Zentai módra

Zentai módra

Február 12., itt-ott szállingózó hópelyhek, 0 Celsius fokon mélázó higanyszál, befagyott víztükör, úszózó sporthorgászok a lékek körül. Persze az adorjáni csatorna jegére nem véletlenül kerültek versenyzők. A zentai Zenta SHE ludas a dologban, hiszen horgászai még télen sem tudnak ellenállni a versenyhorgászat varázsának.

Zentának, a vajdasági kisvárosnak, 56 éve van horgászegyesülete, és történetesen a legnagyobb horgászsikerét a jelenlegi versenycsapata érte el. A Zenta Sporthorgász-egyesület az elmúlt idényben nemcsak, hogy az előkelő negyedik helyen végzett az országos bajnokságon, de fönnállása óta először két országos válogatott taggal is büszkélkedhet. A válogatóversenyeken Bakos Roland az utánpótlás kategóriában, Bicók Róbert pedig a felnőtt kategóriában érdemelte ki eredményével a válogatott keretbe jutást, és idén Szerbia és Montenegró színeiben ott lesznek a portugáliai világbajnokságon.

Téli kupaverseny

,"s","95%","k"]A középkor hajnalán született Zentáról, a mozgalmas és tragikus múltú településről röviden csak annyit, hogy a város neve II. András árpádházi király uralkodása alatt, 1216-ban bukkan fel először egy oklevélben, mely szerint Saul ispán özvegye földet ajándékozott a „Zenthai klastromnak” (monostornak). A történészek világhírű történelmi eseményt fűznek a város nevéhez, ugyanis a Savoyai által vezetett egyesült hadak zentai győzelmével, 1697. szeptember 11-én szabadult fel majdnem egész Magyarország az oszmán hódítás alól. E csata következménye az 1699-ben megkötött karlócai béke, mellyel lezárult a törökök közép-európai térhódítása. Ma a városnak kb. 28 000 lakosa van.[-doboz]

A tavalyi hatfordulós országos bajnokság kezdetén még átlagosan szerepeltek a zentaiak, de ahogyan a fordulók peregtek, egyre jobban bemelegedett a csapat, egymást követték a jó fogások. A szép eredménytől pedig szinte megtáltosodott az egyesület, betüzesedett a horgászvér, népszerűvé robbant a versenyhorgászat, így az időjárásra, vízállásra, évszakra fittyet hányva újabbnál újabb versenyeket rendeztek, rendeznek, és versenyeznek.

Az adorjáni csatornán gyakran vetélkednek a zentaiak
Esőben...
... és sárban is meghorgásszák a Tiszát
A bojlisok is résen vannak a nagy folyón

Kezdjük talán a bajnokság utáni Zenta-kupával, ahol a nemzetközi jellegű horgászversenyen taposva ugyan a sarat, de meghorgászták az apadó Tiszát és kipecázták az első helyet. Következett egy ősz végi megmérettetés. A csontdermesztő novemberi szél, a deres táj sem hiúsította meg, hogy megszervezzék a FRIGO-kupát, amelyet 22 versenyző végig is horgászott. Az említett kupaverseny alatt az időnként felerősödő, néha 70 km óránkénti sebességet is elérő fagyos szélben nem önmagukat, inkább a rakós botokat féltették.

Csontdermesztő szélben finom szerelékkel kutattak a csatorna halai után...
... hogy kihalásszák ezeket az érmeket

Decemberben 6-án a Mikulás-kupán, lévén -6 fok, egy picit szét kellett paskolniuk az adorjáni csatorna bőrjegét, de azért nekiláttak a horgászatnak, és ezúttal kiderítették, ki érdemel Mikulástól aranyérmet.

Mikulásnap reggelén még a bőrjég sem zavarta őket a horgászatban...
... és ki is derítették, ki kap ajándékot a Mikulástól

Amikor aztán január 7-én, a pravoszláv karácsony napján, kihasználva a zimankó érkezése előtti +3 fokot, lebonyolították a Karácsonyi kupát, végképp úgy gondoltuk, hogy ezzel a versennyel a tavaszi felmelegedésig búcsút mondanak az úszózó versenyeknek. Tévedtünk.

Hogy a január se múljon verseny nélkül, a szerb karácsony napján megszervezték az úszózó Karácsonyi kupát

Alig egy hónap elteltével, február 12-én, míg a higanyszál a 0 Celsius fokon mélázott, a lékek körül, az itt-ott szállingózó hópelyhek között, a befagyott csatorna tükrén újra felsorakoztak az úszózó sporthorgászok. Úgy látszik, a zentaiak még a didergésbe is beleszoktak, húszan voltak azok, akik meghorgászták a Grizli-kupát. Ezúttal a halak többsége is megörült, hiszen a baltával vágott lékeken keresztül egészen váratlanul jutottak friss levegőhöz. A verseny után az is bebizonyosodott, hogy csak a kupa neve van kapcsolatban a vérengzéssel, mivel a félrevezetett, mohó halacskákat a versenyzők a megszokott sporthorgász modorral mind visszaengedték a vízbe.

Mozzanatok a februári Grizli-kupáról

A Zenta SHE elnöke, Dragomir Vujačić meg csak mentegetőzik: „Mit csináljak velük, ha egyszer horgászni akarnak?!”

Persze időközben bojlis versenyekre is jártak...
... halasítottak...
... őszi csukázó versenyt szerveztek...
... amit téli, léki csukázóvereny is követett...
... sőt, a versenypálya karbantartásáról sem feledkeztek el

Mindezek ismeretében kerestem fel a télen-nyáron versenyeket szervező horgászegyesület két kiemelkedő tagját, akik az idei portugáliai világbajnokságra készülődnek.

Bakos Roland versenyhorgász nyolcadikos tanuló. Nemsokára 15 éves lesz, két hobbija is van, az egyik a motorozás, a másik természetesen a horgászat. A horgászbot forgatását még egészen kicsi korában megkezdte, persze ez akkor inkább csak játékos kikapcsolódás volt, és barátkozás a természettel. De édesapja, Rudolf, aki országos szintű horgászmester és a Zenta SHE oszlopos tagja, mindig kéznél volt, így Roland évről évre egyre komolyabban kezelte a hasznos tanácsokat, és lassan bővítette a tudását a horogkötéstől, a szerelék elkészítésétől kezdve egészen a horgászhely kipuhatolásáig és a halak szákolásáig. Mindezek mellett a szaklapokat és a szakkönyveket is szívesen fürkészte, horgászattal kapcsolatos videofilmeket tanulmányozott, és meghallgatta a világversenyeket megjárt horgászok hasznos tanácsait is. 1999-ben került be hét és fél évesen a Zenta SHE csapatába. Szülei az eddigi jó tanulmányi eredményével elégedettek, ezért semmi kifogásuk az ellen, hogy Roland a szabadidejét horgászbottal a kezében a vízparton töltse.

Bakos Roland zentai sporthorgász

- Így visszagondolva, nagyon kemény munka árán jutottam az élvonalba - magyarázta sikerét Roland - köszönöm a Zenta Sporthorgász-egyesületnek és szüleimnek, hogy bíztak bennem, és azt is, hogy édesapám nagy áldozatot hozott, mivel a saját válogatottbeli szereplését háttérbe helyezte az én sikereim érdekében. Szerencsénk volt, hogy tavaly a világbajnokságot Újvidéken tartották, így a helyszínen szemügyre vehettük az esetleges ellenfeleket. Elképedve néztük, hogy a fejlettebb országokban milyen komolyan veszik ezt a sportot, és mekkora anyagi áldozatot hoznak a siker érdekében. Ez sajnos nálunk még gyerekcipőben jár. Azért bízom abban, hogy lesz elegendő időnk, hogy kidolgozzuk a taktikát, hogy az elvárásoknak megfelelően minél jobb helyezést érjünk el. Tavakon, csatornákon is szeretek horgászni, de számomra legnagyobb kihívás a folyóvíz. Miután megtudtam, hogy bekerültem a válogatottba, információkat gyűjtöttünk a portugál helyszínről, Coruche-ról. Itt az időjárás határozza meg, hogy milyen stílusú horgászatból áll a verseny. Match-horgászat vagy rakós botos horgászat. Mindkettő kedvelt módszerem. Különösen tavaly szereztem rengeteg tapasztalatot. Az Indjija melletti jarkovaci szereplésem a legemlékezetesebb, mivel itt zajlott az utolsó forduló, és itt kellett megdolgoznom azért, hogy az ország három legjobb horgásza közé kerüljek, akik biztos tagjai a válogatott csapatnak. Kétfordulós volt a verseny, és az utolsó napon egy szektorba kerültem a versenytársammal, aki az első helyen állt. Nagy kihívás volt, mivel meg kellett szereznem az első helyet, hogy a válogatott keretbe bejuthassak. Nagyon kemény verseny volt, az apák is farkasszemet néztek egymással. Vetélytársaim biztosak voltak a győzelemben, mert számolták a halakat. Mi a súlyban bíztunk. A vetélytársamnak 8900 gramm hala volt, az én fogásomat utolsónak mérték le a bírák, így lélegzetvisszafojtva vártuk a mérést. Nálam 8950 grammot mutatott a mérleg. Az öröm leírhatatlan volt. A terveim pedig, hogy jól szerepeljek a világbajnokságon, ami után az idei válogatóversenyeket is szeretném úgy meghorgászni, hogy a válogatott csapatban maradjak.

A zentai sporthorgászat másik kiemelkedő egyénisége Bicók Róbert, 39 éves magánvállalkozó, aki hotel- és étteremtulajdonos is. Szövetségi ligás birkózó volt, majd felhagyva ezzel a sporttal váltott át a versenyhorgászatra. Ma már a sikeres vállalkozásának köszönhetően, amikor csak megkívánja, szakíthat időt horgászatra, amit bőven ki is használ. Szegedi barátjával, Erdei Attilával, Magyarország többszörös országos bajnokával, gyakran járták és járják a horgászvizeket, és Róbertnek sikerült is kitapasztalnia az úszózó sporthorgászat csínját-bínját, sőt a 13 méter hosszú kedvenc rakósbotjával kipecázni a válogatott keretbe jutást is.

Erdei Attila a zentai zsákmánnyal
Bicók Róbert is ott lesz a portugáliai világbajnokságon

- Büszke vagyok a sikerre, hogy a Szerbia és Montenegró legjobb horgászai között ott lehetek a portugáliai világbajnokságon, ahol törekedni fogok arra, hogy minél jobb helyezést érjek el. Bízom a jó szereplésünkben és abban is, hogy a Zenta SHE csapata az elkövetkezendő két esztendőben országos bajnokságot nyer - mondta Róbert.

A tavaszi felmelegedésig még maradt idő. Hogy a horgászszezon kezdete előtt szervez-e újabb versenyeket a Zenta SHE, nem lehet tudni. De egy bizonyos, a versenyeken a zentai sporthorgászok igazán jól érzik magukat.

A zentai Tisza-szakasz madártávlatból
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.