Felnőtt Férfi Országos Horgászbajnokság, Döntő 2008 - 4.forduló

Felnőtt Férfi Országos Horgászbajnokság, Döntő 2008 - 4.forduló

Az utolsó napra tartogatta az időjárás a legjobb formáját, talán ma volt a legkellemesebb mind a 4 forduló közül. Sok dolog letisztult a harmadik forduló után, azonban mindvégig nyitott kérdés maradt, hogy megszerzi-e Walter Tamás harmadik bajnoki címét, vagy Ambrus Tibor megtartja vezető pozícióját, esetleg a feltörekvő, fiatal tehetség Csillag László lesz a befutó? Ez várt eldöntésre a negyedik forduló során.

A speciális sorsolási rácsnak köszönhetően, már az előző délután (a harmadik forduló után) szinte ki lehetett számolni, hogy ki melyik helyen fog horgászni, kik lesznek a szomszédok. Már ekkor megkezdődött az esélylatolgatás... Nincs könnyű szektor ebben a mezőnyben, de a B szektor felső széle különösen erősre sikeredett. A B12-es helyen (szélén) Lőrincz Dénes, mellette Erdei Attila horgászott. Eddig nagyon halasnak bizonyult minkét horgászhely. Alattuk Magyar Szilárd, Csillag László és Nagy Benedek ült. Ezeken a helyeken komolyan kellett számolni nagytestű dévérekkel és kiemelkedő fogásokkal.

Már az első percben nagy dévér került Erdei Attila szákjába!

Ebben a szektorban a belső szélén (a B1-es helyen) horgászott ifj. Varga József. Az eddig parádésan horgászó versenyzőre is nagyon oda kellett figyelni, hiszen köztudott, hogy ő is mindig nyerni akar. Végül, de nem utolsó sorban az eddig vezető, 3-as helyen horgászó Ambrus Tiborról se feledkezzünk meg, hiszen ő sem szívesen engedte volna ki kezéből, a már félig megszerzett bajnoki trófeát.

.

Varga József derekasan küzdött, a legjobbat kihozva helyéből

Az A szektorban alig hallgatott el a verseny kezdetét jelző dudaszó, máris horgon volt az első keszeg. Gyakorlatilag az egész szektorban elmaradt az eddig megfigyelt nehézkesen induló halfogás. Az uralkodó halfajta ezen a területen egyértelműen a 20-30 dekás karikakeszegek voltak.

Kisebb-nagyobb halakkal, de azonnal indult a halfogás
Szinte az egész szektor fáraszt

A B szektorban szintén azonnal horgon voltak az első halak. Néhány pici karika mellett, az első nagytestű dévér is horogra akadt. Az első után azonnal a második, és a harmadik is… Mi lesz itt? Úgy evett a hal, mint a sáska. Nagyon izgalmas, és a rangos eseményre kiérkező látogatók számára rendkívül látványos versenynek néztünk elébe.

Kökény József is egy szép dévérrel nyitott
Magyar Szilárd gyönyörű dévérkeszegeket fogott

Ahogy telt az időm egyre élesebb lett a küzdelem. A halfogás üteme rendkívül felpörgött. Magyar Szilárd, Csillag László és Nagy Benedek fej-fej mellett haladva vezette a szektort. Óriási csatát vívott Ambrus Tibor és Varga József is. Tibor valamivel nagyobb testű halakat fogott, míg József apróbbakat, de úgy tűnt sűrűbben szákol Tibornál.

Nagy Benedek kicsit ritkábban, de nagy halakat szákolt
Csillag László bravúrosan horgászott a „nagyok” között

Az A szektorban Walter Tamás, Döme Gábor, Tímár Szabolcs és Milkovics Péter küzdött a szektor első helyéért. Nem volt könnyű a becslés, mert igaz a segítők jegyeztek minden darab halat, annak a súlyát már kevésbé lehetett pontosan megbecsülni, és ilyen halsűrűség mellett bizony hamar összejött 1-2 kg-os eltérés. Ki vezetheti a szektort? Nagyon nehéz volt ezt megítélni a rendkívül látványos és sűrű halfogás közepette.

Walter Tamás mindent megtett a győzelem érdekében
Ebbe Döme Gábor is igyekezett beleszólni

Igazi örömpeca folyt ebben a szektorban. Folyamatos kapás, folyamatos fárasztás szemtanúi lehettek a nézők.

Milkovics Peti parádés szákolása

A harmadik óra elején aztán a felső szektorban elkezdett lassulni a halfogás üteme. Előbb a felső helyeken kezdett eltűnni a hal, majd néha az egész szektorban általános kapástalanság volt a jellemző.

Ambrus Tibor hihetetlenül jól küzdött bajnoki címért

Ahogy a hajrához közeledtünk, és egyre kevesebb lett a kapás, ekkor különösen felértékelődött minden egyes további kifogott keszeg vagy esetleg nagyhal. Ugyanis nagytestű halak, pontyok és márnák szákolásában is gyönyörködhettünk. Döme Gábor egy közel 3 kilós tiszai pontyot terelt szákba alig 2 perc alatt, majd újra fantasztikus tempót diktálva fogta a keszegeket. Talán ez lehet a magyarázat a kapások hirtelen elmaradására?!

Döme Gábor bónuszként fogott 2,95 kg-os tükröse

Az A szektorban is volt szünet a kapások között, de kevésbé látványosan állt le a hal. A segítők szerint már csak két horgász volt versenyben a szektorelsőségért: Tamás és Gábor.

A B szektorban pedig Csillag László, Ambrus Tibor és Varga József állt a legjobb helyen. Minden kérdésünkre azonban csak a mérlegelés adhatott választ!

Schmidt Attila sokat érő márnája
Nagy Attila is sikerrel terelte szákba a gyönyörű márnát

Fél kettőkor aztán elérkezett a mérlegelés ideje. Az A szektorban majd húsz kilogramm hallal éppen, hogy kilencest lehetett elérni, az elsőséghez pedig 33.150 g-ot kellett fogni. Ez a mai napon Döme Gábornak sikerült, amely egyben új pályarekord is! A második helyen Walter Tamás végzett 29.840 g-al. Ezzel az eredménnyel Tamás csak akkor lehet bajnok, ha a másik szektorban Ambrus Tibor négyesnél rosszabb helyen végez.

Döme Gábor az új pályarekordot jelentő 33.150 g hallal nyerte szektorát

Tibor azonban nem hagyott kétséget, és a 21.340 g-os fogást produkáló Csillag Laci mögött másodikként állt fel szektorában, 16.710 g-os keszegzsákmányával. Ezzel megszerezve a Magyar Bajnoki címet 2008 évben!

A Felnőtt Férfi Országos Horgászbajnokság 2008 végeredménye:



Ford.4.Összesen

NévSúlyPontSúlypont
1Ambrus Tibor 1671026135017
2Walter Tamás 2984029605020
3Csillag László 2134016440020
4Varga József 1591048326023
5Milkovics Péter 2402036661030
6Nagy András 2217065874031,5
7Nagy Benedek 1556055970032
8Döme Gábor 3315015851033
9Schmidt Attila 766085397033,5
10Palotai Kristóf 2388045756036
11Csomor Péter 18710105743036
12Magyar Szilárd 1635035449038
13Lőrincz Dénes 676093929038
14Erdei Attila 4720103657040
15Szákovics Imre 2141084927043
16Kökény József 1391073758043
17Nagy Attila 2175074758044
18Ambrus Huba 4430112881045
19Kaló Zoltán 1541063877046
20Tímár Szabolcs 2244054079047
21Csöregi Balázs 17620114404047
22Halász Szabó Imre 4410123402049
23Benkő Tamás 1955093595051
24Tímár Károly 11610123426054

A félkövéren kiemelt első 12 versenyző képezi a 2009 évi válogatott keretet.

A teljes eredménylista letölthető: xls

Ambrus Tibor lett a Magyar Bajnok 2008-ban
A bajnokság dobogósai

Hihetetlenül izgalmas végjátékot élhettek át a versenyzők, és mindazok, akik kilátogattak erre a rendkívül színvonalas versenyre. Gratulálunk a győzteseknek, a Bajnoknak, és a válogatott keretbe került versenyzőknek!!!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.