H3.2 - Haldorádó Halaton Hétvége, 2011.07. 22-23-24.

H3.2 - Haldorádó Halaton Hétvége, 2011.07. 22-23-24.

Ismét egy ajánlattal bátorkodom zavarni benneteket. Egy balatoni, kánikulai hétvégi pancsira, horgászatra, esti szórakozásra, versenyre, pihenésre és még ki tudja, mennyi élmény megélésére invitállak, kedves olvasó! A tavalyi próbálkozásunkat az idén szeretnénk tökéletesebbre csiszolni, remélve, hogy a ragyogó időt és hangulatot az idén nem töri meg a tavalyihoz hasonló vihar! Ha mégis, akkor már felkészülten várjuk és lazán éljük túl! Nézzük csak, miről is lesz szó!

A régi gondolatomat, hogy a mi tengerünk, a Balaton partján is lehetne, sőt kellene rendezni versengős, családias, olyan „minden mindegy, csak együtt legyünk” érzéssel átszőtt eseményt, ami fürdőzéssel, kirándulással, csendes pihenéssel, horgászattal kezdődik, hogy az esti karneváli forgatagban folytatódjon és éjszaka egy horgászversenyben bontakozzon ki, szóval, a gondolatot a tett követte tavaly, amikor megrendeztük az elsőt. Az érdeklődés azóta is állandóan előtérben van, számtalan ember kérdezi találkozásainkkor, kérdezi levélben, mikor lesz az idei, mert úgy tervezik a szabadságot, felkészítik a családot és jönnek! Ha ilyen igény van rá, akkor természetesen az idén is megrendezzük! Nem mellesleg megjegyzem, egészen addig szervezzük ezeket a találkozós-versenyzős hétvégéket, amíg kellő érdeklődés van irántuk, az érdektelenséggel nem rontjuk a portál és a saját hírünket és nem is ölünk bele sem munkát, sem anyagiakat feleslegesen! De egyelőre ezt a rendezvényt ez a veszély nem fenyegeti, így bizakodva tekintünk a jövő felé. Ismét nekifogtunk hát a szervezésnek, íme, ez lett belőle!

A tavalyi előkészületek

A szervezésben nélkülözhetetlen társam ismét ki más lehetett volna, mint Szári Zsolti barátom, Willy, a Balaton imádója, ismerője, írója?! Szegény megint nem is sejti, hogy a szervezés oroszlánrésze rá fog maradni, de - ismerve precizitását és fáradhatatlanságát - állítom, hogy a várható siker érdekében minden tőle telhetőt meg fog tenni! Már januárban tettre készen várta, mikor mit kell ahhoz tennie, tennünk, hogy munkánk gyümölcseként ismét sikeresen eltölthessetek pár örömteli napot a Balaton-parton! Hogy ne unatkozzatok, ne éhezzetek, hogy horgászhassatok, szórakozhassatok… megkockáztatom, talán többeknek ez lehet az egyetlen nyári családi program, amelyen ilyen kellemes hangulatban, gyönyörű környezetben együtt lehetnek, így kellő figyelemmel voltunk a családias jellegre!

Természetszerűleg a Haldorádó az idén is teljes vállszélességgel a rendezvény mögött áll, biztosítja a díjakat és a médiahátteret!

Fürdik a Segal család
Éhes a Kefete család
Eszik a Szász család
Fáradt a Boci család

Lássuk hát a részleteket, amitől remélem, mindenkinek megjön az étvágya és bele fog kóstolni e páratlan esemény ízébe! A helyszín a déli part gyöngyszeme, Fonyód város. Könnyen megközelíthető, erre szót nem fecsérelünk, mert mindenki akár közúton, akár vasúton, de még vízi úton is könnyen meglelheti! A rendezvényre kijelölt, engedélyezett helyszín a hajóállomástól 300 méterre, a 7-es számú főúttól 350 méterre, a vasútállomástól 400 méterre található. A vitorláskikötő, a Szúnyog-sziget és a vízirendőrség mögötti, a vasúttal párhuzamosan elterülő, kövezett parttal és széles füves sávval rendelkező, mintegy 3-400 méter hosszú területen kaptunk a helyi önkormányzattól lehetőséget a gondtalan sátorozásra, parkolásra, versenyzésre, sütésre, főzésre, szóval kulturált körülmények fenntartása mellett szinte mindenre, amire szükségünk lehet! Természetesen a szezon kellős közepén sokan lesznek még a környéken rajtunk kívül, de majd igyekszünk elférni és megférni mindenkivel!

Volt hely bőven, és ez az idén sem lesz másképp
Épül a tábor

Az időpont 2011. július 22. péntek, 23. szombat és akár 24. vasárnap is. Részletesebben: legkésőbb pénteken délután szeretnénk, ha összejönne a brigád, akár már déltől, vagy aki tud jönni, már délelőttől is jöhet! Ismerkedős, barátkozós, jól „hátbaveregetős” órák után rátérhetünk majd a jövetelünk, pontosabban a menetelünk céljára: egy gondtalan hétvége eltöltésére. A sátrak elhelyezése, esetleg a pecacuccok bevetése közben főzhetünk egy közös vacsorát, de akár önállóan is lehet majd sütni-főzni, enni-inni! Tápos Miska felajánlásával, egy kecskepörkölttel, illetve Willyvel vállvetve (kifogni úgyis csak ő tudja, ám meg is pucolja és meg is főzi a halat, szóval én csak lelki támasza lehetek) ismét egy halászlével szeretnénk kedveskedni az érkezőknek pénteken este!

Petike, a segédséf

A verseny kezdete előtt egy kis pihenőre térhetünk, majd - úgy hiszem, egyedülállóan - a tavalyihoz hasonlóan éjfélkor elkezdjük a versengést! Hogy miért is tettük ilyen, látszólag lehetetlen időpontra? Nagyon egyszerű… egyrészt a helyi erők általában este 10 óra és a pirkadat között aratják legszebb sikereiket ezen a szakaszon, másrészt a napijegy 0-24 óráig szól, na meg hát próbáltunk egy kicsi izgalmat, a rendhagyót, a szokásostól eltérőt kitalálni tavaly, ami az idei rendezvényre is érvényes. Tehát három nyomós érv is amellett szól, hogy a hajnali órákat válasszuk! Arról már nem is beszélve, hogy jó esetben az időjárás ilyenkor sokkal elviselhetőbb, mint napközben, amikor inkább a vízben pancsikolunk majd! A verseny körülményeit és szabályait majd a kiírásban részletezem, de elöljáróban annyit elmondok, lesz külön pergető szekció egy hosszú kőruganyon és lesz vegyes, amelyben a rakóstól a matchig, a bojlistól a feeder/picker technikáig minden engedélyezett és alkalmazható lesz! Azért el kell, hogy ismerjem, elég agyament ötletnek tűnik és egyedi ez a verseny, amiben ennyi technikát össze fogunk tudni hozni, ezért kíváncsi is vagyok, mi sül ki ismét belőle… de mivel a magunk szórakoztatására hoztuk létre, magunknak szabjuk a szabályokat, így remélem, csak kellemes élményekkel zárhatunk!

Ugye, játék az egész?!
A strand…
… és a pálya idei, friss képei

A versenyzésről majd még később szót ejtünk, de most feltétlenül szólnom kell a családias jelleg meghatározóiról is, a családtagokról, barátokról, barátnőkről, kísérőkről, akikre szintén gondoltunk! Sőt, szinte miattuk csináljuk az egészet! Nem titkolt szándékom, hogy ezzel a rendezvénnyel is az alacsony költségvetésű, mindenki számára hozzáférhető, elérhető közelségbe hozott gondtalan időtöltést, szórakozást, kikapcsolódást biztosítsuk azoknak (is), akik egyébként nem jutnának el a Balatonra, nem versenyezhetnének itt, nem tölthetnének el egy hétvégét a családdal ilyen környezetben. Legyen az öröm közös, kortól, nemtől, anyagi helyzettől, pártállástól, vallási nézettől, szóval mindentől függetlenül mindenkié!

Az apraja-nagyja
Peti éjjel-nappal forgat(ott)

A kijelölt helyszínünk közelében több strand is van, melyen ingyen fürdőzhetnek a horgászat iránt nem éppen vonzódók, a hajóállomásról sűrűn járnak sétahajók, mellyel kirándulásra indulhatnak. Felfedezhetik a Balaton itteni értékeit, érdekességeit, Willyt ismét rábeszéljük, hogy a tavalyi izgalmas, felolvasással egybekötött túrára a kilátóhoz megint kerítsünk sort! Higgyétek el, biztosan egyedülálló élmény lesz! A közelben több szórakozási lehetőség is van, lévén Fonyód legfrekventáltabb övezete közelében leszünk majd! És ami a csúcs a szórakozni vágyóknak! Ezen a hétvégén lesz(nek) a Fonyódon már hagyománnyá vált „FONYÓDI NYÁR” fesztiválsorozat 2011-es, idei eseménye(i), mely ingyenes szabadtéri koncertekkel, fellépőkkel, hatalmas forgataggal szokott járni! Ízelítőnek: http://fonyodinyar.com/nyari-fesztival/

Amit biztosan állíthatok, a hangzavar nem lesz kicsi, a tömeg sem, ezt talán a tavaly készült videóból leszűrhettétek… de akit ez nyomasztana, az se csüggedjen, kellő távolságban leszünk ahhoz, hogy ne rajtunk keresztül vonuljanak a koncertekre érkezők, másrészt éjfélig tartanak a programok, így a hajnali pihenést sem akadályozza semmi!

A családok akár (vízi)útra is kelhetnek…
… a fiúk kapitánykodhatnak…
… a felnőttek pedig „legénykedhetnek” a forgatagban!

Most pedig következzen a hivatalos kiírás és a puritán, egyedi versenyszabályok:

H3 - Haldorádó Halaton Hétvége

Időpont: 2011. július 22-23-24. péntek - szombat - vasárnap

Helyszín: Balaton, Fonyód, a helyi szájhagyomány szerint „Kínai Nagyfal” nevű helyen, a vízirendőrség mögötti füves területen.

Programok, szabályok:

  • Pénteken délután (valójában egész nap) gyülekező a helyszínen, regisztráció, eligazítás, helyfoglalás, sátorverés, szabadidős program egész estig. Ehhez a ponthoz annyit kiegészítésként, hogy aki teheti, jöhet hamarabb is, ezen a placcon a Haldorádós résztvevők nyugodtan felverhetik a sátraikat és élhetik életüket, nyaralhatnak, az önkormányzattól megkaptuk rá az engedélyt!
  • Este vacsora, utána sorsolás és a verseny kezdete előtt egy órával (péntek 23:00-tól) felkészülés, etetés. Családtagok, közeli barátok egymás mellé sorsolhatnak, ezt kérjük előre jelezni!
  • A versenyen való részvétel feltétele a portálon való regisztrálás és az érvényes horgász engedély, napi, 3 napos, éves területi jegy megléte. Napi és háromnapos jegyet a helyszínen biztosítunk! Napijegy ára: 2.500.-Ft, a 3 naposé: 4.000.-Ft, a 10 naposé 6.700.-Ft.
  • A verseny szombaton 0:00 órakor kezdődik. Az időpontból adódóan - természetesen - mindenki a saját órájára hagyatkozik, nem lesz dudaszó.
  • A versenyen az indulók számától függően több szektort jelölünk ki, melyek min. 10, maximum 15 fősek lesznek (kivéve a pergető szektort, az korlátlan, mivel az „mobil”).
  • Horgászni maximum két bottal, botonként maximum két horoggal felszerelt bármilyen technikát képviselő (feeder, picker, match, rakós, bojlis, hagyományos teleszkópos, „sárgavégű”, pergető, úszós, fenekező stb.) felszereléssel, az irányadó szabályok betartása mellett lehet! A várható vízmélység a part közelében (kb. 25 métertől) 1 méteres, 80-100 méterre kb. 1,5-2 méteres. A meder többnyire enyhén akadós, köves, márgás, így inkább az egy horog/bot szerelékre koncentráljatok a leakadások elkerülése, halkímélés érdekében! A part kövezett.
  • Etetőanyag, csali mennyiségi és minőségi kitételek nincsenek, de ne essünk túlzásokba, nem biztos, hogy az a célravezető! Javasolt a vegyes magos, jól felhősödő etetőanyagos, élő anyagos (csonti, giliszta), pelletes, bojlis etetés, csalizás.
  • Elektromos jelző használata természetesen engedélyezett, de kérjük, ne zavarjátok az éjszakai/hajnali csendet felesleges csipogásokkal, inkább hagyatkozzatok a fényjelzésekre és a jelzőpatronokra! Fejlámpa használata kötelező, a horgászhelyeket is ki kell valamivel világítani, így lehetőség szerint sűrűn kell majd fix világítóeszközöket leraknunk!
  • Versenyszák, merevkeretes haltartó megléte alapfeltétel, mert a partot védő kövezés a megszerzett halakat nem kíméli a hullámzásban, így a mérlegelésig kíméletesen kell tartani azokat! Okulva a tavalyi szerencsétlen eseten, hogy erős hullámzás kiszakította a szákok némelyikét, az idén rendszeresen fogunk mérlegelni és a halakat röviddel a kifogásuk után visszahelyezhetitek, amennyiben nem szeretnétek a versenyt követően - természetesen az engedélyezett mennyiséget betartva - hazavinni őket!Várható halak: keszegfélék (karika, dévér, bodorka), ponty, süllő, angolna, busa, cápa, bálna (bár az már emlősállat).
  • A szomszédok, családtagok segítségét igénybe vehetitek szákoláshoz, csalizáshoz, etetőanyagok bejuttatásához, de azért ne mások horgásszanak helyettetek!
  • A külső akadással megszerzett halak és a lefújáskor már horgon lévő, de csak utána kifárasztott, megszákolt halak érvényesek.
  • A verseny reggel 10 óráig tart, utána egy végső mérlegelés, összesítés, az eredmények kihirdetése és díjkiosztó lesz. Utána egy finom, mesterszakács által főzött ebédet fogyaszthatunk el.
  • Díjazás: A szektor győzteseket (kifogott hal súlya alapján, súlyegyenlőség esetén fogott darabszám alapján), a legnagyobb hal kifogóját kupával díjazzuk.
  • A rendezvényre a részvételi díj 3.800 Ft/fő a felnőtt és 2.500 Ft a gyermek (14 év alatti) résztvevőknek, mely összeg tartalmazza a helyszín foglalásának (sátorozás, idegenforgalmi adóval) költségeit, a (mobil) WC használatát, a versenyen való indulás lehetőségét és a szombati ebédet. Jelentkezni egy erre a célra létrehozott topikban lehet, ahol majd nyitunk egy névsort és minden jelentkezőt privát e-mail-ben keresünk meg, tájékoztatjuk a címeinkről, ahova a díjakat továbbíthatják. A jelentkezés akkor válik hivatalossá, ha a nevezési díj megérkezik. A jelentkezést az esemény előtt 7 nappal (július 15.) lezárjuk, lemondási lehetőség is csak eddig lesz!
  • Egyéb fakultatív programokra mindenki a saját pénztárcája „mérete” szerint és személyes igények alapján költekezhet. Büfé a pálya közvetlen szomszédságában van, de sok vendéglátóhely is található a közelben!
  • Aki teheti, maradhat, pihenhet, horgászhat akár vasárnapig is, senki sem fogja elküldeni a helyszínről…

Ilyen vihar vetett véget a tavalyi versenynek, reméljük, az idén elkerül bennünket!
A tavalyi kupások
Éhesek most sem maradunk

A rendezvényről Takács Peti megint profi videót fog készíteni, hadd irigykedjenek, akik nem akartak eljönni! Mutassuk meg nekik, hogy a siránkozás helyett teszünk a jó hangulatért, bizonyítsuk be, hogy a Balaton még mindig vonzó, csodálatos célpontja a családias kikapcsolódásnak, a horgászatnak!

Találkozzunk a helyszínen! (piros „x”)

Ha tetszik az ajánlatunk, jelentkezzetek, gyertek és legyetek részesei egy hagyományteremtő és feledhetetlen eseménynek! Még annyit kérnék minden jelentkezőtől, hogy amennyiben nem nyilvános az elérhetősége, akkor vagy tegye azzá, vagy küldje el privát e-mailben nekem (jeszy@vadkert.net)!

Várunk mindenkit nagy szeretettel! Hajrá, Haldorádó…

Jeszy
Fotók: Willy, Jeszy, google

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.