I. Haldorádó Method Feeder Kupa beszámoló 1. forduló

I. Haldorádó Method Feeder Kupa beszámoló 1. forduló

Az utóbbi idők egyik legnépszerűbb módszere a method feeder technika. A töretlen, egyre növekvő népszerűségét a hatásossága, a viszonylag könnyű elsajátíthatósága adja. Ennek a népszerűségnek erősítésére portálunk megrendezi az I. Haldorádó Method Feeder Kupát az idei évben először, Maconkán. A tározó szerelmesei, az ennek a speciális feeder technika követői mérhetik össze tudásukat ezen a hétvégén, két verseny napon.

Biztosan páran felkapták a fejüket a bevezetőben elhangzó „viszonylag könnyű elsajátíthatóság” szavakon. Valljuk be, aki már használt amúgy is feeder botot, feeder technikát, azoknak nem olyan nagy a váltás. Elsőre. Aztán ahogy egyre jobban beleássa magát a horgász az etetőanyag, csalik variációkba rájön, hogy mégsem olyan egyszerű ez, mégsem annyira könnyű megtalálni az adott vízre a megfelelő eredményt hozó kombinációt. Azt, hogy ez verseny körülmények között kinek mennyire sikerül, most nyomon követheti az Olvasó mindkét verseny napon, online tudósítás segítségével.

Hét óra előtt gyülekeztek a versenyzők a halőrháznál, a regisztráció után egy-egy kávé, üdítő mellett várakoztak a megnyitó kezdetére. 27 versenyző érkezett meg az előre jelzett 29-ből. A kírt időpontban elkezdődött a megnyitó. Döme Gábor ismertette a szabályokat, amely teljes összhangban van a Method Feeder OB szabályaival, tekintettel arra, hogy ez a mai viadal, mintegy felkészülésnek is tekinthető a következő hétvégén ugyanitt megrendezendő Országos Bajnokságra.

Most kora reggel is érezhető, nem mindennapi meleg várható, ezért mindenki figyelmét felhívtuk a megfelelő folyadék bevitelre, illetve a tűző napon való tartózkodás veszélyeire.

A sorsolás először sorsolási sorrend húzásával történt, majd ezt követően ennek megfelelően húzták ki a versenyzők a horgászhelyeik számát.

A sorsolás után azonnal elfoglalhatták helyeiket, és megkezdődött a felkészülés.

Gyülekezünk
Döme Gábor ismerteti a szabályokat
A figyelmes hallgatóság
A sorsolás zajlik

A következő fontos időpont, amit hangjelzéssel tudatunk a versenyzőkkel 8:55-kor következik, azt fogja jelezni, hogy 5 perc múlva kezdődik a limitellenőrzés.

Folyik a felkészülés
Világi Zoltánnál készül az alapozó etetőanyag

Kilenc órakor az egyes rajthelytől megkezdődött a limitek ellenőrzése. Etetőanyag estén 12 liter a megengedett mennyiség bekevert állapotban, és ebbe a mennyiségbe bele kell férni minden pelletnek, kukoricának, adalékanyagnak. Az élőcsali megengedett mennyisége 2 liter. A versenyzők a gátra előkészítve várták az ellenőrzést, és a korrekten összeállított mennyiségek ellenőrzése gyors tempóban tudott haladni.

Korrekten összekészített menyiségékkel könnyű az ellenőrzés

A limitálás végeztével még bőven jutott idő az további előkészületekre. A következő hangjelzés az alapozó etetés megkezdését jelezte 10 perccel 10 óra előtt.

Nagyon fontos az égető napsütés elleni védekezés

Etetni bármilyen feederbottal, bármekkora etetőkosárral lehetett, természetesen horog nélküli végszerelékkel.

Alapozás állványról....
... ülve ládáról.

Nagyon sokan két, egy távolabbi, és egy közelebbi helyet alapoztak be, a távolabbit a pontyoknak, a közelebbit a keszegeknek szánva. Bár volt, aki mindent egy lapra, a nagyhal fogásra tett fel, ami valljuk be, Maconkán nem lehetetlen feladat.

Rejt a nagyhalazás némi rizikót, no nem a horogra csalás a nagyobb, hanem azt megoldani, hogy fárasztás közben ne szedje össze a hal valamelyik szomszéd szerelékét.

A szabály úgy szól, ha a hal valamely szomszéd szerelékébe belegabalyodik, a szákolásnál együtt van a két szerelék, az a hal érvénytelen. Mint ugyanúgy érvénytelen, ha a versenyző átlép a szomszéd versenyző rajthelyére. A hal átmehet, de a versenyző csak a horgászhelye határáig követheti.

Ezért aztán sokan inkább a keszegek fogásában bíznak, de itt bármikor előfordulhat, hogy egy termetes hal borítja az addigi szektor sorrendet.

Az alapozó etetés után, 10 órakor enyhe lengedező szélben, ragyogó napsütésben megkezdődött az öt órás forduló.

Nem kellett sokat várni, és szákba is kerültek az első keszegek, kisebb, nagyobb dévérek, de negyed órán belül szákban volt az első termetes ponty is!

Fárad az első ponty
Majd sikeres szákolás után, egyelőre pontyzsákba kerül
A közeli etetésről jött ez a keszegecske

A verseny második órájánál, úgy áll a helyzet, hogy a nagyhalas technikát választók vezetnek a keszegesek előtt. Igaz, hogy van a szákban 15-35 db dévérkeszeg, karika, de jó néhány 6-10 kg súlyú hal is akad már, van aki közel jár a húsz kilogrammos fogáshoz. Nincs lefutva még semmi, hátra van még 3 óra a versenyből, de igencsak igyekezni kell a keszegre horgászóknak, ha be akarják fogni a pontyozó, amúrozó versenytársakat.

Jöjjön néhány kép a gyönyörű halakról:

Amir Taletovic (BIH), egyenlőre a keszegeket űzi
Németh Balázs a pálya túlsó szélén a sekélyebb vízben keszegezett, majd felvette a pontyozó pálcát
Kiss Péter egy közel 10 kg-os pontyot szákolt sikerrel
Kovács Béla egy szép amúrral
Majd Kiss Péter is beerősített egy gyönyörű darabbal
Farkas János első hala..
... a második...
.... majd a harmadik hala. Szép sorozat
Tari István pontyot szákol

Alig fél óra van a versenyből vissza, és elmondható, meglehetősen visszaesett a halak kapókedve. Lehet, hogy a rettenetes hőség az oka, de hosszú ideig mozdulatlanok maradtak a spiccek. Egy-egy keszegkapás, fél órás szünetekkel közte. A nagy halazók is szenvednek, de ott azért ha háromnegyed óránként van egy kapás és sikerül is megfogni, akkor az nagyon szép hal.

A sekély részen inkább az apróbb pontyok a jellemzőek, míg a mélyből, távolról termetes amúrok, gyönyörű pontyok varázsolhatók ki. Jellemzően ugyanazok a horgászok fogják, akik eddig is szépen szerepeltek, de a fotókon ez jól látszik.

Hamarosan vége az első fordulónak, a mérlegelés után jelentkezem.

Ebből a méretű keszegből kellene sok
Aprócska harcsácska
Hát nem gyönyörű ez a kárász?
Kovács Béla és a ponty...
... és az amúr...
... és újra amúrl
A sekély víz szélső helye nem ad túl nagy pontyokat
Egy érdekes színű ponty

Négy óra előtt 5 perccel felhangzott az "5 perces" dudaszó, majd hamarosan lefújásra került az első napi forduló. A mérlegelés meglehetősen gyorsan haladt, a zsákmány darabosabb része, az 5 kg feletti halak már menet közben mérlegelésre kerültek.

Az A szektorban Farkas János szerezte meg az elsőséget 22 450 g-os fogással, a B szektor győztese Kovács Béla lett 43 300 g fogott hallal. A C szektorban Németh Balázs győzött 18 475 g fogott hallal.

Az A szektor győztese Farkas János
A B szektor győztese Kovács Béla
A C szektor győztese Németh Balázs

Az első napi eredmények letölthetők:

INNEN

További képek megtekinthetők: Facebook oldalunkon

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.