Szerencsés embernek tartom magam, hiszen hódolhatok kedvenc szenvedélyemnek, hetente akár többször is. Ha csak 1-2 órára, órácskára, de valamelyik víz partjára mindig kiszabadulhatok. Így történt ez október legelején is.
Ilyenkor, ősz tájékán (is!) érdemes elgondolkodni azon, hogy a kisebb vizekben is lehet ám hal. Főleg az őszi pergető-időszak az, ami leginkább meghálálhatja fáradozásunkat. Érdemes utánajárni az esetleg csak fél füllel hallott dolgoknak is... Így indultam hát horgászni.
Színhelyül egy, a helyi romák által pergetve (!) már bejáratott, semmi kis csatornát választottam, több okból. Itt a legnagyobb a valószínűsége a fogásnak, illetve ez leledzik hozzám a legközelebb. Kábé negyedórás bringázás után odaér az ember. Aztán már lehet is dobálni! Én is így szándékoztam tenni.
Kiérve szomorúan konstatáltam, hogy a víz lejjebb van, mint annak lennie kellene - ezt a parton, a sár mutatta. Mármint azt, hogy egy-két napja mehetett le a víz olyan 30 centit. Na mindegy, dobálni és halat fogni jöttem - essünk neki! Fotógép beélesít, horoghegy ellenőriz, és máris röpül a kétfarkú, sárga twister. A nagy trutyi mellett, - amit a szél hordott, fújt egy csomóba - húzom az első métert és rávágás! Hát ilyen nincs - rávágás az első dobásra?! Megakad, nyom egy kiflit a víztetőn, a csatornacsuka. Azaz "csatornabugyli", mert szegénykém még 30 centi sincs. De azért vadul dobálja magát, úgy küzd, mint nagyobb társai, jól szórakozom a mutatványon. Végre elébem húzom, erre föl belebúvik a parti hínárba, fineszes kis jószág! De azért csak kiemelem. Horogszabadítás, majd visszaengedés következik.
| 
|
Jókedvűen és lelkesen folytatom utamat a csatornaparton.
Kábé 10 méterenként állok meg, hogy újból és újból dobálni kezdjek. Egyre türelmetlenebb vagyok, hiába dobtam már vagy 30-at, még nem jelentkezett újabb rávágás. Vagy mégis? Ebben a pillanatban durrant oda a következő delikvens! Én meg ütnék neki, de csak egy baromi nagy luft lett a dologból. Mi a csuda?! Kitekerve látom, hogy a duplafarkú kis sárga redukálva lett másfél farkúra. Hm... Majd adok én neked!
De hiába trükközök, hiába próbálom, a fa ágai alatt rávágó kis csőröst, nem tudom becsapni. Föl is adom és odább lépdelek pár métert. Dobok egyet és hopp, de jó vagyok - vagy csak szerencsém van, ki tudja -, akasztok még egy bugylit. Az erősen megszeppent, pórul járt halat rövid úton megszabadítom a szúrós falattól és visszarakom a vízbe. Bár azt tanácsolta mindenki, hogy vigyem haza, mindegy, mennyi és mekkora sikerül. Hát nem! Bár az biztos, hogy aki ide kijön, az szívfájdalom nélkül pakol el mindent...
Nem messze tőlem, mit látnak szemeim, el sem hiszem - csatornabefolyó! Ez kell nekem! Valahogy mindig késztetést érzek, hogy ezeken a helyeken próbálkozzam. Általában - a már kitapasztalt helyeken - ez be is szokott jönni. Pár dobás után kissé csalódottan állnék odébb, mikor is koppantja valami a piros és már egyfarkúra cserélt gumit. No fene! Az akasztás és kiemelés után egy csendes "hát ez meg mi a szösz" hagyja el ajkaimat. Kárászt fogtam!
Éppen hogy kívülről, száj közelbe akadva.... Valamikor, jó pár évvel ezelőtt rendszeresen fogtam keszeget, kárászt és törpét a májusi, június eleji időszakban kábé 3 centis twisterekkel, az akkor még nehezen beszerezhető készlet legkisebb tagjaival. Azóta azonban nem. Ez biztos csak véletlen volt - ezzel le is zárom magamban a megtörtént dolgot. A szerencsétlenül járt kárászt is visszateszem.
Nagyon át-, azaz befúj nekem a szél, átcammogok a másik oldalra.
A túloldal állítólag hínarasabb. Időközben megjelenik a parton kollégám, aki kerékpározás közben útba ejtette a csatornát és vele engem is. Véletlenül még a dobóbotját is elhozta. Mire elmegy, hogy összerakja a cuccát, a harmadik dobásra megint kijön egy bugyli. Ez a vacak kis csatorna ennyi csukeszt rejtene? Nagyobbnak is kellene itt lennie...
Zsolt 5 perc után be is fejezi a próbálkozást, s hazafelé veszi az irányt bringájával. Én még kitartok. Fogok is még egyet, ez a "legnagyobb"... Komoly 30 centijével ez vinné a pálmát... Hát csak vigye! Mármint a vízipálmát, lévén a "bandanagyot" elúsztatom. Hátha megnő...
Nem is horgásztam két órát, és felfrissülve, boldogan tekerek hazafelé, hátamban az október eleji alkony ragyogásával.
