hogy ez a kosár egyetlen anyagból van kiöntve, a vezetőszár sem ragasztott, így elképzelhetetlen, hogy lecsússzon róla. Nagyon-nagyon stabil, masszív darabok, emellett nagyon precíz és szép az öntése mindegyiknek. Sehol egy sorja vagy megfolyás, egyszerűen igényes és jól megcsinált kosarak, amelyek csak azt tudják, amire kitaláltuk őket! Ezeket a Long Cast kosarak gumis töltőjéhez optimalizáltuk.
Méretsor: Dart L 30, 40, 50 g; Dart XL 45, 55, 65 g

Hol tapasztalható a különbség? A felhasználói igényeket és visszajelzéseket figyelembe véve 3 fő ponton történt változás
A korábbi Dart kosarak egyik gyenge pontja, a vezetőszár extra alátámasztást és megerősítést kapott
A végeredmény magáért beszél!
A vezetőszár, végén 4 lapkával, nagyon stabillá teszi a repülést. Még erőteljes oldalszélben is sebészi pontossággal lehet ezekkel dobni!
A Dart Pro kosarak is természetesen in-line…
… azaz belső zsinórvezetéses rendszerűek
A kosár alapanyaga egy teljesen új, szinte törhetetlen műanyag lett, valamint a fém nehezék kosártesthez rögzítése is vastagabb szegecsekkel, hatékonyabb technológiával történik
A Dart Pro kosarak jelenleg 6 különböző méretben kaphatók
Az L és XL méretsorból mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt
A kosarak hátulján precíz méretmegjelölés található. A kisebb, L méret kifejezetten ajánlott a finom, pontos, középtávú, azaz 60-80 méteres horgászatokhoz, az XL méret pedig a 80 méter feletti távok könnyed eléréséhez
A Dart Pro újdonságokat a Long Cast kosarak gumis töltőjéhez optimalizáltuk
Nézzük, hogyan zajlik a kosár szakszerű használatbavételének, pontosabban töltésének folyamata!
Elsőként helyezzünk a töltőszerszámba kb. 1/3 egységnyi etetőanyagot!
Ezt követően jöhet egy adag csábító gél aroma…
… majd ennek közepére kerül a felcsalizott horog!
Következő lépésként kerül rá erre a maradék 2/3 egységnyi kaja…
… amely egyben a záró réteg. Ha a szerszám megtelt, érdemes ujjal finoman elsimítani, kissé tömöríteni (de nem nyomni) az etetőanyagot!
Készen áll a kosárba töltésre!
Felülről szépen illesszük a szerszámba a method kosarat…
… majd kezdjük el préselni…
… amíg a kosár teljesen bele nem megy a szerszámba!
Meddig nyomjuk? Nos, a képen látható módon kb. addig, hogy a fém nehezék még kiérjen a töltőből, de a műanyag perem már egy szintben legyen a szerszám szélével
Ezt követően kétoldalt húzzuk szét a szilikon formát és a mutatóujjunkkal billentsük fel a kosár szárát!
Ha jól csináltuk, a végeredmény egy tökéletes, áramvonalas method töltet lett, amelyet már csak be kell dobni a halaknak!

Haldorádó Dart Metal L-XL
Az új Dart Metal method feederkosár alapanyaga FÉMÖTVÖZET, amely egyetlen darabból van kiöntve. Ezzel még a „MINDENT (is) tönkreteszek!!!” típusú horgászoknak is meggyűlik a bajuk. Azt nem állítjuk, hogy elpusztíthatatlan, de egy biztos, fel kell gyűrni hozzá a gatyaszárat, hogy ebben kárt lehessen tenni. Így akár rá is lehet lépni, át lehet menni rajta autóval, földhöz lehet verni, ezeket is bírja.
Az első generációs, műanyag alapú Dart kosártól további két paraméterében tér még el:

  • A kosár alján 6 db apró kapaszkodó karom található, amelyek a kisebb súlyú kosarakat is remekül stabilizálják, sokkal nehezebben tud egy kemény aljzaton elcsúszni.
  • Az alul található fősúly minden kosáron aszimmetrikus, a súlypontja a kosár eleje felé mutat, ezáltal sokkal stabilabb a repülési íve!
 

Az új Dart Metal method feederkosár különlegessége, hogy a kosártest alapanyaga FÉMÖTVÖZET, ezáltal a termék jóformán elpusztíthatatlan!

Minden csomagban egy fém kosár és egy műanyag vezetőszár található. Ha nem túl nagy távolságba kell bevetni, akkor szükségtelen felpattintani a vezetőszárat. De 60 méter felett mindenképpen ajánlatos, mert jelentősen növelhető a dobás stabilitása, pontossága és nem utolsósorban az elérhető távolság. Vezetőszárral úgy repül, mint a nyílvessző!!!
A kisebb, L méret kifejezetten ajánlott a finom, pontos, középtávú, azaz 60-80 méteres horgászatokhoz, az XL méret pedig a 80 méter feletti távok könnyed eléréséhez. Hol lehet ennek a vége? Határ a csillagos ég, de nagyban függ a használt felszereléstől és a horgász dobótechnikájától, hogy végül meddig repül. A kosarak jól átgondolt kialakítása és precíz tervezése biztosítja, hogy rendkívül erős lendítés mellett is megmaradjon ezekben az etetőanyag, ezt az alsó + felső korlát és az oldalperem garantálja. Nagyméretű csalik is belehelyezhetők, és a horog is nagyon nehezen akad bele. Ezeket a Long Cast kosarak gumis töltőjéhez optimalizáltuk.
Méretsor: Dart Metal L 35, 45, 55, 65 g; Dart Metal XL 50, 60, 70 g

Extrém tesztekkel, próbákkal bizonyosodtunk meg róla, hogy ez a kosár ki fogja állni a legkeményebb próbákat is!
Konkrétan többször áthajtottunk a prototípusokon autóval, de egyszer sem deformálódtak el a kosarak!
A Dart Metal termékcsalád jelenleg 7 különböző tagot számlál
Az L és XL méretsorból ebben az esetben is bárki megtalálhatja a számára megfelelőt
A kosarak alján igényes, dombornyomott méretmegjelölések találhatók
A fém kosártesthez minden esetben tartozik egy Haldorádó Vezetőszár…
… amely a fém kosárszár vastagodó tövére tökéletesen, stabilan rögzíthető
A Vezetőszárral kiegészítve az L és XL méretű kosarak rendkívül pontosan dobhatók, az utóbbiak akár extrém távolságra is!
Az így kapott végeredmény egy rendkívül magas minőségű, in-line rendszerű…
… azaz belső zsinórvezetésű távdobó method feederkosár!
A kosár alján 6 db apró kapaszkodó karom található, amelyek a kisebb súlyú kosarakat is remekül stabilizálják, sokkal nehezebben tud egy kemény aljzaton elcsúszni
A kosarak jól átgondolt kialakítása és precíz tervezése biztosítja, hogy rendkívül erős lendítés mellett is megmaradjon ezekben az etetőanyag, ezt az alsó + felső korlát és az oldalperem garantálja
A Dart Metal újdonságokat a Long Cast kosarak gumis töltőjéhez optimalizáltuk
A kosár töltése ez esetben némi micro pellettel kezdődik, amelyet a töltőszerszám aljába kell helyezni
Jöhet rá a felcsalizott horog…
… amelyet nagyjából középen kell elhelyezni
Következő lépésként szórjuk rá a záró réteg micro pelletet!
A pellet könnyed tömörítése után mehet a kosárba…
… pontosabban inkább a kosár a szerszámba!
Ennél a típusnál is addig érdemes préselni, amíg a kosár aljának pereme a töltőforma szélével egy szintbe kerül
Akárcsak a másik kosárnál, ezt követően kétoldalt húzzuk szét a szilikon formát és a mutatóujjunkkal billentsük fel a kosár szárát!
Íme, a kész method csomag, amely így már simán bevethető lenne…
… viszont egy kis felületi aromásítással jelentősen növelhető a készség hatékonysága!
Ehhez a Tornado Activator Spray-t javaslom! A finom, csábító aromából 2-3 fújásnyit célszerű a micro pellet „teknőre” juttatni
Nemrég a Balatonon is kiválóan működött a Dart Metal kosaras szerelék…
… amellyel Döme Gábor gyönyörű pontyokat fogott!
Válasszátok ki a számotokra ideális méretet és próbáljátok ki az új Dart Pro, illetve Dart Metal method feederkosarakat! Sok sikert kívánunk hozzájuk! :-)

Írta: Putz Tamás
Fotók: Putz Béla, Putz Tamás

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.