Az őskori, a természettől „készen” kapott, ívesen hajló anyagokból készült horgok bemutatása után a tudatosan formált, fémből készített horgokat, azok gyártóit és a gyártás fejlődését fogjuk nyomon követni.
A legrégebbi tárgyi emlékek, amelyek már mesterien megformált horgokról tanúskodnak kb. időszámításunk előtt 2000 évvel készültek Egyiptomban. Ezek a horgok sárgarézből készültek, és már megjelenik rajtuk a horogfül, igaz, még eléggé kezdetleges formában.
A Római Birodalom idején már ugrásszerű fejlődés következett be, de nem a horog megformálásában, sokkal inkább a horog anyagában. Az anyag egyre keményebb, ellenállóbb, tartósabb lett. A sárgarezet felváltotta a vas és a bronz.
A római uralom hanyatlása utáni időszaktól egészen az 1400-as évekig - az ásatások tanúsága szerint - sok helyen működtek helyi horoggyártó kovácsok. A horoggyártáshoz használt fogókat és hajlító eszközöket tártak fel a régészek egyes késő középkori sírokból. A kis horoggyártó műhelyek nagyon sokáig fennmaradtak még, különösen az elszigetelt kis falvakban, ahol a megélhetéshez minden nap szükség volt ezekre az eszközökre. A sikeresebb műhelyek olyan hosszú életűek lettek, hogy az egyszemélyes vagy családi vállalkozásból hatalmas manufaktúra alakult ki, és ezek napjainkban is meghatározó szerepet töltenek be. De ne ugorjunk ennyire előre, lássuk a horoggyártás történelmi fejlődését időrendi sorrendben!
Az első, igazán részletes leírást az Értekezés a horoggal való horgászatról című könyv adja a horog készítésével kapcsolatban. A mű Juliana Berners szerzeménye, 1496-ból, amely az alábbi tanácsokkal látja el a horogkészítőt.
„Apró halakhoz a horgodat az alábbi módon készítsd el, a lehető legvéknyabb tűből. Tedd a tűt vörösen izzó faszén parazsába és tartsd benne addig, amíg a tű is hasonló színű nem lesz. Aztán vedd ki és hagyd kihűlni, így az anyagot hőkezelted, vagyis előkészítetted a reszeléshez. Alakítsd ki a horog szakállát egy kés segítségével, emeld fel (a szakállt), és hegyezd ki a horgot. Hőkezeld újra, különben el fog törni a hajlítás során. Aztán hajlítsd meg a horgot. Nagyobb méretű horgokat azonos módon készíthetsz, nagyobb méretű tűkből, mint pl. kézimunkázó tű, szabó vagy cipész tűből.
A cipészek tűjének lándzsahegyszerű kiképzése a legalkalmasabb a nagyhalas horgok készítéséhez. (…) Ha meghajlítjuk a horgot, kalapáljuk el laposra az ív külső részét, majd reszeljük simára, hogy megelőzzük a zsinór kopását. Tegyük újra a tűzbe és melegítsük fel addig, amíg az anyag vörös nem lesz. Aztán mártsd a horgot vízbe, ettől erős és tartós lesz.”
A Berners által leírt horgoknak nincs fülük és nem is lapkásak, egyszerűen a kovácsmester ellapította a horog szárát úgy, hogy a horog öblétől a szár végéig fokozatosan szélesedjen. Ezzel akadályozták meg, hogy a horgászzsinór lecsússzon róla.
A korai angol nyelvű horgászkönyv szerzők mindig foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy hogyan lehet jó horgot gyártani. A horog anyagául szolgáló tűnek Toledóból vagy Milánóból kellett származnia. Ez garancia volt a megfelelő minőségre. William Lawson neve is említést érdemel ebben a témakörben, aki azt írja: „ha az acél jó, akkor a horog hegye sohasem lesz eléggé hegyes”. Ez egy kissé furcsán hangzik, ezért magyarázatot is fűz hozzá: értsd úgy, hogy ha az acél nem a legjobb minőségű, akkor a horog hegye letörik, ha túl hegyesre képzik.
Thomas Barker: The Art of Angling (1659) (A horgászat művészete) című könyvében azt tanácsolja az olvasónak, hogy ha „bármilyen méretű, de a legjobb minőségű horgot akar venni, akkor menjen el Charles Kirby-hez, aki a Harp alley-n él a Malomudvarban.
A kor másik meghatározó horgászírója, Isaac Walton is Kirby-t tartja Anglia legjobb horoggyártó mesterének. Ezt a kijelentését a The Compleat Angler (1653) című munkájában teszi közzé, amely Angliában a Biblia után a második legnagyobb példányszámban megjelent könyv volt.
Abban az időben kevesen birtokoltak jó minőségű acél termékeket, sőt például Skandináviában a nők tűtartókat viseltek. Ezeket az apró tartókat övre erősítve vagy egy kis kampón lógtatva hordták. A nemesi származás jelképe volt, ha valakinek a tűtartója féldrágakövekkel vagy drágakövekkel volt ékesítve.
A modern horoggyártás egyik meghatározó cégét 1832-ben hozták létre, Gjøvik-ban, Norvégiában. Hans Skikkelstad, egy gazdálkodó alapította a patkókat és szegeket gyártó céget. Több mint 40 év telt el, s a cég vezető- és arculatváltáson esett át. Az eredeti tulajdonos veje, aki a helyi rendőrség őrmestere volt, egy bizonyos Ole Mustad vette át a cég irányítását fiával, Hans-szal együtt. A cég nevét O. Mustad & Son A. S-re módosították. Hans Mustad igazi marketingszakember volt, és mindemellett kitűnő horoggyártó szakember. Néhány emberét más cégekhez küldte „tanulmányútra”, hogy az ott szerzett tapasztalatokat a saját cégénél hasznosíthassák.
Mathias Topp nevét talán kevesen ismerik, jóval kevesebben, mint Mustadét. Topp találta fel az első horogkészítő gépet, amelybe egyik oldalán a fémhuzalt töltötték be, a másikon pedig kivehették a kész horgot. Azelőtt a horgokat egyesével, kézi munkával készítették. 1899-re a gyár már 18 ilyen géppel rendelkezett.
A másik, nagy hagyományokkal rendelkező cég az angliai Redditchben jött létre. Ezen a helyen egy kolostor állt, amelynek szerzetesei ügyes mesteremberek hírében álltak. A rendet VIII. Henrik feloszlatta, és a szerzetesek a környező településeken, családoknál helyezkedtek el. A tű- és horoggyártás tudománya közkézen forgott, és egyre finomodott. A településen a XX. század elején létrejött céget Partridge of Redditch-nek nevezték el, Albert Partridge-ről. Először legyezőhorgok gyártásával foglalkoztak. Később mindenféle horgászmódszerhez gyártottak, és azóta is gyártanak horgokat. Ma is itt készítik a legjobb kézzel gyártott horgokat.
A horgok gyártásának kézi technológiája
1. A megfelelő karbon tartalmú anyagból egyenletes átmérőjű fémszál készítése
2. Az egyenes drótszál méretre vágása
3. A hegy kiképzése
4. Formára hajlítás
5. Fül képzése
6. Felületi kezelés
A VMC (Viellard Migeon & Co.), a Mustad és Partridge mellett az öreg kontinens egyik legpatinásabb üzeme. Története több mint 200 évre nyúlik vissza, viszont horgok gyártásával csak 1910-ben kezdtek el foglalkozni. 1949-ben már 450 alkalmazottjuk volt. A technikai fejlődés vívmányait szívesen alkalmazta a gyár, 1974-ben üzembe helyezte az első automatikus hármashorog-gyártó gépét. Ezzel a napi 5.000 darabos termelés 60.000-re emelkedett. A gyár történetében mérfőldkő volt a 2000-es év, létrejött a világ vezető műcsali gyártójával karöltve a Rapala VMC Corporation.
Európa után tekintsünk át a tengerentúlra.
A felkelő nap országa ma a modern horoggyártás egyik meghatározó helyszíne. A XX. század elején sokkal bonyolultabb volt a japán horgok gyártása mint manapság. A gyárban feldarabolt fém huzalokat a japán családok hazavitték és otthon a megfelelő formára hajlították azokat, majd visszajuttatták a gyárba, hogy a végső simításokat elvégezzék. Ez a családok egyik megélhetési forrása volt.
A modern horgok 100%-ban gépi eljárással készülnek. A gyártósor egyik végén a méretpontos fémhuzal bekerül a gyártósorra, és az összes többi műveletet számítógépek vezérlik. A teljes automatizálás egyik legkorábbi alkalmazója a Távol-Kelet műszaki zsenije, Japán.
Az egyik leghíresebb japán horoggyártó óriás, a Gamakatsu története - európai társaival ellentétben - nem nyúlik vissza évszázados hagyományokra: 1955-ben kezdett el horgokat készíteni a gyár. Abban az időben ez a cég volt a legkisebb horoggyártó üzem Japánban. Minden egyes horgukat kézi eljárással állították elő. Az alapítástól húsz év sem telt el, s a cég termelését már teljesen automatizált rendszer vezérelte. 1988. óta a cég nem csak vezető horoggyártó lett, hanem damilok, előkék és horgászbotok gyártásával tette teljessé palettáját.
Természetesen sok más horoggyártó céget is illik megemlítenünk, mint pl.: Tiemco (japán legyezőhorgok), Owner (japán), Drennan (finomszerelékes és specimen horgok), Hayabusa (japán, speciális és sabiki)… és a sor szinte végtelen.
A sorozat következő része a méretek átláthatatlan kavalkádjával foglalkozik.
Horogra akadva 1. - A horog őstörténete itt olvasható
Balogh Róbert
Fotók, rajzok: Hans Weilenmann, Mustad, Gamakatsu, Balogh Róbert
