IV. Feeder Világbajnokság Írország, 1. forduló

IV. Feeder Világbajnokság Írország, 1. forduló

Túl vagyunk az első fordulón, ami nem úgy sikerült, mint vártuk. Ha van nehéz sorsolás, akkor ez az volt. A kihúzott 5 helyből 3 volt kifejezetten gyenge, és kettő jónak mondható. Ezekkel az előzetes gondolatokkal ült le ma csapatunk az írországi feeder VB első versenynapján. Aztán, amikor az ember elkezd horgászni és látja, hogy a pályának annak a helyéről szinte zéró az esélye a kimagasló eredményre csak egy dolgot tehet, leszegett fejjel megy előre, próbál minél több halat fogni, a kárt enyhítendő eredmény érdekében.

A sorsolás pillanatai. Sejtettük, de nem gondoltuk, hogy ennyire meghatározó
15-ös rács, ami egyben az 5-el osztható számokat jelentette: A15, B20, C25, D5, E10
Mindenki megtudta a helyét, irány horgászni

Az „A” szektorban Novák János horgászott, ám annak szinte pont a közepére, ami egy öböl „oldalfala”. A korábbi tapasztalatok egyértelműen azt mutatták, hogy ennek a szektornak az abszolút szélső helye, valamint a mellette lévő pár hely, a 9-10-es hely, valamint a belső széle felé lehet jó. Jani az előzetesen megbeszélt stratégia szerint nekiállt bodorkázni, majd látszódott, hogy több csapat fogott dévért, ami mutatta, hogy önmagában nem lehet csak bodorkával jó helyen végezni. Így ő is többször rápróbált a nagyobb távolságú dévérezésre, ami egy kb. 60 dekás dévér formájában adott némi eredményt. Talán ez jelzi legjobban, hogy kihozta a helyből a maximumot, csak azok végeztek Jani előtt, akik előtt ott volt a dévér és tudott is fogni. A forduló végén 9-es eredménnyel végzett Jani.

Novák Jani az A 15-ön horgászott, bent a sűrűjében, ahogy mondani szokták

B szektor 20-as helyén Erdei Attila horgászott, aki szintén bodorkázás mellett döntött, időnként rápróbálva a benti dévérekre. Azonban neki nem sikerült dévért fognia, ráadásul a mérlegelésnél is mindössze 40 dekán belül 4 horgász is volt, amiből Attila került ki a legkevesebb hallal (5.471 gramm), így a 11. helyen végzett.

Dévér nélkül nincs esély a top 3-ra, viszont csak bodorkázással is maximum 3 hellyel lehetett volna jobb

A C szektorban horgászott Döme Gábor, aki szintén bodorkákkal indította a horgászatát, ütemesen fogta azokat, míg a szektor belső részein el nem kezdték fogni a dévéreket. A harmadik dévért látva egyértelmű lett, hogy itt is kevés lesz a bodorka, így Gábor is bement a benti etetésre dévérekre vadászni. 16 darabot sikerült ezekből horogra csalnia a korábbi 22 bodorka mellé, amivel a szektorában 6. helyen végzett. Ez a csapatunk legjobb eredménye is ezen a napon.

Döme Gábor szép dévért szákol, nagy érték minden egyes hal
Csapatunk legjobb eredményét ez a teríték adta, ami szektor 6. helyre volt elég

D szektorba horgászott Siroki Dávid, aki arra a helyre került, ahol az edzésen Erdei Attila folyamatosan akadókkal küzdött. Ráadásul az edzésnapok alatt egyre több és több zsinór került az akadók közé, tovább növelve annak méretét. A meder feltérképezése közben már elveszített 2 szereléket Dávid, pedig még el sem kezdődött a horgászat. Mindössze egy 1 méteres sávot talált a szektor szélén, ahonnan volt némi esélye kivenni a végszerelékét. Olyan közel volt ez a szektorhatárhoz, hogy ezt már egyeztettetnie kellett a szektorbíróval, nehogy utólag legyen belőle gond, amikor az elsőt dobja. A befektetett munkát jelzi a Dávid által még így is kifogott 106 darab hal, ami 4.566 grammot jelentett, amely a 16. helyet eredményezte..

Siroki Dávid akadótengerbe kapott helyet, 1 méteres sávba volt esélye horgászni

Az E szektorban is sikerült azt az egyetlen helyet kihúznunk, ami akadós volt, 25 helyből 1 !!! Már a szektorbiró is mondta Matyinak a bepakoláskor, hogy vigyázzon, mert ez nem egyszerű horgászállás. A 15 méter széles szektorából a bal oldali 5 métert tudta csak meghorgászni, azt is ráadásul csak 25 méter távolságig, a dévéreket pedig mindeni a középső vagy a túlpart előtt fogta a kb 70 méter széles vízen. Ennek ellenére Matyi fogta a csapatunk legtöbb darab halát (151 darab), ami összesen 7.758 grammot jelentett, ami a 12. helyre volt elég. Kizárólag olyan versenyzők verték meg, akik tudtak bentre dévérre horgászni és fogni is.

Sivák Mátyás fogta a csapatunk legtöbb halát, számszerint 151 darabot, ami súlyban is a legtöbb volt, 7.758 gramm

Összesen így 54 ponttal fordultunk az első nap után. Az előzetes jóslatok, miszerint: angol, holland a nyerő nemzetek, nagyon jól bejött, közéjük ékelődött be a „fekete ló”, az ír csapat. Az angolok csapat szinten 505 darab halat, míg az írek 607 darabot fogtak, aminek 90%-a bodorka, ráadásul darabos bodorka, amiket nagyon jó ütemben váltott dévérekkel egészítették ki.

Az országok ranglistája az első nap után

Holnap komoly feladat vár ránk, hogy javítsunk a mai 8. helyen való fordulásunkat. A feladat adott, a fiúk megtesznek mindent, az biztos!

Természetesen erre a VB-re se juthatott volna ki a magyar csapat a támogatók nélkül!

Carp Zoom, Deáky Fishing Tackle, Haldorádó, Magyar Horgász, Magyar Olimpiai Bizottság, Maros Mix, Mohosz, The Fishing & Hunting Channel, Walterland

Köszönjük nekik!

További képekért látogasson el a Facebook oldalunkra!

Holnap délután is egy beszámolóval jelentkezünk a napi eseményekről és a végeredményről! Hajrá Magyarország!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.