Kis hazánk szép folyója, a Maros - 2. rész

Szili Dániel 2014-03-30
Az előző részben megismerhettük a Maros magyar szakaszát (amiről akár könyvet is lehetne írni). Sok érdekesség és infó lapul még a tarsolyomban halakról, helyekről, egyszóval a Marosról - jelen írásomban ezeket fogom részletezni.

Kis hazánk szép folyója, a Maros - 1. rész

Szili Dániel 2014-03-29
A Maros. Mit is mondhatnék róla? Nekem megadatott, hogy kapcsolatban álljak vele. Nem más, mint a Tisza kishúga. Ő fonja habjaiból a merengés, a béke, a múlt s jövő minden rezdülését. Ölében hajózva, partján ülve talán meghallja a folyó szavát az ember. Ha kiültem mellé hűs homokjára, messze mindentől, olyan érzés fogott el, mintha nem evilági volna e folyó, mely előttem oly méltóságteljesen kanyarog. Egyszerre lenyűgöző és hátborzongató. Van ebben a folyóban valami, amit még nem fejtettem meg, de csak az értheti, akit beavat rejtelmeibe…

A Tápió-patak - a Tisza egyik bölcsődéje

Oszvald Ferenc 2010-04-08
Sokan horgásznak rajta, mégsem híres, sok benne a hal, mégsem foglalkoznak velük. Kicsi is, zavaros is, sekély is, emiatt sokan lenézik ezt a kis vizet, nem tisztelik, jelentéktelennek nézik. De lehet, hogy nem is olyan kicsi és jelentéktelen? Lehet, hogy a sok nád és a zavaros víz életet takar? A válasz igen!

A jövő nemzedékhez

Haldorádó Team 2007-02-12
A Szinva-patak sokak által kedvelt víz, de számomra maga az elérhetetlen elérhető. Hogy miért? Mert határainkon belül igen kevés olyan víz található, ami a pisztráng számára megfelelő élőhelyet biztosít, de ebben a patakban ősidők óta megtalálta életfeltételeit a „vizek arisztokratája”.

A Hernád

Imre László 2005-01-17
Mindenki életében van egy nagy szerelem, ami biztos pont az életében. Akihez visszajárhat és vigaszt talál. De időnként felbukkan egy titkos szerető, akinek a szépsége, titokzatossága rabul ejt minket. Alig várjuk a pillanatot, hogy ismét találkozzunk vele. Nem olyan bőkezű velünk, mint a szerelmünk, de mindig tartogat meglepetést számunkra. Hol jót, hol rosszat. Cimboráim hasztalan akarnak elrángatni a Dunámtól más vizek partjára… De van egy víz, ahova mégis mindig örömmel megyek, az én titkos kedvesemhez, a Hernádhoz!

Tassi horgászatok

Kocsis László 2004-06-02
Több éves hagyomány nálam hogy, az év első horgásztúrája Tassra, a Turbina Öbölbe vezet. Teszem mindezt azért hogy, lendületet adjon az egész éves horgászathoz. Ha már az első horgászat alkalmával sok halat fogok, akkor bizonyosan egész évben folytatódik a halbőség. Olyan ez, mint amikor puszit nyomunk az év első halának orrára és „apád, anyád ide jöjjön!” felkiáltással visszaengedjük.

Téli horgászhelyek 1. rész

Kocsis László 2004-01-07
Talán nincs is olyan horgász közöttünk, aki ne hallott volna a százhalombattai Benta patakról és torkolatáról. A hely értékét az a tény növeli, hogy a Dunamenti Erőmű Rt. egész évben melegvízzel táplálja a patakot. Voltaképp ez egy hűtővíz elvezető patak, amely télen is igen aktív és ennek köszönhetően nagyon sok hal gyűlik a közelébe.

Dunakilitin horgásztam

Papp József 2003-10-21
Több éve furdalt a kíváncsiság, hogy tulajdonképpen mi van ott fenn északon. Sokat hallottam a "dunasaurusról", aztán, hogy tönkrement a Szigetköz, hogy ott nincs hal, hallottam a fenékküszöbről. Szóval csupa rossz hír jutott el hozzám. Július 8-án felcsatoltam az utánfutón lévő csónakomat, fogtam pecáimat, csalikat nadálytól csontiig, felvettem Sanyi barátomat és irány Dunakiliti, Vadvíz Camping.
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2024 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.