Mielőtt szakítanánk…

Mielőtt szakítanánk…

A pergetés műfajában örök kérdés a leakadás veszélye. A leakadás mint szituáció hozzá tartozik az örökös dobálással járó műfajhoz. Megtanultuk hidegvérrel kezelni, arcrebbenés, fogcsikorgatás nélkül! Reagálunk, cselekszünk… Megpróbáljuk kipattintani, kirázni, kitépni víztől, műcsali fajtájától függően. Az esetek többségében sikerül is, de nincs horgász, aki ne szisszent volna már fel hangosan, mikor elpattant a zsinór… Kijelenthetjük, a horgászok rettegnek az elakadástól, betépéstől, pláne ha wobbler vagy esetleg egy nehezen beszerezhető, ritka kanál van a zsinór végén!

Sokak számára ismert, szinte törvényszerűen alkalmazandó módszerek léteznek az elakadás problémájának megszüntetésére.

De mi van akkor, ha makacsul ül a horog…

Borzasztóan kevés horgász hord magával „wobblermentőt”. Sok pergető rendszeresen horgászik ugyanazon a helyen. Ismerik a vizet, csónakból horgásznak, magabiztosak, így szinte sosem akadnak le. A csónak pedig külön előny: sok esetben az is elég, ha az akadás mögé csorognak, és ellentétes irányból cincálnak egyet-kettőt. (Mondjuk ezt Velencén, sekély vízben, a torzsás felett nem szerencsés végrehajtani. Aznap búcsút mondhatunk a környék halainak…)

Tehát nem árt, ha van! Inkább legyen feleslegesen nálunk a „wobblermentő”, mintsem ne legyen, mikor kellene… Mert Murphy ugyan már halott, de sosem alszik! :) Azoknak pedig különösen ajánlott, akik adott szezonban több, esetleg ismeretlen vízen horgásznak. A „Nagy-Dunásoknak” pedig egyenesen kötelező!

A mocsai kavicsbánya tó egyik csukatanyája! Úgy akadtam, majd szakítottam, mintha kötelező lett volna! Hasonló helyen használjunk bokorugró horgot!

A kereskedelem állítólag különböző márkák wobblermentőit forgalmazza. „Gyárit” azonban sohasem használtam, csak a saját művemet. Ennek oka, hogy már lassan egy éve kutatom, de a boltokban minden esetben csak a „sajnos nincs” volt a válasz (több esetben látszott, hogy azt sem tudták, miről beszélek)! Ennek következtében árukat homály fedi… Ha magunk készítjük el, 1-2 ezer Ft-ból megoldható.

Szükségeltetik egy nagyobbacska rozsdamentes karabiner, kb. 1 m rozsdamentes lánc 15-20 cm-es darabokra vágva, pár db erős kulcskarika, és (annak függvényében, hogy milyen hosszú „pórázt” szeretnénk) 10-30 m műanyag alapú, bivalyerős, vékony zsinór. (Utóbbihoz a legjobb a reluxa zsinór, vagy a hajósboltban beszerezhető legvékonyabb vitorláskötél. A fonott horgászzsinór nem jó, mert előfordulhat, hogy botot félretéve mindkét kezünkkel csimpaszkodni kell a pórázba, a fonott pedig csúnyán elvághatja kezünket!) Az összeszerelés gyerekjáték, nem kíván kommentárt.

Értelemszerű az összeszerelés
Érdemes két kulcskarikába fűzni a láncot. Dupla erő!
A zsinórt kössük biztosra!

Eszközünk láttán kapásból kirajzolódik a kép a „lakatos” módszerről, csak nem lakatot használunk, hanem karabinert. A lakatot nem ajánlom, mert 1-2 merülés után jó eséllyel korrodálódik, emiatt - mivel nem tudjuk kinyitni többet - használhatatlanná válik. A kulcs hozzá pedig további felesleges macera. Továbbá a lakat „sarkos” tárgy, a karabiner pedig lekerekített, könnyebben csúszik! Létezik kimondottan vízpartra szánt, rezet nem tartalmazó, nikkelezett lakat, de igen-igen kellemetlen ára miatt nem ajánlható erre a célra…

Hogyan kell „üzembe helyezni”?

No, nem is víz alatti tuskó, azért nem kíméltem! Belepasszíroztam a horgot a tujám kaspójába! :) Meg szárazon fotózni is könnyebb…

Tehát elakadtunk. Próbáltuk kirázni, ráncigálni, ha tehettük, mögé kerülve ellentétes irányból kicibálni, de makacsul akadt… A sikeres szabadításnak általában valóban ez a lényege! Az akadástól ellentétes irányból kell erőt kifejteni!

Tekerjük le a pórázt, hadd szaladjon majd szabadon a wobblermentő után! A karabinert csíptessük a zsinórra, majd feszítsük meg a zsinórt - ha botunk elég erős hozzá, akkor ezt a spicc magasba tartásával tegyük. A karabinert a megfeszített zsinóron kellő „svunggal” engedjük a mélybe, és hagyjuk egészen a csalinkig, koppanásig csúszni. A póráz közben lazán szaladjon a mélybe, ne fékezze a wobblermentőt!

KOPP! Ha szerencsénk van, a koppanás pillanatában kiüti az elakadt műcsalit! Ebben az estben nincs más dolgunk, mint gyorsan kitekerni, nehogy a mentő akadjon el!
Fontos, hogy a karabiner átbukjon a wobbleren, ez szükséges a biztos sikerhez!
Amennyiben a koppanás nem szüntette meg az elakadást, feszítsük, lazítsuk, körkörösen tekergessük, föl-le mozgassuk a zsinórt, ill. a spiccet. Előbb-utóbb a karabiner át fog csúszni a fahalon!

Ha mindez sem vezet sikerre, a pórázzal húzzuk vissza a karabinert, és küldjük le nagyobb erővel!

Itt jön képbe a lánc szerepe! Elsődleges funkciója, hogy nehezékként szolgál. Minél mélyebben, vagy minél távolabb akadunk el, annál több láncra (plusz súlyra) lesz szükségünk. Ha néhány méterre, a lábunk alatt akadunk, elég lehet csak az üres karabiner is! A túl sok lánc viszont gátolhatja is akciónkat! Az optimális láncmennyiség eltalálása ahhoz hasonló játék, mint a gumik, twisterek megfelelő ólomfejének kiválasztása.

Másodlagos tényező, hogy a horgokba beakadhat egy-két láncszem! Ez is szerencsés helyzetnek mondható! A botot tegyük biztos helyre, és pórázt húzzuk, egyenletesen, ne lazítsunk, tulajdonképpen kézzel fárasztunk! :) (No, ezért nem jó a fonott!) Valószínűleg a horog kihajlításával szabadíthatunk (erről nem tudok nyilatkozni, ilyen tapasztalatom még nem volt! Olyan előfordult, hogy kijött az akadó egy-két rozsdás twister és körforgó társaságában. :) Sajnos használhatatlanná öregedtek…)

Ez a kép tulajdonképpen rögtön a lecsúszás után készült, a kaspóból azonnal kiverte a 13-as Jointed wobblert!

A wobblermentőmmel idáig mindig sikerrel jártam, szerencsére azonban nem kellett, csak kétszer használnom! Legutóbb magát a fent említett akadót is kitéptem vele a Dunából. Ez egy kb. 2-3 kg-os, építkezésről származó vasbetondarab volt, amiből sündisznó módjára álltak ki a tízes gömbvasak… Az ilyen tárgy nem vízbe való! Azonban természetes haltartó helyként működő vagy annak részét képező tuskót, faágat - ha csak lehet - ne cincáljunk partra! Éppen ezért a mentőt csak a legvégső esetben alkalmazzuk! Ne csörögjünk, romboljunk feleslegesen a vízben!

Mondom én, mikor ez a negyvenes, az említett „sündisznó” után jött! Pedig csörömpöltem, csobogtam rendesen! Kivétel erősíti a szabályt…

Maradjunk kicsit a Nagy-Dunánál, mert a „kövezés-sodrás-hihetetlen tárgyak” triója az egyik legnehezebben horgászható, rutint igénylő víz! (Szerintem!)

Ha a horgász pergetni kezd, eleinte ösztönösen félti wobblereit. Nem meri „leküldeni” a megfelelő típust a megfelelő időben, a megfelelő mélységbe! A kövezések, a sodrás látványa elrettentik, bátortalanná teszik az embert. Pedig a hal ott van szinte mindig a kövezés környékén! Aztán persze kialakul a rutin, a horgász egyre hatékonyabb, felbátorodik… és persze ritkábban is akad el!

Finom pálya…:)

Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy a sikeres pergetéshez nem a wobblermentő fog lelket önteni belénk! Ez nem egy totemtárgy, ereklye, aminek birtokában nem kíméljük majd műcsalinkat, és felbátorodunk, megtanulunk pergetni! Csupán eszköz, ami segít, hogy idővel legyen igazi, sokat látott, szétrágott, „csali ereklyénk” a vitrinben! Mióta elkészítettem, wobblert, kanalakat, még nem hagytam magam után a vízben…

Twisterhez, gumihoz értelemszerűen ne használjuk, ezek az esetek nagy arányában kipattinthatóak! Ha mégsem, úgy a kis fej, biztosan két kő apró rése közé szorult, ami elérhetetlen a mentőnek. Továbbá eszközünk drágább, mint a párszáz forintnyi twinyó…

Macerás akadóval is „összehaverkodhatunk”. Ilyenek, pl. a rugalmasabb tárgyak: vékony elektromos vezeték, beszakadt horgászzsinór, ágyrács, hatalmas és vastag nejlon fólia, vékony faág, ipari kábel lefejtett szigetelése, hajó rögzítésére szánt és „bent felejtett” drótkötél… (ezekkel még nem akadtam össze, de látni a kövezéseken!) Tehát óvatosan azért!

Széll Tamás (szeli)
Fotók: szeli

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: