A bojlis horgászok (elő)etetése manapság elképzelhetetlen pelletek nélkül. A bojlik hatékonyságát és a végső eredményt nagymértékben befolyásolja, hogy a mi kerül a csodagolyók mellé. A precízen összeválogatott többféle csalogatóanyag akkor igazán fogós, ha egymás hatását fokozzák. A bojlira legkönnyebben úgy lehet a halakat rászoktatni, ha bojli alapanyagú pelleteket használunk. Ezek a pelletek azonban gyakran önállóan is megállják helyüket! Ha nem többnapos horgászatról van szó, bizony megdöbbentő fogásokat érhetünk el velük már egy átlagos, néhány órás horgászat során is! Tekintsük át most a bojli alapú pelleteket részletesen!
Ezek az új típusú pelletek gondosan válogatott alapanyagból és bojli mixekből készülnek, de mégis más technológiával, mint a bojlik. Nincsenek megfőzve, illetve azok az anyagok, amelyek a bojlik szilárdságát adják (pl. a tojás), hiányoznak belőlük. Lényegesen gyorsabban oldódnak, mint a kemény golyók, de miután felpuhultak, még 12-24 órán keresztül megőrzik eredeti formájukat. Az etetésre tévedő hal kedvére válogathat a nagy, aromás, puha falatokból. Ha ezt megízlelte, szinte biztos, hogy gyanakvás nélkül fogyasztja majd a hasonló ízesítésű bojlit is. Persze joggal merül fel mindezek után a kérdés, hogy minek akkor a bojligolyó, ha egy ilyen „gyengített bojlival” is eredményesen lehet horgászni? Mivel gyorsabban felpuhulnak, e pelletek sajnos előbb áldozatául esnek a mohó fehérhalaknak és törpeharcsáknak. Így az etetésre később érkező termetes halak már csak az üres mederfeneket szemlélhetnék, ha nem volnának ott a keményebb bojliszemek.
1./ Pelzer Matrix+ Chunks
2002-ben robbant be a MATRIX+ nevű termék, és mára fogalommá vált. A Matrix egy teljesen új összetevőket tartalmazó, nagy hatékonyságú etetőanyag, ami négy különböző formában hozzáférhető. Ezek a Matrix bojli-mix, Matrix groundbait (etetőanyag), Matrix chunks és Matrix bojli. A vonzerejét adó alkotóelemek közül érdemes megemlíteni a hal-, hús-, alga-, máj- és ráklisztet. Ezek mesteri keveréke, egy olyan különleges ízharmóniát eredményez, amelynek vonzereje semmilyen eddigi keverékhez nem hasonlítható. Fogósságának talán egyik nagy titka, hogy a felsorolt (kizárólag természetes!) alkotóelemek, megegyeznek a halak természetes táplálékával. Nem elég azonban a nagytestű halakat az etetés közelébe csalni, ott is kell őket tartani. A Mátrix ekkor is megállja helyét. Rendkívül tiszta, nagy töménységű, speciális fehérjekoncentrátum tartalmának köszönhetően kellően tartalmas, és addig nem is mozdulnak a halak, míg el nem fogyasztják az utolsó szemeket, morzsákat. A teszteredmények lenyűgözők voltak, számos agyonhorgászott vízen is kapitális halak tucatjai mutattak érdeklődést az új eledel iránt.
A Matrix Chunks besorolása nem volt egyszerű, ugyanis főként a bojlis horgászok használják, de ez mégsem bojli! A Nyugat-Európában oly népszerű kemény kutyatápra (Frolic) hasonlít, illetve a sok más cég által forgalmazott fúrt pelletekre. A hengeres, tömzsi „golyók” középen átfúrtak, amely megkönnyíti a későbbi csalizást. Különösen ajánlott áramló vízen történő etetésekhez (is), ugyanis ezt a nehéz csalit lényegesen nehezebben görgeti el a víz. A csali további vonzerejét nagyon magas olajtartalma adja. A meleg nyári időszakban, a mozdulatlan „döglött” napokon egyszerűen verhetetlen! Három különböző méretben (15, 21, 28 mm) kerül forgalomba. Oldódási ideje 16-24 óra az átmérő és vízhőmérséklet függvényében.
2./ Pelzer Sushi Chunks
A Pelzer Sushi Imperial kollekció a bojlis horgászok igazi favoritja. A hazai (!) teszteredmények igazolták, hogy Markus Pelzer silány termékhez nem adja nevét. A SUSHI IMPERIAL halliszten alapuló, rák- és kagylóliszttel dúsított, tömény gyümölcsös (kevert) aromájú, citrom észterrel kombinált, rendkívül agresszív csalogató hatású termékcsalád, amely teljes palettát kínál. A Sushi Chunks egy olyan pellet granulátum, amely az extra erős Sushi szérumnak köszönhetően nagyon agresszíven és gyorsan terjed a vízben. Azon ritka csalik egyike, amely szinte egész évben eredményes. Szabálytalan formája miatt a nagyobb pontyok is gyanakvás nélkül fogyasztják. Időnként még a sushi bojligolyó fogósságán is túltesz! Különösen egyszerű horogra „tűzni”, mert a közepe lyukas, így hajszálelőkére kötve vagy szilikon hajszálelőkére felfűzve könnyedén a horog öblébe akaszthatjuk. Kettő különböző méretben (14 és 20 mm) kerül forgalomba. Oldódási ideje minimum 12 óra az átmérő és vízhőmérséklet függvényében.
3./ Nutrabaits Trigga és Trigga Ice pellet
A Trigga név már legendává nőtte ki magát egész Európában. Amikor kifejlesztették, a cél egy tökéletesen kiegyensúlyozott tápértékű ponty csali elkészítése volt. A Trigga bojlikban és pelletekben a pontyok tökéletes tápanyagforrásra lelnek, amelyet rendkívül könnyen megemésztenek. A Trigga termékek alapja a titkos összetételű Trigga liszt, s ehhez adagolnak különböző, 100%-os tisztaságú tengeri halliszteket, alacsony zsírtartalmú tengeri eredetű proteineket, tej- és tejsavó proteineket, vitaminokat és különböző ásványi anyagokat.
2002 szeptemberében folytatódott a hihetetlenül sikeres Trigga sztori. Hosszas tesztelés után ekkor került piacra a Trigga család hidegvízi változata. Többen is azt gondolták, hogy a Trigga ICE csak télen, illetve hideg vizekben eredményes. Ez azonban téves elgondolás, mert ugyanolyan eredményes a nyári hónapokban, illetve gyenge fogási időszakokban (pl. frontátvonulások során) is. Jelentős különbség van a normál Trigga és Trigga Ice csalik között. A hidegvízi (ICE) változatott a pontyok 10 celsius-fok alatti vízben is képesek megemészteni. Ennek az az oka, hogy a normál csaliknál használt zsírokat, olajokat, proteineket olyan anyagokra cserélték ki, amelyeket a pontyok nemcsak meleg vízben, hanem lehűlő, hideg vízben is könnyedén le tudnak bontani. Így nem okoz teltségérzést, de mégis egy kalóriadús, tápláló eledel.
Ha Trigga bojlit használunk, szinte elengedhetetlen a Trigga pelletek alkalmazása. Együtt nagyon ütős párost alkotnak!
Minkét pellet átmérője 8 mm. Oldódási ideje 2-6 óra, a vízhőmérséklet függvényében.
4./ Nutrabaits 3D pellet
Az elmúlt évben került forgalomba a Nutrabaits új bojlija, a 3D. A legfogósabb Trigga bojlik alapjára épült, de a jelentős változást az eredményezte, hogy még tovább növelték a természetes szubsztanciák (főként a rák és kagyló) arányát, és meglepően sok marhahús kivonatot is tartalmaz. Így egy soha nem látott, rendkívül kiegyensúlyozott, harmonikus összetételű „csodagolyó” lett a 3D bojli! Ehhez igazodik az új 3D pellet is, amely összetételében alig más, mint a bojli, bár egy kicsit lazább szerkezetű és gyorsabban oldódó. Emiatt a halak számára könnyebben fogyasztható és emészthető. Nem okoz teltségérzetet, ezért biztosítja, hogy újra és újra etetésünkre látogasson a hal. A 3D pellet kiváló a bojlis etetések kiegészítőjeként, a terep megtisztításához, de önálló csalogató anyagként is megállja a helyét. Ha csak pellettel etet, célszerű a 3D-t némi kukoricával is keverni. Ekkor csalizni kukoricával vagy a Nutrabaits csalizó pelletjeivel ajánlott. A 3D pellet átmérője 8 mm, oldódási ideje 2-6 óra, a vízhőmérséklet függvényében.
5./ Martin SB pellet
Martin SB bojlik és pelletek Nyugat-Európa egyik legsikeresebb nagyponty csalijának számítanak. Ez annak köszönhető, hogy a cég kifejlesztett egy speciális, légszárításon alapuló konzerválási technológiát, amely lehetővé teszi, hogy kémiai konzerváló anyagok nélkül kerüljenek forgalomba ezek a termékek. A Martin SB termékeken belül ez a készítési technológia nem csak a bojlikra jellemző, a pelletjei is hasonló technikával készülnek. Fontos megemlíteni, hogy nem csak bojlis horgászok melléketetéséhez ajánljuk. Olyan önállóan is fogós csali, amely a finomszerelékes nagyhal specialisták figyelmét sem kerülheti el! Főként a nagyhalas feederbotos horgászatok során hatásos!!! Kb. 40-60 perc alatt teljesen felpuhul a 18 mm átmérőjű csali, de további, 12-16 órán keresztül megőrzi eredeti formáját! Kifejezetten ajánlott a céltudatos, szelektív nagyhalas horgászathoz. Ez a pellet nem csak etetésre, hanem csalizásra is kiválóan alkalmas. Az oldódás során, a felületén rendkívül vonzó kocsonyás réteg képződik, melynek még a legfinnyásabban táplálkozó ponty sem tud ellenállni. A csalogatóhatást fokozza a rendkívül sok apró mag, amely minden egyes pelletszemben jól látható. A halak imádják ropogtatni az ilyen ízes, tartalmas falatokat. Megkockáztatjuk, hogy különleges, kissé amorf („szögletes kispárna”) külsejének köszönhetően a gyenge táplálkozási időszakban még a legfogósabb bojlikat is felülmúlja. Ráadásul a „golyófóbiában” szenvedő óvatos, nagy pontyok gyanakvását is elaltatja.
6./ TOP MIX Magic Pellet
A hagyományos pellet granulátumok 1-2 óra alatt teljesen felpuhulnak és szétoldódnak, remek táplálékot kínálva az apró halaknak is. Pedig pont az volna a cél, hogy őket tartsuk távol. A Magic Pellet 24 óra alatt sem oldódik szét, csupán a külső felülete puhul meg némiképp. Így garantáltan a nagyobb testű halak csemegéje lesz. Kiváló bojlis horgászatok során előetetésre, de keverhetjük etetőanyagba is. Horogra is akaszthatjuk, amelyhez a Stonfo szilikon karikát javasoljuk. A Magic Pellet átmérője 6,5 mm.
7./ TOP MIX Mega Pellet fúrt
A sikeresen bevezetett és a horgászok által megkedvelt Magic Pellet családot továbbfejlesztették, aminek eredményeként nagyobb átmérőjű (12 és 16 mm-es változatban kapható) és középen átfúrt pelleteket sikerült előállítani. Így a TOP MIX pellet nemcsak etetésre, hanem csalizásra is rendkívül egyszerűen használható. Nem kell a furkálással bíbelődni! Horogra a hajszálelőkés módszerrel tudjuk a legkönnyebben feltenni. Egyszerűen átfűzzük a cérnát a lyukon, majd a horog öblébe kötjük. A granulátumok - a magas fehérjetartalom miatt - remekül használhatók bojlis előetetésként is, a nagyobb méretű pelletszemek pedig akár a bojligolyót is helyettesíthetik. Törpeharcsás vizeken is kiválóan használható, sokáig ellenáll a mohó halak támadásainak. Ennek titka, hogy sokáig kemény marad, nem oldódik, nem málik szét pillanatok alatt. Az egyetlen pellet a hazai piacon, amely 24 óra alatt puhul fel teljesen. Méreténél fogva remekül szelektálja az aprónépet. A nagyobb szemek beváltak pontyozáshoz, amurozáshoz, a kisebbek pedig kárászok és dévérek termetesebb egyedeit csalja horogra. A csomagban két különböző színű és ízű pellet granulátumot talál: a piros eper ízesítésű, míg a sárga vanília ízű. Két igazán bevált, sikeres íz a pontyhorgászatban.