Tassi horgászatok

Tassi horgászatok

Több éves hagyomány nálam hogy, az év első horgásztúrája Tassra, a Turbina Öbölbe vezet. Teszem mindezt azért hogy, lendületet adjon az egész éves horgászathoz. Ha már az első horgászat alkalmával sok halat fogok, akkor bizonyosan egész évben folytatódik a halbőség. Olyan ez, mint amikor puszit nyomunk az év első halának orrára és „apád, anyád ide jöjjön!” felkiáltással visszaengedjük.

Most szeretnék pár gondolattal hozzájárulni, hogy ne csak számomra legyen eredményes a tassi túra.

Gyönyörű rendben tartott part vár mindenkit, ideális horgászhely

Tass nagyon népszerű horgászhely egész évben, de különösen tavasszal. Már-már harcok folynak egy-egy jobb helyért. Az ok egyszerű: a folyóvíz - jelen esetben a Ráckevei-Duna ág - ebben az öbölben lerakja hordalékát, ez a „meleg” iszapréteg kiváló haltartó hely télen és tavasszal a keszegféléknek. A hosszú télből ébredő, íváshoz készülő keszegnépség mindent feleszik, ami az útjába kerül. Ez a keszeghorgászok Mekkája.

Kiváló horgászhelyet találnak itt a rablóhalak szerelmesei is, a zsilip után, a kövezés is sok süllőt, kősüllőt rejt. A jó időszakokban (főként az ívási időszak előtt és után), mint a pesti rakparton, olyan sokan horgásznak: pergetnek, vagy mártogatnak.

Karikakeszeg, a leggyakoribb vendég a horgon. Jobban küzd, mint a dévér
Dévérkeszeg, sajnos az igazi \'mohos hátú\' példányok ezen a szakaszon ritkák

A Turbina Öböl

Mikor a Duna a budapesti vízmércén 300 feletti értéket mutat, itt az alsó állások víz alatt vannak. A fenék egyenletes, de igen iszapos, a parttól 5-6 méterre már 3 m-es vizet mér az ember. A Turbina Öböl nagy jelentősége, hogy bár közvetlenül csatlakozik a Ráckevei-Dunába - vele együtt a Dunába - a vize szinte mégis áll. Halállománya teljes mértékben megegyezik a Dunáéval, leggyakoribb fogás a keszeg (karika, dévér, bagoly).

Az Öböl bejárata közkedvelt a versenyhorgászok körében is, horgász szlenggel mondva: \'itt aztán lehet húzni a halat!\'

A gyakori kapás és halfogás miatt, igazából két módszer terjedt el: a könnyű, középhosszú spicc- és a matchbotozás.

Matchboton vékony, 0,16-0,18-as zsinórral lehetünk a legeredményesebbek, vastag, jól látható, súlyozható antennás 10-12 gr-os waggler úszóval szerelve. Az ereszték beállításánál csak arra kell ügyelnünk, hogy éppen fenék felett legyen a csali, és ne az iszapban. Csalinak ideális a csonticsokor (3-4-5 szem), a vékony gilisztából tűzött gilisztacsokor, és aki szép nagy dévérkeszeget szeretne fogni, annak a csemegekukorica.

Ideális antennatípusok, melyek elbírnak egy nagyobb csonticsokrot is

Spiccbotra érdemes a szokottnál valamivel vastagabb (0,14-0,16 mm) zsinórt rakni, és a horgot dirrekbe a főzsinórra kötni, ugyanis a sok hal jobban igénybe veszi a szereléket. Kapásjelzőnek válasszuk a Tesse alakú úszók 4-6 gr-os példányait, ez a forma a legjobb álló és lassan áramló vízre. A fenék fölé: 10-15 cm-re állított ereszték a legeredményesebb, csalinak ennél a módszernél is a csonti a legjobb. A szúnyoglárva használata indokolatlan, a kapások gyakoriságát nem növeli.

A klasszikus Tesse alakú úszók, a legjobban beváltak a spiccbotos horgászatban, ha a víz áll vagy nagyon lassan folyik

Mint már említettem, az éhes keszeg szinte mindenre ráront. Az etetőanyagot nem kell intenzíven illatosítani, tökéletesen megfelelnek a boltokban kapható alapkeverékek. A mennyiség sem mérvadó, egy átlagos 3 órás horgászathoz elég 3 kiló. A keveréket lehet egy kicsit nedvesebbre gyúrni a szokottnál, ugyanis így süllyedés közben már elkezd oldódni, és mintegy magával húzza a keszeget a fenék közelébe.

A Zsilip utáni rész

A leszűkített meder miatt itt felgyorsul a víz, a folyás sebessége meghaladja a Dunáét. Az oxigéndús vízben minden halfaj megtalálható, természetesen itt is a leggyakoribb vendég a keszeg, de gyakran találkozhatunk már ponttyal, jászkeszeggel és amurral is.

Gyors folyású víz közvetlen a Zsilip alatt, itt az úsztatás a nyerő
A VI-os víz. Távolban a Duna dunaújvárosi szakasza

A módszer

Legideálisabb a középerős telematchbot, 4 méteres hosszban. Úszónak válasszunk gömbölyű alakút, 6-8-10 grammost. Az eresztéket úgy kell beállítanunk, hogy az éppen érintse a feneket, de az úsztatás során ne akadjon el.

Az etetőanyag felhasználása ezen a szakaszon másként alakul, itt törekedni kell a folyamatos etetésre. A gyors folyásban még a legkeményebbre gyúrt gombócok is percek alatt szétesnek, elmosódnak. Vigyázzunk arra is, hogy a gombócot ne gömbölyűre, hanem inkább laposabbra gyúrjuk, így nehezebben görgeti el a víz.

A horogra mi mást raknánk, mint csontit, a leguniverzálisabb élőcsalit.

Csonti, pinki a leguniverzálisabb csalik, szökésmentes dobozban

Információ a vízről

Vízterület neve:

Tass IV, V, VI víz, Turbina öböl

Hol található:

Dömsöd és Tass között

Vízkezelő:

Magyar Országos Horgász Szövetség

Napijegy:

Tagsági lappal: 1150 Ft, tagsági lap nélkül 1800 Ft
Napijegy kapható a helyszínen, a halőrházban egész nap 0-24 óráig.

A vízterület sajátossága:

Öböl, élő kapcsolat a Dunával

Meghatározó halfaj:

Karikakeszeg, bagolykeszeg, dévérkeszeg és ponty

Megközelítése:

Budapest felől az 51-es úton Dömsöd határában kell lekanyarodni a partmenti töltésen lévő útra, innen még 6 km.

További információ:

Elvihető 5 nemeshal (egy fajból maximum 3 db), egyéb halból 10 kiló

Érdekesség:

Nagyon népszerű vízterület mind a békéshalat keresőknek, mind a rablóhal szerelmeseinek.

A végeredmény. Itt 3-4 óra alatt gyakran összejön 10 kiló!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.