Tesztelünk és karbantartunk 3. rész - Silstar Long Cast

Tesztelünk és karbantartunk 3. rész - Silstar Long Cast

E heti orsónk abból az időből való, amikor a boltokban a KGST-országokban készült horgászcikkeket felváltották a modernebb külsejű, főleg távol-keleti eredetű gyártmányok. A külső azonban nem minden. Manapság, az elszabadult csapágy-infláció idején nehéz elképzelni, hogy egyetlen golyóscsapágy nélkül is működhet egy orsó. Persze az ilyen szerkezetek élettartama véges, ezért napjainkra már nem sok épkézláb példány maradt az öreg Silstarokból és társaikból.

Az orsó beküldője, Szili Dániel (Danius) mutatja be nekünk a család régi orsóját, mely ma már nem aktív horgászeszköz, hanem inkább emléktárgy szerepet tölt be.

Ez az orsó körülbelül velem egy idős, 18-19 éves lehet. Édesapám első, akkoriban jónak számító orsója volt. A röszkei Tisza-holtágakon használta legtöbbet, egy kék Kettner bottal volt párosítva, amely egy igen erős, gerinces, harcsázásra is alkalmas bot. Többnyire pontyhorgászatra használta, és fogott is vele 3-6 kilós pontyokat. A terep nehéz volt, mert vagy a túlparti nádast célozta meg vele, vagy a kedvenc horgászhelyünk mellett levő bedőlt fából varázsolta ki vele a pontyokat. Akkoriban fényképezőgépe is csak keveseknek volt, ezért sajnos nem áll rendelkezésemre fotó, amelyen az akkori, ezzel az orsóval fogott halak láthatóak.

Legfőbb jellemzői:

  • Az orsó mérete elvileg 40-es, legalábbis a dobján ez áll, de szerintem a tényleges méret 30-as körül van.
  • Hátsófékes.
  • Két pótdobja van, ebből az egyiket nem találjuk.
  • Visszaforgásgátlóval rendelkezik. Míg a régi orsók rotorja két helyen akadt meg, hogy ne forogjanak visszafelé, addig ez a Silstar hat helyen akad meg. Valahányszor túlhalad egy ilyen visszaforgásgátlón, jellegzetesen magas, kattanó hangot ad, ezért horgászat közben, tekerésnél kissé hangos.
  • Az orsó műanyag házas, a dobján ez áll: FX40 Graphite. Persze nem biztos, hogy szénszálas anyagból van, inkább a bakelitre hasonlít az anyaga.

Már rég óta nem volt használatban, utoljára én vettem elő 2 éve pontyozásra, de csak egy kettes tükröst fogtam vele úsztatva. A dobon 24-es Gorilla zsinór volt. Maga az orsó bírja az erős igénybevételeket, és annak ellenére, hogy hangos egy kicsit és már elavult, még mindig jól használható… lenne, ha eltekintünk a hibáktól.

Vigyáztunk rá, de az idő vasfoga sajnos fogott rajta, a zsír… hát, az már nem sok lehet benne, a por és a kosz is jócskán belemehetett annyi idő alatt.

Előfordult hogy kisebb-nagyobb behatásoknak volt kitéve az orsó: volt, hogy a tuskósba bement a hal, vagy rendesen leakadt vele Apám. Néha esőben kicsit megázott, de amúgy nem tűnik rozsdásnak.

Az orsó hibái:

  • A fék már elég rossz, letapad, nehezen látja el a dolgát.
  • A hajtókar tengelye lötyög, kotyog, valószínűleg a belső tengelyház van bekopva, vagy pedig a csapágyazással van probléma. Már ha egyáltalán van benne valamiféle csapágy.
  • A főtengely is lötyög egy csöppet.
  • A hajtókart nehéz tekerni.
  • A felkapókar nehezen nyílik, záródik.

Volt-e karbantartva?

Szervizben sose járt, Apám kétszer megpróbálta megcsinálni, de mivel nem értett hozzá, csak bezsírozta és beolajozta, ahol tudta, de nem igen tudott mit kezdeni vele.

Nagyjából ennyit tudok elmondani röviden a jó öreg Silstar orsónkról.

A személyes hangú bemutató után pedig következzenek a rideg tények, műszaki szemmel:

A szétszedés első lépcsőfoka - idáig még nincs semmi meglepő
Az évek alatt felgyülemlett sok kosz is hozzájárult a felkapókar nehézkes járásához, de a mozgatásért felelős ollórugó is eléggé kifáradt már. Kitisztítás és kenés után azért még nagy nehezen visszalöki a kart a helyére
A zsinórvezető görgő elvileg foroghatott ugyan valamikor, de az idők során beállt. A rendszeres tisztítás és kenés elmaradása ellenére ahhoz elég volt a forgása, hogy a zsinór ne mindig ugyanazon a nyomon járjon, így a közel két évtizedes használat alatt sem vágódott be. A maga korában ez nagy vívmánynak számított a régi, fix zsinórvezetős orsókhoz képest, de egy korszerű, csapágyazott görgő mellett ma már „fapados” megoldásnak tűnik
Hoppá, innen mintha hiányozna egy anya! Persze nem veszett el, ez gyárilag ilyen „anyátlan” megoldás
A „motorháztető” könnyen nyílik, a négy csavar kihajtása után semmi nem akadályozza a leemelését
Az első meglepetés: a fedélben se csapágy, se persely, csak úgy „a\'la natur” a lyukban forog a tengely. Elég alaposan kikopott már, így nem csoda, hogy rettenetesen kotyog a hajtókar
A mai orsókban ezen a ponton már minimum műanyag persely, de az esetek többségében golyóscsapágy található
A második meglepetés (vagy inkább döbbenet): a tengely hihetetlenül meg van kopva! Nem kell hozzá tolómérő, szabad szemmel is jól látható, hogy a szerkezetbe bejutó por- és homokszemcsék mekkora rombolásra képesek!
A tányérkerék kiemelése után a megszokott látvány fogad. A dobemelő csúszkát és a tengelyt összekötő csavar kilazítása után léphetünk tovább
Miután a csavart kiemeltük, könnyen lejön az a kis lemezkengyel, ami a tengelyt a megfelelő pozícióban rögzíti
A fogaskerék csúszkával érintkező felszíne kicsit megkopott már, de amúgy nincsenek szélsőségesen megviselt állapotban a dobemelő rendszer elemei, még a mostoha bánásmód ellenére sem
A csigát és a rotort egy U alakú lemez tartja a helyén
Egy csavarhúzóval vagy más hegyes szerszámmal könnyen ki lehet piszkálni a rögzítő „patkót”…
… és máris darabjaiban hever előttünk az orsó
A nyakban lévő bronz persely még úgy-ahogy állta a sarat…
… de a csigát már alaposan megrágta az idő vasfoga. Jól látszik, hogy mennyire el van vékonyodva a fogak éle ott, ahol a két fogaskerék összeért. Persze ez nem is csoda, hiszen egy „spiáter” (cink öntvény) csigától nem várhatunk hosszú élettartamot. Nem véletlen, hogy a közepes és jobb minőségű orsókban ez az alkatrész szinte kizárólag bronzból készül
A fékgomb leszedése nem okozhat nehézséget
A csavar kihajtása után a kupak simán letekerhető
A további belsőségekhez csak a zégergyűrű kiemelése révén juthatunk el
Egy kisméretű csőrös fogóval összeszorítva kiemelhető a helyéről a rugós karika. Alkalmatlan szerszámmal nem érdemes kísérletezni, mert a „dikicseléssel” csak megrongáljuk az orsót
A fék szétszedése akkor szükséges, ha rosszul működik vagy elszennyeződött. Ha jól dolgozik, akkor nem kell mindenáron szétbontani az évenkénti „kisgenerál” alkalmával

Talán nem volt hiábavaló szétszedni és átnézni egy ilyen régi jószágot annak ellenére sem, hogy már ritkán találkozhatunk ezzel a konkrét típussal. Szerkezeti fogyatékosságai és a nem különösebben kíméletes bánásmód ellenére még mindig forog a jó öreg daráló, pedig az egyszerű és olcsó megoldásokat látva egyértelműen nem arra méretezték a szerkezetét, hogy apáról fiúra öröklődjön, hanem inkább alkalmi, szünidei pecára, néhány szezonra. A kopások mértéke, és az „egyszer használatos” konstrukció miatt nincs értelme a javításáról beszélni. Ki kell tenni a polcra, és néha ránézve el lehet merengeni a régi nagy fogásokon.

Ennyit szóban és képekben, és most jöhet a mozi!

Írta és fényképezte: Benyhe János
Videó: Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.