Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Több fronton folyik egyszerre, egy időben a termékfejlesztés és a Haldorádó termékpaletta bővítése. A Haldorádó brand már nemcsak a feeder termékekről híres, hanem egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a nagyponty-horgászathoz, busa horgászatához vagy éppen a ragadozó halak horgászatához fejlesztett termékek is.
2023-tól már nemcsak a feederhorgászathoz fejlesztett eszközökkel találkozhatnak a By Döme márkanév alatt az érdeklődők, hanem a nagyponty-horgászathoz fejlesztett eszközökkel is. Ezek közül elsőként a Black Edition bojlis botokat szeretném bemutatni, amelyek egy jó ideje már pontyhorgász filmjeimben is megjelennek. E botcsaládban a legnépszerűbb, három különböző erősségű és hosszúságú bot kapott helyet.
A Promix Wafter pelletek fejlesztésekor az egyértelmű cél az volt, hogy szinte bármilyen helyzetre megoldást jelentsenek a palettán megtalálható ízek, és színek. Ennek nyomán a termékek egy igen hosszú fejlesztési és tesztelési perióduson mentek keresztül, hogy a kezetekbe, vagy inkább a tüskétekre, vagy még inkább a halak szájába, már csak a legjobban működő, legfogósabb csalik kerüljenek.
A wafter csalik esetében is sokféleképpen értelmezhető a megfelelő felhajtóerő. Ezt mi a pop up csaliknál kitalált szisztéma után, kicsit könnyedebben kezelhettük. A wafter pellet vízbe dobva lebeg, viszont ha a csalitüskét beleszúrod, a fenéken marad. Ha a hordó kerek vége felől tűzöd meg, álló helyzetbe billen, a tüske mindig alul lesz. Így egy víz alatti, szuperkönnyű, álló hordó várja a legkisebb szippantást, aminek hatására, rögtön a hal szájában köt ki. Versenyhelyzetekben, óvatosabban táplálkozó halak esetében ez a pozíció verhetetlen.
A felhajtóerő mellett vitathatatlanul a színek és az aromák bírnak a legnagyobb hangsúllyal. A palettán a legintenzívebb fluo színek mellett, amelyek a víz alatti legkevesebb szűrt fényt összegyűjtve is szinte ragyognak, felkeltve ezzel a mohóbb halak kíváncsiságát, helyet kaptak a rejtőzködő, mederfenékbe simuló természetesebb színek is, amikkel a kristálytiszta vizekben élő, esetleg óvatosan táplálkozó halakat is be lehet csapni. Az aromák tekintetében is igyekeztünk elrugaszkodni kicsit a megszokott mederből. Ennek eredményeképp különleges, hatékony, kiélezett helyzetekben is remekül bevált ízeket találhattok nálunk. Ezek a vízbe érve azonnal elkezdenek kiáramlani a csaliból, egyenesen a horoghoz vezetve a környéken lévő halakat.
A csalik mindegyikénél az aromák mellett különféle extra attraktorokat is használtunk, ilyenek például az édesítőszerek, aminosavak, különleges savak, olajok, amik mind-mind tovább növelik a hatékonyságot.
- Feltűnő és rejtő színekben is
- Egyedi, fogós aromák
- Attraktorok
- Tökéletes felhajtóerő
- Precízen beállított aromakibocsátás
- Nagyfokú horogállóság
- Method módszerhez fejlesztve
- Kissé szabálytalan pellet forma
- Átmérő: 8 mm
- Kiszerelés: 20 gramm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.