Amikor az ember nagyon szeretne, de huzamosabb ideig mégsem jut el horgászni, eljön az-az idő, amikor ha törik, ha szakad, menni kell. Én a Muzslya alatti halastó-feltöltő Szifon-kanálisra indultam. Ilyenkor az események persze, a maguk rendje-módján peregnek.
Ilyen nyaram már rég nem volt. Telis tele mindenféle földi elfoglaltsággal. És a horgászat?
Végre sikerült egy pár nap szabadságot kiragadnom. Annyira hiányzott már a természet és a víz felett meredező horgászbotokkal a barátkozás, hogy az újvidéki munkahelyről egyenesen a Muzslyán rám várakozó, ellustult horgászfelszerelésem felé rohantam. A szülőfalumba érve a környék horgászvizei felől érdeklődve, egyértelmű választ kaptam: a szeretett vadvizeinken napok óta sehol sem harap a hal. Hát, a nyílt vizeken már eleget fenekeztem ahhoz, hogy az üres halzsákkal való hazatérés nem ismeretlen fogalom. Ezúttal még előkészített horgászhelyem sincs, túl magas a folyók vízállása, maradt az egyetlen vezérlő csillagom a tudat, miszerint csak az a horgász fog halat, aki horgászni megy.
Neki láttam a rituális előkészületeknek. Etetőanyag keverés, kuktában öregkukorica főzés. A horgászfölszerelésemet rendezgettem, a 38 fokos forró júliusi délutánban a horgokat kötözgettem. Egyszerűen oda, ahol előetetés nélkül is van némi esélyem amur vagy pontyfogásra, azaz az écskai halastavakat feltöltő Szifon-csatornára készültem.
A virradat előtt már a fekete, szurkos országúton robogtam. A kocsim visszaverődő fényében néha felcsillantak a rókaszemek, időnként szürke tapsifülesek táncoltak át a kocsiút csíkján.
Végre a tetthelyre értem, és a hajnali derengésben, a szinte állóvizű Szifon-csatorna partján horgászhelyet választottam. Kényelmesen elhelyezkedtem, tombolt bennem a szabadságérzet és a horgászösztön.
Türelmesen várakoztam.
Később dobásaimmal órákig keresgéltem, tapogattam a vízmederben a bemélyedéseket, kutattam a vízinövények között az esetleges ponty vagy amur gyülekezőhelyeket, a túloldali nádsávok formálta öblökben, pár centiméternyire a parttól a pontyokat.
Semmi.
A fenekezéstől természetesen nem álltam el, hisz a természet hívó szavával egyetemben ez vonzott a vízpartra.
A tűző napon, tíz óránál is hosszabb ideig tartott már a horgászat, amikor elegendő kondíció hiánya, kivetett a türelmes természetbe illeszkedésemből. Kezdett hiányozni az akció.
Egy könnyebb Cormorán teleszkópos hangulatfokozó botot szedtem elő, előkotortam a csontis dobozt és máris bluggyant az új stratégia, a szemközti nádgyökerek elé. Dinamika volt már maga a bevetés is, no meg immár, nagyobb eséllyel várhattam a fehérhalat vagy a kárászkapást. Végre egy kis változatosság, már nehogy eszembe jusson, haza indulni!
És egyszer csak megrezzent a teleszkópos bot vége.
Felemelkedett a zsinórom hasa, megbillent a spicckarika a vízfelszín felé. A mintha kútba dobtam volna érzésem elillant. Meghúztam a nyelet. Görbült a botvég, suta súlyként közeledett felém a fogás.
Négy lábbal evezve érkezett a nem kívánatos vendég. A teknőcnek a lábába csimpaszkodott a horog, úgyhogy jóformán hozzá se értem, lepottyant. Catch and release nem történt, hisz talpraesett zsákmányom ezúttal a horogtól megszabadulva talpra esett, majd kiváló érzékkel, amennyire csak tőle tellett, nagy lendülettel a vízbe csörtetett.
Leszereltem a teleszkópot.
A túloldali nádgyökerek között még egy kicsit „pontyoztam”. Szó, ami szó, kitikkasztott a perzselő nap, lehorgásztam a mait. Sem a ponty, sem az amur nem jelentkezett. Az égen meg felbukkantak, és szaporodni kezdtek a felhőfoszlányok. Ideje volt készülődni.
Összecsomagoltam. Jól éreztem magam. A vízközelség feltöltött új energiával. Útközben hazafelé, arra is volt erőm és kedvem, hogy megcsodáljak egy út menti tanyát.
Hazaérve kirakodtam a kocsimból, elidőzgettem. Míg élveztem a szépen eltöltött nap által kiváltott kellemes bizsergést, az alkonytól és a feltornyosult felhőktől sötétségbe bújt a táj, beledörgött az ég, kopogni kezdett az eső.
Előszedtem a kis Canon A60-as fényképezőgépemet, a családi ház kertjében olyan helyet néztem ki, ahol legkevésbé áztatott az eső. Fényképezgettem.
A szobámban később a felvételeket nézegetve rádöbbentem. Ma eredménytelen, de szép horgásznapom volt, - elmosolyodtam -, ezúttal gyorsabb és könnyebb volt a villámot elcsípni, mint halakat...
