Rövidítések a horgászatban

Rövidítések a horgászatban

Felgyorsult világunkban kevés időnk jut egymásra és beszélgetés helyett inkább csak rövid szöveges üzeneteket, úgynevezett SMS-eket küldünk egymásnak. A horgászatot sem kerülhette el ez a rejtjeles, tömörített világszemlélet és információközlés. Egy rövid, néhány számból és betűből álló kombináció rengeteg információt közvetít a vásárlónak az adott horgásztermékről. Természetesen csakis annak könnyíti meg a dolgát, aki el tud igazodni a látszólagos kavalkádban, aki nem, azt még jobban összezavarja.

Ehhez az eligazodáshoz szeretnék egy kis iránytűt adni, amely remélhetőleg keresztülviszi a kedves olvasót a rövidítések dzsungelén.

Táblázatomban nem törekedtem a teljességre, csakis a leggyakrabban előforduló rövidítéseket magyarázom. Elsősorban a horgászbotokon feltüntetett adatokra összpontosítottam, de a nálunk kevésbé művelt legyező horgászmódszer szakszavaiba is bepillantást nyerhetünk, lehet ez akár kedvcsináló is…

Kellemes böngészést!

Rövidítés

Teljes alak

Jelentés

\'

foot

láb

"

inch

2,54 centiméter

A

A action

A akciós horgászbot (a spicc része hajlik)

AAA

-

0,8 g-os sörétólom

AFTM

The Association of Fishing Tackle Makers

Horgászcikk Gyártók Szövetsége (angol)

AFTMA

American Fishing Tackle Manufacturers Association

Amerikai Horgászcikk Gyártók Szövetsége

B

B action

B akciós horgászbot (a spicctől kb a harmadáig hajlik)

5 BB, azaz 5 golyóscsapágyat rejt az orsó szerkezete

b.s.

breaking strain

szakítószilárdság

BB

ball bearing

csapágy, másik jelentés: 0,4 g-os sörétólom

C

C action

C akciós horgászbot (a spicctől a bot közepéig hajlik)

C&R

catch & release

fogd meg és engedd el (a halat megfogás után visszaengedjük)

c.w.

casting weight

(a bot) dobósúlya

CD

central drag

középfék (orsón), másik jelentés: lassan süllyedő wobbler

CDC

cul de canard

szárnyasok faggyúmirigye közelében található tollak

DFM

daylight fluorescent material

napfényen csillogó anyag (légykötéshez)

DT

double taper

mindkélt végén elvékonyodó legyezőzsinór

dub.

Dubbing

műlégy testének kialakításához használt viaszos fonál, melyre állati szőrt sodornak

Az első rövidítés a tagok számát, míg a c.w. a bot dobósúlyát adja meg

F

floating

úszó legyezőzsinór, másik jelentés: úszó wobbler

F/S

floating / sinking

süllyedő végű úszó legyezőzsinór

FA

fast action

spicc akciós horgászbot

FD

front drag

elsőfék (orsón)

ff.

flyfishing

legyező horgászat

H

heavy

kemény, nagy dobósúlyú feederbot

IAR

instant anti-reverse

holtjáték mentes visszaforgásgátló (orsón)

IGFA

International Game Fishing Association

Nemzetközi Sporthorgász Szövetség

in

inch

hüvelyk (angol hosszmérték 2,54 cm)

J

jointed

kétrészes wobbler

L

level

párhuzamos legyezőzsinór

lb.

libra

angol súlymérték, bojlis botok dobósúlyát ebben adják meg (1 libra = 0,4536 kg)

UL 8’ : a bot a szuperkönnyű dobósúly tartományba tartozik és 8 láb hosszú

LCD

liquid crystal display

folyadékkristályos kijelző (pl. halradaron)

M

medium

közepes dobósúlyú horgászbot

MAG

magnetic spool control

mágneses fékerő szabályozás multiplikátoros orsón

MH

medium heavy

közepesen erős horgászbot

ML

medium light / medium lite

közepesen könnyű horgászbot

oz.

ounce

Uncia (angol súlymérték, 28,35 gramm)

PVA

poli-vinil-alcohol

bojlizáshoz használt vízben oldódó anyag

R.E.

ringed eye

kör alakú horogfül

A damil csomagolásán az lb. a szakítósilárdságot fejezi ki librában, a yd. a damil hosszát yardban

RD

rear drag

hátsófék (orsón)

S

sinking / sinkened

süllyedő legyezőzsinór

sec

Sections

Bottagok száma

SG

-

1,6 g-os sörétólom

SIC

silicon carbid

Szilicium karbid (betétes zsinórvezető gyűrű)

SSG

-

1,8 g-os sörétólom

ST

single taper

egyik végén elvékonyodó legyezőzsinór

T.D.E.

turned down eye

a horoghegy felé hajló fül

UL

ultra light

nagyon finom felszereléses horgászat (elsősorban pergetés)

A z X a keresztszál szerkezetet szimbolizálja

X

X wave

keresztszövéses erősítésű botanyag

WF

weight forward

az egyik végén súlyozott legyezőzsinór (lövőzsinór)

yds

yards

yard (angol hosszmérték 0,914 m)

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.