Meg-HAL-lgatás 2. rész – Horgászat Nagy Sándorral

Meg-HAL-lgatás 2. rész – Horgászat Nagy Sándorral

Üdvözöllek benneteket a Meg-HAL-lgatás következő részében. A mai horgászaton egy újabb kiváló színművész lesz a vendégem, név szerint: Nagy Sándor! Fogadjátok szeretettel Sanyit, akivel a nap folyamán pecázni fogunk, és közben sok érdekességet megtudunk róla. Ne is húzzuk tovább az időt!

Ma Kajászón horgásztunk

Elsőként bemutattam Sanyinak nagy vonalakban, hogy hogyan is fogunk ma horgászni.

Elmagyaráztam a method módszer működését…
… illetve a csalitüske használatát…
… majd odaadtam Sanyinak a felszerelést, hogy készítse elő bedobáshoz

Miután Sanyi felcsalizott és megtöltötte az etetőkosarat nem volt más hátra, mint hogy bedobja a szereléket a vízbe. Mivel tudom, hogy nem most horgászott először, így bátran adtam a kezébe a horgászbotot, hogy bedobhasson.

A dobáson látszódott a tapasztalat… elsőre kb. 40 méterre sikerült bedobni

Miután Sanyi bevetette az egyik végszereléket én gyorsan bedobtam a másikat is, majd el is kezdtem faggatózni.

Az első kérdésem az volt, hogy hogyan is került kapcsolatba Sanyi a horgászattal

Bálint: Mesélj kicsit, légy szíves, a horgászmúltadról, mert tudom, hogy nem most horgászol először!
Sanyi: Azt kell tudni, hogy édesapám Záhonyban dolgozott egy cégnél, aminek a területén volt két hatalmas víztározó, ahova a munkások halakat telepítettek. Én a bátyámmal nagyon nagy szeretettel látogattam a két vizet és fogtunk is halat: keszeget, kárászt. Imádtam azt, hogy ott vagyunk a természetben, emlékszem az első fogásomra: Egy tenyérnyi keszeg vagy kárász lehetett, és amikor kifogtam rohantam a bátyámhoz, hogy „Fogtam egy halat, fogtam egy halat!”. Aztán olyan is volt, hogy belecsúsztam a vízbe. Amikor csak tehettem, kimentem a bátyámmal együtt a tópartra. Nagyon nagy élmény volt. 

Sanyi nagy örömmel mesélt korábbi horgászélményeiről

A beszélgetés közben megérkezett az első kapás. Miközben én egy keszeggel „küzdöttem”, a másik boton is kapás volt, így azt Sanyi vette kézbe, de annak a horgán már egy termetesebb hal volt.

Ez bizony ponty lesz!
Íme, a nap első pontya
Nagy volt az öröm

Miután visszaengedtük a halat, tovább folytattuk a beszélgetést.
Bálint: Mostanában a csapból is az folyik, hogy milyen volt a karantén, illetve milyen hatásai voltak. Az érdekelne, hogy most, hogy már nincsenek olyan szigorú korlátozások, mivel telnek a hétköznapjaid?
Sanyi: A Nagyvárosi fények című Chaplin némafilm színpadi adaptációját próbáljuk a Játékszínben és közben majdnem minden este játszom. Illetve júliustól forgattam több sorozatban, a Mi kis falunkban, illetve a Segítség, itthon vagyokban. Széplassan indul be minden. Közben mindannyian kétségek között vagyunk, hogy hol van ennek a vége, de abban bízunk, hogy nem kell bezárni a színházakat és minden mehet tovább. 

Sanyi készséggel válaszolt minden kérdésemre

Ha kíváncsi vagy a beszélgetés és a horgászat minden részletére, akkor nézd meg a pecáról készült filmet a Haldorádó Youtube csatornáján!
A beszélgetést egy kapás szakította félbe. Sanyi már fárasztotta a halat kis ideje, amikor a másik bot is „elsült”. Mindkét bot végén egy ponty harcolt.

Dupla fárasztás
Két ponty a matracon
Együtt tértek vissza a vízbe

Visszaengedtük a halakat, de sajnos lejárt a horgászatra szánt idő. Megköszöntem Sanyinak, hogy eljött velem pecázni, majd elbúcsúztam tőle. Remélem, ez a rész is érdekes volt számotokra és megtudtatok valami olyat Nagy Sándorról, amit eddig nem is gondoltatok. Ha tetszett ez az írás, ne felejtsd el megnézni a horgászatról készült filmet!

Találkozunk a következő részben!

Írta: Bank Bálint
Fényképek: Polónyi-Gyuricza Krisztián