Kicsi a Shock, de erős!

Kicsi a Shock, de erős!

Mint már a korábbi írásaimból ismerhettek, nem az UL peca az, amiben igazán otthonosan mozgok, mégis örömmel fogadtam az új Wizard UL csalik érkezését. Ez 8 plasztik családot jelent, amelyek típusonként 5-5 színnel kerültek forgalomba. Ez elég erős és változatos csaliarzenált biztosíthat az UL kedvelő pergetőknek.

Be kell vallanom, van olyan tagja ennek a kupacnak, amelynek használatához még ötletem sincs, de célom mindegyiket rövid időn belül összenyálkázni, így napról napra el fognak kísérni a pergető túráimra

Ferenc barátom és fia, Dominik társaságában érkeztem a környéken található két bányató számomra ismeretlenebb tagjára, ami a Gólem nevet kapta. A két 300 hektáros víz közül ez fogott meg eddig kevésbé, de időnként esélyt kap a bizonyításra. Csalihalazás, kishalas süllőzés volt a cél a pergetés mellett. A baráti versengés és Ferivel az amúgy elég szorosan álló éves versenyünk mindig a szemünk előtt lebeg, így figyeltük egymás minden mozdulatát. Elég erős keleti szélben pár felszíni wobbleres dobás után hamar a mélység felé vitt a kezem. Markáns-meredek, egy évnél frissebben kikotort részen voltunk, ahol rövid dobásokkal is nagy mélységekbe juttathattam a csalikat. Elő is kotortam a táskámból az új plasztik csodák csomagjait. Már csak választanom kellett. Két szempontot vettem figyelembe. Az egyik, hogy milyen táplálékhalak találhatóak meg a környéken. Előttem Domi a felhős etetésen egymás után szedte a 8-10 centis szélhajtó küszöket, de alattuk pár centis ivadékok serege is szemezgetett.

Mivel az ilyen apró csalikra nem vagyok felkészülve horgokkal, a Wizard Twist Shock 5 példányát választottam ki elsőnek, hisz ez a típus már eleve egy jigre van szerelve és méretben is passzol az ivadékokhoz, amelyek előttünk mozogtak
A tiszta vízben a legtermészetesebb színt választottam, ami a 001-es kóddal található meg. A legkisebb kapocsra tettem fel, hogy ne butítsam le a csali mozgását

A csalinak kiválasztott modell már jigre van építve, így nem volt más feladatom, mint kapocsra tenni és dobni. Egy kiválóan mozgó twister farokkal van ellátva, emellett a rendkívül hangsúlyozott szemek teszik még igazán figyelemfelkeltővé.

Nem az a kifejezetten UL pecás szett, de a hétköznapi pergetéseimet általában igyekszem egy szettel megoldani
A 0,08 mm-es Wizard Braid kiváló főzsinór minden általános pergetéshez
Az 5000-es Wizard Edge orsóval még e kis műcsali vezetését is sikerült megoldani

Az első pár dobás alkalmával próbáltam a fenékre ejtés után folyamatos vontatással vezetni, mert vertikális csalikkal hasonló vontatással Feri már két tenyeres sügért is fogott, és mint utólag megtudtam, a tőlünk jobbra elhelyezkedő spori is azzal aprította a csíkos csapókat. Nekem mégsem adott ezzel a vezetéssel kapást.
Átváltottam a már jól ismert fűrészfog vezetésre, amit a hosszabb szabadesés tett lassabbá, de annál alaposabbá. Pár dobás után már épp azon gondolkodtam, hogy melyik másik csali kerüljön fel és azt milyen technikával vessem be, amikor jó kapásom érkezett a mélyből. Nem a rázós-sügéres, nem is a koppanós süllős, hanem az az erőteljes, határozott. Mivel ezzel a durva szettel nem éreztem a csali süllyedését, a kapást sem úgy érzékeltem, mint ahogy kellett volna. Őszintén bevallva halványlila gőzöm sem volt, mi ütötte le az apró plasztik csodát, így elég izgalmasra sikerültek ezek a pillanatok. A már jól ismert Wizard Solid Spin pálcám perecben a vizet nézte, míg az 5000-es Wizard Edge orsó finom kattogással jelezte, hogy ellenfelem nem egy tenyeres UL vadász lesz.1,5-2 perc mély vízi harc következett. A bot és az orsó terhelhető lett volna, az UL csali pici horgának esetleges vékony akadásától való félelmem mégis visszafogta a karom. Emellett a mélyből érkező ragadozónak nyomáskülönbséghez való alkalmazkodásra is megadtam a lehetőséget így nem erőltettem a küzdelmet. A tiszta vízben már csak 4-5 méterre volt a felszín alatt ellenfelem, amikor megpillanthattam egy nagy, világos testet. Igazán szép, erőteljes balin nyúlt rá az apró plasztik csodára.

Miután megragadhattam az alsó állkapcsát, akkor láthattam a kiváló akadást az izmos szájszélbe
Egy kézzel kitartva igyekeztem szép fotót készíteni róla, hogy ne kelljen letennem a sóderbe, elkerülve a felesleges sóderes panírozást
Domi viszont hamar a segítségemre sietett és profi fotóinak köszönhetően bemutathatom teljes egészében ezt az erőteljes bányatavi ragadozó őnt, amely sok-sok műcsalit elkerülve érhette el ezt a szép, 60 centi feletti méretet
Úgy gondolom, fontos egy ilyen apró csalinál megemlíteni, mi marad belőle egy ekkora ragadozó fárasztása után. Sértetlen

Összegezve a történteket és levonva a tanulságokat nem állítom, hogy ha abban a percben ugyanazon helyen egy vertikális csalit vagy egy wobblert vezetek végig, akkor nem fogom meg ezt a kiváló balint. Azt viszont bizton állíthatom, hogy akkor és ott a Wizard Twist Shock kiállta a próbát!

Fotók: Kánya Dominik és Szebenyi Péter
Szöveg: Szebenyi Péter

EnergoTeam

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.