Klubcsapatok Országos Bajnoksága 2012 2. forduló

Klubcsapatok Országos Bajnoksága 2012 2. forduló

Az első forduló eredményeit értékelve, az látszik, hogy semmi nem dőlt még el. Az első három helyezett közötti 7-8 pont ledolgozható. A csapatok minden bizonnyal kiértékelték az előző nap tanulságait, és kialakították azt a taktikát, ami eredményes lehet az élen állók utolérésére, a hátrány ledolgozására, illetve a vezető csapatnak az előny megőrzésére. Hamarosan kiderül.

Megpróbálom a kedves olvasókat ma is folyamatosan - verseny közben - tájékoztatni a bajnokság második napjáról is.

Még a tegnapi napon délután, a kapitányi értekezleten kisorsolták a szektorokat, most 7 órakor pedig a számok sorsolására került sor az egyes szektorokba. 8 órakor a horgászhelyek elfoglalásával megkezdődik a felkészülési idő.

A limit ellenőrzésre előkészített etetőanyagok közül jópár helyen hiányzott a küszöző. Nagyon sokan csak dévéres etetőt készítettek elő, igaz abból akár 2 félét is.

Javában folyik a felkészülés
Vajon sikerül ma is?
Mi is igyekszünk!
Előkészítve az alapozásra
Megkezdődött az etetés
A nagy gombócok kézzel, de a pontos szúnyogos gombócok pohárral kerülnek a helyükre
Azonnal horgon van az első keszeg
A törpék is éhesek
Darabosabb hal is befutott az etetésre

Óriási csata várható az első két helyen végzett csapatok között, a mai napon akár a bajnokság sorsa is eldőlhet, vagy még szorosabbá válhat a küzdelem. Pár óra múlva okosabbak leszünk.

Az első félóra rohama után erősen megcsendesedett a halak kapókedve. Előkerültek a küszöző botok, már aki készült erre, illetve elkezdődött a hihetetlenül finom és pontos dévérhorgászat. Nagyon precíz csalivezetéssel, nagyon pontos és rendszeres etetéssel ki lehetett csikarni egy egy kapást. Azok a versenyzők, akik ezt konzekvensen végrehajtották, ha nem is nagy tempóban, de fogták a kisebb-nagyobb keszegeket, törpeharcsákat.

A szélső helyen ülő Pocsai Márk szépen fogja dévérkeszeget. Ezen a helyen tegnap is egyest horgásztak
Előkerültek a sneciző botok is. A kényszer nagy úr
Törpe törpe Walter Tamás horgán
Marossy László
Csak pontos precíz rakózással lehet eredményt elérni
Faragó Róbert ütemre fogta a keszegeket
Minden hal után, egy kis gombóc kerül betolásra
A vezető csapat tagjait erősen szemmel tarják a követők
Darabra, súlyra pontos kimutatás készül az esélyesek fogásairól
Böde Géza
Gyulai Ferenc
Katus Gyula, egy bravúrral fogott bónusz ponttyal.

Másfél órával a verseny vége előtt ember legyen a talpán, aki meg tudja állapítani a pontos sorrendet, annak ellenére, hogy a riválisoknál pontos kimutatás lelhető fel a fogásokról. A számítások szerint mintha csökkenne a tegnap vezető csapat előnye, jön fel a második helyezett, de nagyon beleerősített a Tubertini csapat is. A Katus csapat mára kitalált valamit, mert szinte minden szektorban darbos halakat fognak.

A mai beígért kánikulát enyhíti kissé a feltámadó szél. A helyiek szerint ez talán megmozdítja a halakat is.

Darabos dévérkeszeg ifj.Katus Gyula szákjában
Martin Gábor
Szákovics Imre
Nagyon küzd a Tubertini csapat is
Csillag László
A Katus csapat valamit eltalált a mai napon, igen szép halakat fognak
Számítások szerint Walter Tamás vezeti a szektorát.Pontosat majd a mérlegelés mond
Egy ekkora dévérnek sokan örülnének

Az utolsó óra igen sok izgalmat hozott. Azokon a helyeken, ahol alig lehetett keszeg kapást kicsikarni, ott az utolsó órában szinte folyamatosan húzták a dévért. Olyan is volt, ahol a viszonylag jól evő keszegnép varázsütésre eltűnt. Egyszerűen nem volt magyarázat a miértre. Felvetődött, hogy esetleg valami nagy testű hal állt az etetésre, de mivel nem került horogra ez nem nyert bizonyítást.

Az utolsó óra a keszeges pecáé volt

A küszözés mellett kitartók, általában a középmezőnyben, vagy az alatt végeztek, gyakorlatilag egy biztonsági horgászatra volt elég, elkerülve, hogy nagyon elússzon a versenyző. A jó keszeges szektorokban azonban ez kevés volt.

Csomor Péter darabos halakra akadt
Hajdú Tamás

A 14 órakor megkezdődő mérlegeléssel befejeződött a második versenynap, úgy néz ki, holnap egy még szorosabb eredménnyel ülnek le a versenyzők eldönteni a bajnokság sorsát. Mert az előzetes számítások szerint helycsere történt az első két helyen.

Pocsai Márk nagyot horgászott a szélen, de nem tudta legyőzni a rutinos szomszédot
Katus Gyula egyest horgászott az E- szektorban


Klubcsapatok Országos Bajnoksága
Alcsi-Holt-Tisza 2sz. Versenypálya
2012. Augusztus 04








NévSúly1P1Súly2P2SúlyÖ
1Walterland Sensas27 23021,027 82022,055 05043,0
2Perfect Timár-mix Team26 79014,023 10033,049 89047,0
3Milo Team21 26029,029 53023,050 79052,0
4Tubertini Maros-mix19 85034,026 15020,046 00054,0
5Katus Team19 29039,036 83017,056 12056,0
6Paksi Atomerőmű HE - MMX Team20 39032,025 56030,045 95062,0
7Mosella Team Bakony Allia22 03032,022 78031,044 81063,0
8Maver Szolnok20 89037,018 23042,039 12079,0
9Nagybudapesti HE17 10043,520 39036,037 49079,5
10Timár-mix Csepel HE17 30044,015 86054,533 16098,5
11Nevis Exner Molnár-sziget Team13 31057,016 04054,029 350111,0
12Matchfishing Team Szarvas13 35056,515 60055,528 950112,0
13Ho-Hó Timár-mix Kecskemét16 22050,012 92064,029 140114,0
14Timár-mix Matróz Békéscsaba14 56050,013 58064,028 140114,0
15Dínó Pápa Elekthermax11 36061,014 16054,025 520115,0

Mérlegelő lap 2.xls

További képek megtekinthetők a:Facebook oldalunkon

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.