Ez már függőség?

Ez már függőség?

Nagybátyám mondta nekem úgy 3 évvel ezelőtt, amikor még ismerkedtem a horgászattal, hogy: „Vigyázz, mert a horgászat az egyik legkeményebb drog!”. Ekkor még nem igazán értettem mire is gondol, de ahogy egyre jobban "elkap a gépszíj", kezdem érteni, mit akart mondani ezzel a mondattal. Fórumos beszélgetéseink során írtam már nektek egy tóról, ami Nyíregyházán található, kb. 2 km-re a házunktól. Két horgásztípust lehet alapvetően megkülönböztetni, az egyik a természetes vizeket részesíti előnyben, míg a másik a telepített, biztosabb fogást sejtető vizekhez vonzódik. Bármelyikhez tartozzon is a horgász, mindenki azt választja, amelyik szórakoztatja. Polyák Csabit biztosan nehezen tudnám rávenni arra, hogy egy Tisza-tavi dévérezést cseréljük el egy rakós botos telepített tavi horgászatra. Pedig lehet, hogy nem bánná meg...

Érdekes ez a mondat, hogy szórakoztató, hiszen miért ülök kinn órákat a vízparton bámulva a kapásjelzőt, legyen az egy spicc, vagy egy úszó. Finomszerelékes horgász lévén, miért cipekedek be mázsákat a kocsitól a vízpartra, hogy úgy nézzek ki közben, mint egy vonuló horgászbolt, és végül miért tartok egy Szergej Bubkától kölcsönkért rudat órákon át a víz fölé, míg korábban elég volt 2 bot, egy doboz, és már horgászhattam is. Gyakorta irigykedve nézem azokat a horgászokat, akik egy biciklire felpakolnak, és már indulnak is, én pedig...

A választ a hétvégén kaptam meg egy horgászversenyen, aminek rövid összefoglalóját osztom meg most veletek.

A naplemente minden tavon gyönyörű, de itt különösen!


Hogy kerültem én egy versenyre?

A Fórumon írtam, hogy kimegyek a hétvégén a Verba tóra, rakós bottal bojlizni, amelyik módszer már sok szép halat adott nekem. Egy szintén nyíregyházi fórumtársunk jelezte, hogy szívesen csatlakozna. Így szövődnek a barátságok, mellesleg itt jegyzem meg, hogy Polyák Csabi barátomat is ennek a Fórumnak köszönhetően ismertem meg. Ezúton is köszönet érte Döme Gábornak. Írtam is rögtön Cibusnak, hogy rendben van, horgásszunk együtt, de kiugrok a tóhoz, mert mintha hallottam volna, hogy valamilyen versenyről beszélgettek a horgászboltban és nincs annál bosszantóbb, mint amikor a horgászat kapujában fordítanak vissza, hogy sajnos verseny van. Ilyenkor fel tudok robbanni! Talán ez már függőség?

Gyorsan kirohantam a tóhoz, és sajnálattal tapasztaltam, hogy igazak a hírek, miszerint verseny lesz a hétvégén és nem is akármilyen, hanem 9 órás, illetve 24 órás kivitelben. Csalódottan ballagtam el a halőrháztól, mert keresztbe húzták a számításomat. A parton horgászott Tibor barátom, egy szintén rúdtologató „Verba fun”, gondoltam egy pár percre leülök mellé és beszélgetek vele. Ameddig ott beszélgettünk horogra került egy csaknem 8 kg-os ponty, és egy pár apróság 1-2 kg-ig. Ekkor már éreztem, hogy elkezd fájni a szívem, és nekem úgyis itt kell lennem ezen a versenyen! Sokan tapasztaltátok már szerintem, hogy ilyenkor indul a győzzük meg magunkat, hogy nekünk ez mennyire fontos, és hogy nem is annyira drága az a nevezési díj, mert úgyis elköltenénk erre, meg arra. Győztem magam felett és már mentem is a kasszához jelentkezni a megmérettetésre. Talán ez már függőség?

Amikor Tibor megfogta ezt a 8 kilós pontyot, már tudtam, hogy itt a helyem!

Útban visszafelé a munkahelyemre, csörgött a telefonom. Cibus jelezte, hogy ő is jelentkezett. Itt már nem volt visszaút. Most kipróbálhatom azokat a dolgokat, amik már annyiszor bizonyítottak nekem, hogy versenykörülmények között hogyan működnek.

Az esti program, mondanom sem kell szerelékkészítésből állt. Ennek a versenynek az volt a győztese, aki minél több pontyot fogott. A szeles időre való tekintettel a következő úszóméretet és típusokat választottam: Perfect Gold Winner 1,5 g; 2 g; 2,5 g; 3 g; 4 g. A damil amit felkötöttem: Trabucco T-Force 18-as főzsinór és 14-es előke volt, bár csináltam egy békésebb szereléket is 12/10-el is, menekülési útnak, ha kárászozni kell, de tudtam, már régen rossz, ha erre szükség lesz.

Ezekben volt minden bizodalmam

A 18-as zsinór egy kicsit durvának tűnhet rakós botra, de sok kapitális hal van ebben a tóban, amelyeket vékonyabbal nehéz kifogni. Órákig készítgettem a szerelékeket, aprólékosan ellenőrizve minden csomót, hogy rendben legyen a versenyre. Talán ez már függőség?

Végre elérkezett a verseny napja, sikerült mindent bepakolni a kocsiba, és végre először nem hagytam otthon semmit. A sorsolás nem kedvezett nekem, mert egy olyan szakaszra kerültem, ahol sekélyebb a víz az átlagosnál, és ami még rosszabb, még életemben nem horgásztam ezen a részen. Na sebaj, azzal kell főznünk, amink van jelmondattal, elkezdtem becuccolni. A ládám felállításánál 3 darab 4 levelű lóherét találtam, bár nem vagyok babonás, de ezt jó jelnek tartottam.


4 órán át semmi sem „bizonyít”...

A verseny részemről csupán nézelődéssel indult, mert bámulhattam, amint mások szedegetik ki a kisebb nagyobb halacskákat. A fenekezős kategóriában, hamar beindultak a bojlikra a pontyok, folyamatosan visítottak a kapásjelzők, tudatván mindenkivel, hogy gazdájuk már halat fáraszt.

A pontossággal nem, volt gond, csak ezt a halak nem értékelték

Én hiába köcsögöltem be a kaját, amiben annyira bíztam, rám sem bagóztak a pontyok. Egyetlen érdekes dolog történt csak. A Verba tanyán lovak is vannak szép számmal, és a mögöttem lévő legelőre vonultak ki a szebbnél szebb állatok, és az egyik nem átallott kiröhögni.

Nem volt annyira vicces, amikor kiröhögött az egyik ló
Bármit tettem a horogra, délig semmi sem bizonyított...

Délig nyugalommal telt az úszóm vízben tartózkodása, eltekintve a viharos széltől, ami pont szembe fújt velem, emiatt gyorsan felkerült a 4 g-os úszó, mert a többit hamar kitolta a víz. Az úszó súlyozásával sem bajlódtam sokat, mert mindet egy kupacba kellett húzni a jelző mellé, mert a hullámzásban más módon nem működött.

Cibus barátom is hamar áttért a matchbotos horgászatra, mert a hosszú spiccbot szerelékét hamar elvitte a szél, illetve a hullámzás. Rövid idő múlva örömmel láttam, hogy már ő is halat fáraszt. Hamar szákba került a Cibus szomszédjában horgászó versenytársnál is egy 8 kiló körüli hal is, és ez is match távolságról jött. Hárman tartottunk ki a rakós bot mellett, de eddig mindhármunk érdemi hal nélkül várta az ebédet.


Áh ez csak egy kárász...

Délután végre megtört a jég, egy kapásnak látszó „valamibe” belevágtam, és éreztem, hogy végre halam van. Szóltam is a barátomnak, hogy gyorsan csináljon egy fotót, ameddig kinn van a gumi, mert lehet, hogy ez a mai nap egyetlen ilyen fotója, de csalódottan szóltam utána, hogy áh ez csak egy kárász, nem kell fotó. Már húztam volna a halat szákoláshoz, amikor az „izé” a horgon úgy döntött, hogy kikéri magának, de ő nem kárász, hanem az amurok ősi családjából származik, és irány vissza befelé! Na ekkor dobbant nagyot a szívem. Az eddigi utolsó, haltalan helyemről megcsillant az előrelépés lehetősége. Rögtön olyan finoman kezdtem el bánni a hallal, mint a hímes tojással. A merítő is kicsinek bizonyult, de partra húztam az amurt. Örömmel nyugtáztam, hogy a mérleg 3,6 kg-ot mutatott, az azonnali mérlegelésnél, hogy mihamarabb vissza lehessen engedni a vízbe.

Olyan sokáig volt benn a csali, hogy nem emlékeztem vajon mi lehetett a horgon, mire éhezett meg végre valahára ez a hal?! Végül egy kukoricamaradvány segítségével sikerült beazonosítani a csalit: Sensas szúnyoglárvás Aromix-be áztatott kukorica. Hát ez az amur sem normális, mit evett ez?

Jön a kárász...
...ami egy kicsit amuros kinézetű!


Amikor felforr az ember vére

Gyors újra csalizás és már toltam is be a botot. Végre megjelentek olyan jelek, miszerint ott vannak a halak, buborékok szálltak fel, úszó billegett, merülgetett, de nem volt egyértelmű kapás, nem vették fel a csalit. Hiába vágtam be, nem tudtam halat akasztani. Az amur méretéből arra gondoltam, hátha ott vannak még hasonló méretű társai. Elő a favorit csalimat, a mini bojlit. Reggel óta ázott benn egy etetőcsészényi, hátha ez kell most a halaknak. Betolás után 2 perccel, végre ismét határozott elhúzós kapás. Bevágtam, és odatapadt a víz felszínéhez az úszó, és a túl végről méltatlankodó rándulást éreztem. Nem volt annyira engedelmes, mint az első horogra csalt áldozat. Megindult, ment és ment.. és ment, de a szerelék megadta magát, és az addigra már 15-20 m-re kihúzott gumi hihetetlen erővel rántotta vissza a megkönnyebbült előkétől megszabadult úszót.

Egy nyomdafestéket nem tűrő mondat után gyors csalizás következett. Mivel nem akartam újabb halat elveszíteni, gondoltam megpróbálok szilikon karikán felkínálni VDE pelletet, hogy ne a „brutál”, nagy halakat, hanem az 1-2 kilósakat fogjam. Ez nem ment ám könnyen, mert a pár perces élmény alatt a vérnyomásom és az adrenalin szintem az egekbe szökött, és egyszerűen nem tudtam az izgalomtól rendesen megfogni a pelletet, hogy belefűzzem a karikába. Az izgalomtól remegett a kezem. Ez a horgász függőség!

Az elkövetkező 2 órában 4 pontyot és egy kárászt sikerül még kivarázsolni a vízből, mire elhangzott a „VÉGE” kiáltás! A vége előtt még akasztottam egy pontyot, de ez sajnos szakított, mert én éppen telefonálással voltam elfoglalva, és el kell ismernem, hogy a kettő együtt nem megy! De ekkor kaptam a hírt a magyar csapat VB sikeréről. Az utolsó helyről reménykedtem, hogy feljebb sikerült tornáznom magam ezzel a fogási eredménnyel. De aminek külön örültem, hogy nem nulláztam a verseny alatt, és a csalikkal, amikkel itt már sok halat fogtam, ismét bizonyítottak.

Ennyire tellett 9 óra alatt


A dobogón!

Cibus is szépen teljesített a végére, így a „dobogóra” mindketten felállhattunk! Én a második, míg Cibus a harmadik fokára. Az első helyezett több mint 20 kg-mal nyert, én 9.6, míg Cibus közel 7 kilót mérlegelt. Nagyon jó érzés volt megkapni életem első kupáját! Örültem az első helyezett ennyire jó szereplésének, mert ha csak 2 kg-mal vert volna el minket, akkor az a ponty, amit elrontottam a vége előtt 2 perccel, az a dobogó felső fokát jelentette volna...

Ez a kupa már a vitrinbe kerül...
...de csak miután a fiamnak is elbüszkélkedtem vele!

Takács Péter (t_peti)

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: