Palotás Big Carp Nemzetközi Bojlis Kupa 2006.

Palotás Big Carp Nemzetközi Bojlis Kupa 2006.

Idén hatodik alkalommal rendezték meg a Palotás Kupát, Magyarország első és egyben a mai napig egyedülálló, 7 napon át tartó bojlis versenyét. A 20 kilón felüli fogások, a rengeteg kapitális ponty és a felhőtlen hangulat több csapatot is annyira magával ragad, hogy ők visszatérő vendégek ezen a rangos megmérettetésen.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is június második hetében rendezték meg a versenyt. Már a verseny előtti napon több csapat érkezett a tó partjára, megbeszélték taktikájukat, elemezték a kijelölt helyek előnyeit, hátrányait.

A sorsolás két fázisban zajlott le. Elsőként a húzás sorrendjét, majd a kihúzott sorszám szerint a helyeket húzták ki a csapatok tagjai. A sorsolásnak a Palotási versenyen nagy jelentősége van, hiszen egy ígéretesebb hely jó horgászattal akár a győzelmet is jelentheti. A Kovács Team párosát külön köszöntötte a horgászelnök, ugyanis a Palotás kupák történetében először Kovács Alexandra személyében hölgyversenyzőt is köszönthettek a jelenlévők. A sorsolás végeztével több csapat boldogan indult kihúzott horgászhelyére, azonban volt olyan páros is, akik szomorúan vették tudomásul, hogy melyik hely jutott nekik.

Miután minden csapat elfoglalta a horgászhelyét, egy dudaszó elhangzása után kezdetét vette az egyhetes, maratoni verseny. Több csapat egybehangzó véleménye szerint az elmúlt versenyeken jól szereplő helyeken, a gát két oldalán (1., 16. hely), a tó sekélyebb részein (15., 28. hely), és az öbölben (24. hely) horgászó csapatok ismét nagy eséllyel pályázhattak jó eredményre. A szektorokat a tavalyi év újítása szerint ismét jelzőbójákkal választották el, a félreértések elkerülése végett.

A helyezések izgalmasan alakultak a 7 nap folyamán:


A verseny 28. órája

A tó sekély részén (15. hely) horgászó HorogÁsz Carp Team már a verseny elején komolynak mondható előnyt szerzett, a Haldorádó-Peugeot Team-mel (16. hely) szemben. A harmadik helyen, a Carp Fix Team (26. hely) csapata állt, szorosan követve a Ladányi Tamásékat. Az első három helyen álló csapat fogásai között a kisebb halak domináltak, de lassan kezdtek megindulni a nagyobb pontyok is, a Fanatic Carp Team (23.hely), és az újonc Rácvárosi Horgászbolt (2. hely) csapatánál.

A verseny 28. órája
Helyezés
Csapat
Pont
1.
HorogÁsz Carp Team
82,9
2.
Haldorádó-Peugeot Team
46,25
3.
Carp Fix Team
42,95
4.
Kox Team
27,9
5.
Rácvárosi Horgászbolt Pécs
26,4
6.
Fanatic Carp Team
25,6
7.
Lastia Szlovákia
25,28
8.
Szlovákia Star Baits Team
25,15
9.
Carp Einstein Team
23,7
10.
King Baits-Mosella Team
22,38

A verseny fő időjárási jellemzője a „kutya” meleg volt.


A verseny 52. órája

Az első két helyezett változatlan maradt, de megfigyelhető volt, hogy a valamivel jobb fogási átlagsúllyal rendelkező Haldorádó csapat folyamatosan, pontról-pontra faragta le hátrányát. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára, szinte a semmiből előtörve került a Szlovákiai Star Baits (13. hely) csapata. Ivan Fabiánék folyamatosan fogták a 2-4 kg-os pontyokat. Az első három helyezett teljesen elszakadt a mezőnytől, a horgászhelyükön szinte hemzsegő kisebb pontyoknak köszönhetően. A tó középrészén lévő csapatok a nagyobb pontyokban, és a plusz pontokban reménykedtek.

A verseny 52. órája
Helyezés
Csapat
Pont
1.
HorogÁsz Carp Team
161,95
2.
Haldorádó-Peugeot Team
136,6
3.
Szlovákia Star Baits Team
125,5
4.
Green Team
77,45
5.
Rácvárosi Horgászbolt Pécs
67,9
6.
Pontymánia
67,65
7.
Fanatic Carp Team
67,28
8.
Eger Team
64,18
9.
Sziko Team
53,55
10.
Carp Fix Team
52,58

Kovács Alexandra profi módon fárasztotta ki ezt a gyönyörű tükröst…
… majd engedte vissza éltető elemébe!


A verseny 111. órája

Nagy meglepetésre a Szlovákiai Star Baits csapata hihetetlen, több mint 100 pontos előnyre tett szert. A másik két dobogós csapat szinte fej-fej mellett haladt, hihetetlen munkát végezve, éjjel-nappal fogva a kisebb pontyokat. Több csapatnál is megindultak a 15-20 kg közötti pontyok, míg az Imperial Baits csapata majd’ 140, addig a Pontymánia közel 200 pontot gyűjtött. Érdekesség volt, hogy a Haldorádó-Peugeot csapatával szemben lévő King Baits-Mosella (1. hely) páros csak a 17. helyet tudhatta magáénak, az előző versenyeken szinte mindig jól szereplő helyen.

A verseny 111. órája
Helyezés
Csapat
Pont
1.
Szlovákia Star Baits Team
427,15
2.
HorogÁsz Carp Team
324,25
3.
Haldorádó-Peugeot Team
308,3
4.
Pontymánia
241,08
5.
Kox Team
188,78
6.
Rácvárosi Horgászbolt Pécs
188,08
7.
Fanatic Carp Team
165,88
8.
Imperial Baits
157,93
9.
Carp Einstein Team
156,15
10.
Green Team
151,1

Az Imperial Baits gyönyörű pontyokat fogott…
… csakúgy, mint a Pontymánia csapata.


A verseny 124. órája

Az első helyen lévő szlovák csapat már 150 pontos előnnyel rendelkezett, és ekkor már kezdett eldőlni az első helyezés sorsa. A 2. és 3. helyen álló csapatok hihetetlen párharcot vívtak. Már csak 2 pont választotta el egymástól a két csapatot, ezért egyetlen hibát sem engedhettek meg maguknak. A Pontymánia csapata megfogta a verseny első 20 kg feletti pontyát, egészen pontosan 20,45 kg-on állt meg a mérleg.

A verseny 124. órája
Helyezés
Csapat
Pont
1.
Szlovákia Star Baits Team
473,8
2.
HorogÁsz Carp Team
335,65
3.
Haldorádó-Peugeot Team
333,55
4.
Pontymánia
263,13
5.
Kox Team
228,88
6.
Carp Einstein Team
218,3
7.
Rácvárosi Horgászbolt Pécs
210,38
8.
Carp Fix Team
191,53
9.
Fanatic Carp Team
190,68
10.
Green Team
161,8

A Pontymánia csapatának tagja, Dredor György 20,45 kg-os tükrösével, mely egyben a verseny egyik legnagyobb pontya is volt
Csapattársa, Kiss Tamás egy palotáson igen ritka koi ponttyal


A verseny 148. órája

Változás történt a dobogós helyeket illetően! A Haldorádó csapata helyet cserélt a Tóth testvérekkel. A HorogÁsz csapatánál megálltak a pontyok, szinte alig-alig tudtak egy-egy példányt kivarázsolni a vízből. Ladányi Tamásék ekkor megnyugtató, 30 pontos előnnyel várhatták a következő napot. A negyedik és ötödik helyen viszont kezdett éleződni a helyzet. A Rácvárosi Horgászbolt csapata felzárkózott a Pontymánia duója mögé.

A verseny 148. órája
Helyezés
Csapat
Pont
1.
Szlovákia Star Baits Team
594,3
2.
Haldorádó-Peugeot Team
411,2
3.
HorogÁsz Carp Team
381,8
4.
Pontymánia
286,63
5.
Kox Team
256,53
6.
Carp Einstein Team
252,68
7.
Rácvárosi Horgászbolt Pécs
240,65
8.
Carp Fix Team
227,58
9.
Fanatic Carp Team
208,43
10.
Green Team
194,35

A Haldorádó-Peugeot csapata a sok kis ponty mellett, egy hibátlan 19,40 kg-os tőpontyot is kifárasztott
Az egy hét folyamán, a versenyzők több harcsafogást is elkönyvelhettek
Természetesen minden kifogott hal különleges bánásmódban részesült


A verseny végeredménye

A verseny szinte utolsó perceiben a Rácvárosi Horgászbolt Pécs csapata, a Pontymánia 20,45 kg-os pontyával pontosan megegyező tükörpontyot fogott. A mérlegelők többször is lemérték az azonos súlyú halat, de a mérleg szintén 20,45 kg-on állt meg. A magyarországi bojlis versenyek történetében most fordult elő először, hogy két azonos súlyú hal vigye el, a legnagyobb pontyért járó díjat.

Összességében ismét változatos, izgalmakkal, meglepetésekkel tűzdelt verseny folyt a Palotási víztározón. A csapatok jól érezték magukat, és már várják a következő bojlis megmérettetést.

Az alábbi táblázatból leszűrhető a verseny végeredménye, és a különböző statisztikai adatok alapján különböző érdekességeket találhatunk, főként a darabszámok tekintetében:

A verseny végeredménye
Sors.
hely
Csapat neve
Csapattagok
Súly
(kg)
Pont
db
Átl.
kg
+10 kg
db
1.
13.
Szlovákia Star Baits Team
Miro Lavrinc
Ivan Fabian
617,90
627,70
217
2,85
1
2.
16.
Haldorádó-Peugeot Team
Ladányi Tamás
Ponyi Zsolt
434,60
461,80
146
2,98
2
3.
15.
HorogÁsz Carp Team
Tóth Csaba
Tóth Róbert
421,15
421,80
195
2,16
0
4.
02.
Rácvárosi Horgászbolt Pécs
Rémes Árpád
Péter Krisztián
248,10
336,85
29
8,56
14
5.
09.
Pontymánia
Dredor György
Kiss Tamás
234,35
311,38
32
7,32
8
6.
24.
Kox Team
Nagy Roland
Sági Tibor
254,15
276,35
56
4,54
2
7.
25.
Carp Einstein Team
Tóth Zsolt
Nagy Zoltán
259,25
270,25
67
3,87
1
8.
26.
Carp Fix Team
Csorba Norbert
Járai László
246,10
255,55
72
3,42
1
9.
23.
Fanatic Carp Team
Szabó Zsolt
Torma János
204,00
223,45
57
3,58
3
10.
03.
SBS Sziko Team
Kovács Zoltán
Szigetfalvi András
194,50
207,90
73
2,66
1
11.
14.
Green Team
Molnár Gábor
Pap Tamás
203,90
205,55
69
2,96
0
12.
06.
Imperial Baits
Csákány Attila
Szidiropulosz András
136,00
187,68
16
8,50
6
13.
04.
Bojli Shop Team
Pitrik Csaba
Kiss Balázs
139,95
163,95
36
3,89
4
14.
05.
Kovács Team
Kovács Krisztián
Kovács Alexandra
122,05
158,40
14
8,72
7
15.
18.
Eger Team
Vince Ákos
Nagy Péter
140,45
145,73
43
3,27
0
16.
27.
Lastia Szlovákia
Ivan Duhan
Milan Majer
135,85
145,40
35
3,88
1
17.
19.
Nutrabaits-Spro Team
Ács József
Radu Morár
108,45
139,50
15
7,23
5
18.
17.
Big Carp Team Szlovákia
Jakub János
Rimóczi László
122,25
125,95
39
3,13
1
19.
01.
King Baits-Mosella Team
Tari István
Kiss Zsolt
112,10
119,65
31
3,62
1
20.
11.
Busunga Team Palotás
Molnár Zsolt
Számel Tamás
102,45
103,28
29
3,53
0
21.
28.
Bernáth-Szántó Team
Bernáth Zsolt
Szántó Attila
97,50
97,55
37
2,64
0
22.
20.
Big Carp Team II.
Hermesz Zsolt
Mészáros Tibor
81,45
81,85
27
3,02
0
23.
07.
Pámer-Gyöngyösi Team
Pámer László
Gyöngyösi Imre
58,95
73,05
9
6,55
2
24.
21.
Big Carp Team I.
Kovács Ferenc
Szentpéteri Tibor
59,90
59,90
19
3,15
0
25.
22.
Haldorádó Palotás
Kracsál Ferenc
Uhrin János
49,75
49,75
18
2,76
0
26.
08.
Pelzer Team
Siba Zsolt
Dr. Varga István
15,85
18,75
3
5,28
1
27.
12.
Szlovákia Q-RYB Team
Jaroszlav Kacenga
Roland Pavljuk
12,90
12,90
4
3,23
0
28.
10.
Carp Fix Team I.
Fehérvári Gábor
Erdei Norbert
4,80
4,80
2
2,40
0

Az első három helyezett csapat fáradtan, mégis örömmel állt a dobogóra
A Palotás Kupa első külföldi győztese: a Szlovákiai Star Baits csapata
Az első tíz helyezett csapat nagy értékű díjazásban részesült

Az utóbbi versenyeken elért kiemelkedő eredmények fényében nagyon kíváncsi voltam Ladányi Tamás véleményére a Palotás Big Carp Kupával kapcsolatosan, mellyel azt hiszem, nem vagyok egyedül. Tamás leírta a versennyel kapcsolatos tapasztalatait, melyek első hallásra kissé megleptek, de azt hiszem, valóságtartalmuk megkérdőjelezhetetlen.

Ladányi Tamás véleménye, értékelése

- Mivel egy önálló írással nem akartam a Palotás Big Carp kupáról beszámolni, örömmel tettem eleget Attila kérésének, s pár mondatban értékelném a versenyt, különösen a végeredményt illetően. Teszem mindezt azért, mert az egyhetes verseny alatt és a végén is érdekes vélemények ütötték fel a fejüket pár résztvevő csapatnál, számomra furcsa és értelmetlen gondolatok keringtek a tó körül. Mik is ezek a gondolatok, melyek többnyire rólam, rólunk, a Haldorádó-Peugeot Teamről szóltak? A sok közül párat kiragadnék, kizárólag csak azért, hogy kiindulási alapot adjon az ezt követő véleményemnek, értékelésemnek.

Ami a versenyen folyt, az nem egyenlő a bojlis horgászattal, versennyel, az inkább pontyozásnak, pontyversenynek felel meg. Egyesek szerint a bojlis horgászat nem erről, a kispontyokról szól.

Három, négy vagy akár öt kilós súlyhatárt kellene bevezetni a Palotás Big Carp Kupán, akkor már érdemben is igazi végeredmény alakulna ki.

Ha bevezették volna a három vagy négy kilós súlyhatárt, akkor a mostani dobogós csapatok sehol sem lettek volna, a mezőny végén helyezkedtek volna el. Mindezt többen a rengeteg kifogott kisponttyal magyarázták.

A Haldorádó-Peugeot Team az idei évben elért jó eredményeit (első hely három esetben, egy második és egy harmadik hely) kizárólag csak a kispontyoknak köszönheti, igazi bojlis horgászhoz méltó pecával sehol sem lett volna esélyük a dobogóra.

Bár ezeken a gondolatokon csak nevetni tudok, azért belül a szívemben irdatlan szomorúság lakik. Ennyire nem ismer határokat az irigység? A versenyeken elvégzett hatalmas mennyiségű munka egy kézlegyintéssel az asztal alá söpörhető? Hát nem! Azért lenne válaszom ezeknek az embereknek, akik fennen hangoztatják hovatartozásukat, a bojlis horgászatról, etikáról papolnak.

A bojlis horgászat szerintem nem csak nagy, kapitális méretű pontyokról szól! Persze ez egy nagyon fontos tényező, de szerintem igazából háttérbe is vonulhat. A táborozások, a szabadban eltöltött hetek, a természet szeretete ennél sokkal fontosabb! A kifogott halak visszaengedése, a halakkal történő kultúrált bánásmód pedig mindenek felett áll. Legyen szó egy-két kilós vagy akár húsz kilós pontyról!

A súlyhatárt nem vitatom, de akkor viszont egy nagyon fontos tényezőt feltétlenül figyelembe kellene venni! A sorsolt horgászhelyek esélyegyenlőségéről lenne szó. Ekkora súlyhatárok esetében a sekély vízi pályák abszolúte esélytelenül indulnának el a versenyen, közelébe nem érhetnének a dobogónak! Tehát ebben az esetben legalább 4-5 pályát meg kellene szüntetni, hogy hellyel-közzel ugyanolyan esélyek legyenek. Ez azért érzékenyen érintené az egyesületet is, különösen annak fényében, hogy egy hétre hermetikusan lezárják a tavat.

Nem teljesen igaz az a megállapítás, hogy ha három- vagy négykilós súlyhatár lett volna a versenyen, akkor tejesen más végeredmény született volna. Ez hatalmas tévedés! A mellékelt táblázatok erre választ adnak, hűen tükrözik a módosított végeredményeket. A három kilós súlyhatárnál mi elsők lettünk volna, a Haldorádó-Peugeot Team győzött volna! Még a négykilós súlyhatárnál is a dobogóra értünk!

Palotás Kupa 2006 (3 kg-os súlyhatárral számolva): xls
Palotás Kupa 2006 (4 kg-os súlyhatárral számolva ): xls

Az egyenesen nevetséges, hogy a különböző versenyeken csak azért nyertünk, mert ráhajtottunk a kispontyokra, bojlis horgászokhoz méltatlan pecával győzedelmeskedtünk csak! Ilyet?! Ekkora hülyeséget?! Nézzük a tényeket! Az Európa Kupán aratott győzelmünk során a második legnagyobb átlagsúlyt értük el, mely kiemelkedőnek mondható a maga 6,4 kilójával. A maconkai győzelmünk alkalmával szintén a második legnagyobb átlagsúlyt értük el, közel az öt kilóhoz. A Tresetite pontyfogó versenyen pedig a legnagyobb átlaggal büszkélkedhettünk! Palotáson sem kizárólag kispontyokat fogtunk, melyet az általunk megszákolt 19,4 kilós tőponty is megfelelően alátámaszt. Ez volt a verseny harmadik legnagyobb hala! Hol van itt akkor a kizárólagos kispontyozás? A bojlis horgászathoz nem méltó hozzáállás?

Végezetül csak annyit tudnék üzenni ezeknek az embereknek, hogy nyugalom! Jövőre a folytatásban lesz súlykorlátozás, akkor majd lehet bizonyítani a rátermettséget, elő lehet jönni a nagyhalakra vonatkozó hatalmas tudománnyal. Jövőre ismét találkozunk! (Ladányi Tamás)

Csákány Attila

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.