Minden kezdet nehéz…

Minden kezdet nehéz…

Most az első 20 óra eseményeiről adunk rövid összefoglalót, kitérve néhány érdekességre is. A sorsolás izgalmai után a kezdeti lépések nagyon fontosak, mivel a konkrét hely kiválasztása, az etetési taktika döntően meghatározhatja, meghatározza a későbbi eredményeket. Vasárnapra kiderül, kinél hogy működött a dolog.

Legelőször a kezdetekről. Ahogy a hajnali párafüggöny oszladozott a vízrendszer felett, úgy szaporodtak a megérkező csapatok a halőrház környékén. A regisztrációs időszak kezdetére, reggel 7 órára mindenki rendben megérkezett, és így bizonyossá vált, hogy a hagyományokhoz híven teljes csapatszámmal rajtol el a verseny. Amíg az adminisztráció zajlott, addig a csapatok barátként üdvözölték egymást, és mi is örömmel találkoztunk újra velük. Kiemelnénk, hogy néhány más sportággal vagy rendezvénnyel ellentétben itt nyoma sem volt távolságtartásnak, akár a világbajnok részéről sem, így jó volt látni azt, hogy maga a versenyláz nem megy az emberi kapcsolatok rovására.

Román barátaink

Az emberi tényezők közül szeretnénk megelíteni egy olyan gesztust, ami talán sokat elárul abból, hogy hogyan is működik, működhetne a dolog. Fehérvári Gábor, a No 1. és a CARP FIX nevében az egyesületnek ajándékozott egy elektromos csónakmotort, minden fajta reklám-kérés és egyéb elvárás nélkül, munkánk elismeréseként. Ezúton is szeretnénk megköszönni ezt a gesztust bízva abban, hogy továbbra is hosszú távra építkezhetünk.

Nyolc órakor kezdődött meg a sorsolás, előtte ismertetésre került a szabályzat, valamint a pályabeosztás is.

Ki mit húz ki?

Aki látta a térképet az előző bejelentkezés kapcsán, az most már tudja, hogy 3 szektorban 8-8 csapat helyezkedett el, egymástól 50 méteres távoltságban. Piros illetve zöld színű határbóják jelezték a dobási sávszélességet, ezek mélysége 100 m volt a parttól és rajthelytől függően, de minimum 50 méter szélességet határoztak meg. Mivel a hagyományos bedobással maximum 130 méter dobható biztonsággal meg, akkor kiszámíthatjuk, hogy 0,5-1,0 hektár horgászfelület jut egy-egy csapatra a gáti szakaszon, és minél kisebb a vízmélység, annál nagyobb a horgászatra engedélyezett felület a többi szektor tekintetében.

A gáti egyenes határbójasora

A sorsolás a csapatok neve alapján ABC szerint lett lebonyolítva, egyszerre történt húzás szektor és kapcsolt rajthely tekintetében. A hivatalos rajtlistát szintén mellékeltük korábban, ebből látható, hogy kinek mit hozott a szerencse, legalábbis a kezdetkor minden rajthelyről már meg volt az előzetes vélemény, a koncepció. Voltak, akik hagyományosan azonos vagy szinte azonos helyre kerültek ismét, így például a debreceni HOROG-ÁSZ CARP TEAM újra a magányos Felező-félszigetre száműzte magát, vagy megemlíthetnénk Ladányi Tamásékat és Tari Pistáékat, akik tartósan élvezik a jelek szerint az I. sziget vendégszeretetét. A világbajnok MELEG-SBS páros ezúttal a gáti szakasz mélyvízi részére húzott, ami akkor igen biztatónak tűnt a jövőre nézve.

Zoran, Ivica és a rakéta

Az elkövetkezendő 2 órában a 11 órás kezdésig megtörtént az elhelyezkedés, az etetési pozíciók meghatározása, mindenki lázasan tanulmányozta a víz alatti világ rejtelmeit. Pár perccel a hármas dudaszó előtt lázas sebességgel partra eveztek a felfedezők, majd ezúttal már horoggal együtt repültek a bojlik a vízbe.

Csendélet

Mivel csapatonként 2-2 bóját engedélyez a szabályzat, érdekes volt látni a különböző taktikákat, de a többség 70-80 méteres távolságnál megállt, mivel e távolságban még meg van az esélye éjjel is a pontos dobásnak, és a dobócsöves, esetleg rakétás etetésnek is. A szélső vagy távolibb helyeken lévő csapatok a növényszéleket is vallatni kezdték, ahol 60-80 cm-es vízmélység volt a jellemző.

A következő órák általában napozással és beszélgetéssel teltek, valódi party-hangulatban. 5-6 óra múlva már többen megjegyezték, hogy hol vannak a halak, mert tipikusan nyári tüneteket produkált a víz, magyarul szinte nem adott halat. Maga a kritika szerencsére vicces volt, mert mindenki pontosan tisztában van a tó lehetőségeivel. A szintén sekély részre a C3 rajthelyre sorsolt A’LA CARP TEAM-t mindenki őszinte meglepetésére az időjárás sem zavarta, ők szinte rögtön elkezdték fogni a 2-3 kilós pontyokat, és 10 óra alatt, azaz a nappali órákban már 13 darab pontyot gyűjtöttek be. Ezzel fényévekre elhúztak az első jelek szerint, mert a C1 5, igaz nagyobb hala mellett a többiek 3 vagy kevesebb hallal álltak 21 órakor. Összesen csak 11 csapatnak volt hala, és az összsúly sem érte el az 1 mázsát sem.

Itt tölthető le 10 órás fogási táblázat!

A 10 órás fogási grafikon

Mindenki kíváncsian várta az éjszakát, bízva abban, hogy ha lassan is, de áteszik magukat a halak a beszórt bojli-halmokon, és komoly reményeket fűztek a mélyvízi gáti szektor nagytestű pontyaihoz. E pontyok azonban erről nem igazán vettek tudomást, mert általános meglepetésre a gáti szakasz maradt 20 óra után is a legkevésbé eredményes, ekkor még a világbajnok is csak 1 db kispontyot tudott felmutatni! Azért lassan, de biztosan megindultak a halak, és a nappali 10 órához képest közel 6-szor több hal került időlegesen szárazra, így csütörtök reggel 7.00-kor a mezőny 538,44 kg-ot és 217 db-ot tudott felmutatni. A legtöbb hal továbbra is a sekélyvízi C szektorból került ki, de az élen már a 10 óra után még nullázó HALDORADO TEAM állt a B szektor szélső helyéről, mivel Tamásék közel 3-as átlagban 23 pontyot fogtak!

Tamás és egy jóllakott ponty

Mellettük a C1, a lehetelen helynek kikiáltott pozíción horgászó Lupsan és Nitu (C3), valamint a szintén román színekben versenyző SIP CARP TEAM (C7) szinte azonos eredménnyel állt, gyakorlatilag 1 halon belüli különbséggel. Zoran és Ivica 1 db hala egyre pedig érdekesebb kérdéseket vetett fel a mezőnyben, mivel mindenki tudta, hogy ez tőlük biztos, hogy nem valós eredmény… Már csak 3 csapat mardt hal nélkül, remélhetőleg átmeneti ideig.

Itt tölthető le 20 órás fogási táblázat!

A 20 órás fogási grafikon

Most a déli órákban, amikor e sorok elkészültek már látszik, hogy estére komoly meglepetések várhatók, de mindent a maga idejében!

Product catalogue

Haldorádó
Cataloque

The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!

Visit Cataloque
2021 Széchenyi napelem

10seconds until we redirecting you to the payment page.