Ozorádó Horgászparadicsom

Az Ozorádó Horgászparadicsom Tolna megyében, Ozora mellett egy mesebeli völgyben található, melyet minden oldalról gyönyörű, erdőkkel borított dombok vesznek körül. Nemcsak a táj festői szépsége, de nyugodtsága és békessége miatt is az abszolút feltöltődés, pihenés, relaxálás és nem utolsó sorban a zavartalan horgászás helyszíne.
A három és félhektárnyi hatalmas, zöld területen két horgásztó helyezkedik el, melyeken CSAK szálló vendégeink horgászhatnak, napi horgászatra nincs lehetőség. A nagyobb tó területe körülbelül egy, a kisebbé pedig fél hektár. A pecázók örömére mindkettő bőséges halállománnyal rendelkezik, van bennük ponty, keszeg, kárász, amur, csuka, süllő, szibériai tok, lénai tok, harcsa, compó, sőt még balin is, így a sikerélmény szinte garantált. Ám amíg a horgászok a tóparton lesik a kapást, addig a család többi tagja sem unatkozik Ozorádón! A legkisebbeket csúszda, hinta, homokozó, vagyis egy szuper játszótér, a nagyobbakat a 15 méteres úszómedence várja, míg a hölgyek a kényelmes napozóágyakon barnulhatnak, olvashatnak. A medencében van gyermekek számára kialakított pancsoló rész is, és biztosak vagyunk benne, hogy az egész napos horgászat után mindenkinek jól esik a medence hűsítő vize!
Az Ozorádó Horgászparadicsomba érkező vendégek számára többféle szállástípust kínálunk, hogy mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelőt. Extra apartmanunkat nagyobb családoknak, baráti társaságoknak ajánljuk, hiszen ez a legtágasabb, legtöbb igényt kielégítő szálláshelyünk, melyhez egy 20 férőhelyes fedett terasz és grillsütő is tartozik.
E mellett van három apartmanunk, mindegyik körülbelül 50 m2, melyek szintén ideálisak családok, kisebb társaságok számára. Különlegességük, hogy a két földszinti apartmanhoz fedett terasz, az emeletihez pedig panorámás erkély tartozik.
Fiataloknak, pároknak kétágyas szobáinkat ajánljuk, melyekhez külön fürdőszoba ugyan nem tartozik, de a folyosón közös vizesblokkot és a ház alsó szintjén közös, felszerelt konyhát vehetnek igénybe az itt pihenők.  
Akik viszont igazán szeretik a természetet, azoknak a tó partján lévő faházainkat javasoljuk, melyek szintén 2 személyesek. A tisztálkodási, főzési lehetőséget egy különálló vizesblokkban, illetve konyhában biztosítjuk. A szállásokról bővebben ITT olvashatnak.
Élelmiszervásárlásra, vendéglátó ipari egységben való étkezésre az Ozorádó Horgászparadicsomban nincs lehetőség, a hely ÖNELLÁTÓ módon működik. A legközelebbi bolt, a faluban, kb. 3,5 km-re található. A főzési lehetőség viszont, minden szálláshelyhez biztosított, továbbá tűzrakóhelyek és egy közös grill is rendelkezésre áll a szabadtéri főzéshez. A horgásztó egész területén, illetve a szállásokon sincs wifi-s internetkapcsolat, a tavak környékén a telefonos térerő sem stabil (szolgáltatótól függ), de a bekötő úton már gond nélkül lehet telefonálni. A modern világtól való elszakadásért minden esetben kárpótolja látogatóinkat az így elérhető tökéletes nyugalom, és harmónia.
Az Ozorádó Horgászparadicsom több napos céges rendezvények, csapatépítő tréningek lebonyolítására is alkalmas. A horgászversenytől az esti szalonnasütésen át a késő esti medencés koktél partiig, vagy a hajnalig tartó beszélgetésekig remek programhelyszínt kínál.
Reméljük hamarosan a vendégeink között köszönthetjük Önt is, és megtapasztalhatja a természet harmóniáját, a végtelen nyugodtságot, és az igazi feltöltődést nálunk, az Ozorádó Horgászparadicsomban!


Térkép betöltése…
Ozorádó Horgászparadicsom

Általános információ a vízről

Megközelítés

Az Ozorádó Horgászparadicsom több útvonalon is megközelíthető:

- a 64-es főút felől, Vámpuszta, Vámszőlőhegy, Ozora irányból;

- a 61-es főút Tamási, Pincehely, Ozora felől;

- a 65-ös főút Iregszemcse, Nagyszokoly, Fürged, Ozora útvonalon.

Ha Ozorára ért, a központból induló MÁRTÍROK utcán haladjon végig, amely egy idő után földúttá alakul. Az út végén forduljon balra, majd 1 km múlva megérkezik a horgásztóhoz. A villanyoszlopok egészen a területig tartanak, ezeket követve biztosan nem téved el.

Napijegy árak

Árak
A szállások minimum két éjszakára foglalhatók!
Horgászat csak a szállóvendégeknek lehetséges:
Felnőtt horgász napijegy: 3000 Ft/fő
Gyermek horgász napijegy: 1500 Ft/fő (Max 1 horgászbot)
Apartman típusa Normál szezon Főszezon
(Június 20-tól Augusztus 20-ig)
Extra apartman (4-6 fő)

80 000 Ft/éj 85 000 Ft/éj
Apartman (4-6 fő)

66 000 Ft/éj 70 000 Ft/éj
Kis apartman (Max 3 fő)

34 000 Ft/éj 38 000 Ft/éj
Szoba (Max 2 fő)

22 000 Ft/éj 26 000 Ft/éj
Faház (Max 2 fő)

20 000 Ft/éj 23 000 Ft/éj

Helyi kiemelt horgászati szabályok

Házirend
Kedves Vendégünk!
Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy mely szabályok betartását kérjük Öntől, amennyiben úgy dönt, hogy nálunk tölti pihenését. Házirendünket igyekeztünk úgy összeállítani, hogy az mind vendégeink nyugodt pihenését, mind vállalkozásunk működését segítse.
Házirend:
Horgászni 2 db bottal lehet, botonként maximum 2 db horoggal.
Tavunkon minden horgásznak kötelező a:
-pontymatrac -sebfertőtlenítő -nagyméretű merítőszák használata (nem haltartó szák)
A kifogott halat kíméletesen vissza lehet engedni.
A tartószákba betett halat el kell vinni, a cserélgetés tilos.
A gondos eljárás ellenére is megsérült halakat (pl: mélyre nyelt horog)meg kell tartani.
Tilos a tó területén található növényeket irtani, csonkítani.
A horgászat befejezése után mindenki köteles a saját horgászhelyén keletkezett szemetet összegyűjteni és a kijelölt szeméttárolóba helyezni.
Gyermekek csak felnőtt felügyelet mellett horgászhatnak.
A tóparton kultúráltan kell viselkedni, oly módon, hogy a többi horgászt és pihenni vágyót magatartásukkal ne zavarják, az általános horgászetikát és horgászszokásokat be kell tartani.
Távozás előtt minden horgász köteles táskáit, csomagjait, bottartóit stb. felszólítás nélkül a személyzetnek átvizsgálásra bemutatni.
A szabályokat megszegő horgászokat a tógazda kitilthatja.
A napijegy megvásárlásával a horgász a fenti feltételeket maradéktalanul elfogadja.
Kérjük, hogy a tó korlátozott befogadóképessége miatt online fogalaják le szállásukat, vagy a Kapcsolat menüben található elérhetőségek valamelyikén bejelentkezni szíveskedjenek, a túlzsúfoltság elkerülése érdekében.
Gépjárművel a tó területére behajtani tilos, a gépjárműveket a parkolóban hagyhatják.
Tüzet rakni csak a megengedett helyen lehet.
A tóban fürdeni nem lehet.
A tó mélysége miatt a gyermekek felügyeletete az adott vendég saját felelőssége.
A területre kutyát, macskát, bármiféle háziállatot behozni tilos.
A házakban dohányozni szigorúan Tilos.
Házirend szállóvendégeknek:
A szállás összegét érkezéskor kérjük kifizetni.
A szállóvendégek látogatókat nem fogadhatnak sem a szálláson sem a tó teljes területén.
Az épületekben dohányozni Tilos!
A szállást 14.00-kor lehet átvenni és 10.00-kor kell elhagyni.
Az épületekből a székeket és a medence partjáról a napozóágyakat a fűre kivinni nem szabad!
A horgászat csak érvényes állami horgászjeggyel engedélyezett!
Amennyiben kérdése vagy kérése van, forduljon hozzánk bizalommal, készséggel segítünk minden problémája megoldásában.
Kívánjuk, hogy érezze jól magát Ozorán, az Ozorádó Horgászparadicsomban!
A házirend el nem olvasása nem mentesít az esetleges be nem tartásának következményei alól!

Kezelő

E-mail: info@ozorado.hu

Telefon: +36 30 332 6719

GPS: N46.76643° E18.36561°

Nagysága

Általános információ a vízről

Megközelítés

Az Ozorádó Horgászparadicsom több útvonalon is megközelíthető:

- a 64-es főút felől, Vámpuszta, Vámszőlőhegy, Ozora irányból;

- a 61-es főút Tamási, Pincehely, Ozora felől;

- a 65-ös főút Iregszemcse, Nagyszokoly, Fürged, Ozora útvonalon.

Ha Ozorára ért, a központból induló MÁRTÍROK utcán haladjon végig, amely egy idő után földúttá alakul. Az út végén forduljon balra, majd 1 km múlva megérkezik a horgásztóhoz. A villanyoszlopok egészen a területig tartanak, ezeket követve biztosan nem téved el.

Parkolási lehetőség

Helyszínen

Halállomány

Magyarországon megtalálható halak

Telepítések

Fajlagos tilalom

Nincs

Napijegy árak

Árak
A szállások minimum két éjszakára foglalhatók!
Horgászat csak a szállóvendégeknek lehetséges:
Felnőtt horgász napijegy: 3000 Ft/fő
Gyermek horgász napijegy: 1500 Ft/fő (Max 1 horgászbot)
Apartman típusa Normál szezon Főszezon
(Június 20-tól Augusztus 20-ig)
Extra apartman (4-6 fő)

80 000 Ft/éj 85 000 Ft/éj
Apartman (4-6 fő)

66 000 Ft/éj 70 000 Ft/éj
Kis apartman (Max 3 fő)

34 000 Ft/éj 38 000 Ft/éj
Szoba (Max 2 fő)

22 000 Ft/éj 26 000 Ft/éj
Faház (Max 2 fő)

20 000 Ft/éj 23 000 Ft/éj

Éjszakai horgászat

Engedélyezett

Napijegy váltási helyek

Helyi kiemelt horgászati szabályok

Házirend
Kedves Vendégünk!
Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy mely szabályok betartását kérjük Öntől, amennyiben úgy dönt, hogy nálunk tölti pihenését. Házirendünket igyekeztünk úgy összeállítani, hogy az mind vendégeink nyugodt pihenését, mind vállalkozásunk működését segítse.
Házirend:
Horgászni 2 db bottal lehet, botonként maximum 2 db horoggal.
Tavunkon minden horgásznak kötelező a:
-pontymatrac -sebfertőtlenítő -nagyméretű merítőszák használata (nem haltartó szák)
A kifogott halat kíméletesen vissza lehet engedni.
A tartószákba betett halat el kell vinni, a cserélgetés tilos.
A gondos eljárás ellenére is megsérült halakat (pl: mélyre nyelt horog)meg kell tartani.
Tilos a tó területén található növényeket irtani, csonkítani.
A horgászat befejezése után mindenki köteles a saját horgászhelyén keletkezett szemetet összegyűjteni és a kijelölt szeméttárolóba helyezni.
Gyermekek csak felnőtt felügyelet mellett horgászhatnak.
A tóparton kultúráltan kell viselkedni, oly módon, hogy a többi horgászt és pihenni vágyót magatartásukkal ne zavarják, az általános horgászetikát és horgászszokásokat be kell tartani.
Távozás előtt minden horgász köteles táskáit, csomagjait, bottartóit stb. felszólítás nélkül a személyzetnek átvizsgálásra bemutatni.
A szabályokat megszegő horgászokat a tógazda kitilthatja.
A napijegy megvásárlásával a horgász a fenti feltételeket maradéktalanul elfogadja.
Kérjük, hogy a tó korlátozott befogadóképessége miatt online fogalaják le szállásukat, vagy a Kapcsolat menüben található elérhetőségek valamelyikén bejelentkezni szíveskedjenek, a túlzsúfoltság elkerülése érdekében.
Gépjárművel a tó területére behajtani tilos, a gépjárműveket a parkolóban hagyhatják.
Tüzet rakni csak a megengedett helyen lehet.
A tóban fürdeni nem lehet.
A tó mélysége miatt a gyermekek felügyeletete az adott vendég saját felelőssége.
A területre kutyát, macskát, bármiféle háziállatot behozni tilos.
A házakban dohányozni szigorúan Tilos.
Házirend szállóvendégeknek:
A szállás összegét érkezéskor kérjük kifizetni.
A szállóvendégek látogatókat nem fogadhatnak sem a szálláson sem a tó teljes területén.
Az épületekben dohányozni Tilos!
A szállást 14.00-kor lehet átvenni és 10.00-kor kell elhagyni.
Az épületekből a székeket és a medence partjáról a napozóágyakat a fűre kivinni nem szabad!
A horgászat csak érvényes állami horgászjeggyel engedélyezett!
Amennyiben kérdése vagy kérése van, forduljon hozzánk bizalommal, készséggel segítünk minden problémája megoldásában.
Kívánjuk, hogy érezze jól magát Ozorán, az Ozorádó Horgászparadicsomban!
A házirend el nem olvasása nem mentesít az esetleges be nem tartásának következményei alól!

Bojlis horgászat

Engedélyezett

Etetési korlátozások

Nincs

Csónak használat

Nem engedélyezett

Lékhorgászat

-

Pergetés

Engedélyezett

Sátorozási lehetőség

-

Szállás

https://ozorado.hu/ozorado-szallasok

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.