Salmo wobblerek az Áruházban - 2.

Salmo wobblerek az Áruházban - 2.

A Salmo cég wobblerei között szép számban képviseltetik magukat a nem szokványos formájú és a változatos, aktív mozgatást igénylő típusok. Ezeknek nincs hagyományos értelemben vett terelőlemezük, egyenletes bevontatás mellett vagy egyáltalán nem működnek, vagy ha mégis, akkor sem ez a fő profiljuk. Ide tartoznak az úgynevezett „rángatós”, a vertikális és a felszíni műcsalik. Az alábbiakban az ezekhez sorolható Salmo modellek bemutatására kerül sor.

Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk... A Salmo hihetetlenül bő színválasztéka az itt szereplő modellekre is kiterjed, ezért javaslom, hogy a konkrét színeket is kereső olvasó az előző részben található táblázatot nyissa meg egy külön ablakban, és így kezdjen az itt taglalt wobblerek tanulmányozásába.


„Rángatós” wobblerek

A jerkbait típusú műcsalik nevükhöz híven (jerk: lökdösés, rángatás) kisebb-nagyobb húzásokkal mozgathatók úgy, hogy a ragadozók számára kívánatos produkciót nyújtsanak. Terelőlemezük vagy azzal egyenértékű részük egyáltalán nincs - kizárólag speciális alakjuk és súlyozásuk alapozza meg jó mozgásukat, de ezt csak a horgász megfelelő botkezelése képes előhozni. A hirtelen megugrasztott műcsali siklani kezd a húzás irányába, de pillanatokon belül valamelyik oldalra kitér, hogy lassuló, esetleg kígyózó mozgással fejezze be e rövid jelenetet. Ennek változó ritmusban előadott ismétlése nagy hatással van a környék ragadozóira. Hazai viszonyok mellet nem elhanyagolható, hogy ott is eredményre vezethet, ahol a szokványos, egyenletesen húzva is jól verető wobblereket már kiismerték a halak. A legtöbb jerkbait típusú csali sleppeléshez is beválik - ez a Salmo cég mindegyik „rángatós” wobblerére igaz.


Fatso

A Fatso jerkbait a maga módján úttörő modell volt, melyet később többen próbáltak utánozni. A Salmo wobblerének mozgását, veretését mégsem tudták lemásolni. A 2006. év kellemes meglepetése, hogy már 10 cm-es méretben is készül. A kisebb modell (mely a kezdeti tesztek szerint szintén igen fogós) mozgása semmiben nem különbözik nagyobb változatétól. A Fatso wobblerrel többféle módon horgászhatunk. A gyors, rángatásokkal, pöccintésekkel sűrűn tűzdelt bevontatás is sokszor beválik, de akár sleppelő műcsalinak is használhatjuk. Hínárosok felett - főleg, ha a növényzet már nagyon felnőtt - megemelt botspiccel ajánlott behúzni, de a hínártisztásoknál ajánlatos leeresztett spiccel pár rántás erejéig kissé mélyebbre „zavarni” a wobblert.

A süllyedő változat pótolhatatlan lehet, ha éppen nem eszik jól a hal. Ezt ugyanis igen lassan, szünetekkel tarkított húzogatással is mozgathatjuk: ez a változat igen lassan süllyed, ezért a bevontatási szünetben alig merül lejjebb. Ennél a módszernél különösen fontos, hogy mindig igyekezzünk közvetlen kontaktusban maradni a csalival, mert nem ritkán a rántás után oldalra sikló, majd tétován lelassuló és finoman süllyedő műcsalira érkezik meg a várva várt rávágás. Sleppelő horgászathoz mindegyik változat alkalmas; kisebb vízmélységek esetén az úszó modellek használata javasolt. A Fatso két méretben és kétféle (úszó és süllyedő) változatban készül.

Célhalak: csuka, süllő.

Speciális helyek, szituációk: a kisebb modellek inkább állóvizek sekélyesein válhatnak be, a 14 cm-esek közül az úszó inkább nagy folyók kisebb vízzel borított homokpadjainak meghorgászásához, a süllyedő pedig sleppeléshez javasolt.

Modell
Változat
Hossz (cm)
Súly (g)
Horgok mérete
Ajánlott zsinór (mm; mono/fonott)
Merülési mélység (m)
F10F
úszó
10
48
1
0,30 / 0,20
0,8 / 1,2
F10S
süllyedő
10
52
1
0,30 / 0,20
1,2 / 2,0
F14F
úszó
14
95
4/0
0,40 / 0,25
1,0 / 1,5
F14S
süllyedő
14
105
4/0
0,45 / 0,25
2,0 / 3,0

Elérhető színek: EP, GS, GT, RH, RHP, RPH, RR, RT, SN, SNO, TT


Jack

A Jack a Salmo egyik remek példája természet tökéletes másolására. Ez a nagyméretű, csukát utánzó modell pontosan úgy mozgatható, ahogyan a kisebb példányok a szokásos környezetükben viselkednek. Lassú, szakaszos húzásokkal (nem gyors rángatással!) jól imitálható a kisebb csukák meg-megálló, imbolygó cserkelése: a műcsali mozgása teljesen valósághű. Az úszó változat kiváló csali a sekély, partszéli vizeken. A süllyedő változat akciója más: kimértebb, lassabb mozgatással hozhatjuk ki belőle a maximumot. A húzások között hosszabb szüneteket tartva mélyebbre is juttathatjuk, de e műcsalit sem kifejezetten a nagy mélységek átfésüléséhez tervezték. Ha a süllyedő változattal kell sekély vízen horgászni, az is megoldható: ilyenkor megemelt botspiccel kissé sűrűbb, gyorsabb húzásokat alkalmazzunk, hogy a wobbler szintben maradjon. A Jack egyetlen méretben, úszó és süllyedő változatban készül.

Célhalak: csuka, süllő.

Speciális helyek, szituációk: Főleg állóvízi horgászatra javasolt, tavasszal és késő ősszel.

Modell
Változat
Hossz (cm)
Súly (g)
Horgok mérete
Ajánlott zsinór (mm; mono/fonott)
Merülési mélység (m)
J18 F
úszó
18
60
4/0
0,35 / 0,23
1,0 / 1,5
J18 S
süllyedő
18
70
4/0
0,35 / 0,23
1,5 / 2,0

Elérhető színek: HPE, RPE, YZ


Salmo Warrior

A nagyméretű Warrior a rekordhalak réme. Ezt édesvízen és tengeren egyaránt bizonyította, ezért fiatal kora ellenére komoly rajongótábora van. A wobbler mozgatására mindaz igaz, ami a többi Salmo jerkbaitre: húzások, rántások és különösen a megfelelően „adagolt” szünetek kombinációjával életre kelthetjük a műcsalit. A kapások gyakran a rántások közötti szünetekben érkeznek rá, ezért mindig ügyeljünk arra, hogy ilyenkor is közvetlen legyen a kapcsolatunk a műcsalival. Sleppelésre is alkalmas, tetszőleges plusz súllyal használhatjuk. Egyetlen méretben, süllyedő változatban kapható.

Célhalak: csuka, süllő, harcsa.

Speciális helyek, szituációk: leginkább állóvizeken, főleg a hínáros helyeken javasolt.

Modell
Változat
Hossz (cm)
Súly (g)
Horgok mérete
Ajánlott zsinór (mm; mono/fonott)
Merülési mélység (m)
W15
süllyedő
15
75
4/0
0,35 / 0,23
2,0 / 2,5

Elérhető színek: GT, RGS, RPH, RR, RSH, RT


Slider

Ezt a típust 2003-ban mutatta be a Salmo, ennyi idő is elegendő volt ahhoz, hogy egy kis legenda szövődjön köré. Az eladási görbe évről évre meredeken emelkedik, horgászok százai fejezik ki bizalmukat a Slider iránt. Egyedi alakja, valósághű mozgása számtalan rekordhalat becsapott. Sikeréhez hozzájárul, hogy nagyon könnyű vele bánni, szinte minden bevontatási stílussal és különböző sebességekkel is fogós! A legismertebb változat, mikor sorozatos rövid, gyors és energikus botspicc-rántásokkal vezetik. Ez azonban csak egy lehetőség a sok közül - rengeteg eltérő Slider-technikát fejlesztettek ki az elmúlt három évben. Az, hogy melyiket használjuk, tán nem is annyira lényeges. Sokkal inkább az, hogy a rablók aktivitásához illő legyen az alkalmazott ritmus. Hideg (2-5 fokos) vízben például inkább a gyengébb, hosszabb, lassabb (és akár 3 másodperces szünetekkel megszakított) húzások vezetnek eredményre. Ehhez a süllyedő változatok válnak be igazán. A Slider sekély vizeken sleppeléshez is használható, a csónak mögé 10-30 méterre elengedve és pár másodpercenként a zsinórba belehúzogatva. A wobbler jelentős oldalirányú kitérésekre képes, ezért ajánlatos vele az ismerkedést pár közeli próbadobással kezdeni. Fontos, hogy kitapasztaljuk a műcsali mozgásával harmonizáló ritmust, mert a rávágásra megfelelő időben nem reagálhatunk, ha laza a zsinór… és úgy a gubancok dobásának esélye is jóval nagyobb lenne! A Slider három méretben és két változatban (úszó és süllyedő) készül.

Célhalak: csuka, süllő, pisztrángsügér, harcsa.

Speciális helyek, szituációk: leginkább állóvizeken, főleg a hínáros helyeken javasolt.

Modell
Változat
Hossz (cm)
Súly (g)
Horgok mérete
Ajánlott zsinór (mm; mono/fonott)
Merülési mélység (m)
SD7F
úszó
7
17
4
0,23 / 0,12
0,5 / 0,5
SD7S
süllyedő
7
21
4
0,23 / 0,12
1,0 / 0,5
SD10F
úszó
10
36
1
0,30 / 0,20
1,0 / 0,5
SD10S
süllyedő
10
46
1
0,30 / 0,20
2,0 / 1,0
SD12F
úszó
12
60
2/0
0,35 / 0,20
1,0 / 0,5
SD12S
süllyedő
12
70
2/0
0,35 / 0,23
2,0 / 1,0

Elérhető színek: CK, GS, GT, MB, PA, RGS, RH, RHP, RPH, RR, RS, RSH, RT, SNO, YS, YT


Vertikális wobblerek

Az ide sorolható Salmo wobblerek világszinten is egyediek! A függőleges mozgatással is fogós műcsalik között nemigen találni más hasonló formát, sőt a legtöbb inkább csak a „tiszteletbeli wobbler” nevet érdemli meg (ha van is terelőlapja, teste ólom). A Salmo vertikális wobblerei rendkívül attraktívak még akkor is, ha oldalirányú mozgatásukra gyakorlatilag nincs lehetőségünk, ezért lékhorgászathoz is különösen alkalmasak. Mivel mindegyik csali süllyedő, nincs értelmezhető merülési mélységük (csak rajtunk múlik, botspiccünk alatt meddig engedjük le őket): a táblázatok ilyen oszlopot ezért nem tartalmaznak.


Chubby Darter

A Salmo 2002-ben mutatta be a Chubby Dartert, a világ első vertikális wobblerét. Azóta a horgászok százai próbálták ki és alkothattak véleményt róla. Közben számtalan halfaj, sok-sok egyedét kifogták, megtanultak egy teljesen új wobblervezetési technikát, és a horgászat új dimenziója nyílt meg előttük. E wobbler kiválóan alkalmas léki horgászatra és lesúlyozott csónak alatt való pergetésre. A wobbler felfelé rántva orra irányába kitör, majd billegve, veretve süllyed. A megfelelő mozgás kiváltásához legalább 40-50 cm-es emelések kellenek. Mindenképpen ajánlatos tiszta vízben tanulmányozni a műcsali mozgását, hogy megtaláljuk a helyes mozgatási ritmust. A felrántások és visszaengedések ismétlése között tartsunk szüneteket. Ennek mértéke vízhőfoktól és a célzott halfajtól is függ, általában 2-10 másodperc között lehet. Ha a rablók nemigen esznek, érdemes a Chubby Dartert plusz műcsalival (mini tviszter) vagy természetes csalival (giliszta, halfilé) felturbózni úgy, hogy ezeket a hasi hármashorog helyére rögzítjük egy igen rövid (1-3 cm-es) előkén. A Chubby Darter háromféle méretben készül.

Célhalak: csuka, süllő, kősüllő, sügér, pisztráng.

Speciális helyek, szituációk: állóvízi horgászatra javasolt, lékből, csónakból, meredek partfalak mentén.

Modell
Változat
Hossz (cm)
Súly (g)
Horgok mérete
Ajánlott zsinór (mm)
CD4
süllyedő
4,5
6
10
0,14
CD5
süllyedő
5
9
8
0,18
CD6
süllyedő
6
15
6
0,2

Elérhető színek: CG, D, GMO, HP, LGD, LOD, PH, RR, YMD


Giant Chubby

A (léki) süllőhorgászok életét szinte átformáló, gyorsan népszerűvé váló Chubby Darter nagy testvére, a Giant is nagyon jó fogadtatásra talált. Akik már ismerték a Salmo kisebb vertikális wobblereit és szerettek volna hasonló módszerrel még nagyobb halakat fogni, mind kipróbálták a 14 cm-es, majd’ 10 dkg-os változatot is. Eddig főleg a csukák kifogásának terén sikerült vele jó eredményeket felmutatni. Mozgatásának módja megegyezik a kisebb testvérekével, de itt az erőteljesebb, agresszív és inkább méteres húzások vezetnek jó eredményre. A wobbler jelentékeny oldalirányú kitéréseket produkál, süllyedés közbeni veretése erőteljes. Érdekes módon remek sleppelő műcsali is. Olyan helyzetekben is beválik, mikor más, akár kifejezetten trollinghoz fejlesztett típusokkal csak kínlódik a horgász. A Giant Chubby egyetlen méretben készül.

Célhalak: csuka, süllő, harcsa.

Speciális helyek, szituációk: állóvízi horgászatra javasolt, lékből, csónakból, meredek partfalak mentén.

Modell
Változat
Hossz (cm)
Súly (g)
Horgok mérete
Ajánlott zsinór (mm; mono/fonott)
GC14
süllyedő
14
92
4/0
0,40 / 0,25

Elérhető színek: GT, LSH, RPH, RR, RSH


Salmo Zipper

A még friss fejlesztésnek számító Zipper alakja egyedi a hasonló, terelőlemez nélküli crankbait wobblerek körében. A legtöbb ilyen műcsali a fejrészen hordja kiszélesedő, terelőlemezt helyettesítő részét, a Zippernél ez a farokrészre esik. A zsinór felkötésére szolgáló szem ennek megfelelően az ismert változatokhoz képest jóval hátrébb került. Többek között ennek is eredménye, hogy a Zippert itt, mint kiváló vertikális műcsalit tárgyaljuk, és nem „csak” egy crankbait a sok közül.

Különleges kialakítása révén vibrációja intenzív, a műanyag test belsejében csörgő golyók hangja nagyon erős, már messziről jelez a halaknak. A wobbler vertikális horgászat közben hatásosan gyors, energikus húzásokkal mozgatható. Állóvizeken érdemes hagyományos wobblerként kidobni és behúzni úgy is, hogy időnként az aljzatra engedjük, majd onnan hirtelen rántással indítjuk útjára. Folyókon a sodrásra merőleges dobásokkal is érdemes próbálkozni. A botspiccet magasra tartva még gyors bevontatással is csak a felszín alatt jön, miközben hihetetlenül veret. A wobbler aktív botmozgatással végzett sleppelő horgászatra is alkalmas. A Salmo Zipper egyetlen méretben készül.

Célhalak: csuka, balin, süllő, pisztrángsügér.

Speciális helyek, szituációk: nem csak vertikális horgászatra, de hagyományos pergetésre is alkalmas.

Modell
Változat
Hossz (cm)
Súly (g)
Horgok mérete
Ajánlott zsinór (mm)
SZ7
süllyedő
7
15
6
0,23

Elérhető színek: GT, LFT, LRR, PBO, SBO


Felszíni wobblerek

A kizárólag felszínen mozgó Salmo wobblerek között találunk hagyományos, homorú szájú poppereket és felszínen kígyózó rángatós műcsalit, valamint propelleres kombinációkat. E felszíni csalik főleg sekély szélvizeken, hínárral benőtt részek felett, a felszín közvetlen közelében szívesen táplálkozó rablókra (csuka, balin, pisztrángsügér, domolykó) válnak be. Mivel mindegyik csali úszó, gyakorlatilag nincs értelmezhető merülési mélységük: a táblázatok ilyen oszlopot ezért nem tartalmaznak.


Maas Marauder

Amikor a hagyományos wobblerekre már rá se hederítenek a ragadozók, akkor valami szokatlant kell elébük tárni. Például egy vízfelszínen bukdácsoló, sebzett halnak, kisemlősnek tűnő műcsalit… ilyen céllal fejlesztették ki - Alan Maas minnesotai csuka-mesterhorgász elképzelései alapján - a Maas Maraudert. Szokatlan forma és fogós színek jellemzik.

A wobblert könnyen lehet hatásosan mozgatni, kiváló aerodinamikai adottságai révén messzire dobni is egyszerű. A botspicc húzásaira oldalirányú kitéréssel is reagáló műcsali cikkcakkos mozgása a rántások erejétől, hosszától függően lesznek szélesebbek vagy szolidabbak. A bevontatási sebességnek, a rántások gyakoriságának és az alkalmazott szünetek hosszának változtatása rengeteg mozgatási variációra ad lehetőséget. 2006-ban az eredeti Maas Marauder mellett a Salmo kínálatában megjelent a kisebb változat, a 13 cm-es Maas Marauder Junior - ennek tömegével már az átlagos pergetőbotok is megbirkóznak. A Maas Marauder tehát kétféle méretben készül.

Célhalak: csuka, harcsa.

Speciális helyek, szituációk: ha vízfelszínen rabol a hal, ill. sekély partszéli és/vagy hínármezők feletti vizeken.

Modell
Változat
Hossz (cm)
Súly (g)
Horgok mérete
Ajánlott zsinór (mm; mono/fonott)
MM JR
úszó
13
36
2/0
0,30/0,20
MM
úszó
19
80
4/0
0,32/0,23

Elérhető színek: CK, GT, LFT, LRR, RW, SN


Rover

Ez a wobbler egy szokatlan, megnyúlt alakú, nyaktájékon beszűkülő popper. Nem kétséges, hogy a pisztrángsügér-horgászok bizonyították be fogósságát, de egyre többen jönnek rá, hogy más ragadozó halfajok is remekül foghatók vele. Csuka, balin, de még harcsa fogására is komoly esélyünk lehet, ha a Rovert használjuk. Eredményes mozgatására több különböző lehetőség adódik, a hagyományos popperes „pluttyogtatás” csakúgy beválik, mint a botspicc finom rántásaival végzett vezetgetés („walk the dog”), de időnként esetleg éppen a nagyobb húzásokkal (sőt: akár folyamatos bevontatással) kiváltható fröcskölés és a közvetlenül felszín alatt tekergőző műcsali hozza meg a halat.

Állóvizeken elsősorban nádnyiladékokban, a sekély partszéli részeken és a felnövő hínármezők felett érdemes használnunk. A wobbler vízre érkezése után mindig várjunk pár másodpercet az indítással, és a bevontatás során alkalmazott szünetekben is hagyjuk néhány másodpercet teljesen mozdulatlanul „pihenni”. Folyókon kiváló balinra, különösen azokon a helyeken, ahol valami megtöri a sodrást, és az áramlás lelassul. A Rover egyetlen méretben készül.

Célhalak: csuka, balin, pisztrángsügér.

Speciális helyek, szituációk: ha vízfelszínen rabol a hal, ill. sekély partszéli és/vagy hínármezők feletti vizeken.

Modell
Változat
Hossz (cm)
Súly (g)
Horgok mérete
Ajánlott zsinór (mm)
RV7
úszó
7
11
6
0,2

Elérhető színek: CBE, CBK, PBO, WF, YF


Spittin’ Rover

A Rover modell propellerrel kiegészített, plusz vibrációt leadó változata. A propeller a hátsó horog előtt helyezkedik el, a wobbler tökéletes kiegyensúlyozása biztosítja, hogy minden rántásra működésbe is lép. A horgászok eddigi tapasztalata szerint ezzel a modellel a Salmo cég talán az egyik legjobban irányítható felszíni propelleres csalit állította elő. Használatát illetően ugyanaz igaz rá, mint a propeller nélküli változatra: szinte minden módszerrel eredményt hozhat, de tény, hogy sokszor a legjobb hatást a különböző trükkök akár egy bevontatáson belüli kombinálásával érhetjük el! A Spittin’ Rover egyetlen méretben készül.

Célhalak: csuka, balin, pisztrángsügér.

Speciális helyek, szituációk: ha vízfelszínen rabol a hal, ill. sekély partszéli és/vagy hínármezők feletti vizeken.

Modell
Változat
Hossz (cm)
Súly (g)
Horgok mérete
Ajánlott zsinór (mm)
SRV7
úszó
8
11
6
0,2

Elérhető színek: CBE, CBK, PBO, WF, YF


Salmo Pop

Klasszikus, homorú elülső kiképzésű popper, aminek szája a szokásostól kissé eltérő alakú - ezt a tervezők a legkisebb rántással is előcsalható pukkanó hang kedvéért alakítottak ilyenre. Az élethű megjelenést az egyedi, kiváló színkombinációk biztosítják, a felszín közelében zsákmányoló halak látványos támadásai nem maradnak el!

Mozgatására a szokásos felszíni trükkök ajánlhatók. Folyamatos bevontatással is sikeres lehet, de e popper nem így kelti a legnagyobb rezonanciát. A kisebb-nagyobb rántásokkal, ritmustalan húzásokkal cifrázott bevontatás rendszerint hatékonyabb. A gyanakvó, étvágytalan rablót a sorozatos „pluttyogtatással” csalhatjuk leginkább horogra. E sorozatokban a wobblert csak 30-50 cm-es ugrásokkal vezessük, és egy-egy sorozat után hagyjuk mozdulatlanul a felszínen akár 3-4 másodpercig is. E mozgatásokat egyetlen bevontatás során is kombinálhatjuk. A Salmo Pop egyetlen méretben készül.

Célhalak: csuka, balin, pisztrángsügér.

Speciális helyek, szituációk: ha vízfelszínen rabol a hal, ill. sekély partszéli és/vagy hínármezők feletti vizeken.

Modell
Változat
Hossz (cm)
Súly (g)
Horgok mérete
Ajánlott zsinór (mm)
P6
úszó
6
7
6
0,2

Elérhető színek: BB, GMS, SH, SMS


Turbo Jack

E speciális wobbler hátsó részébe egy kis propellerszerű alkatrészt erősítettek, ami bevontatás közben forog a műcsali tengelye körül. Az ezzel keltett erős vibráció sok esetben kulcsinger a támadni kész csuka számára. Míg maga a műcsali viszonylag nehéz, addig a mozgó hátsó rész nagyon könnyű, emiatt a wobbler nem forog, és a zsinórt sem csavarja. A karcsú test révén - méretéhez képest - jól is dobható.

Használatára a legjobbak a parthoz közeli, aránylag sekély, esetleg felnövő hínárral borított területek. Lassú áramlású folyóvizekben is használható, itt is a partszegély mélyülő vizének határán célszerű mozgatni. A sebességét változtatva célszerű bevontatni - közben a forgó propeller miatt a wobbler magára vonja a rablók figyelmét. A Turbo Jack mellett a Salmo 2006-os kínálatában megjelent a kisebb változat, a 13 cm-es Turbo Jack Junior - ennek tömegével már az átlagos pergetőbotok is megbirkóznak. A Turbo Jack tehát két méretben készül.

Célhalak: csuka, harcsa.

Speciális helyek, szituációk: sekély partszéli és/vagy hínármezők feletti vizekre ajánlott; hazai viszonylatban különösen az őszi csukázások alkalmával és éjjeli harcsázások során érdemes kipróbálni.

Modell
Változat
Hossz (cm)
Súly (g)
Horgok mérete
Ajánlott zsinór (mm; mono/fonott)
TJ JR
úszó
13
60
3/0
0,30/0,20
TJ18
úszó
18
90
4/0
0,40/0,23

Elérhető színek: CK, GT, HPE, LFT

Összeállította: Csörgits Gábor (csg)
Források: Salmo termékkatalógus 2006
http://www.salmo.com.pl
http://salmo-usa.com
http://www.energofish.hu/salmo2006.html

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: