Zsinórjelölő

Zsinórjelölő

Látszatra egyszerűnek, „szóra sem érdemes”-nek tűnő dolog, azonban az ördög itt is a részletekben bújik meg. Ha kimegyünk horgászni, általában etetünk és megpróbálunk az etetésre horgászni. Ha feederezünk, matchbotozunk, etetőkosaras módszerrel vagy bojlival horgászunk és nincs megengedve a behúzás, csónakázás, akkor bizony nem hátrányos, ha mindig az etetésünkre tudunk horgászni. Ha víz alatti akadónk van, ami mellé akarunk horgászni és nem csak békés halra, mindig jól jöhet, ha pontosan tudjuk a távolságot. Ehhez nyújt segítséget ez a kis „célszerszám”.

A zsinórjelölők színválasztéka

Nézzük, hogy történik mindez a vízparton. Matchbotozni akarok, ehhez mérten etetőanyagot és csúzlit is viszek magammal. Bekeverem az etetőt, majd állni hagyom egy kicsit, amíg előkészítem a matchbotot.

A zsinórjelölővel pontosan meg tudom jelölni a horgászat, illetve az etetés távolságát

Először is néhány dobással bemérem a távolságot, majd a zsinórjelölővel bejelölöm a zsinóron azt a távot, ahol horgászni kívánok. Ezután a jelnek megfelelő távolságon bemérem az eresztéket. Ekkor már pontosan tudok mérni, hiszen mindig ugyanott mérem a vizet, nem méterekkel távolabb, közelebb.

Ezután elkészítem a belőni kívánt gombócokat, az úszót beállítom a jel szerinti távolságra, majd mellé, köré csúzlizom az etetőt. Horgászni kezdek, figyelve a zsinóron lévő jelet. Pontosan tudom a távolságot, és ha kell, az etetés mögötti és előtti részt is meg tudom horgászni, centiméter pontossággal.

Időnként a jelölést fel kell újítani. Az első rájelölés viszonylag hamar, 20-25 dobás után szükséges, de egy pörgős, háromórás horgászatnál sem kell 4-5 alkalomnál gyakrabban megismételni.

Feederbotos horgászatnál hasonló a helyzet. A markerrel bemért távolságra etetek, és a marker távolságát a zsinóron megjelölve pontosan az etetett helyre tudok horgászni, illetve pontosan tudom kontrollálni a horgászat helyét. Egyszerű etetőkosaras horgászatnál is hasonló a helyzet, és bojlizásnál is jól jöhet a jel a zsinóron úgy dobásnál, mint etetésnél.

Éjszakai horgászatra is van megoldás, a fluoreszkáló zsinórjelölő. A zsinóron lévő jelölést időnként erősebb fénnyel (pl. fejlámpa) rövid időre meg kell világítani, amitől azután percekig jól láthatóan fluoreszkál.

Ha víz alatti akadót ismerünk, és azt akarjuk pontosan meghorgászni vagy körbehorgászni, szintén jól jöhet, ha mindig pontosan tudjuk, milyen távolságban tettük le éppen a csalit.

A világos színű zsinóroknál a fekete színű jelölő a jó megoldás
A fekete és a piros jelölések is jól látszanak a világosabb színű zsinórokon
A jelölők színválasztéka. A zsinórokon is jól látszanak a különböző színű jelölések
Ezek már az új választék színei. A Fluo színek bármilyen színű zsinóron jól látszanak, a foszforeszkáló (a képen az átlátszó kupakos) pedig éjszakára való

A használt zsinórok nagyon eltérő színűek, ezért ennek megfelelően hat különböző színű zsinórjelölő van a választékban. Az alap, a legáltalánosabban használt a fehér. Ezt követi három fluo szín, a sárga, narancs és a pink. A fekete a világos színű zsinórokhoz ajánlott, a fluoreszkáló pedig éjszakai használatra. Adódhat alkalom, hogy két jelet is használunk a zsinóron, akkor célszerű azokat külön színnel megjelölni.

A fluoreszkáló így világít, rövid megvilágítás után
Sötétebb helyen még erősebbnek látszik a fénye
Zsinóron is jól látszik a jelölés
Nem tudtam teljes sötétséget csinálni, de még így, mondjuk alkonyati fénynél is jól látszik a fluoreszkáló zsinór

A zsinórjelölő élettartama a mi (horgászok) használatunkban szinte korlátlan. Gyakorlatilag soha sem fogy el, csak akkor kell pótolni, ha elveszik, vagy ha a védőkupakot lefelejtve kiszárad. Az egyik sajátomat 5 évig használtam, mire „sikerült” elhagynom. Ennek tükrében már az ára sem olyan magas, és most, hogy megkaptam a japán gyártótól a kizárólagos forgalmazás lehetőségét, még olcsóbban hozzájuthatnak a horgászok.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.