Kétséget kizáróan a legsportosabb sügérező módszer a pergetés és a twiszterrel történő horgászat. Ha olyan vízterületre lelünk, ahol nagy egyedszámú sügérpopuláció él, akkor mindkét módszerrel felejthetetlen élményt garantáló horgászatnak nézhetünk elébe.
A pergetés
Ha erről a módszerről esik szó valahol kis hazánkban, akkor senkinek sem a sügér jut eszébe, legalábbis nem az első helyen. Az tény, hogy a csuka- vagy harcsapergetés jelentősebb küzdelmet ígér és sokkal „férfiasabb játék”, mint a sügérezés. Azonban, ha kellően lefinomítjuk a szerelékünket, akkor a csíkos halacskára való horgászat is megörvendeztethet bennünket egy-egy apróbb csatával. Igen, ez a hal testméretéhez képest meglehetősen vadul ront rá a prédára, és nem adja könnyen az életét. Pedig ezt nem is kell adnia, hiszen vissza szoktam engedni őket, csakhogy erről a fárasztás során ők mit sem tudnak.
A sügér pergető horgászatához nincs szükség nagy mennyiségű holmira, jómagam egyetlen, kétoldalas twisterálló dobozt szoktam magammal vinni. Ebben kényelmesen elférnek a többségében 0-s (és a csak néhány darab 1-es) méretű körforgók, az apró twiszterfejek, testek és a forgókapcsos karabinerek. A körforgó mérete, hogy 0-s vagy 1-es, az nem is igazán lényeges, a mohó halak vadul rárabolnak a „nagyobb” 1-esekre is. Sügérpergetéshez én szinte csak körforgókat használok.
Körforgók közül nekem két gyártmány vált be igazán, a Mepps Aglia és a Blue Fox Vibrax Original. A kettő közül is a Mepps 0-s bronz viszi a prímet. Ez egy univerzális körforgó, legalábbis az én gyakorlatomban. Eddig tizenkét különböző vízterületen használtam eredménnyel: ezek között volt kis csatorna, morotva, bányató és többféle folyó is. Ez a műcsali az eltérő időjárási helyzetekben is mindig megállta a helyét, vele szinte mindenféle időjárásban sikerült már lépre csalnom néhány csíkost. Ha, mégsem volt sikeres, akkor rendszerint egy másik szín vagy típus sem nagyon bizonyított. Horgásznaplóm szerint ez négy esetben történt meg, ebből háromszor a Vibrax bronza hozta meg az „áttörést”, már amennyire néhány sügért annak lehet nevezni. Számomra mindenképpen lehet, hiszen nagyon kedvelem ezeket az apró ragadozókat, és pergetve szinte csak rájuk horgászom.
Felszerelésem egy 244 cm-es 3-15 g-os UL pergetőbotból és egy hozzá illeszkedő 2500-as méretű orsóból áll, amelyre 0,14-es monofil damilt tekertem. A damil végébe a lehető legkisebb forgókapcsos karabinert kötöm. Ez a megoldás egyetlen mozdulattal lehetővé teszi a műcsali gyors cseréjét. Igaz, hogy az esetek többségében ki szoktam tartani egy műcsali mellett, hiszen nem biztos, hogy ha tíz dobás után nincs érdeklődés, akkor a tizenegyedik után sem lesz. Talán ezért olyan eredményes nálam a Mepps bronz, mert mindig ezzel kezdem a víz vallatását, és csak teljes sikertelenség esetén cserélem le a Vibrax-ra vagy esetleg valamely más gyártmányra.
A twiszterezés
A twiszterezés mint horgászmódszer alatt bizonyosan mindenki a hagyományos módszerre gondol. Hazánkban ez az elterjedtebb verzió, amikor egy ólomfejes horgot átbújtatunk egy színes plasztik testen. A másik módszer, amelyet még be szeretnék mutatni, azt az amerikai horgászkultúrából vettem át és nálunk kevésbe elterjedt, de az elmúlt idény számomra azt bizonyította, hogy van létjogosultsága. De ne vágjunk a dolgok elébe, lássuk először a hagyományos jigfejjel szerelt készséget.
Hazánkban eddig igencsak nehéz volt beszerezni a 3-4 cm-es sügérező twisztereket. A gyenge színválaszték meg egyenesen kétségbeejtő volt. Örültem, ha a megfelelő méretű plasztik testet be tudtam szerezni, ezért a szín szinte másodlagos kérdéssé vált. Pedig mennyire nem az! Teljesen véletlenül bukkantam rá egy tengerentúlon gyártott készletre, melyben hatféle színű 4 centis plasztik test és hozzá illő méretű jigfejek voltak. Azonnal megvettem, s mint később kiderült, jól tettem.
A jigfejeket hagyományosan szereltem fel, és egy apró forgókapcsos karabinerrel csatoltam a 0,14-es damilom végébe. A 2 grammos fejet egyetlen botommal sem igazán tudtam eldobni, megfelelő botot pedig nem találtam a boltokban. Jobb híján ultra light jig botként a középerős spiccével szerelt rezgőspicces botomat használtam. Pompásan működik, a műcsali minden egyes kis bukdácsolását és a kapást is kiválóan lehet vele érezni.
Nagyon megcsapott a twiszterezés szele, fogóssága és olcsósága miatt is. Ha be kell szakítani, egy twisztert kevésbé sajnál az ember, mint pl. egy körforgót. Természetesen nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy anyagi megfontolásból találtam rá erre a módszerre. Inkább a variációs lehetősége volt az, ami megragadott. Az számomra új szerelék, mint már említettem, nem saját ötleten alapul, én csak egy kicsit tovább fejlesztettem. Ezt szeretném most bemutatni.
Az eredeti szereléket a feketesügér horgászatára épülőre épülő amerikai műcsalis kultúrában széles körben alkalmazzák, nem is kis sikerrel. A szerelék neve Carolina rig, és a következőképpen néz ki. A főzsinórra felfűzünk egy cseppólmot, alá kötünk egy forgót és a forgó másik végébe egy kb. 60 centis előkén egy súly nélküli, hagyományos horogra tűzött plasztikcsalit. Én annyit módosítottam, hogy a cseppólom helyett egy stopperólmot helyezek a főzsinórra, két szilikoncső segítségével. Mielőtt a csöveket ráhúzom a kis csapokra, egy egyszerű hurkot formálok a damilon, és csak aztán tolom rá a szilikon rögzítő csöveket. Az ólom csapjainak a végeit egy fogóval kissé visszahajtom. Ez az ólmozás azért jó, mert horgászat közben, ha kisebb súlyú ólmot akarok feltenni - hogy még lassabban, ingerlőbben szálljon alá a szerelék -, akkor könnyedén cserélhetek. A másik előnye, hogy az eredeti szerelékkel szemben itt a stopperólom elmozdításával a súly és a lebegő twiszter távolsága tetszőlegesen változtatható. Az egyetlen probléma az, hogy nagyon óvatosan kell vele bánni, mert erősen akadós terepen sok ólmot veszíthetünk. Ha kevésbé „erdős” a víz alja, akkor ez a szerelék csodálatos eredményeket produkálhat. Ha akadós terepen biztosabb megoldásra vágyunk, akkor használjunk cseppólmot a stopper helyett, alá és fölé kössünk kis cérna- vagy gumiütközőt, így maradéktalanul élvezhetjük a súlytalan twiszter adta lehetőségeket, anélkül, hogy attól kellene tartani, hogy túl gyakran elveszítjük az ólmot. Az ólom cseréje ebben az esetben kicsit macerásabb, de valamit valamiért.
Mindenképpen érdemes majd ezt a szereléket is kipróbálni tavasszal, amikor a vehemens ragadozók is egy kicsit lassabbak. Ilyenkor átütő sikert hozhat a lassan alászálló twiszter.
