Sellőre lejárt a tilalom

Sellőre lejárt a tilalom

A Kedvesemmel kiegészült "triumvirátus" újabb vízparti akciót szervezett, melynek lebonyolítására este-éjjel került volna sor. Az előre leegyeztetett program kicsit nehezen indult, ugyanis a két pergető-társnak várnia kellett ránk, mert valahogy eltoltuk az időt. Mire mindent össze cuccoltam, jóval elmúlt fél hat is, pedig még egy komolyabb csukázás is szerepelt (volna) a tervben. Na, mindegy - autóba pakolni be, autóba horgászok és Rita ülni be, és iszkiri!

Szép és ideálisnak tűnő időnk volt, kis szellő, derült ég és napnyugtáig szikrázó, erős napsütés. Kiérve, a cuccolás után Zsolt víztelenítette a "batárt", a többiek (Csaba és én) összeszereltek és szemrevételezték a vizet. Kedvesem először járt a Félhalmi-holtágon, a víz látványa megkapó volt. A napnyugtába hajló késő délután pedig romantikus.

Na, horgászni jöttünk! Csukára akaszt a karabinerébe - már aki használ ilyet - twistert a dobálók közül mindenki. A csónakhoz tartozó stégnél Zsoltnak rávágása van, de nem akad meg. Mivel nem irigy, illetve fürödni sem akar, a következő pillanatban már 3 twister száll a rávágás vélt helyére, hadd válogasson a kacsacsőrű, de nem válogat, Zsolt gumiférgét fogja, azaz eszi meg. Ugyanis szépen elköszön és köszöni, finom a monofil horgászzsinór Zsolt szentségel egy kicsit, nekem van időközben egy jókora, amolyan sügi-jellegű rávágásom, amitől még jobban kezdek pörögni horgászilag, de más semmi, úgyhogy odább állunk. Jó 12-15 stégnyire - furcsa módon mérem a megtett utat - járunk már, amikor Zsoltnak ismét vendége akad akadna. Ez is leharapja a twistert, társunk kezd egy kicsit nyűgös lenni. Következő dobásra azonban megfogja a halat, egy 35 cm körüli bugyli-csuka a tettes. Fényképezni persze, hogy elfelejtek bár lehet mégsem olyan nagy kár. Na, ezután elvágták, mert míg fönn van a nap, nincs több érdeklődés. Visszafelé indulunk a "telephelyre", kicsi evés-ivás és egyéb anyagcsere-folyamatokból adódó dolgok rendeződnek le, majd a fonott zsinóros dobok kerülnek az orsókra, és mivel erősen szürkül, elindul hát a népes, a párommal kiegészült társaság a süllők ellen. A kényelmes, eredményes horgászat érdekében, valamint a lehetséges viták/morgolódások elkerülése végett én és Rita partról, míg Csaba és Zsolt csónakból vallatja majd az első helyet. Mivel evezni nehezebb, így bármennyire is rövidebb az út a vízen, mint a parton, a kiszemelt helyre mi érünk oda hamarabb. Mesélek-magyarázok éppen, valamint a zseblámpámat tesztelem, mikor két dolog is megragadja a figyelmem: előttem süllőre utaló kishal-spriccelés, illetve a csónakos "brigád" hangját hallom egyre közelebbről. Gumicummanómmal jól beleállok a vízbe, röpül a CDJ-7 BRH, az első dobás végén 4-5 méternyire remeg előttem, mikor koppantja botomat a wobblert megfogó süllő. Belehúzok a koppanásba, s szokatlanul erősen védekezik a tüskés jószág, pedig még a két kilót is alig éri el. Szemléltetni a wobbleres süllőzést nem is olyan nehéz feladat - nyugtázom magamban. Persze a csónakból ki-kiszól a két cimbora, hogy ez azért mégsem járja süllő is, meg sellő is. Lekapom a halat a párommal, a süllő bilincsen vízbe kerül, majd indulunk a következő hely felé. Az út egy keskeny vascsövön vezet keresztül, ezen csak óvatosan tudunk átkelni. Gyalogolva a cső után nemsoká elérjük a következő ígéretes helyet. Ritával beszélgetünk, örülünk annak, hogy jól alakul az első éjszakás-dobálósdi, mikor az alig bothossznyi zsinóron remegő BRH újból halat produkál. Az alig érezhető koppanás után erősen védekező halat kell megtartanom, ugyanis a jó kettes süllő az éppen megtartott, mondhatni lefelé süllyedő wobblert nyelte torokra. Írdd és mondd, torokra Olyannyira, hogy a karabinerből kénytelen vagyok kicsatolni a műcsalit, és a feneketlen süllőtorokban hagyni. Rita álmélkodva nézi a halat, s a mélyre akadt Rapalát. Később Zsoltiék is ideérnek, az időközben szenvedéseitől megszabadított hal még mindig torkában hordja wobbleremet és a tényálláson ők is határozottan meglepődnek. Zsolt is elejtett egy süllőt, nagyobb lehet, mint az általam fogott, de hogy mennyivel, azt nem tudjuk megállapítani, hisz az ő hala a csónakhoz van görcsölve. Süllőm mélyre akadt wobblerének kiszabadításával addig-addig kínlódok, hogy a zseblámpám is tökéletesen lemerül és egészen érthetetlen módon, a vaksötétben, lámpa nélkül szinte azonnal sikerül a megragadt műcsalit kibújtatnom a szilványok felől. Mire kezet mosok, és rendbe szedem a cókmókomat, a többiek javaslatára egy újabb hely felé indulunk. Olyan 6-8 percnyi, sötétben való baktatás után érünk a legtávolabb lévő helyre, amit mi látogatni szoktunk éjjelenként. Helyünket elfoglalva előttünk mindenfelé locsog a víz. Rengeteg a kishal a sekélyesben, de rávágás nem marasztal bennünket. Visszafelé indulunk tehát, ki-ki a pergető botja nyelét, én meg a párom kezét fogom. Azt hiszem, egyetértenek velem abban, hogy nekem volt jobb dolgom. A visszafelé úton megállunk egy jó negyed órára azon a helyen, ahol a "mélyre nyelt" süllő akadt, de újabb áldozat nem mutatkozik. Viszont éhség, szomjúság és fáradtság igen, ezért a visszavonulás mellet döntünk. Csabáék a csónak felé indulnak, mi pedig a parton indulunk visszafelé. Magamban már rég letudtam a horgászatot és annak eredményét az eddig elért dolgokkal, azonban visszafelé menet még egy pár dobást ejtek meg az első "tuti" helyen. A süllőtorok mélyéről előbányászott wobbler a nyerő ismét. Természetesen most akkor akad a hal, amikor a többiek már közvetlenül a hely mellé karóznak a ladikkal. Mégis én fogom az első süllőt. Na, ez mondjuk nem egy nagydarab, a kilót tán eléri, de annál biztos nem nagyobb. Fölmutatva a Kedvesem is megszemléli. A kérdésemre kapott válasz, miszerint eltegyem-e a halat a többi mellé vagy inkább visszaeresszem, a válasz nem. Időközben Zsolt penderítene a csónakba egy aprócska süllőifjoncot, de a hal lefordul a kiemelés előtt. Visszatenném a vízbe a tüskés kis jószágot, azonban a csónakból mormogás, meg ilyesféle hangok törnek elő, hogy aszongya: "nem lenne jó most fürödni" Persze Csabi megjegyzését nem kell komolyan venni, de akkor is. Felajánlom hát a halat az eddig kopaszon maradt cimborának, mire ő a következő percben egy CD-7 SSH-val halat csobogtat. De milyen halat! El sem hinném, ha nem látnám a saját szememmel! Szabályosan, szájában fityegő hátsó hármas horoggal mutat felém Csaba egy jó kéttenyérnyi dévért. Pergetve, éjjel dévért, wobblerrel, szabályosan

Jobban, érdekesebben nem is zárulhatna a horgászat. A halakat felnyalábolom, egyik kezemben a süllők, másikban a bot, mellettem Rita. Kell ettől több egy horgásznak?

Csákó Gábor /charon24/

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.