Mi a csel?- Finom spiccel, kis csalikkal

Mi a csel?- Finom spiccel, kis csalikkal

A plasztikcsalis horgászattal ismerkedésem elején az igazán kis csalikat képtelen voltam úgy elhúzni a nagyobb mélységekben, hogy tudjam, pontosan hol járnak, hogyan dolgoznak odalent, egyáltalán mi is történik velük. Ennek fő oka az volt, hogy a kellően gerinces, érzékeny spiccel ellátott, mégis könnyű bot nem állt akkoriban a rendelkezésünkre. Hosszú éveket kellett várni, míg a kínálatban megjelentek az első, karbon tűspiccel szerelt, eredetileg ultra light csalikkal történő pergetésre szánt pálcák…

A folyó kincse

Kialakult az idők folyamán egy sejtelem bennem, mégpedig az, hogy sokszor túl nagy csalikkal horgászunk. Ezt Dávid Feri barátom az elmúlt években többször megerősítette, amikor az UL pergetés mezsgyéjén járva relatíve nagy halakról számolt be. Azt mindig is tudtam, hogy időnként a kis csalit, pontosabban, a gumihal helyett a twistert szívesebben eszi a süllő. Ennek oka, hogy azokban az években, amikor jó az ívás, a víz ősszel már tele van apró, 2-3 centis ivadékhalakkal. Ehhez a táplálékhal-mérethez még az átlagos, 5-6 centis twistereknél is kisebb dukálna, azonban az efféle, apró plasztikok már igencsak finom spiccet és könnyű botot igényelnek.

Kis plasztikok
Nézzük csak közelről!
Illik hozzájuk a Daiwa Megaforce
3 méter, 5-21 g dobósúly

Legutóbb, amikor azt a felkérést kaptam, hogy a Daiwa cég Haldorádós kínálatából válasszak tesztalanyt a következő horgászatomra, megakadt a szemem a Megaforce Jigger sorozat leghosszabb, háromméteres modelljén. Tűspicces és 5-21 gramm dobósúlyú! Nem tudtam elhessegetni a gondolatot, hogy végre itt a várva várt twisteres pálca, amit kipróbálhatok a süllős kövemen. Úgy, ahogy szerettem volna, tizenöt évvel ezelőtt…

Finom spiccel indultam
Bekavart a Bodrog
Kedvenc helyem volt
Távolról minden más

Persze úgy már nem lehetett, hiszen tíz éve volt egy ciánszennyezés a Tiszán, és arra a kövezésre azóta sem állt vissza a régi süllőállomány (sem méretben, sem darabszámban). Ennek ellenére lelkesen hívtam fel Takács Petit, hogy mehetünk forgatni, mert rövidesen itt az áradás, és még előtte, a pezsdülésben kellene elkapni a süllőket. Sajnos a szervezésben egy napot csúsztunk, így a csütörtök délből péntek délután lett, a pezsdülő vízből pedig egyre hordalékosabb, áradó lötty. Szó szerint óráról órára látszott, ahogy az opálos víz átmegy sárzavarosba. Egyébként a pezsdülő vízről az a véleményem, hogy addig eszik benne igazán a hal, amíg a horgász nem, vagy csak alig lát változást a színén.

Pezsdül vagy árad?
Akadó a mélyből
Támad az erdő

Petivel a tokaji Tiszán valamikori kedvenc helyemre, pár méterrel a közúti híd fölé cövekeltünk le. Itt találkozik a Tisza és a Bodrog, és mivel épp ez utóbbi hozta a zavarosodó vizet, a törmelék nagy része is előttünk áramlott, újra meg újra rásodorva valami apróságot a zsinórra. A viszonylag húzós, 5-6 méteres vízben 10-es fonott zsinórral horgásztam, ez a vékony zsinór szépen illeszkedett a bothoz, és az áramlás is kevésbé kapaszkodott bele. Pár dobás alatt jelentkeztek az első kapások, de már ekkor lehetett látni, hogy baj van. Legalábbis a halak étvágyával, mert a twistert csak lehúzgálták a jigfejről, miközben egy hal sem akadt meg.

Helyet változtattam
Meg is lett az eredménye
Jól akadt
Nem nagy, de szép

Mivel az áradó víz egyre több hordalékot hozott, mind nehezebbé tette a finom plasztikos pecát. Rövidesen helyváltoztatásra kényszerültem. Lefelé indultam a folyón egy benyúló stéghez, ami eléggé megfogta a hordalékot ahhoz, hogy mögötte nyugodtan gumizhassak. Szinte azonnal sikerült egy kapást előidézni a mélyből, és ennek eredményeképpen egy lecsípett farkú twistergumit húztam a felszínre. Néhány dobás után aztán sikerrel felszínre segítettem egy méret közeli süllőcskét, szépen, orrhegybe akadva. A húzós vízben lehetett érezni, ahogy egyben dolgozik a bot; bevágáskor egyáltalán nem éreztem gyengének (sőt!), viszont fárasztáskor nem volt élménytelen ezt a méretű halat sem felpumpálni, illetve nem éreztem jelét sem az olcsó botok anyagára jellemző, „buta” felkeményedésnek.

Egyben dolgozik a bot
Spicc-akció
Tömör karbon tűspicc

Már akkor gyanússá vált, hogy nagyon jól kitalált botocskáról van szó, amikor a spicc helyett a botgerincben éreztem a rezgéseket, koppanásokat. Leglátványosabban ez akkor mutatkozott meg, amikor a műcsalit süllyesztve, szemmel figyeltem az érzékeny spiccet. A jigfej fenékre érésekor alig vettem észre visszabólintást (pedig bevallom, azt gondoltam, inkább látni fogom, mint érezni), viszont elég karakteres koppanásként jelentkezett mindez a kezemben. A másik egyértelmű bizonyíték az volt, amikor a 2-3 centis, aprócska gumihalaim farkának veretését úgy éreztem, mintha valami apró wobbler remegtetné kezemben a pálcát.

Estig maradtunk
A folyó csak ennyit adott az első alkalommal

Már az első horgászatkor kellemesen csalódtam a botban és épp ellenkezőleg a halakban. A valódi pezsdülésről lecsúsztunk, az áradó folyó pedig már csak finnyásan kopogó süllőkapásokat adott. Kitartottam egészen addig, amíg a kamera fényereje bírta, de a tüskéshátúak az alkonyati fényváltásban sem élénkültek meg. Mivel nappal szerettünk volna elsősorban süllőt fogni, újabb forgatási napot szavaztunk a témának, javaslatom alapján az árhullám levonulása utáni, tiszta vizű időszakban.

Három héttel később
Ugyan, mi változott?
Megint lecsípte
Ott repül a kis… twister?!

Erre kerek három hetet kellett várnunk. A peca szinkronizálása nem bizonyult kevésbé nehéznek, ezért időnk is rövidre szabottá vált. Délelőtt, napsütéses időben, 9 és 12 között kellett megfognom a halakat a kamerának, amit a helyismeret ellenére is komoly kihívásnak éreztem. Helyszínnek ezúttal a torkolat fölötti Tisza-szakaszt választottam, mintegy 400 méterre a korábbi próbálkozásainktól. Itt a kemping stégje adott lehetőséget a pergetésre, mivel a parton másutt csak lezárt stégekkel találkoztunk, illetve horgászhatatlanul vastag növényzettel.

Az első fecske-süllőcske
A második egy szép köves
Bordó színű twsiterrel
Mérges köves

A horgászat nem indult túl biztatóan; az első órában egyetlen kapás jelentkezett, ami ugyan megakadt, de csak oldalról-kívülről, a 25 centis süllőcske kopoltyújában… Kicsit aggódni kezdtem, mert ez megint finnyásan csipegető, étvágytalan süllők (szebb reményeimben pedig kősüllők) jelenlétére utalt. Ennek ellenére méretben és színben is változtattam, bízva a kezdeti elképzelésben.

Jelentős aktív hossz…
… és eredménye

A méret csökkent, színben pedig egy bordó alapszínű twistert tettem fel, majd második dobásra szebb halat akasztottam. Már a felszínhez közel kirajzolódott a markáns, sötét tónusú harántcsíkoltság, mely könnyen felismerhetővé tette gazdáját, egy gyönyörű, fél kiló körüli kövest. Ha fogok, minden alkalommal megcsodálom ezt a halat, számomra vita nélkül szépségdíjas a hazai fajok között. Természetesen mindig visszaengedem, nálam ez a sors jár nekik, nem a napi 3 kilós kvóta…

Megvan a következő
Ez sem gyenge kövesben

A horgászat további részében újabb csendes háromnegyed óra következett, pedig a teszt-kombóval nagyon pontosan és könnyű fejjel (akár 7 gramm, hétméteres víznél!) végig tudtam horgászni a víz alatti kövezés gerincét, a mögötte lerakott ágakat és az örvények marta gödröket. Egy-két halovány koppintás jelezte, mintha ott lennének a ragadozók, de nem volt egyértelmű a dolog. Egészen addig, míg egy átlátszó twister farka el nem tűnt egy erőteljes koppintás utáni bevágásban. Kifejezetten komolynak éreztem az ütéséből a halat, a koppantás mellé némi holt súly is párosult.

Jött fogas
Jött köves
Jött a hajó

Kis töprengés után a twistert feleakkora gumihalacskára cseréltem, viszont a jigfej méretét egészen 15 grammig növeltem. A hatás nem maradt el. Épp, amikor a nappali süllőzés nehézségeiről beszéltem a kamerába, cáfolatként jelentkezett egy 35 centis süllő. Alig negyedóra múlva még erősebb halat akasztottam, mozgása és védekezése alapján nagyobb kősüllőt lehetett sejteni. Ez be is igazolódott, és egy mifelénk ritka méretű, 70-80 dekás köves került a merítőbe.

Szépségdíjas hal

Miután a különösen szép mintázatú halat visszaengedtem, nem volt kérdés, hogy a „napi csel” az egészen kicsi plasztikhal alkalmazása volt. A két betalált kapást minden bizonnyal követik a többiek is, ha a mellettünk álló hajót nagy robajjal be nem indítják. Ezzel elpöfögték a halainkat, de nem bántam túlságosan, hiszen már délhez közeledett az idő. A feladat teljesítésre került, méghozzá nagyon szép halak fogásával vizsgázott a bot és az orsó. A felszerelésről alkotott véleményemet az alábbiakban, négy horgászat tükrében fogalmaznám meg:

Az orsó

A Daiwa CrossFire 3000X egy kategóriájában igen kedvező áru, 4 + 1 csapágyas orsó. Akik a Mi a csel? első részét látták-olvasták, már nem ismeretlenül találkozhattak vele. Mivel a könnyű plasztikos módszernek jobbára a bot a „lelke”, az orsó a vele szemben felmerülő gyakorlati igényeket könnyedén és tökéletesen tudta teljesíteni. Méretben és súlyban is elfogadható volt a bothoz, horgászat közben nem éreztem rosszul kiegyensúlyozottnak a kombót, bár a bot könnyebb orsókkal is kezessé válik. A CrossFire 3000X-ről összességében elmondható, hogy nagyon jó ár-érték arányt képvisel, a célnak tökéletesen megfelel. Technikai paramétereit az alábbi táblázat foglalja össze:

Daiwa CrossFire 3000X
Dobátmérő:48 mm
Áttétel:5,3 : 1
Tömeg:320 g
Orsóház:karbon
Féktípus:első fék
Dob:alumínium
Pótdob:nincs
Kapacitás:0,30 mm / 185 m
Csapágyszám:4 + 1
Zsinórbehúzás:79 cm

A Daiwa CrossFire 3000X remek társa a botnak

A bot

A Daiwa Megaforce Jigger egy különleges, speciálisan kicsi és közepes plasztikozáshoz való élménybot. Három tulajdonságával tudnám leginkább leírni: rendkívül érzékeny, pillekönnyű és bevágáskor acélos. Emellett jótékony fárasztás közben, nem feszül be az anyag, nem érezzük rajta rángatózásnak a védekező halat. Nagyon jól eltalált konstrukciónak érzem, kifejezett olcsósága mellett meglepően nagy tudású pálcához jutunk. A spicc és a bottest teljesen egyben dolgozik, sem dobáskor, sem fárasztáskor nem érezzük az összeházasítás határait. A tömör karbon spicc hihetetlen érzékenységet ad a botnak, ugyanakkor kellően feszes, nem nyaklik bele a műcsali fenékről történő indításába sem. Az, hogy itt a karbont választották az üvegszálas spicc helyett, mind a rezgések áttevődésében, mind a bot könnyűség-érzetében komolyan megmutatkozik, hibátlan megoldás.

Daiwa Megaforce Jigger 300
Mért hossz:301 cm
Dobósúly:5-21 g
Tömeg:150 g
Anyaga:karbon
Részek száma:2
Szállítási hossz:154 cm
Gyűrűk:11 db SiC
Orsótartó:csavaros
Nyélborítás:parafa
Nyélhossz az orsótalptól33,3 cm

Ár-teljesítmény viszonyában kimagaslóak

Talán magáért beszél az a tény is, hogy a forgatás végére már két darabot sikerült eladni ebből a szériából: egyfelől én döntöttem úgy, hogy megtartom a „tesztalanyt”, másfelől Takács Peti, az operatőr is megrendelte a sajátját, látva-hallva a bot gyakorlati hasznát, értékét. Bizonyára vannak még a piacon hasonlóan jó botok, de egy ilyen minőséghez véleményem szerint legalább kétszeres-háromszoros ár tartozik. Ez a bot mindössze a tízezres árkategóriát képviseli, ezzel szemben rengeteg élményt és tudást nyújt. Gyakorlatilag az általam ismert legjobb ár-érték arányú twisteres, kis gumihalas pálca. Egészen apró plasztikoktól 18 grammos jigfejig és legfeljebb tíz centis gumicsalikig ajánlom.

(X)
Írta: Gégény Viktor
Videó, fotó: Takács Péter

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: