A sörétólmok és az ólomfogó

A sörétólmok és az ólomfogó

Az úszós horgászatot kedvelők számára elengedhetetlen az egyes sörétólmok betű vagy számjeleinek pontos ismerete. Ezek az adatok segítségünkre lehetnek az úszók pontos kisúlyozásakor. Azonban, ha a kezünkbe veszünk azonos betű, illetve számjelzésű sörétólmokat különböző gyártóktól, nem láthatjuk, érezhetjük, hogy különbség van a súlyukban. Pedig van! Ezek a hajszálnyi súlykülönbségek jelentősek a kisebb teherbírású úszók antenna középre vagy csúcsra súlyozásakor. Reményeim szerint, az alábbi táblázatok segítik a horgászokat az egyes gyártók palettáján megjelent sörétólmok súly és számjelei közötti könnyebb eligazodásban, illetve az ólomfogó használatában.

Ha bemegyünk egy horgászboltba, szinte zavarba ejtően sokféle ólommal találkozunk. A feederezéshez és nehézbombázókhoz használt különféle alakzatokon és méreteken kívül, rengeteg sörétólmot is kínálnak. Most ezeket a söréteket fogjuk egy kicsit közelebbről szemügyre venni. Az ólom megnevezése is utal az alakjára, apró gömböcskékről van szó, melyeken egy hosszanti vágást ejtettek.

Ügyeljünk a centrikus metszésre, csak ilyen ólmot válasszunk

Máris elérkeztünk az első sarkalatos ponthoz, ez pedig az ólmon található bemetszés. Az ideális eset az, ha a metszés centrikus. Ez azért fontos, hogy az ólmok felhelyezés után egy szép láncot alkossanak, ne „lógjon ki” egyik sem a sorból. Ennek a ténynek különösen matchbotos horgászatnál van jelentősége, mikor nagy sebességgel tekerjük vissza a szereléket, s a félrenyomott vagy nem centrikus vágású ólom könnyen zsinórcsavarodást és ebből adódóan gubancot okozhat. Természetesen ne tűrjük meg a kilógó ólmot a spiccbotos szereléken se. Még esztétikailag sem szép.

Egy szép ólomsor

A metszés vizsgálata után, egy másik fontos jellemzőt is szemügyre kell venni. Az ólom egyik fizikai tulajdonságát, a puhaságát. Ezt a jellemzőt a gyártók fel szokták tüntetni a jó minőségű ólmok csomagolásán, pl. soft (lágy) vagy super soft (nagyon lágy) feliratokkal. A super soft jelölés nem képlékeny, a bojlis horgászatban használt ólompasztát, a putty-t jelenti, csupán két ujjal is könnyen összenyomható sörétet.

Super soft sörét a gyakorlatban

Az ólom lágysága azért fontos, hogy ne sértse felhelyezéskor a damilt, valamint az ólmok horgászat közbeni átrendezésekor. Gyakran megesik, hogy horgászat közben a damilon lévő ólmokat át kell rendezni a halak igényeinek megfelelően, hogy a csali a lehető legtermészetesebben szálljon alá vagy a szerelék a kívánt gyorsasággal álljon be.

Az sörétólmok univerzális fogója

Az ólmok damilra helyezésére, lazítására és eltávolítására van egy okos kis szerkezet. Nézzük meg először az ólom damilra erősítését. Sokkal könnyebb ezt a gyakorlatban kivitelezni, mint leírni.

Az ólom damilra helyezése

A fogó pofái közé helyezzük a sörétet úgy, hogy a damil a sörét vájatába fekszik és két oldalról enyhén megszorítjuk a fogó szárát. Összenyomás után kicsit mozdítsuk meg a sörétet, hogy egyáltalán mozdul-e. Ha igen, akkor következhet az újabb ólom felcsíptetése. Ha nem mozdul, akkor a fogó másik funkcióját vesszük igénybe, a lazítót.

Lazítás

A fogó pofáinak végében egy kis mélyedés van, ebbe helyezzük a sörétes damilszálat és a fogó pofáit kicsit összenyomjuk, így lazítunk a szorításon, a sörét elmozdítható. Amennyiben a sörét nem mozdul, akkor célszerű levenni a damilról és megvizsgálni, hogy a damil nem sérült-e.

A sörét leszedése

A fogó másik végén lévő ék alakú segédeszközzel távolíthatjuk el a nemkívánatos ólmot. A fogó vájatába helyezzük az ólommal szerelt damilt és a fogót összenyomjuk. Ha jól végeztük a munkát, akkor a damilról lejött a sörét.

Nagyon sok szó esett eddig is a sörétekről, áttekintettük legfontosabb tulajdonságaikat, damilra felhelyezésüket illetve arról leszedésüket. Egyetlen jellemző maradt, amiről még nem beszéltünk, a sörétek mérete és azok jelölései. A sörétólmok méretét számokkal és betűkkel adják meg. Egyes gyártók csak a jelölést tüntetik fel, de nem adják meg a hozzájuk rendelt súlyértéket. Ismerjük meg most ezeknek a jeleknek a grammban kifejezett értékét. Az alábbi táblázatok segítséget nyújtanak a számozások közötti eligazodásban. (Egyes helyeken a táblázat cellái üresek, mert volt ahol nem találtam adatot arra vonatkozóan, hogy a cég abban a méretben is gyártana sörétet, vagy többféle, nem egyértelmű súlymegjelölést találtam.)

LG

SSG

SG

SA

6/0

5/0

3/0

AAA

AA

AB

BB

0

0

SENSAS

-

2

-

-

-

1,08

0,77

-

-

-

0,64

0,51

0,34

COLMIC

-

1,6

-

1,2

-

-

-

0,8

-

0,6

0,4

-

-

MOSELLA

-

2

-

-

1,5

1,08

0,77

0,77

-

-

0,38

-

-

TRABUCCO

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

0,4

-

-

TUBERTINI

-

2

-

-

-

-

-

-

0,77

0,36

-

-

DINSMORES

3,2

1,6

1,2

-

-

-

-

0,8

-

0,6

0,4

-

-

MAVER

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

SENSAS

0,29

0,24

0,19

0,16

0,13

0,11

0,09

0,07

0,055

0,04

0,03

0,02

0,01

COLMIC

0,3

0,271

0,194

0,162

0,132

0,102

0,095

0,07

0,06

0,04

0,028

0,019

-

MOSELLA

0,28

-

0,24

0,18

-

0,12

0,09

0,06

0,04

0,03

0,02

0,012

0,009

TRABUCCO

-

0,28

0,24

0,18

0,14

0,12

0,09

0,06

0,04

0,03

0,02

0,012

-

TUBERTINI

0,36

0,28

0,24

0,18

0,14

0,12

0,09

0,06

0,04

0,03

0,02

-

-

DINSMORES

0,3

-

0,25

0,2

-

0,1

-

0,06

0,04

0,03

-

-

-

MAVER

0,288

0,242

0,194

0,162

0,132

0,102

0,09

0,07

0,06

0,04

0,028

-

-

Első ránézésre kiderül a táblázatból, hogy egy adott jellel ellátott sörét nem azonos súlyú minden gyártó esetében. Sőt! Igen jelentős eltérések is lehetnek. Szerelékkészítésnél feltétlenül vegyük figyelembe ezeket a különbségeket.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.