By Döme TEAM FEEDER halvédelmi eszközök

By Döme TEAM FEEDER halvédelmi eszközök

A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.

Hogy mikor milyen matracot vagy épp bölcsőt válasszon az ember, nem mindig a saját ízléstől függ. Bárhová is menjünk pecázni, mindenképpen nézzünk utána, hogy az adott horgászvízen melyik típusú eszközt fogadják el. Az adott tó szabályzatát pedig mindig, minden körülmények közt be kell tartani, ez nem lehet vitatéma!
No de lássuk szépen sorban, hogy milyen eszközök vannak a By Döme TEAM FEEDER kínálatában, melyek a megfogott halak parton töltött idejét próbálják meg elviselhetőbbé tenni! Kezdjük a sort az alapoktól!

A By Döme TEAM FEEDER széles kínálata minden helyzetre biztosít alternatívát

Kék pontymatrac mérőszalaggal
Alapmodell, mely elsősorban olyan horgászvizekre való, ahol nem kötelező a komolyabb halmatrac vagy bölcső! Ez a matrac arra való, hogy a pontyunkat a horogszabadítás ideje alatt se a földre vagy a fűre tegyük, hanem erre a megnedvesített eszközre. Azoknak ajánlom, akik hely szűkében vannak, vagy esetleg több km-t is gyalogolni kell a horgászhelyükig, mégsem szeretnének matrac nélkül nekiállni a horgászatnak. Ennek a különlegessége, hogy a szivacsos felületen egy festett, egyméteres mérőszalag is van, amelynek segítségével könnyedén lemérhetjük a halunkat.

A Kék pontymatrac mérőszalaggal egy kedvező árfekvésű alapmodell
Alig foglal több helyet, mint egy törölköző, így azoknak ajánlom, akik hely szűkében vannak, vagy esetleg több km-t is gyalogolni kell a horgászhelyükig
A szivacsos felületen egy festett, egyméteres mérőszalag is van

Peremes pontymatrac
A By Döme TEAM FEEDER termékek 2022-es kollekciójában kapott helyet ez a praktikus, kompakt kialakítású, peremes pontymatrac. Ez a kiegészítő a megfogott halak parton történő kíméletes, biztonságos elhelyezésére, illetve a fotózás elősegítésére szolgál. Magasított oldalfalának köszönhetően megakadályozza, hogy a halak kiugorjanak belőle. A matrac alja bélelt, ezáltal is óvja a halakat a sérülésektől. Méretét tekintve 90 x 40 cm nagyságú, így akár nagyobb méretű pontyokat és amurokat is gond nélkül tárolhatunk rajta szákolás után. A halak egészsége és védelme mellett fontos a praktikum is. Ennél a matracnál erről egyrészt a 190 D nylon borítás gondoskodik, mellyel az eszköz nagyon gyorsan szárad, így könnyedén tisztítható, lemosható, másrészt pedig a tépőzáras rögzítéseiből adódóan pillanatok alatt össze-, illetve széthajtható. Elcsomagolt állapotban alig foglal nagyobb helyet, mint egy törülköző. Sosem volt még olyan könnyű és egyszerű egy oldalfalas pontymatrac szállítása, mint ezzel a típussal!

A Peremes pontymatrac is el van látva egy méretskálával
Az oldalfalakat egyszerű tépőzárral lehet rögzíteni, így nagyon gyorsan összeállítható és szétszedhető
Ahogy a kék matrac, úgy ez is nagyon kicsire összehajtható, így nem foglal nagy helyet

By Döme TEAM FEEDER Merevfalú pontymatrac
Ez a 85 x 40 x 20 cm méretű matrac a megfogott halak kíméletes, biztonságos tárolására, a fotózás elősegítésére való. Magasított oldalfalának köszönhetően megakadályozza, hogy a halak kiugorjanak belőle. A matrac alja és oldalfala bélelt, így óvja a halakat a sérülésektől. Fülei erősítettek, így a matracot akár egy kapitális hallal együtt is el tudjuk cipelni a vízig anélkül, hogy a fülek leszakadásától kellene tartani, ez megkönnyíti a biztonságos visszaengedést!
Kialakításának köszönhetően a két nagy fület ráhajtva bezárható a matrac, meggátolva a hal kiugrását akár mérlegelés vagy szállítás során. A halak egészsége és védelme mellett fontos a praktikum is. Sokan szeretnék tudni, hogy hány cm a haluk! Ebben (is) segít ez a matrac, hiszen egy jól látható, 80 cm hosszú, matracra festett mérőszalag van a belső felén. 190 D nylon borítása gondoskodik arról, hogy az eszköz könnyen száradjon és tisztítható legyen.

Ez a változat már a nagyobb pontyok és amurok biztonságos tárolását teszi lehetővé a horogszabadítás és fotózás idejére
A Merevfalú matracon is található méretskála
Fülei erősítettek, így a matracot akár egy kapitális hallal együtt is el tudjuk cipelni a vízig
Magassága elegendő, és lehetőséget nyújt arra, hogy felette is lehessen a halat fotózni anélkül, hogy a matrac belelógna a képbe
A hal biztonságos visszaengedését is lehetővé teszi

Rapid pontymatrac
Egy igazán praktikus és hasznos halvédelmi kiegészítő, melyet bátran ajánlunk minden horgásznak! Szerencsére, a feederhorgászok és hétköznapi pontyhorgászok körében is egyre nagyobb figyelmet kap a megfogott halakkal való kíméletes bánásmód. Ennek egyik segédeszköze a pontymatrac. A horgászok zöme azonban már így is annyi cuccot cipel magával a vízpartra, hogy nehéz ezt egy körben a horgászhelyre vinni, hacsak nem akasztjuk a nyakunkba…!

A Rapid Pontymatrac összecsukva olyan, mint egy kis táska
Cipzárral nyitható a tok, amely maga a matrac
A szivacsos matrac közé van bújtatva a keret
A rugalmas keret ilyen kis méretűre összecsukható
Egy mozdulattal nyitható!
A félbehajtott szivacsos rész nagy felületet biztosít a halak számára
Immár használatra kész a matrac

Szóval, kell egy könnyen szállítható, mégis nagy, a termetes halakat is megvédő matrac. Íme, a By Döme TEAM FEEDER Rapid pontymatrac, amely minden elvárásnak megfelel! Ez a vastagon bélelt matrac több hal biztonságos fotózását, mérlegelésre történő előkészítését és ideiglenes tárolását is biztosítja. Magas pereme meggátolja a hal(ak) lecsúszását. Rendkívül jól elnyeli, tompítja az esetleg vergődő hal mozdulatait, amely előbb megnyugszik. További különlegessége a matracnak az, hogy összehajtható. Az alul található 5 cm-es szivacsot ki kell venni, majd a vázból egy nyolcast formálni, azt pedig félbehajtani és a szivacsbélés óriási tároló zsebébe helyezni. Az összecsukott matracot egy igényes hordtáskába helyezve lehet szállítani, így szállítási mérete 52 x 52 x 8 cm mindössze, miközben kinyitva a termetes pontyok és amurok is sérülésmentesen beleférnek. Nyitott mérete: 110 x 50 x 30 cm.

A magasított oldalfal meggátolja, hogy a halak kicsússzanak a matracból
A vastag matrac megakadályozza, hogy a nagytestű halak megüssék magukat
Biztonságban van a horogszabadítás, fotózás vagy fertőtlenítés során

Pontybölcső
Erős, strapabíró gumírozott tarpaulin anyagból készült pontybölcső a By Döme kínálatában. Könnyen lemosható, pár perc alatt megszárad, nem veszi be a kellemetlen szagokat. Kétoldalt gumírozott hálóval ellátott, ahol a felesleges víz ki tud folyni. Az oldalain feszítő pántok biztosítják, hogy a huzat ne mozogjon ide-oda a kereten. A 20 mm-es acélcsövekből készült váz extrém stabilitást biztosít neki. Rendkívül praktikus, mert a keret kettéhajtható, ezért igen kicsi szállítási méretre összecsukható. A lábak végén széles talpakkal készül, amelyek megakadályozzák a laza földbe süppedést. Mérete 100 x 60 cm, magassága 33 cm.
Nagyon sok horgászhelyen már kizárólag olyan halbölcsőt fogadnak el, melyek kerete meggátolja, hogy a hal a földhöz érjen vagy esetleg kiugorjon! Ez a modell ennek maradéktalanul megfelel, így mindenképp azoknak ajánljuk, akik a szigorúbb szabályozású horgászvizeket is látogatják!

Egy mozdulattal összeállítható stabil pontybölcső a TEAM FEEDER kínálatból
Nagyobb méretű halak számára is biztonságot nyújt ez a bölcső
Feszítő pántokkal lehet a ponyvarészt rögzíteni a kerethez
A ponyvarész két vége hálós kialakítású, így a felesleges víz ki tud folyni a bölcsőből
Kapitális pontyok is elférnek benne

Úszó mérlegelő háló
A speciális igényeknek minden tekintetben megfelelő zipzáras „haltartó” a fotózásig vagy éppen a hal visszaengedéséig a lehető legnagyobb biztonságban tartja a nagyobb méretű halat is. Kifejezetten puha, sűrű szövésű, maximálisan halbarát anyagból készült. A vizet és ezzel együtt az oxigént minden körülmények között átengedi, így a hal a hálóban a fotózásig mindvégig biztonságban tudható. Strapabíró, nagy terhelhetőségű merevítő pálcákkal lett ellátva, amelyek rendeltetésszerű használat mellett biztosan nem fognak eltörni vagy deformálódni. A merevítő rudak közé került 4 db lebegő habszivacs is, így a praktikus haltartó mindig a víz felszínén marad optimális pozíciót felvéve. Erős, robusztus hevederekkel, fogantyúval, valamint körbe cipzárazható felső résszel kerül forgalomba. Anyagánál fogva rendkívül gyorsan, akár fél órán belül megszárad. Alaptartozéka egy karabinerrel szerelt, 5 méteres tartózsinór is, amely még egy speciális, szabvány menetes adapterrel
is rendelkezik, így ennek segítségével a leszúrón található furatba tökéletesen, stabilan rögzíthető. Az erős cipzár biztosítja, hogy a hal még véletlenül se tudjon kiszökni a hálóból, legyen az egy hatalmas ponty, amur vagy bármi, a mérlegelést követően könnyen és sértetlenül szabadon engedhetjük életünk halát!

Az Úszó mérlegelő háló egy ilyen vászonzsákban szállítható
Strapabíró, nagy terhelhetőségű merevítő pálcákkal van kiegészítve
Komoly belső térrel rendelkezik ez az eszköz
Puha, sűrű szövésű, maximálisan halbarát anyagból készült

A By Döme TEAM FEEDER Úszó mérlegelő háló jellemzői:

  • Puha, sűrű szövésű, maximálisan halbarát anyagból készült
  • Strapabíró, nagy terhelhetőségű merevítő pálcák
  • 4 db lebegtető szivacs
  • Erős, robusztus hevederek és fogantyú
  • Karabinerrel szerelt, 5 méteres tartózsinór, szabvány menetes adapterrel
  • Méret: 100 x 40 x 45 cm
  • Tartozék összehúzható vászon hordtáska
 

Cipzárral pillanatok alatt zárható, és nyitható
A mérlegelést segíti ez a két bivalyerős karika, melybe a mérleget lehet akasztani
Az 5 méteres tartózsinórnak és a lebegő szivacsoknak hála mindig olyan pozícióba lehet helyezni a halat, hogy oxigéndús, mély vízben várja, míg lemérjük
A mérlegelő hálóban biztonságosan lehet a halat a vízig cipelni
A halak visszaengedése egyszerű és biztonságos ezzel az eszközzel

Giant XXL merítő fej
A TEAM FEEDER Giant XXL merítő fejet azoknak a horgászoknak ajánljuk, akik nem szívesen használnak bojlis merítőt, de kifejezetten a termetes halakat, akár kapitális pontyokat és amurokat szeretnék megcélozni. Ez a modell minden tekintetben az ő igényeiket szolgálja. Kialakítása és méretei bőségesen elegendőek ahhoz, hogy egy nyugtalan, nagyobb testű halat is biztonságosan megtartson, illetve kellően strapabíró, jó minőségű az anyaghasználata ahhoz, hogy bírja a fokozott igénybevételt.

Idei újdonság a Giant XXL merítő fej, melyet azoknak a horgászoknak ajánlunk, akik nem szívesen használnak bojlis merítőt, de kifejezetten a termetes halakat, akár kapitális pontyokat és amurokat szeretnék megcélozni
Ebbe már komoly halak is beleférnek!
A fej könnyű, ám extrán erősített, festett alumínium kerettel rendelkezik

Főbb tulajdonságai:

  • A fej könnyű, ám extrán erősített, festett alumínium kerettel rendelkezik.
  • Hálója nagy teherbírású, extra erős anyag, tökéletesen alkalmas e merítő fej nagyhalas koncepciójához.
  • Halbarát „fishsafe” minősítés
  • Mérete 80 x 70 cm, mélysége: 70 cm
  • Súlya 400 g
  • TEAM FEEDER dizájnos szövetborítás a kereten
  • Ebbe akár a 15-20 kg-os pontyok és amurok is beleférnek!
 

Szabvány menettel rendelkezik, így bármilyen merítő nyélre rögzíthető
Hálója nagy teherbírású, extra erős „fishsafe” anyag
Még a nagyobb méretű halak is eltörpülnek a hatalmas merítő fej mellett
Vigyázzunk rájuk!

Írta: Sipos Gábor
Fotó és videó: Bank Bálint

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.