Háromfai tározó

Háromfai tározó

Évek óta rengeteg jót hallottam a Háromfai tározóról, de valami oknál fogva csak a 2001-es évben jutottam el erre a vadregényes, töklevéllel borított vízre. Először, kissé visszafogottan nézegettem, nem igazán nyerte el a tetszésemet, de a későbbi csodálatos fogások és vízparton eltöltött hangulatos táborozások hamar félresöpörték mindennemű ellenérzésemet. Vonzó lehet az is, hogy bármikor beköszönhet minden bojlis horgász álma, egy húsz kilón felüli ponty. Ez a lehetőség benne van a Háromfai tározóban, sőt még talán a 30 kg feletti is!

A Háromfai tározó, Balatontól délre, Nagyatádtól 16 km-re található.

A tározó megközelítése
Somogy megye déli részén a déli határtól, Barcstól 23 km-re található. Megközelítése a Balaton felöl legegyszerűbb, a 68-as főúton. Pécs felöl a 6-os utat követve, Barcson keresztül érhetjük el a tározót.

Víz típus
A Rinya patak felduzzasztásával létrehozott tározó.

A tározó rövid története
1960-as évek végén épült, eredetileg árvízvédelmi célokra létrehozott 54 ha tározó. A mai napokra már szinte teljesen elborította a töklevél, felületének 90 %-át beborítja.

Vízmélység
Az átlagmélység 2 m körüli, de igen változatos képet mutat. Három fő területre lehet osztani a vízmélységet illetően a tározót.

1. Mély víz, vermelő hely
a tó DK-i részén található kb. 4 m-es mélységgel. Tulajdonképpen az egyetlen olyan szakasz, ahol nem tudott a töklevél gyökeret ereszteni.

2. A régi patakmeder
a tározót, jól ismerők körében kedvenc horgászhely a patakmeder oldalának, töltésének a meghorgászása. Kemény aljzata végett lett igen népszerű. A nyugati oldalon húzódik végig a tározó teljes hosszában.

3. Északi sekélyes rész
Igazi vadregényes pálya, kiváló tavaszi horgászhely. Az ívási időben is igen eredményesen lehet itt horgászni. Amúgy, nagyon kemény pálya, horgász és felszerelést igazán próbára tevő.

Fő halfajok
Ponty: a tározó igazi gyöngyszemei a kapitális méretű pontyok. Az ősállományon kívül telepítéssel is növelik a rekordlistás pontyok számát. Minden évben több 20 kg-on felüli példányt fognak a tározóra érkező horgászok. Csak rövid idő kérdése és hamarosan beköszönthet a harminc feletti is!

A tórekorder 28,20 kg-os tükörponty.

A tulajdonos 22,80-as pontya is nagyon szép példány.

Az amurra is sikeresen horgászhatunk.

A cseh horgászok évente visszatérő vendégek.

Kapitális pontyok telepítésével tovább növelik az amúgy is szép állományt.

Egy húszon felüli talált új otthont Háromfán.

Amur: Az őszi hónapokban már volt szerencsém megtapasztalni a Háromfai amurok jelenlétét. Igazán szép, több tíz kilón felüli példányt is sikerült fognom. Egyes elbeszélések alapján Háromfa lehet az a hely, ahol megdőlhet végre az országos, 40,5 kg-os amur rekord.

Harcsa: A harcsaállományról mindent elmond az a tény, hogy 80-as és 90-es évek elején az ország kettő, talán legjobb harcsa horgászának volt a törzshelye. Szilveszter János és Soltész Kálmán rengeteget horgászott harcsára Háromfán, igen eredményesen.

Régi hagyománya van a harcsázásnak Háromfán.

A rablóhalazók ősszel számíthatnak jó fogásokra.

Csuka, süllő: A töklevelek által határolt tisztásokon nappali órákban a csuka, míg éjjel a süllő fogható. A késő őszi hónapokban, mikor a töklevél kezd lerohadni elérkezik a ragadozó szezon Háromfán is.

Compó: Ez a ritka, Magyarországon már csak elvétve megtalálható hal őshonos Háromfán. Speciálisan rákészülve akár kiló feletti példányokat is lehet fogni.

Horgászati idők
Egész évben, éjjel-nappal lehet horgászni az egész tározó területén.

Szállás és táborozási lehetőségek
A tó területét rendkívül kulturáltan elrendezték. Közel húsz sárorozásra alkalmas helyet alakítottak ki, közvetlenül a vízparton. A hosszabb túrákra készülődőknek ideális feltételeket kínálnak. Akik nem igénylik a sátorozást, azoknak a különböző horgásztanyák nyújtanak elfogadható áron szállást. A Natura Horgásztanya áll mindenben a horgászok rendelkezésére. Szállás, helyismeret, szaktanácsadás, mindez egy helyen megtalálható.

Elvihető halak
A Háromfai tározó is belépett a halat védők táborába. Levédték az 5 kg feletti pontyokat, hazavinni tilos az ennél nagyobb példányokat! Az 5 kg-on aluli pontyokból napi kettő vihető el, valamint egy darab ragadozó. Egy másik verzió alapján a napijeggyel 2 db ragadozót és 1 db pontyot lehet hazavinni. A horgász maga dönti el, hogy melyiket választja.

Napijegy
Érdekes a napijegy összegének megállapítása Háromfán. Tulajdonképpen botonként kell fizetni 1.500 Ft-ot, így a napijegy ára 2 bot használata esetén 3.000 Ft. Aki három bottal szeretne próbálkozni annak 4.500 Ft-ot kell fizetnie.

A hetijegy árából egy napot kedvezményként elengednek. Így kettő bot esetén 18.000 Ft.

Csónakhasználat
Engedélyezett, hisz e nélkül szinte lehetetlen lenne a horgászat a sok töklevél végett. Csónak bérlésére lehetőség van, napi 1.000 Ft-ért. Viszont, aki saját csónakot visz, annak is ki kell fizetnie a napi 1.000 Ft-ot. Az így befolyt összeget a tó környezetének szépítésére és gondozására fordítják.

Egyéb rendelkezések, horgászati technikák
A tavalyi alkalommal megrendezett első Háromfai Nemzetközi Bojli Show hatalmas sikert hozott a tározó életében. A rendkívüli fogásoknak köszönhetően (4 nap alatt több mint 1000 kg ponty) az addig híres tározó neve valóságos legenda lett. Az ország minden részéről özönleni kezdtek a bojlis csapatok, bízván a sikeres horgászatokban. Az eredmények őket igazolták, hisz több 20 kg-on felüli példányi is horogra akadt a tavalyi évben.

Versenyek, rendezvények
Háromfán idén is megrendezik a Nemzetközi Bojli Showt, de most még színvonalasabban, mint tavaly. Az előzetes hírek alapján nem mindennapi mezőny fog összegyűlni idén ősszel, hogy megmérkőzzön egymással. A német Világ Kupa győztes, a jugoszláv Világ Bajnok, a tavalyi verseny győztese az osztrák Cristian és Martin, valamint angol, dán, cseh, szlovák és persze a magyar csapatok is jelen lesznek. A Bojli Show végig nyitott lesz, az érdeklődők korlátozás nélkül belátogathatnak a csapatokhoz. Kérdésekkel fordulhatnak hozzájuk, melyre biztos, hogy mindenkitől kielégítő választ kapnak majd.

A Bojli Showon résztvevő csapatok.

A 2001-es Bojli Show legnagyobb, 21,60-as pontya volt ez a tükrös.

Egyéb információk
A táborozásról, horgászati lehetőségekről és az egyéb tudnivalókról az alábbi telefonszámon mindenki részletes felvilágosítást kaphat.

06/70-553-27-58
06/82-491-099

Nyugalom és béke, mely jellemzi a tározót!

Szinte az egész tározót töklevél borítja. Viszont ennek köszönhetően sok nagy hal megmaradt a vízben.

A tó eltartó képessége igen jó, ezért a pontyok tökéletes kondícióban vannak.

A lebegő bojlival történő horgászat az egyik legeredményesebb.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.