Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Kétség sem fér hozzá, hogy a csatornán a halfogás évről évre egyre nehezebb, ennek okát úgy gondolom, mindenki sejti. Engem valahogy mégis vonz ez a fajta kihívás, szeretek kilépni a komfortzónámból. Számomra egy itt fogott halnak sokkal nagyobb értéke van, mintha azt bármely telepített tavon fognám. Rengeteget kell dolgozni egy-egy kapásért itt, ezért biztosra veszem, hogy a sok nehezítő körülmény a horgászok nagy részét eltántorítja ezektől a pecáktól, de most igyekszem nekik is kedvet csinálni hozzá…
Az Arno márka kedvező ár-érték arányú termékeket sorakoztat fel kínálatában. Ennek a sorozatnak a része ez a horgászati vagy természetesen bármilyen konyhai felhasználásra tökéletesen alkalmas kés is.
Sok horgász a halak kifogása után, szereti azokat elfogyasztani is. A halak és halhús előkészítése fontos folyamata a feldolgozásnak. A késsel jól bánva, akár teljesen szálkamentes halhús is kinyerhető, ezáltal megnyerővé téve azt, a halakat kevésbé kedvelő személyek részére is. A főzést is könnyebbé teszi a jó minőségű halfilé, és az esztétikuma is vonzóbb az elkészített ételekben.
Hosszúsága 18 cm, mely alkalmas nagyobb testű halaink, busa, harcsa, amur és ponty előkésztésére is.
A nyél kényelmes, ergonomikus és ami a legfontosabb, csúszásmentes felületet kapott, mely még nedves kézzel megfogva is jól tapad.
A késhez ajándék tok is jár, melybe belehelyezve a szállítás során nem sérül, az éle sem csorbul ki és nem tesz kárt semmiben.
A konyhába, horgászathoz, akár a csalizni szánt kishalas filék elkészítéséhez is megfelelő alternatíva, ami nem fog cserbenhagyni semmilyen körülmény között.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az Arno márka kedvező ár-érték arányú termékeket sorakoztat fel kínálatában. Ennek a sorozatnak a része ez a horgászati vagy természetesen bármilyen konyhai felhasználásra tökéletesen alkalmas kés is.
Sok horgász a halak kifogása után, szereti azokat elfogyasztani is. A halak és halhús előkészítése fontos folyamata a feldolgozásnak. A késsel jól bánva, akár teljesen szálkamentes halhús is kinyerhető, ezáltal megnyerővé téve azt, a halakat kevésbé kedvelő személyek részére is. A főzést is könnyebbé teszi a jó minőségű halfilé, és az esztétikuma is vonzóbb az elkészített ételekben.
Hosszúsága 18 cm, mely alkalmas nagyobb testű halaink, busa, harcsa, amur és ponty előkésztésére is.
A nyél kényelmes, ergonomikus és ami a legfontosabb, csúszásmentes felületet kapott, mely még nedves kézzel megfogva is jól tapad.
A késhez ajándék tok is jár, melybe belehelyezve a szállítás során nem sérül, az éle sem csorbul ki és nem tesz kárt semmiben.
A konyhába, horgászathoz, akár a csalizni szánt kishalas filék elkészítéséhez is megfelelő alternatíva, ami nem fog cserbenhagyni semmilyen körülmény között.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.