Crni Vir - a pontyfarok kavarta örvények tava

Crni Vir - a pontyfarok kavarta örvények tava

1997-ben kezdődött, amikor a gyermekkori szép emlékeibe fonódott kicsiny, kacskaringós tavat, Goran Runjić megvette, és halasítani kezdte. Zoran Meleg, neves szerbiai pontyhorgász, Goran helybeli társa, örömmel csatlakozott a terv megvalósításához. Vállvetve tettek azért, hogy az orvhalászok és a nemtörődömség miatt megtékozlott, a halaktól megcsupaszított tavat gondviselésükbe vegyék. Felhívásukra sokan jelentkeztek az ország minden területéről, és pénzt, időt, energiát nem sajnálva nekiláttak álmuk megvalósításának. Kapitális pontyokat vásároltak, nekifogtak a tópart és meder rendezgetésének, horgászversenyeket szerveztek. A mára ismertté és népszerűvé vált szerbiai tavacska minta példája a közös összefogás erejének. Látogassunk el együtt ide!

A rendezett és szép vízterület hatalmas pontyokat rejteget

Így született meg a horgászatszeretet, emberbarátság, és a sok-sok munka eredményeként Vajdaság első Catch & Release tava, amely azóta is a halakkal történő kultúrált bánásmódú horgászatot hirdeti.

A tóban a kapitális halak száma, a tóparton, pedig növekedett azoknak a horgászoknak a száma, akik termetes pontyokat kívántak horogra keríteni.

A tavacskára, a helybeliek elbeszélése szerint, a kifogott kárászok színe és a napfényben is sárgás-feketésen ragyogó vize miatt ragadt rá a Crni vir (Fekete örvény) elnevezés.

Sárga tábla mutatja a horgásztó felé vezető utat

Újvidék központjától mindössze 5,5 km-re van ez a horgásztó. Pontosabban az Újvidék-Nagybecskerek főútvonal mentén haladva, a kátyi benzinkútnál a Crni vir felé mutató útjelzést követve jobbra kell fordulni. Kb. 1000 méternyi kocsikázás után, az aszfaltútról táblával megjelölt letérő, keskeny sóderes ösvényre vezet, amely egyszerre kiszélesedik, és itt el is fogy az út. Tulajdonképpen piciny gépkocsi parkolóra futottunk, amelynek a közvetlen közelében, három nádfedeles szaletli társaságában, egy takaros kis fogadó áll.

A tájékozatlan látogató azt is gondolhatná, hogy itt más nincs csak az étterem. Pedig az építmények mögött húzódik meg, a nádfalak, akácok és fűzfák védelmébe bújva a nagyhalakban gazdag, horgászszív dobogtató horgásztó. Van benne nagy amur, csuka, kárász, busa..., de a legtöbb a 8-9 kg-os ponty.

A Crni vir fogadóban falatozni és szomjat oltani is lehet
A takaros kis fogadó ablakai a nádfedeles szaletlikre néznek
Szerbiában három bottal lehet egyszerre horgászni
Taktikai megbeszélés

Van ebben a környékben valami különös, ami ide vonzza a horgászokat. A Tisza partján nevelkedtem, az érintetlen természet híve vagyok, de be kell vallanom, amikor a vízállás, a rossz időjárás, a munkahelyen az elfoglaltság megakadályoz abban, hogy felkeressem a Tiszán vagy a Dunán a kedvenc horgászhelyeimet, vigaszt nyújt a barátságos, kellemes Crni Vir. A tó a vadon, az urbánus természet és a sporthorgászat sikeres, békés együttélése. A 8 méter mélységet is elérő vízfenék 22-23 kilós pontyokat rejteget. A kényelmes stégeket övező hajladozó, de széltől óvó nádfalak, a víztükörre boruló füzek és kőrisek ágai teszik igazán vadregényessé.

Megvan a kapás...
...fárasztás...
... sikeres szákolás

A kb. 315 méter hosszú, 4-5 méter átlagmélységű és 45 méter átlagszélességű tóban, csak a fogadó felüli oldalon, a 18 számozott stég valamelyikén, három egy-egy horgos bottal, minimum 0,30-as vastagságú zsinórral engedélyezett a horgászat.

Az öreg horgász és a 8.7 kg-os tükörponty
Én segítettem a szákolásban

A reggel 6-tól este 20 óráig, valamint az este 20 órától reggel 6-ig tartó éjszakára szóló napi engedély ára 350 dinár (kb. 1400 Ft). Van 250 dinárért (kb. 1000 Ft) 14-től 20 óráig érvényes délutáni engedély is.

Az engedély árába 5 kg kárász, fehérhal tartozik bele. Az 5 kg-nál kisebb pontyot kilójáért 200 dinárt (kb. 800 Ft) fizetve vihetjük csak haza. Az amurokat és az 5 kg fölötti pontyokat a szákolás és mérés után vissza kell engedni a vízbe.

A ponty kézről kézre, a horgászat szeretete generációról generációra száll

Hogyan fest a tavon egy közönséges nyári hétköznap?

Látogatásom napján négy horgász áztatta zsinórjait a sötétzöldes csillogó vízben. Két feederbotos pontyozó, egy nagytata az unokájával, és egy németországi szabadságát itthon töltő vendégmunkás. A kora délután nyugalmát csak néha törte meg egy-egy fürdőző ponty csobbanása. A nyélvégek a víztükör fölött nyújtózkodtak.

Először a nagyapa horgászbotja bólintott rá a vízfelszínre. A vén horgász akasztott, majd nekem a fárasztás legizgalmasabb pillanatait sikerült megörökítenem. A zsinór mozgásából, a nyél görbüléséből ki lehetett venni, nem kis hal került horogvégre. Míg a zsákmány lassan, de erőteljesen szelte a vizet, öregapó higgadtan, rutinosan fárasztott. Hol jobbra, hol balra húzott a ponty. A pontyfarok kavarta örvényeket láthatóan izgulva figyelte az unoka. Már kezében volt a merítőháló. Segített öregapjának. Ügyesen szákolt, perceken belül partra került a tükrös. A mérleg 8,7 kg-ot mutatott.

Jól érzi magát ezen a kicsiny, meghitt hangulatú horgásztavon a gyerek, a kezdő, és a tapasztalt horgász egyaránt. Külföldi sporthorgászok és Szerbia legnevesebb pontyozói is ellátogatnak ide edzeni, összemérni horgásztudásukat, versenyezni, barátkozni.

A zsákmány visszakerül a vízbe

A tó halasítása és a part rendezése folytatódik. Míg ezeket a sorokat írom, befejező fázisában van a nyári kerthelyiség kiépítése, amely a fogadó mögötti csatornán egy kis nádfedeles tutajban fejeződik be.

Ha a környéken járnak, ha utazásuk célja Újvidék, ha úgy döntenek, hogy szeretnének jót pontyozni, ne feledjék, van egy kis tó Vajdaság szívében, amely a barátságos, vendégfogadó környezetében, kellemes horgászati lehetőséget és szinte biztos fogást kínál.

A vadregényes Crni vir
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.